Bejelentkezés
Szorul a hurok: lecsapott a miniszterelnök korrupt barátaira a rendõrség

Az izraeli rendõrség elõállított két, Benjámin Netanjahu miniszterelnökhöz közel álló embert, valamint a Bezeq telekommunikációs vállalat több vezetõ munkatársát, miután nyomozást indítottak a cég körüli korrupciógyanús ügyek miatt.
Felsõbb utasítás és médiabotrány
A rendõrségen 4000-es számmal jelölt akta újonnan elindított nyomozása elõtt a helyi tõzsdefelügyeletet ellátó Izraeli Értékpapír-felügyeleti Hatóság már azzal zárta le nyomozását, hogy Saul Elovics, a Bezeq tulajdonosa és Slomó Filber, a médiaügyi minisztérium volt igazgatójának bíróság elé állítását javasolta.
Az új vizsgálatot közösen folytatja le a rendõrség és a tõzsde nyomozó hatósága, miután a rendõrség közleménye szerint a korábban feltárt tények további bûncselekmények gyanúját vetik fel, de hírzárlatot rendeltek el a nyomozás részleteirõl.
Hirdetés
Nem lehet csak úgy bárkirõl rosszat írni?
A rendõrség már korábban kihallgatta a Bezeq tulajdonában álló, Walla címû honlap több munkatársát, és újabb idézéseket is kiküldtek. A Jediót Ahronót internetes változata, az ynet szerint azért nyomoznak, mert a Walla vezetése azt követelte meg az újságíróktól, hogy kedvezõ színben tüntessék fel a Netanjahu családot. A rendõrök arra szeretnének fényt deríteni, hogy miként mûködött a módszer, ki adta az utasításokat.
Az Értékpapír-felügyeleti Hatóság még tavaly novemberben jelentette be, hogy elég bizonyítékot talált Saul Elovics tulajdonos, Slomó Filber, a távközlési minisztérium igazgatója és mások vád alá helyezéséhez. A 4000-es számú akta a Bezeq és a minisztérium közötti összefonódásról és az Elovicsnak nyújtott jogosulatlan elõnyökrõl szól.
Az ügy elõzménye, hogy tavaly júliusban az izraeli állami fõellenõr különjelentésben hívta fel a figyelmet a lelassított kommunikációs reformra, a monopóliumokkal rendelkezõ Bezeqnek adott gyanús állami kedvezményekre, miután a vállalat vezetõinek szabálytalanságait már hetek óta vizsgálták az izraeli tõzsdehatóságok.
Szanaszét csalták a reformokat?
Joszéf Sapira állami fõellenõr elsõsorban a távközlési minisztérium munkáját bírálta, mert szerinte a tárca vezetésének hibái súlyos károkat okoztak az izraeli adófizetõknek és fogyasztóknak. A jelentés szerint a verseny hiánya, a Bezeq monopolhelyzetének megõrzése magas árakat, lassú internetet, a nyugati világ normáihoz képest elmaradott infrastruktúrát eredményezett.
A fogyasztókat ért károkért Sapira szerint a távközlési minisztérium volt a felelõs a monopolhelyzetben lévõ Bezeqnek biztosított elõnyök miatt. A kérdéses idõszakban a tárcát Netanjahu irányította.
Ebben a - 2015-tõl 2017 elejéig tartó - periódusban leállt a minisztérium által 2012-ben meghirdetett liberalizáció, melynek célja a fogyasztói ár csökkentése és a hírközlési infrastruktúra fejlesztése volt a verseny megteremtésével.
Izraelben nem elõször van botrány a korrupciós ügyek miatt, a témában korábban írt Privátbankár.hu-s cikkeket itt és itt lehet megtalálni. >>>
A jelentésben külön fejezet foglalkozott Netanjahu és az összeférhetetlenség kérdésével, ugyanis Sapira szerint a miniszterelnök csak hosszú késéssel jelentette be, hogy Eloviccsal barátok, amikor már több olyan döntés is született, amely közvetlenül érintette a távközlési céget.
A reformtervek szerint lehetõvé kellett volna tenni, hogy a Bezeq versenytársai is használják a cég internetes infrastruktúráját, de ez mindeddig csak részben történt meg. Ráadásul más cégeket is be kellett volna engedni a vezetékes telefonok piacára, de ezt a minisztérium mindeddig késleltette, amivel szintén a Bezeq járt jól.
Az akadályozó döntések egy részét a minisztérium szakembereinek ellenében hozták meg, illetve hosszú ideig nem hozták meg a szükséges döntéseket, ami miatt nem jött létre a verseny.
Mindezért Slomó Filber, a minisztérium 2015 és 2017 közötti igazgatója volt a felelõs, akit Benjámin Netanjahu nevezett ki, miután elbocsátotta Filber elõdjét, a reformot szívügyének tekintõ Avi Bergert. Benjámin Netanjahu az összeférhetetlenség vádját elutasította, mert szerinte nem állt közeli barátságban Saul Eloviccsal. Netanjahu válaszában azt is hangsúlyozta, hogy ez újabb sikertelen kísérlet arra, hogy ügyet csináljanak a semmibõl ellene.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2018. February 18. 09:38:48
- 2018. February 18. 12:36:23
- 2018. February 18. 12:54:43
- 2018. February 18. 14:56:24
- 2018. February 18. 16:45:16