Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

'Európa a nemzetek Európája kell, hogy maradjon'

BelföldEzek telesen megkettyentek! Végin kiderül, hogy eddig is kibaxott nácik és homofóbok voltak, csak közben zsidó-faxszopók, cigánybabusgatók és persze liberálbuzi csürhe. Jó kis szabadkõmûves köcsög banda ez. Az Európai Uniónak vissza kell térnie az alapjaihoz, ez pedig az, hogy saját lakosságát szolgálja, nem pedig az, hogy az emberek szolgálják az európai intézményeket – jelentette ki Andrej Danko, a szlovák törvényhozás elnöke.

A tanácskozást a szlovák külügyminisztérium rendezte, mindhárom legfõbb szlovák közjogi méltóság felszólalt rajta.
Fotó: AFP

Andrej Danko – akinek kijelentéseit a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte – elmondta, hogy az EU jó projekt, de vissza kell térnie az alapjaihoz, nem szabad, hogy elszakadjon a realitásoktól. A házelnök a kettõs élelmiszer- és termékminõség gyakorlatának „nem fair” példáját említve kijelentette, hogy nevükön kell nevezni a problémákat, és nyílt párbeszédet kell folytatni róluk. Hangsúlyozta, hogy az EU összes tagállamának azonos jogai kell, hogy legyenek, és az unió nem nyomhatja el a nemzeti sajátosságokat és a nemzetállamokat.

Európa a nemzetek Európája kell, hogy maradjon”

– szögezte le.

Andrej Danko beszélt az egyes kompetenciáknak a tagállamok és Brüsszel közti megosztásáról is, rámutatva arra, hogy az egyes tagállami hatáskörök átruházása aggodalommal tölti el a lakosságot, és ennek következtében az emberek óvatosan, mi több, szkeptikusan viszonyulnak a közös európai projekthez. Felvetette: el kellene gondolkozni azon, hogy az Európai Parlament az egyes tagállamok nemzeti parlamentjeinek képviselõibõl álljon össze.

A konferencián elmondott felszólalásában Robert Fico szlovák kormányfõ az EU jövõben megvalósítandó prioritásairól beszélt. Közéjük sorolta az euróövezet továbbépítését, azt, hogy sikerüljön ellenõrzés alá vonni a migrációt, valamint hogy fûzzék szorosabbra a védelmi és a belbiztonsági együttmûködést.

Az utóbbit kiemelt fontosságúnak minõsítette, a migráció kapcsán pedig ismételten elutasította a kötelezõ betelepítési kvótákat, leszögezve, hogy nem fogják elfogadni õket – áll az MTI beszámolójában.
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2018-02-22 18:20
Milyen fickós lett ez a ficó gyerök is! Fogott embörke és most talán az FSZB-nek dolgozik, de korábban ki tuggya! Mégy hogy férfi meg nõ? Hol látsz te ilyet? Gyere nézz bele az éjjelnappaljudapest-be, na ott látod a ribancokat és a köcsög hímtoprongyokat...

Fico „soha nem ad engedélyt” az isztambuli egyezmény ratifikálására


„Amíg azt nem hozzák teljes összhangba a szlovák alkotmánnyal, amely kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nõ köteléke, a szlovák kormány nem ratifikálja az isztambuli egyezményt” – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfõ pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön, a nõk elleni erõszakkal és családon belüli erõszakkal szembeni fellépésrõl szóló nemzetközi egyezményre utalva.

Nem szabad olyan intézkedéseket elfogadni, amelyek ellentétben állnak az emberek érzéseivel és meggyõzõdésével, s ilyen az isztambuli egyezmény is – vélte Robert Fico, hozzátéve: a dokumentum feleslegesen kérdõjelezi meg a férfiak és nõk között lévõ teljesen természetes különbségeket, s azokat a családon belüli erõszak gyökereinek mutatja.
Robert Fico szlovák miniszterelnök válaszol a sajtó kérdéseire 2016 március 6-án. (EPA/Christian Bruna)

Robert Fico szlovák miniszterelnök válaszol a sajtó kérdéseire 2016 március 6-án. (EPA/Christian Bruna)

A szlovák kormányfõ leszögezte: soha nem fogja hagyni, hogy kormánya ezt az ellentmondásos dokumentumot, ebben a formájában jóváhagyja, ugyanakkor megvizsgálják a szlovák jogrendnek a nõk elleni erõszakra vonatkozó részeit, s amennyiben azt tapasztalnák, hogy az gyengébb, mint a nemzetközileg elfogadott, módosítanak rajta.

Robert Fico hangsúlyozta: elfogadhatatlannak tartják a nõk elleni erõszakot, s ezért – ha szükségesnek mutatkozik – átültetik a szlovák jogrendbe az egyezmény bizonyos részeit, de a szlovák kormánynak joga van arra, hogy ne ratifikálja a korábban már aláírt egyezményt, s ezért semmilyen szankció nem érheti, tekintve, hogy az Európa Tanács dokumentumáról van szó.

A jelentõs részben a nõk elleni erõszak megelõzésérõl szóló, de több vitatott részt is tartalmazó isztambuli egyezményt szlovák részrõl Iveta Radicová jobbközép liberális kormányának idején írták alá 2011 májusában. Az egyezményt, amely egyes álláspontok szerint a férfiakat nemi alapon diszkrimináló részeket is tartalmaz, számos európai ország, köztük Szlovákia és Magyarország máig nem ratifikálta.https://www.hirad...fikalasara
118 #2 keepfargo
- 2018-02-23 15:16
Az szép és érthetö is, hogy a totocska-ban ágaskodik a nemzeti öntudat, de könnyü neki. Az ö megfélemlített magyar kisebbségük nem sokat vesz el a nemzetállami illúzióból.
Más a helyzet pl.nálunk, ahol ha egyéb nem, a virágzó és egyre pofátlanabb zsizsik közösségek már ma úgy viselkednek, hogy a többségi nemzet kell hozzájuk alkalmazkodjon, s nem nekik kell a magyarsághoz.
Vagy a svédeknél: milyen nemzeti öntudat lehet ott, ahol a himnusz szövegét sem tudják már sokan...s nem is akarják megtanulni. (A zászlót sem tehetik ki pl. egy iskolára ma már.)

Úgyhogy európai nemzetállamokból mára inkább európai nemzetálmok lesznek...s ettöl ne essen le az állam...meg a kenteké sem.
267 #3 Perle
- 2018-02-23 23:04
https://www.rt.co...nder-fire/
Már az orleansi szûz sem fehér bõrû. Jeanne dArcot az idén egy benini-lengyel vegyespáros leánya játsza el az idén. dArcnak elég dark, ami azt illeti.s_nezem
267 #4 Perle
- 2018-02-23 23:25
Székesfehérvár sem lehet 2023-ban Európa kultúrális fõvárosa,. mert a bemutatkozó filmjükben túl sok a fehér ember, a templom és a kereszt . Már a város neve-F ehérvár- sem cseng túl jól manapság fekete Európában.:|
https://voiceofeu...te-people/
197 #5 Kormos
- 2018-02-26 16:56
Sziasztok,szép napot mindenkinek! Tót nemzetiebbek így hívják ot "Rabín Danko". Tehát tótiában szintén mind kivétel nélkul éloskodo CIONzsidaj. Szintén az a kérdés hogy : tót parlamentben ki a nemzsidó?? Bejott nekik ez a trianonos program. Tokéletesen mukodik a vércsere. Tótiából tobb mint fél milló ember menekult kulfoldre dolgozni. Osszeadva cca 4 millió ember lépett nyugatra Kárpát hazából. Mondhatnám azt is ahogyan fingik a politikus úgy slukkol a birka nyáj. Néha szeretném tudni milyen volt a magyar virtus Atilla illetve Árpád idejében. Nem értem hogyan tudott a tobbség ilyen birkavágásra sullyedni. Áldás.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.58 másodperc
2,945,436 egyedi látogató