Bejelentkezés
Putyin: pária vagy csak külön utakon jár?
Elkezdik "teríteni" a "világ új urának" imidzsét.Oroszországról egyre inkább egy nemzetközileg aktív kép kezd kialakulni.
Az Egyesült Államokkal képtelen együttmûködni Ukrajnában, de Szíriában fordulhat a kocka.
Európa próbálja fenntartani a normális kapcsolatokat az oroszokkal nyomós gazdasági indokok miatt.
Putyin nyugaton partnereket veszít, de kelet felé fordulva (régi)újakat találhat.
Pária helyett inkább egy határokat feszegetõ és kiszámíthatalan Oroszországgal találkozhatunk.
Oroszország az utóbbi években - de Putyin hatalomra kerülése óta biztosan – egyre komolyabban bontogatja (újra) a szárnyait. A 2008-as grúz konfliktus, a 2014-es ukrán események, a Krím-félsziget annektálása és legutóbb a szíriai polgárháborúba való beavatkozás egy egyre aktívabb Oroszország képét festi meg. De vajon hogyan nézik az oroszok „szorgoskodását” más államok, mi a véleményük és hogyan állnak Putyinhoz a világ vezetõi?
Egyesült Államok
Az Egyesült Államok és Oroszország kapcsolata mindig az egyik sarokköve - ha nem az egyik legfontosabb - a nemzetközi rendszernek. Ezek a kapcsolatok a hidegháború lezárulta és a Szovjetunió felbomlása óta, a 2014-es ukrán események miatt az egyik legmélyebb pontján vannak.
A Krím-félsziget annektálásával és az oroszbarát szeparatisták támogatásával Ukrajnában Putyinnak sikerült elérnie, hogy a kapcsolatai az USA-val meglehetõsen fagyossá váljanak. Joe Biden, az Egyesült Államok alelnöke meglehetõen kemény szavakkal ítélte el a Krím annektálását. Egy Ukrajnában tett látogatása alatt nyilatkozta, hogy országa sem most, sem a jövõben nem fogja elismerni az orosz területszerzést. Az Obama adminisztráció egyértelmûen az oroszok tudtára adta, hogy azt sem nézi jó szemmel, hogy fegyverekkel, lõszerrel és technikával támogatják a Kelet-Ukrajnában önhatalmúlag kikiáltott népköztársaságokat. Számos alkalommal szólították fel Oroszországot, hogy vonja ki az ott állomásozó katonáit és technikáját, de mindhiába, hiszen Putyin szerint az orosz fegyveres erõk nem vettek és nem is vesznek részt a konfliktusban, csupán önkéntesek harcolnak a szeparatisták oldalán, akik fölött neki nincs hatalma.
Mindezek mellett az Egyesült Államok továbbra is az oroszokat vádolja a 2014 júliusában lelõtt MH17-es járat tragédiájával, nem alaptalanul. Az orosz kardcsörtetés miatt az USA számos orosz vállalat és személy ellen vezetett be gazdasági szankciókat. Köztük van a Putyinhoz közel álló „belsõ kör” számos tagja, például Igor Szecsin, a vezetõ orosz gáz és olajvállalt, a Rosneft feje vagy Szergej Csemezov, az állami high-tech cég, a Rostech igazgatója. Az említetteken kívül több más céget is érintenek a szankciók, mint például a Kalasnyikov vállalatot vagy a Sberbank-ot.
A Kelet-európai események mellett a másik fõ törésvonal az Egyesült Államok és Oroszország között Szíria. Az évek óta folyó polgárháborúban az USA vezette koalíció nem sok sikert ért el, az ország még mindig teljes káoszban vergõdik, Bassár el-Aszad kormánya még mindig hatalmon van. A kormányerõk, az amerikaiak által támogatott és kiképzett felkelõk, a különbözõ törzsi alakulatok és az Iszlám Állam kavalkádjába szállt be Putyin ez év szeptemberében. Az eredeti indok, miszerint a beavatkozás a felkelõk és az Iszlám Állam visszaszorítására irányul, valahogy nem igazán sikerült, ugyanis Moszkva inkább a nyugati koalíció által támogatott alakulatokat bombázta. De Obama és Putyin között a legnagyobb nézeteltérés Szíria kapcsán nem is ebben, hanem Aszad személye körül alakult ki. Moszkva a jelenlegi szír „vezetést” támogatja, mondván hogy nincs más olyan erõ, amely viszonylagos rendet tudna tartani az országban, míg Washington addig nem adja be a derekát semmilyen együttmûködésre, amíg Aszad el nem távozik, bár úgy tûnik, Putyinnak mégsem feltététel az együttmûködésre, hogy a szír elnök maradjon. A szír polgárháborúval és Ukrajnával kapcsolatban Obama és Putyin az ENSZ Közgyûlés elõtt ugyan másfél órán át tárgyalt, ám eredményre nem igazán jutottak azon kívül, hogy ismertették egymással álláspontjukat és terveiket.
Európa
Az európai országok viszonya Oroszországgal sokkal inkább gazdasági alapokra épül, mintsem politikaira, ahogy az Egyesült Államokkal. Az ukrán események ugyan vitathatatlanul megtépázták a kapcsolatokat, de korántsem annyira drasztikusan, még az uniós szankciók ellenére sem. Az Európai Uniónak Oroszország, mint gazdasági partner és piac mindig is fontosabb volt, így talán az uniós államok nagy része gyorsabban át tud lendülni ezeken a diplomáciai viharokon.
Ennek egyik legjobb példája Németország. Ugyan a németek támogatták az uniós szankciók bevezetését a Krím annektálása miatt, de se politikai se gazdasági kapcsolataik nem szenvedtek helyrehozhatatlan károkat. Ennek a kapcsolatnak, mint oly sok uniós országnak, az energiahordozók az alapja. Az Északi Áramlat gázvezeték építése a kelet-közép-európai útvonal kikerülése a célja, pontosan az olyan válságok miatt, mint ami most Ukrajnában zajlik. Németországnak ráadásul Oroszország fontos exportpartner, nem a legnagyobb felvásárló piac ugyan, de kiesését azért mindkét ország megérezné. Kétségtelen, hogy a szoros gazdasági kapcsolatok miatt vészelhették át viszonylag zökkenõmentesen a Krím annektálását és a kelet-ukrajnai eseményeket az orosz-német kapcsolatok. Emellett Angela Merkel német kancellár mindig is pragmatikusan állt ehhez a viszonyhoz. De nem csak financiális téren viszonyulnak a németek másképpen Putyinhoz. A minszki tárgyalások egyik motorja Németország, aki inkább konszenzuskeresõ és a válság csillapítását kívánja elérni pontosan a fenti indokok miatt.
(Az ukrán rendezés motorjai: Hollande és Merkel Putyinnal tárgyaltak szeptemberben)
Ahogy a németek, úgy Franciaország is igyekszik fenntartani normális kapcsolatokat Oroszországgal. Az uniós szankciókat ugyan támogatta, és pénzügyi bonyodalmakba keveredett egy hadihajó megrendelésrõl szóló szerzõdés miatt Putyinnal, de a franciák is inkább a konszenzust keresik. Franciaország fontos tagja a normandiai négyeknek és a német kollégáikkal egyetértve õk is a minszki megállapodásokban látják az ukrán válság rendezésének zálogát. A Mistral osztályú hadihajókat végül nem kapják meg az oroszok (heves uniós nyomásra), de cserébe kamatostul kifizetik a veszteségüket.
Intõ jelként szolgálhat Putyinnak, hogy Svédország ismét felvetette a teljes jogú NATO-tagság ötletét, persze amennyiben Finnország is belépne vele. A szövetséghez való csatlakozás már nem elõször merül fel az északi államoknál, de látva az agresszív orosz retorikát, a svédek és a finnek könnyen érezhetnek késztetést arra, hogy komolyabban megfontolják a viszonylagos semlegességük feladását (Svédország ugyan tagja a NATO Partnerség a Békéért Programjának, részt vesz a szövetség munkájában, de eddig még nem vállalta a teljes jogú tagságot).
A balti országok politikáján és véleményén mondhatni semmi nem változott, továbbra sem érzik magukat biztonságban Oroszország mellett. A Krím annektálása és a Kelet-ukrajnai harcok kitörése óta viszont fokozták a határellenõrzést, a NATO több hadgyakorlatot is tartott a határ mentén, a fegyveres erõk fenntartják a készültséget.
Hasonló a helyzet Lengyelországban is, ahol - ahogy a balti államoknál is - a kemény orosz politika rossz emlékeket idéz fel. A lengyelek voltak azok, akik a legvehemensebben ellenezték a Fekete-tengeri félsziget bekebelezését és a szeparatisták támogatását. A lengyel-orosz kapcsolatok eddig sem voltak túl aktívak, várhatóan a jelenlegi helyzet sem fog pozitív irányban változtatni ezen.
Forrás: Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2015. November 13. 01:21:27
- 2015. November 13. 06:04:15
- 2015. November 13. 06:47:19
- 2015. November 13. 13:07:15
- 2015. November 13. 16:04:22