Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfõvárosa

BelföldLátjátok milyen jó, hogy véletlenül vannak stadionok a gúnyhatárokon kívül, s bélül? Olyan egészséges egy szarkupac lesz itt mint "nemzet", hogy ide járnak majd példát venni a hascsikarósok. Mentálisan is jól felkúrják addig a csürhét, amennyire lehet, és az gyógyszert se kap már a sok magára nem vigyázó "potyalesõ". Irány a testi-lelki megtisztulás. A szellemet meg hagyjuk, már elhúzott az összes lopott lepedõvel. Szabó Tünde sportért felelõs államtitkár szerint fantasztikus elismerés a fõvárosnak és a magyar sportnak, hogy 2019-ben Budapest lehet Európa Sportfõvárosa.
Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfõvárosa

"Büszkék lehetünk erre a címre, a sportolóinkra, szakembereinkre, és Budapestre, hiszen ez a cím egyértelmû elismerése annak, hogy méltó házigazdái tudunk lenni nagyszabású sporteseményeknek, valamint, hogy a szabadidõ- illetve az utánpótlássport terén is kiemelt szerepet töltünk be a nemzetközi sportéletben" - mondta az államtitkár kedden, a Bálnában rendezett "Budapest sportélete - Budapest Európa Sportfõvárosa 2019" elnevezésû konferencián. Emlékeztetett rá, hogy amíg 2006-ban hat, 2010-ben 34 kormány által támogatott világeseményt rendezett Magyarország, addig tavaly már 113-at.

A konferenciát megnyitó Szalay-Bobrovniczky Alexandra fõpolgármester-helyettes elmondta, hogy a Fõvárosi Önkormányzat még 2015-ben döntött arról, benyújtja jelentkezését.

"A pályázat célkitûzése, a mozgás öröme, a közösségi élmény, a fair-play és az egészséges életmód erõsítése összhangban van azzal, amit a fõvárosi sport területén mi is a feladatunknak érzünk" - jelentette ki.

atv.hu/MTI
Link

Hozzaszolasok

684 #1 atacama
- 2018. February 27. 19:38:18
Szeretem a sportokat. remélem lesz lövészet is..
Trapp -és vagy futóvad...B)
146 #2 satu
- 2018. February 28. 19:31:38
Azt se felejtsük el, hogy jövõre zsidóolimpiát rendeznek Pesten. A felhúzott épületeket az MTK-nak adják utána...
[url]
http://valasz.hu/itthon/legalabb-husszor-tobbe-kerul-a-zsido-olimpia-budapesten-mint-berlinben-124287[/url]
267 #3 Perle
- 2018. February 28. 20:12:39
Azt megengedik nekünk, hogy Budapest sportfõváros legyen, zsidó olipiát rendezzen, de azt megtiltotta Európa, hogy Székesfehérvár Európa kulturális fõvárosa legyen 2023-ban. Az elutasítás indoka, a város kampányfilmjében csak fehér és boldog ember látható és sok kereszt. Semmi multikulti.
A fájó és bosszantó nem csak ez a döntés, hanem az, hogy ellene nem lép fel senki, nem cikkeznek errõl a hazai médiában.
Ahol ezt az helytelen döntést észrevételezték, az az oros média.
Nem az elsõ írást olvasom itt errõl. Egy pont oda.
http://naspravdi.info/analitika/evrop...tobzor.net
267 #4 Perle
- 2018. March 02. 12:12:32
Ez a sportág valószínûlrg kimarad a versenybõl.
Jakutföldi karete kidek vizes kihívása A jeges víz megfagyott fejre öntés közben.
https://www.youtube.com/watch?time_co...lEmSfH842s

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,715 egyedi latogato