Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

A hazug sajtó a zsidó fiút okolja a megtámadásáért

BelföldHa összeverték, oka volt. Az ok õ maga és indokolni se kell már. Nem a származása, hanem a hovatartozása okán és persze, hogy hazudik a zsidó-média, hisz a migránsokat õk tették földönfutóvá, õk szabadították rá korabbi kifosztóikra, rabszolgahajcsáraikra. Ha bézbólütõ is volt, illet volna megmihálylani, nemde? De ezt is túlélte, tehát megszervezett moszados öntámadás volt. Párizs elõvárosában a múlt hét közepén négy kamasz kegyetlenül összevert egy zsidó fiút, pusztán a származása miatt. Mint kiderült, a támadók migránsok voltak.

A gyerekek a zsidó ünnepen, Purimot köszöntötték a zsinagógában szüleikkel együtt. Utána a gyerekek a közeli parkba mentek játszani. Ekkor egy csoport 14-15 éves fiú (mint késõbb kiderült, észak-afrikai migránsok) megtámadták egyikõjüket. A 14 éves fiút (Nathannak hívják) négyen ütlegelni kezdték, az egyik támadónál volt egy baseballütõ is, azzal verte a fiút. Mocskos zsidó, ezt üvöltözték, leütötték a fejérõl a kipát, majd elfutottak vele. A rendõrök elfogták a négy támadót, azóta is börtönben vannak. Gyorsított eljárásban fognak dönteni róluk – olvasható az Origón.

Az antiszemita támadásokkal foglalkozó, francia zsidó szervezet (BNVCA) az aljas támadás tényén kívül azon különösen felháborodott, hogy a francia újságok nem írták meg, hogy észak-afrikaiak voltak a támadók. Nemcsak a baloldali vagy balközép újságok tagadták le, hogy a bûnözõk migránsok voltak, hanem a Macron elnökhöz egyre inkább lojális, jobbközép hetilapok is. Sõt, A BFM TV egyenesen azt állította, természetesen tévesen, hogy a megtámadott zsidó fiú tehet róla, hiszen petárdával el akarta találni késõbbi agresszorait. Ez a rendõrség szerint sem így történt. Nathan semmit nem tett támadói ellen, azok azért kezdték el ütlegelni, mert zsidó.

A teljes cikk ITT olvasható.
Link

Hozzaszolasok

33 #1 vizilo
- 2018. March 06. 17:03:23
Ez nem új, Nagyapám harom szóbol kimondta az igazat Khon Lop,Csal ,Hazudik !
267 #2 Perle
- 2018. March 06. 17:13:55
Érdekes módon kimaradt a cikkbõl, hogy megszondáztatták-e a sértettet, mert ezen az ünnepen a tizenévesek ( lányok, fiúk, + semleges nem) is vedelik a szeszt szinte minden szinten.
A napokban olvastam errõl egy cikket, amely azt taglalta, hogy a részeg gyerekek végigVízelték az új fõváros utcáit, egymást hányták le. Sokan körülük elsõsegényre szorultak. Ezt a saját napilapjukban olvastam, most pillanatnyilag nem találom.

KIzártnak tartom azt, hogy a 14 éves gyerek játszani ment volna a parkba mise után, mikor az az eszem-iszom ideje, csak úgy liberálisan.

Mellesleg Sárika is szereti a szeszt. Testõre szerint naponta lehörpint 3 üveggel. Ez még nem lenne baj, de agresszív a személyzettel.
https://www.timesofisrael.com/sara-ne...caretaker/
809 #3 megmondhatom-e
- 2018. March 07. 11:09:57
- hogy "mocskos zsidó , ezt üvöltötték"

- nem én voltam ! - én tényleg nem beszéltem velük !
Ha beszéltem volna - érteném ! Akkor tudnám miért üvöltötték!

Gyerekek ! Fiatalok ! Terjed az igazság ! - Igaz - elég lassan .

Reménykedjünk , mert a reményt a halálra ítélttõl sem szebad elvenni !

S a haza fényre derül !

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
296,478 egyedi latogato