Van egy régi könyvem, még édesanyámé volt, elõtte meg a könyvtáré. A képet csatoltam, a balladát is. Szerintem értitek az ellentmondást. A tartalomhoz sem fûznék litániát.







KEVEHÁZA


1853

1

Mért vijjog a saskeselyû?
Mért szállong a turul s ölyû,[1]
Hadintézõ, baljós madár,
Széles Dunának partinál? -
Azér' vijjog a keselyû,
Azér' szállong turul s ölyû,
Mert holnap ilyenkor, halott,
Százezrivel fog veszni ott.

2

Széles Dunán túl és innét,
Nem gyûl hiába ennyi nép:
Túl napnyugat, innen kelet
Néznek kemény farkasszemet.
Áradj folyam, ma vízözönt,
Holnap habod vértõl kiönt,
Holnapután könny neveli:
Anyák keserves könnyei.

3

Nem áradott meg a folyó,
Megússza bármi kis hajó,
De túl Makrin[2] és Detre[3] szász
Gond nélkül vígad, éjszakáz.
"Itt a kehely, igyál, kocints!
Huntól ne félj: hajója nincs."
Cseng a pohár, és Százhalom[4]
Egy messzedöngõ vígalom.

4

Sokféle nép ott összegyûlt,
Sok zagyva nyelv egybevegyûlt,
Sokféle arc, sokféle mez,
Páncél, sisak, kézíj, tegez.
Alán, herul, gót, longobárd,
Szürr,[5] kelta hozza táborát:
Tengerfövény ezeknek száma:
Gyüszû nekik Potenciána.[6]

5

"Itt a pohár: igyál, kocints!
A hún elûlt: hajója nincs."
Makrin kiáltja: "Tölts belé!"
Mig Detre járja kétfelé.
Ne bízakodj' el Detre szász!
Te római, jobban vigyázz;
Tánc és ital megárt, ha sok:
Kerted alatt a farkasok.

6

Kelen[7] táján, a hegy megett,
Borúlni látom az eget;
Kelen körûl setét a föld,
Mozdúlni látom a mezõt:
Minden porszem egy-egy vitéz,
Minden füszál egy kelevéz,
S a hûvös éj hõ szellete
Százezerek lehellete.

7

Kemény Keve ott a vezér,
Hadával ím a parthoz ér;
Széles a víz, mély a folyó:
Nincs rajta hid, nincsen hajó.
S hid volna bár: ledûlne az,
Hajó volna, elûlne az,
Ennyi sok nép amerre lép,
Hajlik a part, miként a jég.

8

Parancsolá hún fejdelem:
Minden tömlõ üres legyen;
S mit õ kiad, mit õ beszél,
Nem tréfaszó, nem puszta szél.
"Igyál, igyál, te vén Duna!
Nem ittál ennyi bort soha;
Igyál és tartsd nagy hátadat:
Szállitsd keresztül a hadat.

9

Sötét az éj: elig-elig
Hogy a vizfény fehérelik;
Csendes a táj; alig-alig
Hogy a folyamzugás hallik:
De majd a víz jobban zubog,
Majd elborúlnak a habok:
Komor felleg, gyászfeketén,
Úsz a folyam terûletén.

10

Tömlõkön ott a hõs Keve
Hadával igy átalkele,
Miért a hegy, miért a sik
Kelenföldének mondatik.
"Lassan, fiúk! lábujjhegyen!
Amerre a Duna megyen."
És halkal, mint az éji köd,
Ereszkednek a part mögött.

11

Nem gondolá Makrin vezér,
Hogy már nyakában a veszély;
Ingyen se véli Detre szász,
Hogy feje fölött ég a ház.
Tüz van, tüz van! - de aki fut,
Lángok közõl kardélba jut;
Lerontva és fegyverre hányva
A nagy város, Potenciána.

12

Kõ nem maradt másik kövön,
Nem csecsszopó anyaölön;
De távol még a völgyi harc
Fel-felsivít, meg elviharz.
A zagyva nép, kevert tömeg,
Egymás szavát nem érti meg:
Barát baráttal szembe ví;
Gót és alán és római.

13

Ó, bár fedezné még sötét
A hajnalcsillag üstökét!
Ó! a nap is bár még soká
Emelné fényes homlokát!
Ne hozna bút, ne látna vért:
Holtak között a hún vezért,
S elképedõ, bomlott hadat,
Mely gyõzedelmétõl szalad!

14

Kemény harcos a Detre szász:
Nem tõle jött hunokra gyász;
Éles a Makrin fegyvere,
Nem bánta azt erõs Keve;
Õtet, - hadúr[8] akarta így! -
Húnok közõl sebhette íj,
És elborítá szertelen
Nyilzápor a vak éjjelen.

15

Melyet midõn a hegytetõn
Jó Detre szász eszébe võn,
Mint hullámot a sziklagát,
Visszanyomá futó hadát.
Kezében a nagy dárdanyél
Keresztbe fogva nem henyél:
Egy vége szúr, más vége üt,
Tör, zúz, seper, dönt mindenütt.

16

Sokat leölt az éji harc,
Porba borult sok büszke arc:
De, mint hullám hullámra kél,
Jár a halotton, aki él.
És bár a holtnak száma nincs
Az élõknek egy híja sincs,
Mindenfelõl a hegyközön
Új had tolong, új népözön.

17

Hej Béla, most, hej Kadosa,
Kemény tánc lesz ez a tusa!
Barna hajú szép hunfiak,
Mi haszna még a gyors nyilak!
Bár tõlük a nap elborul,
Tárnokvölgye[9] bealkonyul:
Zászlótokon lecsüngve áll,
Nem repdes a turulmadár.[10]

18

"Elõre hún, Nimród fia![11]
Meg kell nekünk itt halni ma:
A vészbanyák[12] ott fenn vadul
Csikorganak, s nem jõ Hadur.
Elõre hát, úgy forgassad
Utoljára kemény vasad,
Hogy sok vitézt küldhess levágva
Szolgáidul a másvilágra."[13]

19

Két kézre ví jó Kadosa,
Csillog-villog nagy pallosa:
Körül-körül hõs Béla vág,
Omlik-bomlik a sokaság.
De, mint ha ki fövénybe ás,
Hull a porond helyébe más;
Vagy mint a hab meg' összecsap:
Úgy összefoly megint a had.

20

Hiába vítt jó Kadosa,
Homályba száll fénylõ vasa;
Õtet, kivel nem birna száz,
Lebirkozá vad Detre szász;
Mig Béla hõst a nagy tömeg
Nehéz ostrommal dönti meg,
Mint egy toronyt, mely egyedül
Sokáig állt, amig ledül.

21

Hej! nem hamar lesz az, midõn
Szilaj ménes fut e mezõn;
Soká lesz, mig új gyökeren
Fû és virág itt megterem.
A széles völgy egy lábnyom: a
Súlyos had óriás nyoma,
Ki egyet toppantott, s ehol!
Egy emberöltõ nincs sehol.

22

Százhúsz ezer[14] jó hún halott
S két annyi ellenség van ott;
Nem ellenség, mind vérrokon:
Vérök vegyest foly a fokon.
Ki a vesztes? ki a nyerõ?
Erõtelen mindkét erõ,
Gyõztes, legyõzött, - mint ahogy
Két birkozó egymásra rogy.

23

Õket, az ég átellenén,
A két hajnal harcban lelé;
S mire megoszlott a csata,
Már visszajött az éjszaka.
A hún, mikép földhöz vert vad,
Pihegve a síkon marad:
Míg Detre és gyõzelmi társa
Elég erõsek - a futásra.

24

"Hol egy paripa, mint a téj?
Másik fekete, mint az éj?
Kövér, hibátlan harci ló:
Ezt kívánja Hadúr s Manó."[15]
Õsz Torda im kettõt hozat:
Lobog, ropog az áldozat,
Füstjétõl az ég tetején
Piroslik nagy éjszaki fény.

25

"Szép hún anyák hõs magzati,
Ne essetek bánatba ti:
Ármánynak a bosszú elég,
S Hadur mosolyogva néz felénk!
De, mielõtt új napja kel,
A holtakat temessük el,
Nehogy haragja döghalált
Eresszen ránk, ostor gyanánt."

26

Táltos[16] szavát igyen veszik -
S a fél tábor temetkezik:
Temeti a másik felét,
Dombbal fedi nyugvó helyét:
Külön-külön egy-egy csoport
Temérdek földet összehord;
Tölcséres a domb, és középen
Sok halott ég máglyák tüzében.[17]

27

Széles az éj köröskörül,
Tárnokvölgye belémerül,
De hosszában, de széltiben
Sok tûz lobog egyszeriben.
Távol ha nézné valaki,
Vélné, hogy a menny csillagi:
Közötte sûrü népgomoly
Sürög-forog, mint hangyaboly.

28

Szép a halál a harcmezõn,
Valaki ott meghal dicsõn:
Bajtársi õt pajzson viszik,
Ijját, tegzét mellé teszik;
Mellette bárdot, kelevézt
Fényes, fehér tüzláng emészt;
Három követ, s azonfelûl
Halmot raknak reá jelûl.

29

De hõs Kevét nagy sokaság,
S Bélával egyben Kadosát,
Az ország utjához közel[18]
Egy domb alá temette el.
És a halomtetõre jelt
Magas kõsziklából emelt,
Mig ajkain a tenger népnek
Búsan búgott lassú gyászének.

30

Örökre hát a vérmezõn
Bátor Kevének háza lõn;
Hol õ hadával nyúgoszik,
A temetõt így nevezik.
Év, év után gyorsan lejár,
Jõ-megy mikép vándor madár;
De egy sem költi fel Kevét, -
De egy sem oltja ki nevét.

31

Harmadnap a hunok hada,
Mint új vihar, feltámada;
Harmadnapon kürtödbe fúsz
Torda fia, hõs Bendegúz!
Zászlóidat a keleti
Szellõ vígan lebegteti,
Hogy a turul repdes belé -
Nyugot felé, nyugot felé!

32

Nem messze van már Cezumór,[19]
Ott éri õ Makrint utól;
Hadával a Hunbércre hág:
Onnan zúg le a sokaság.
A déli nap megváltozik,
Fényében megfogyatkozik.
Elrejti szép ábrázatát:
Ne lássa e szörnyû csatát.

33

Fényes delet éjszürkület
Váltá fel a küzdõk felett,
Rémes homályban dúl a harc,
Haragosabb lesz minden arc,
Ám isten úgy akarta, hogy
Az ellenség ritkulva fogy,
S hegyrõl alá vérzuhatag
Hömpölygeti a holtakat.

34

Szórja nyilát hõs Bendegúz,
Ivet nem is hiába húz;
Csörög-csattog szélvész gyanánt,
Kardot nem is hiába ránt.
Kardjával õ Makrin fejét
Irgalmatlan repeszti szét;
Míg gyors nyilát az ívnek hurja
Szász Detre homlokába furja.

35

Utoljára lõn az, hogy ott
Makrinnak a nap elfogyott!
Majd megteli vidám sugár:
De Makrin azt nem látja már.
Ám Detre hõs, mint egy bika,
Ha taglót érez homloka,
Megrendûl a csapás miatt -
S kettétöri a vas nyilat.

36

"Add meg magad, jó Detre szász!"
- Nem én soha, mig élve látsz.
"Add meg magad kegyelemre!"
- Nem én soha, szégyenszemre.
S mint a szelindek hogy forog,
Ha tépik nagy komondorok:
Majd erre, majd amarra csap, -
Homlokában a vasdarab.

37

"Kár volna még, vitéz, neked
Táplálni éhes ölyveket,
Heverni, mint egy kõdarab
S nem ûzni el a madarat.
Imhol kezem: fogadd jegyûl
Békében és hadban frigyûl."
És Bendegúz és Detre szász
Kezet kézben ropogva ráz.

38

Ott a sereg három napig
Áldoz, toroz, vigan lakik;
Hadúrnak ott hálaadást,
Ünnepeltek nagy áldomást.
Peng a koboz: húrjaira
Harcot idéz a dalia:
Õseirõl csatás emléket;
S elzengi - mint én az övéket.

Link