Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Megszûnik a CIA magyarországi hírmondója, a Budapest Beacon

BelföldSimicska dehogy veszett össze orsóssal, ugye most már érthetõbb, ezek le voltak zsírozva, ahogy most ráterelik a buta nép figyelmét a kevésbé olvasott hírforrásokra, ahol nyíltan ki van mondva, hogy viktor egy cionista zsidó-cigány a brancsával együtt! Csapás csapás hátán, miután Simicska Lajos a hét elején elárulta dolgozóit, és azonnal hatállyal beszántotta a Magyar Nemzetet, valamint a Lánchíd Rádiót, a példaértékûen etikus, és kiegyensúlyozott újságírás másik világítótornya, a Budapest Beacon is megszünteti tevékenységét. A portál tulajdonosa, a CIA pénzelte hivatásos felforgatóember, Richard Field (képünkön) szerint egyebek mellett azért dobják be a törülközõt, mert a Magyar Nemzet hiányában már nem tudnak igazi híreket feldolgozni.

A Magyar Nemzet után a Budapest Beacon nevû hírportál is bedobta a törülközõt pénteken, a sajtó mûködésében jártasak számára rendhagyónak nevezhetõ, búcsúzónak szánt utolsó bejegyzésben a lap vezetõ szerkesztõje, Lestyánszky Ádám készített interjút Richard Field felelõs szerkesztõvel. Ha a Magyar Nemzet idõben kapcsolt volna, és nem hagyja ki a hasonló poént, akkor szerdai utolsó számában Gazda Albert is beszélgethetett volna egy jót Schlecht Csabával a megszûnés okairól. A két történet ugyanakkor szervesen összekapcsolódik, mivel Lestyánszky és Field dialógusából kiderül, hogy a Budapest Beacon egyebek mellett azért szûnik meg, mert a Magyar Nemzet elestével az utolsó mértékadó, hiteles hírforrás is az enyészeté lett, nincs már mibõl tájékozódniuk, így aztán írniuk sincs mirõl igazán. Field magyarázata szerint korábban négy-öt hírforrásból merítkeztek, ezekbõl pedig mára szinte semmi sem maradt. Magyarországon valószínûleg ezután is sok dolog történik majd, amelyek muníciót adhatnak egy-egy, vagy bármennyi hírportálnak, amennyiben informálni akarják célközönségeiket, Fieldék ezt azonban a jelek szerint másképp látják.

Azt egyelõre nem tudni, hogy a világpolgár Richard Field a közéletbõl is távozik-e, vagy csak az amúgy marginális Budapest Beacon hír, és financiális deficitjén kesereg. Annyi biztos, hogy a kiadója megmarad, és továbbra is finanszírozza az Abcúg nevû, hírportálnak álmodott blogot, amely fontos társadalmi kérdéseket feszeget, folyamatosan napirenden tartja például az olyan jelenségeket, mint az, hogy a faluszéli cigánysorokon szegény emberek élnek. Field elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar közbeszédben is, amikor nyilvánosan vont párhuzamot Adolf Hitler és Orbán Viktor között, emellett egyebek mellett Fieldtõl ered az, a suttogó propagandának örök csámcsognivalót jelentõ híresztelés is, hogy a magyar miniszterelnök cigány származású. A korábban egyebek mellet az LMP-vel, a TASZ-szal, Juhász Péter egykori Millájával, Soros Györggyel és a CIA-val is régóta bensõséges kapcsolatokat ápoló Fieldtõl más esetekben sem áll távolt a roma kártya kijátszása, õ volt 2011-ben a gyöngyöspatai romák „evakuálásaként” elhíresült bohózat fõszervezõje és reklámarca, amely az abból következõ nemzetközi médiahisztéria miatt súlyos károkat okozott Magyarország megítélésében. Van egy olyan érzésünk, hogy hallunk még Richard Fieldrõl Magyarországgal kapcsolatban.

Link

Hozzászólások

267 #1 Perle
- 2018-04-14 13:26
Nem jött be a Ricsi által támogatott ellenzék választási gyõzelme, ezért tesznek úgy, mintha távoznának Magyarországrõl. Majd mással próbálkoznak. Most legalább tudjuk, mitõl volt annyira viharos Szél kisasszony.
Valóban igaza van azoknak, akik a külföldrõl támogatott szervezeteket ügynökként tartják nyilván, mert csak az odott országban való felfordulást készítik elõ.
146 #2 satu
- 2018-04-14 15:17
Az államosítás folytatódik tovább.

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.53 másodperc
2,945,905 egyedi látogató