Soros-fióka nevelde, spekuláns-képzõ, összeesküvés-szövögetõ embere-ellenségeinek gyûlöldéje, de ott nincs ugye szegregáció, csak cionizmus, csak kérdem. A Lauder Javne Iskolát 1990-ben alapították, ma óvodától az egyetemi felvételiig szolgálja ki azokat a családokat, akik zsidó iskolába szeretnék járatni a gyerekeiket, és a hagyományostól eltérõ, nyitott iskolában szeretnék, ha nevelnék õket. Az iskola meglehetõsen nagyra nõtt, idén szeptembertõl már közel 900 diák fog a Lauderben tanulni. Nemcsak, hogy jó kapcsolatot építettek ki a hazai start-up világgal, bizonyos szempontból magukat is egy oktatási start-upnak tekintik. Az okostelefont nem feltétlenül kell eltenni az órán, csak azért ugyanis nem kell egy osztályban egy adott szabályt betartatni, mert máshol már felállították. Tisztában vannak vele, hogy egy tanár hiába adja le tökéletesen a tananyagot, a diákok azt nem biztos, hogy fel is tudják majd használni. Az iskoláért fizetni kell, de tízbõl három gyerek kap valamilyen ösztöndíjat. Horányi Gáborral beszélgettünk az általa fõigazgatóként vezetett intézményrõl, annak vallási szemléletérõl, a digitális oktatásról és szóba kerültek a közoktatás problémái is. Hosszú interjú következik.

Költöznél vagy felújítanál? Nézd meg hogyan segíthetnek hitelkedvezményhez a MagNet betétesei! (x)
▾hirdetés

Pénzcentrum: Magyarországon a kutatások szerint az EU-s átlagnál ritkább, hogy egy gyerek vállalkozó akarjon lenni. Tesztek valamit a Lauderben azért, hogy ez nálatok másképp legyen?

Horányi Gábor: Igen, ennek egyik példája, hogy erõs kapcsolatot építettünk ki a hazai start-up világgal. Minden évben tartunk egy start-up versenyt, és inkubációs programok keretein belül a legsikeresebb projektek további gondozására lehetõséget biztosítanak a vállalati partnereink.
Korábbi interjúidban elmondtad, hogy a Lauder oktatási szemlélete többek között együttmûködésre és állandó diskurzusra épít. Ez mennyire készíti fel a középiskolásokat a munkaerõpiacra, be tudnak-e késõbb illeszkedni ennél kötöttebb szervezetekbe, struktúrákba is?

Nézd, alapvetõen arról van szó, hogy a mi gyerekeinknek hallatlan elõnyük az, hogy nagyon jó kommunikációs készséggel rendelkeznek, ami valószínûleg az iskola egyik legfontosabb hatása. Mivel egyáltalán nem tekintélyelvûek, ezért nagyon könnyen megszólítanak bárkit, bármilyen helyzetben. Ez nagyon sokat számít.
Gondolod, hogyha egy gyereknek második elemi iskolás korában már természetes, hogy odajön hozzám, köszön, hogy "Szia Gábor", majd elbeszélgetünk az ebédlõben, az be lesz tojva attól, hogy valamiféle formális címkék alapján tekintélyesnek minõsülõ személyt, akármilyen helyzetben megszólítson? Hát nem.

Ennek nyilván lehetnek elõnyei és hátrányai, de itt azért inkább az elõnyökön van a hangsúly. Ezen kívül a gyerekek nagyon erõsek az együttmûködés területén. A mi diákjaink az egyéni sportoknál, de még az egyéni matek versenynél is többre tartják a csapatsportokat, vagy a csapatversenyeket. Egyszerûen jobban szeretnek együtt sikereket elérni, mint egyedül, erre vannak ugyanis hangolva.

Horányi Gábor, a Lauder Javne Iskola fõigazgatója

Sok céggel vagyok kapcsolatban, egyre nagyobb részük már nem a papírokra, hanem a valódi képességekre kíváncsi, amikor munkaerõt keres. Rájöttek arra is, hogy a potenciális munkatársaikat már a gimnáziumban érdemes keresni. Az egyetemen már késõ megszólítani a diákokat, hiszen addigra más sokan nincsenek Magyarországon, s nem is tervezik, hogy visszajönnek. Ha vállalati együttmûködésrõl van szó, akkor a mi iskolánk nagy elõnye, hogy önállóak és rugalmasak vagyunk, nagyon gyorsan tudunk dönteni, és izgalmas dolgokat tudunk a gyakorlatba átültetni.
Egy ilyen gyorsan változó, pörgõs környezetben a tantárgyi és a korcsoporti kereteket feloldottátok?

Erre a kérdésre nincs egyértelmû válasz. A tanáraink természetesen általában bizonyos tantárgyakhoz vannak rendelve, és részben ugyanolyan tantárgyaik vannak a gyerekeknek, mint máshol. A különbség abban keresendõ, hogy egyfelõl sokkal jobb a tantárgyak közötti együttmûködés, másfelõl a tantárgyakba nem sorolható hasznos tevékenységek részesedése az egészbõl lényegesen kedvezõbb, mint egy állami iskolában. A mi tanáraink tudják, hogy egy tantárgy sikeressége a diákokon is múlik.
Én tanárként hiába táncolom el a magam kis elõadását remekül, abból nem következik az, hogy azt a diák majd fel is tudja valamire használni.

Nálunk mindenki elfogadja, hogyha a diákokat egy kicsit színesebb spektrumon motiváljuk - mondjuk egy drámafoglalkozással - az javíthatja az irodalom órai teljesítményüket, akár azon az áron, hogy közben elmarad egy hagyományos magyar óra.

Pingpong asztal az amúgy is színes folyosón

Ahogy pedig a diákok egyre közelebb kerülnek a pályaválasztáshoz, el kell érni, hogy valóban arra koncentrálhassanak. Azzal segítünk, ha egy ponton túl a továbbtanulást támogatjuk, a többi tehertõl pedig megszabadítjuk a gyerekeket. Ettõl lehet, hogy sokan berzenkednek, de szerintem már nem sokáig.

Érdekes egyébként, hogy erre a rugalmasságra elvileg az állami rendszerben is lehetõség van. A közoktatási rendszer messze nem olyan merev, mint amilyennek sokan gondolják. Bizonyos adminisztratív eszközökkel, például egyéni tanrenddel, egy gyerekközpontúbb, színesebb oktatási program bárhol megvalósítható lenne. Persze ha az intézményvezetõk nem kompetensek, akkor az nem várható el tõlük, hogy kihasználják a törvények által rendelkezésükre bocsátott keretet.
Mostanában sok szó esik az oktatás digitalizációjáról. Van az iskolában olyan személy, aki teljesen átlátja, vagy kézben tartja az ezzel kapcsolatos történéseket?

Többen is vannak, de aki a területet legjobban átlátja, az Halász János, a gazdasági és informatikai vezetõnk. Emellett én is szoros figyelemmel kísérem ezeket az ügyeket.
Mi a digitalizációval kapcsolatban a Lauder legégetõbb feladata?

Már sokat tettünk azért, hogy a korábban papíralapú adminisztratív ügyintézést átültessük online ügyéntézéssé. A tanárok az e-naplóban rögzítenek minden, a diákokkal, tantárgyakkal kapcsolatos információt, ami a szülõkkel való kapcsolattartásnak is legfõbb csatornája. A kérvények, igazolások, befizetések mind online rendszeren keresztül történnek, ez nagymértékben meggyorsítja és kényelmesebbé teszi ezeket a folyamatokat kollégáink és a szülõk számára is.

Az oktatásban is megvannak a keretek erre, lehetõség van például online dolgozatírásra, valamint a tanáraink az óráikon számtalan internetes alkalmazást is használnak. Mindennek kiszolgálására most újítottuk meg internetes hálózatunkat, hogy gyorsabb és zavartalanabb lehessen a mûküdésük.
Az internettel kapcsolatban mennyire van szükség arra, hogy a biztonságos netezést, az eszközhasználatot és a különbözõ szoftverek használatát is megtanítsátok a gyerekeknek?

Lehet ehhez úgy hozzáállni, hogy létezik a digitális és a nem digitális világ, de nálunk ez nem így képzõdik le. Nincs különbség aközött, hogy biztonságos internethasználatról, vagy az élet más területein való biztonságos viselkedésrõl tanítunk. Az, hogy melyik terület mikor jön elõ, hogyan segítesz és milyen szakértõket vonsz be, csak az életkori sajátosságok függvénye, valamint technikai kérdés.
De hogy egy konkrét példát is mondjak, a középtagozaton szülõi értekezletet tartunk a gyerekeknek javasolt biztonságos internethasználatról.

A digitális eszközök használatát sem úgy oktatjuk, hogy most vegyük elõ a laptopot meg az okostelefont, és mi megmutatjuk, hogy hogy kell bekapcsolni. A mi párbeszédre és együttmûködésre alapuló oktatási filozófiánk szerint az a természetes, hogy a diákjaink digitáliseszköz-használók. Minket meg az érdekel, hogy mire használják a kütyüjeiket, és mi hogyan tudunk nekik segítséget nyújtani abban a világban, amelyben õk mûködnek.
A legnagyobb kihívás ezzel a folyamattal kapcsolatban az, hogy ne maradjunk le a gyerekek mögött.
Milyen eszközökkel segítitek a tanárokat ebben a rohanásban?

Az eszközparkunkat folyamatosan fejlesztjük. Van laptop, okostelefon, tablet, digitális tábla, melyeket differenciáltan használunk. Az idõsebbeknél, például a saját fizika fakultációmon, bármit meg lehet nézni rajtuk, a kisebbeknél szigorúbb szabályokat állítunk fel.
Az okostelefon lehetõséget hoz a tanterembe, vagy egy újabb figyelemelterelõ eszköz?

Ez is változó. Ha 25 fiatal gyerek van egy tanteremben, akkor megfelelõ eljárás lehet az, hogy a tanár az óra elõtt összeszedi a telefonokat, a végén meg kiosztja õket. Végzõsöknél, tehát kvázi felnõtteknél, más a helyzet, nem kell összeszedni a telefonokat csupán azért, mert más osztályokban ezt tesszük. Ez igaz lehet kisebb csoportokra is, ahol már tudatosabbak a diákok.
Számos problémája van a közoktatásnak Magyarországon, az utóbbi években sokak szerint csak romlott a helyzet. Mit gondolsz errõl?

Egyfelõl, a közoktatás problémája nagyon sokrétû, amelyet rá lehet tolni a mindenkori politikai vezetésre, de ezt csak addig a szintig érdemes, hogy nem teremtették meg a tanárok számára az elfogadható körülményeket.
Mert ha egy tanár kiáll a Kossuth térre egy táblával, hogy kisebb legyen a tananyag, akkor azt kizárólag mások tantárgyaira érti, a sajátjából egy betût nem adna fel. Rögtön jönne azzal, hogy az az általános mûveltség része.

Arról már inkább nem is beszélek, hogy a szakiskolákban pedig már nem lehet mit kivenni a közismereti tananyagból, mert már szinte mindent kidobtak belõle.

Szóval azért ezek bonyolultabb dolgok, mint ahogy elsõre látszanak. Az egyik legnagyobb probléma, hogy amikrõl jelszavak szintjén azt állítja a közoktatás, hogy fontos és fejlesztendõ, azokat a gyakorlatban sokszor egyáltalán nem fejleszti. Bizonyos alapkészségek persze fejlõdnek, de jó kérdés, hogy mit tanítanak meg például kémiából, vagy fizikából.

H.G.

Azok, akiknek kellenek ezek a tárgyak a továbbtanuláshoz, valamit megtanulnak belõlük, a többiek viszont úgy mennek át a rendszeren, hogy az égvilágon semmit nem tanulnak meg. És nem azért mert hülyék, hanem azért, mert a felkínált tudás számukra felfoghatatlan, illetve érdektelen. A közoktatásban bármi megtörténhet, mert gyakorlatilag az érettségi elõtt nincs benne mérés. Az, hogy mindenféle számokat beírnak a naplóba jegy gyanánt, az nem mérés.
PISA-teszt azért szokott lenni, az sokaknak lehet egy visszacsatolás, nem?

Az egy külsõ mérés, aminek nincs igazából beágyazott helye a közoktatási rendszerben. Az legfeljebb a politikának egy visszacsatolás. Jelzi, hogy õk nem mérnek semmit, meg hogy az irány az alapvetõen rossz.
Azt, hogy rossz az irány, visszaigazolják-e az elmúlt években a jelentkezési számaitok, tehát egyre többen jelentkeznek a Lauderbe?

Ezt leginkább akkor tapasztalom, amikor egy gyereket a szülõ ki szeretne menteni a jelenlegi, Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett közoktatásból.
A mostani nyolcadik osztályban például fel fog szabadulni egy hely, amelyre 43 jelentkezõ van. Olyan osztályokra, amelyek egyébként nem belépési pontok, gigászi várólistáink vannak, ott érzõdik igazán az egyre romló helyzet.

Az elsõ osztálynál ugyanakkor mást látok, ott nincs nagy növekedés a jelentkezõk számában. Ez az iskola egyfelõl azért jött létre, hogy a maga nagyon tágan értelmezett definíciója mentén, a zsidó családoknak adjon egy számukra otthonos pedagógiai környezetet, másfelõl pedig, hogy ugyanezen családoknak adjon egyfajta védõernyõt.
Nálunk például Wass Albert kicsit periférikusabban szerepel a tananyagban, mint más helyeken, persze ezt csak érzékeltetésnek mondtam, hiszen nyilvánvalóan elõ sem kerül. Mindemellett egy állami iskolában elõfordulhat egy csomó olyan történelmi értelmezés, ami egy zsidó gyerek számára nem feltétlenül komfortos.

Nekünk tehát nem az a szerepünk, hogy begyûjtsük a közoktatásból menekülõket, hanem az, hogy a mi oktatásunkkal egyetértõ budapesti liberális zsidó, zsidó gyökerû családok gyermekeit vegyük föl.
Akkor ez egy vallásos iskola?

Nem, mivel a budapesti zsidóság jellemzõen nem vallásos. Most zárult le egy kutatás, amelyet Kovács András egyetemi tanár vezetett. A Lauder közegérõl az derült ki, hogy a szülõk értékrendjében a zsidó identitás fontossága egy ötfokú skálán 4,8-as értéket kapott, a zsidó vallásosság pedig 2-est.
Nem érzed úgy, hogy a munkád hatását korlátozza, hogy egy ilyen szûk rétegnek csináltok iskolát?

Nem, én ezt nem érzem beszûkítõ szempontnak. Azok az értékek, amelyek mentén dolgozni szeretek, azok ebben a közegben természetesek.
Mik ezek az értékek, vagy mi ez a filozófia?
Az én saját közösségi élményem mindig az volt, hogy helyzetbe akartam hozni embereket. Ahhoz szeretnék mindenkinek segítséget nyújtani, hogy valami olyat tudjon elérni, amit nélkülem nem lenne képes.

Ez az iskola is pontosan errõl szól. Kevésbé hiszek abban, hogy nagyon pontos célkijelölések kellenek, nagyon hosszú távra. Abban hiszek, hogy jó folyamatokat kell generálni, és akkor jó dolgok fognak történni. Számomra, mint vezetõ számára, a jó projektek érdekesek, de az egyáltalán nem fontos, hogy minden pont úgy történjen, ahogy azt én elképzelem.

Ha valaki létrehoz valamit, amiben jól érzi magát, az építeni fogja a közösséget. Mi azt várjuk mindenkitõl, hogy tanuljon meg úgy gondolkodni, ahogyan mi itt együtt gondolkodunk. Ez a logika a a szokásostól kicsit eltérõ, ebben sokkal nagyobb az önállóság, a felelõsség, ami néha a gyerekeknek és a tanároknak is nehezebb.
Vannak olyan programok vagy módszerek, amelyeket ti honosítottatok meg, és terjedtek a közoktatásban, vagy más iskoláknál is?

Igen, az hogy hatodikig csak szöveges értékelés van, az például egy lauderes találmány. Erre külön engedélyünk van, ez így megy az alapítás óta, ezt mindenki tõlünk vette át. Egy másik példa a mérési rendszerünkhöz kapcsolódik. Éppen most egyeztetünk egy másik iskola vezetésével, hogy hogyan tudják õk is meghonosítani a mi 360 fokos visszajelzési rendszerünket, ami biztosítja, hogy a gyerekek mellett a dolgozók is valódi visszajelzéseket kapjanak az iskolai élet minden érintettjétõl.
Hányan jelentkeztek a Lauder tizenkét évfolyamára idén, illetve hol vannak a be- és kilépési pontok?

A Lauder nem az elsõ osztályban kezdõdik, hanem óvodától tart a gimnázium végéig. A két belépési pont az óvoda és az általános iskola eleje. A két tagozat között nincs automatikus átmenet, de próbáljuk valamelyest preferálni, hogy azok az ovisok, akik hozzánk jártak, az általános iskolába is bekerüljenek. Az elsõ osztályba túljelentkezés van. Az iskolaérettségi alkalmasság mellett a jelentkezéskor motivációs levelet kérünk a szülõktõl.
Mit kell leírni egy szülõnek a motivációs levélben?

Ebben a levélben arra várjuk a választ, hogy miért akarják a gyereküket egy zsidó iskolába járatni. Zsidó iskolába járatni a gyereküket ugyanis a mai Magyarországon döntés és vállalás is egyben. Aki zsidóként hozzánk jelentkezik, nem vesszük fel automatikusan, elsõdlegesek a szakmai szempontok. A kapacitásunk is véges, nem tud mindenki idejárni.
Konfliktusokat szül-e, hogy negyedik után van egy szûk keresztmetszet, ha úgy tetszik, kilépési pont, mivel nem tudjátok átvenni az összes gyereket ötödik osztályra? Ez egyáltalán még bevett gyakorlat?

A probléma a következõ: Lehet-e abban hinni, hogy felveszünk például húsz gyereket az óvodába, megteremtjük az életkoruknak, fejlõdésüknek megfelelõ környezetet, majd ezeket a gyerekeket mind továbbvisszük az általános iskolába és a gimnáziumba. Ott a meggyõzõdésünk szerinti legjobb pedagógiai módszereket és tananyagot biztosítjuk nekik,
közben megfelelünk a szülõk és esetünkben a zsidó közösség elvárásainak is, és a végén mindenki boldog, mert az érettségikor az intézménybõl húsz Neumann Jánost engedünk ki. Ez így elképzelve gyönyörû történet lenne, de a valóság nem így mûködik.

Egy gyerek hihetetlenül sokat változik, az évek során kijönnek a diákok közötti különbségek, arról nem is beszélve, hogy a szülõi elvárások is egyre szerteágazóbbá válnak. Ennek megfelelõen egyre nehezebb azt a szolgáltatást nyújtani, amit az egymástól nagyon különbözõ igényû családok elvárnak. Egy hatosztályos gimnáziumban nincs akkora kockázat, hisz a hetedikre kiválasztott gyerekekkel kapcsolatban azt vállalod, hogy hat évig viszed õket. Az viszont óriási rizikó lenne, ha hároméves korában eldönteném, hogy tizennyolc éves koráig nálunk lesz.

Ebéd elõtti csend

A rendszerbe nyilván lehet szûrõket építeni, mint az állami rendszerben, viszont, ha ettõl meg akarjuk kímélni a gyerekeket, akkor két lehetõség van. Az elsõ, hogy megpróbálunk mindenkit minden áron megtartani, aminek az az eredménye, hogy jelentõs részben a megmentendõ és problémás gyerekek maradnak a felsõ tagozat végére. A többiek, akik tudnak teljesíteni, akik máshol is megállnák a helyüket, elmennek, mert nem akarnak a problémásokhoz alkalmazkodni. Ez nem lenne gond, ha nem az lenne az elvárás, hogy Neumann Jánosokat neveljünk.
A második lehetõség az, hogy tizenkettedik osztályig megújuló, színvonalas oktatást nyújtunk az osztályoknak. Ebben az esetben folyamatosan meg kell fogalmaznunk az elvárásainkat, és jelezni, ha ennek valaki nem felel meg. Lehetünk így is százszor nyitottabbak és rugalmasabbak az állami iskoláknál, és mégis kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy ki kell mondanunk, ennek a gyereknek nem a Lauder a legoptimálisabb megoldás.

Én a második verzióban hiszek, az elsõ modellt - ahol megpróbálunk minél többeknek egyszerre megfelelni - a Lauder sokáig gyakorolta. Az volt az eredmény, hogy hetedikre sokan elmentek, a helyükre kontraszelektált gyerekek kerültek be, akiket az állami oktatás kivetett. S akkor jött a kérdés: "Miért nem tudtok ti a zsidó tradícióval összhangban kis Neumann Jánosokat nevelni?"
Tehát akkor negyedik után van egy ilyen szelep, amikor egyes szülõknek elmondjátok, hogy a gyerekük nem alkalmas arra, hogy továbbra is lauderes legyen?

A szülõk, a gyerekek és az iskola között folyamatos az interakció, amely összhangban van az iskola pedagógiai elveivel és a Lauder -kommunikációra és visszajelzésekre épített - értékelési rendszerével. Ebben a kapcsolatban fontos az, hogy a szülõ elfogadja az iskola kompetenciáját. Mi nem osztogatunk fegyelmiket, bízunk benne, hogy a szülõk és a gyerekek is elfogadják, ha egy ponton úgy látjuk, hogy a tanulónak ez az iskola nem való.

Ezeket a visszajelzéseket az esetek egy részében a szülõk elfogadják, fõleg az idõsebb, tudatosabb diákok esetében. Az tiszta helyzet, hogy vannak reális elvárások, melyben megállapodunk, és amelyeket szerzõdésbe foglalunk. Ha a gyerek ezeket nem teljesíti, akkor nem is olyan fontos neki, hogy ide járjon.

Az általános iskolában nehezebb a helyzet, 6-10 évesekkel nem tudunk szerzõdést kötni, õk még nem értenék ezt meg. Ebben az életkori szakaszban a szülõk korlátlan szeretete, a gyerekre vetített elképzelései és vágyai határozzák meg a gyerekek érdekéhez és esetleges iskolai konfliktusokhoz való viszonyukat, a gyerekek nem jelennek meg teljesen önálló szereplõként a konfliktusokban.
Akkor tulajdonképpen a gyerekrõl alkottok véleményt, de a szülõk ezt magukra veszik?

A szülõ nem tudja önmagát elválasztani a gyerekétõl. Sikerét, kudarcát, lehetõségeit, korlátait a sajátjaként éli meg. És valóban, nyilván könnyebben elfogadja a kompetenciánkat, amikor azt mondjuk, amit õ hallani szeretne, de esetenként már konfliktussal jár, amikor azt kéne elfogadnia, hogy a gyereket elvittük negyedik osztályig, de a nagyobb létszámú, több tanárral mûködõ felsõ tagozat a véleményünk szerint már nem való neki.
És mi történik, ha egy szülõ ezt nem akarja elfogadni, azaz úgy tartaná a gyerekét a Lauderben, hogy azt ti már nem ajánljátok?

Formális eszközünk a legtöbb esteben nincs, ez egy nehéz szülõi helyzet.
Ha ezt a véleményünket a szülõ nem akarja elfogadni, azaz ebben a kérdésben nem tart minket kompetensnek, akkor fel kell tennie magának a kérdést, hogy miért akarna tovább fizetni azért, hogy a gyereke olyan közegbe járhasson, ahol a véleménye szerint nem kompetens szakemberek foglalkoznak vele.

Mi minden életkorban és szakaszban következetesen jelezzük, hogy mi az, amit még fel tudunk vállalni, és mi az, amit úgy látunk, hogy a közösség érdekében már nem. Az ilyen visszajelzések nélkül egyszerûen nem tudnánk egyben tartan az iskolát. De azért azt szeretném hangsúlyozni, hogy éves átlagban összesen 2-3 gyerekrõl van szó.

Mi arra optimalizáljuk a Laudert, hogy a közösség a lehetõ leghatékonyabban tudjon mûködni. S hogy ez nem teljesen rossz modell, azt a számok igazolják. Ötödik éve vagyok fõigazgató, ez alatt az idõszak alatt az iskola diáklétszáma 540-rõl 850-re bõvült, ez elég jelentõs változás.
Említetted a visszajelzések rendszerét, miben merül ez ki a Lauderben, hogy csatornázzátok be a különbözõ véleményeket?

A gyerekek negyedikig csak szöveges értékelést kapnak. Ötödiktõl a szöveges értékelés megmarad, de már százalékos értékelést is adunk. Elsõtõl hatodikig a gyerek, a tanár és a szülõ közösen értékel, ezt mi töprengõ beszélgetésnek hívjuk. Ezen túl, amíg az releváns, a gyerekek is értékelik önmagukat. Hetediktõl a százalék helyett jegyeket adunk, bár a jegyre semmi szükség nem lenne, csak nehéz a rendszert elengedni. Hetedikben és nyolcadikban a szülõkkel közös beszélgetés opcionálissá válik. Igyekszünk tehát minden életkorban olyan értékelést, visszajelzést adni, ami az adott korosztálynak a legmegfelelõbb, legjobban befogadható. Ez a pedagógiai értékelési struktúra a Lauder alapítása óta fennáll.

Színes falfestmények teszik színesebbé a teret

Munkatársaink körében nemrég bevezettünk egy 360 fokos értékelési rendszert, amit a vállalati szektorból honosítottunk meg. Ennek keretében a gyerekek és a szülõk értékelése, visszajelzése mellett széles körben kölcsönösen értékelhetik egymást a tanárok, vezetõk és az iskola nem-pedagógus dolgozói is. A mi -óvodától az egyetemi felvételiig tartó - kiterjedt iskolánk abban az értelemben nem demokratikus, hogy nem szólhat bele mindenki mindenbe. Véleményét jelezheti - erre van az értékelés is. Az ügyeket abban a körben döntjük el, ahol azok zajlanak, a vezetõk felelõssége és döntési kompetenciája pedig egymással egyenesen arányos. A döntéshozókat viszont lehet és kell is értékelni, erre ad lehetõséget többek között az értékelési rendszerünk a diákok, kollégák és szülõk számára.

Értékelve lenni nem könnyû, az értékelés gyakran szubjektív, idõnként bántóan minõsítõ. De akkor is sok információt nyújt. Az eredmények értelmezését, kezelését a tagozatvezetõk, az iskolapszichológus és szervezetfejlesztõ is segíti.
Milyen körben nyilvánosak ezeknek az értékeléseknek az eredményei?

A gyerekek tanárértékelésének az átlaga nyilvános a szülõk felé, ahogyan az én diákok és szülõktõl kapott értékelésem is.
A visszajelzéseken túl, a Lauder abban is különbözik az állami rendszertõl, hogy a szolgáltatásért fizetni kell. Mi ennek a mértéke és hányan kapnak ösztöndíjat?

A családok alapítványi hozzájárulást fizetnek, de ez nem egységes az egész intézményt tekintve. A belépés körüli évfolyamokon évi 900 ezer forint, a végzéshez közeli évfolyamokon kb. évi 600 ezer forint. Diákjaink közül tízes nagyságrendben kapnak teljes vagy 90 százalékos támogatást egy zsidó támogatási rendszeren belül. Saját belsõ ösztöndíjrendszerünk 50 százalékos mértékig tud támogatást nyújtani, sok a tanárgyerek, akik szintén jelentõs kedvezményben részesülnek. Mindent összevetve a diákok kb. 30 százaléka részesül valamilyen támogatásban.

Úgy látom, az optimálisnál kevesebb támogatást adunk, de vannak még a rendszerben további lehetõségek is. Arra törekszünk, hogy ne legyen olyan zsidó család, amely anyagi okokból nem tudja ide járatni a gyerekét, aki pedig szakmai szempontokból megfelel az elvárásoknak. Ami nagyon fontos, az az, hogy nálunk semmilyen körülmények között nem lehet megvásárolni a helyeket.
Maradva a pénzügyeknél. Jobban keres egy tanár a Lauderben, mint aki az állami szektorban dolgozik?

A kereseti lehetõség egy csomag, melynek vannak fix elemei, van olyan része, mely a befektetett munka függvénye, és vannak olyan kényelminek nevezett szolgáltatások, amelyek nem a szakmai munkához kapcsolódnak, és mindenki számára elérhetõek.
Azok a kollégák, akik sok mindent vállalnak, tesznek a Lauderért, azok jelentõsen magasabb fizetést érnek el. Nagy hangsúlyt helyezünk a munkakörülményekre, a jó szakmai feltételekre és az azokon túli támogatásokra is.

Az osztályfõnököknek nálunk nagyobb órakedvezmény jár; munkatársainknak (a családtagokra is kiterjeszthetõ) magán egészségügyi ellátás jár, amiben szûrés és betegellátás is van; ezen túl olyan (szintén a családtagokra is kiterjeszthetõ) mobiltelefon flottánk van, mely a dolgozóinknak rendkívül kedvezményes elõfizetés keretében a korlátlan beszélgetés mellett internet adatforgalmat is tartalmaz. Az iskolai étkezés szintén kedvezményes és heti rendszerességgel jár hozzánk a dolgozók számára teljesen ingyenesen egy masszõr, ami szintén nem jellemzõ más iskolákban.
Könnyû ilyen feltételekkel jó tanárokat találni?

Nagyon kevés a jó tanár, akikért nagyon sokan versengenek, ez pedig felnyomja a fizetéseket, tehát nekünk is azon kell gondolkodnunk, hogy hogyan tudunk versenyképesek lenni ezen a piacon.

A közoktatásban kialakult helyzet miatt még egy évtized, és ott leszünk, ahol ma az informatikában, ahol már ma is komoly hiány van jó szakemberekbõl.

Arról sok szó esik, hogy a közoktatásban milyen az oktatási helyzet, de arról kevesebb -ami ettõl persze nem független- hogy a tanárképzés tragikus állapotban van, és gyakorlatilag nincsenek tanárok.
Mit kerestek a tanárokban, mitõl lesz valaki olyan tanár, akit mindenképpen a Lauderben szeretnél tudni?

Alapvetõnek tartom, hogy egy tanár ereje elsõsorban a hitelességébõl ered. Sokkal többet ér, ha egy tanár kevésbé jó pedagógiai eszközökkel hiteles, mintha a legmodernebb eszközökkel hiteltelen. Alapfilozófiánk, hogy a gyerekekhez hasonlóan, a tanárok is találják meg önmagukat. Mi olyan iskolát próbálunk csinálni, amely a hasznos cselekvést nagyon tágan értelmezi. Mi közösséget építünk, ezért, ha valaki a szülõi közösség számára tud valamilyen érdekes programot tartani, az is hasznos cselekvés, ahogy az is, ha valaki valami olyan új dolgot talál ki, amire az iskolán belül van igény.

"A tanulás játék és a játék tanulás"

Amennyiben valaki képes ebben a közegben a közösségért cselekedni, akkor itt helye van. Sokkal kevésbé fontos, hogy én, mint vezetõ megmondjam, hogy mi legyen ez a cselekvés. Ilyen értelemben a Lauder egy oktatási start-up, mivel itt számos dolgot ki lehet próbálni. Ami mûködik, az mehet tovább, ami meg nem, azt el kell engedni.
Az iskola weblapján nagyon sok különórát találtam. Ezekért pluszban fizetnie kell a szülõknek?

Jellemzõen, amik 4 óra elõtt vannak, azokért nem, bár például a zeneiskoláért igen. Amik kora esti idõpontra esnek, azokért fizetni kell, de a szakkörökért nem. A délelõtti sávba integráltuk új kezdeményezésként a közösségi oktatást. Ez a keret lehetõséget ad olyan tudás és szakértelem bevonzására a Lauderbe a szülõkön és partnercégeinken keresztül, amelyre eddig nem volt lehetõség.
Láttam a honlapon egy Tehetségház nevû programot. Az mit jelent?

Ez a nagyoknak szóló lehetõség. Egy 12-15 fõs elitklub, ahová ajánlással lehet bekerülni. Itt nem hagyományos tehetséggondozás zajlik, nem a tanár szakmai tudása az elsõdleges, amit a gyerek megkaphat. A tanárok mentorként segítik kibontani azt a tehetséget, ami a diákokban megvan, de nem feltétlenül sorolható be a hagyományos tantárgyi keretek közé. Ez persze jelentheti azt is, hogy egy tanár konkrétan segít egy diáknak felkészülni egy versenyre, de azt is akár, hogy a tehetséges gyereket kapcsolatrendszerünkön keresztül segítjük, hogy érvényesüljön a számára fontos területen.

Mûtárgy töri meg a fal felületét

Itt pedig visszatérnék a közösségi oktatáshoz, ami szintén elõsegíti azt a kapcsolatrendszer-bõvítést, amit a tehetséges diákjaink is kihasználhatnak, már csak azért is, mert ez a rendszer a végzõs diákjainknak érhetõ el elsõsorban.
Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetõje azt mondta nekem egy korábbi interjúban, hogy egy kisgyerek, mielõtt iskolába megy, nagyon szeretne iskolába járni, és amikor már odajár, akkor elveszíti ezt az erõs motivációt. Ha most lemennénk az ebédlõbe, hányan mondanák azt az általános iskolások közül, hogy vasárnap délután várják a hétfõt?

Ez az állítás nálunk nem igaz. A gyerekek a Lauderben imádnak iskolába járni, ez állandó visszajelzés a szülõk részérõl is.
Gyakran nehezen tudják otthon tartani a kisebb gyerekeket, például, ha betegek, mert jönnének a suliba.

Ahogy kamaszokká válnak, ez természetesen változik. Akkor is szeretik az iskolát, de még jobban szeretnek aludni, ami valljuk meg, egyfajta más megközelítés, alapvetõen életkori sajátosság. Ez az intézmény tele van mosolygással és jókedvvel, megszólíthatsz bárkit, a gyerekek el fogják mondani, hogy szeretnek ide járni.

Ez is érdekelhet!
Ebbe a budai iskolába menekíti gyermekeit a magyar elit: licitálnak a helyekre
"Az egész év arról szól, hogy mikor jön el a szünet."
Egy korábbi interjúdban elmondtad, hogy a Móricz Zsigmond Gimnáziumba jártál középiskolába és két tanárt emeltél ki ezekbõl azéveidbõl. A matek tanárodról inkább pozitív, a fizika tanárodról viszont meglehetõsen negatív értelemben vallottál, de azt mindkét esetben elmondtad, hogy nagyon nagy volt a szigor és az alávetettség. Ehhez képest egy ellenvilágot hoztál létre a Lauderben?

Abban az idõben, amikor én gimnáziumba jártam, természetes része volt az életnek, hogy az iskola nem feltétlenül azért van, hogy ott jól érezzük magunkat. Mindemellett én szerettem a Móriczba járni, mert az általad említetteken kívül más dolgok is történtek ott. A kérdésedre válaszolva, az ellenvilágot én már a Móriczban létrehoztam, ahova az egyetem után visszamentem tanítani. A Lauder ebben az értelemben egy ellen-ellenvilág.
Amikor 2000-ben ellehetetlenítettek a Móriczban, és eljöttem onnan, akkor én ott egy vérbeli liberálisnak voltam kikiáltva, majd abban a pillanatban, ahogy idejöttem a Lauderbe, itt egy konzervatív kövület lettem, és ehhez semmit nem kellett változnom. Azóta persze sok minden változott - bennem is, a Lauderben is.

Ha a kérdésed arra irányult, hogy mit jelent számomra a Lauderben vezetõnek lenni, akkor azt mondom, amit korábban említettem: én hiszek abban, hogy az emberek fantasztikus dolgokra képesek, ha támogatást kapnak és felelõsséget adunk nekik. Én egy naiv idealista vagyok, de azt, hogy ez az elképzelés a valóságban is mûködik, itt bebizonyítottuk.
Borítókép és a cikkben használt képek: Todoroff Lázár
Link