Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Lelki zsidó, rohadt kommunista, amerikanizálódott értelmiségi - Zilahy Lajos Halálos tavasza, 2. rész

BelföldZilahy Lajos egykor az egyik legnépszerûbb magyar író volt itthon és külföldön is, a Halálos tavasz címû regényébõl készült film alapozta meg Karády Katalin kultuszát. Az író és a film háromrészes történetének második epizódja, a háborús évek és a szovjet megszállás viszontagságaitól Zilahy emigrálásáig. Az elsõ rész itt olvasható.

Zilahy, a lelki zsidó

„Valami szörnyû pusztulás forgószele közeledik felénk, de még nem tudjuk, hogy ez a pokoli forgószél mellettünk vagy rajtunk keresztül fog-e elrohanni” – mondta Zilahy Lajos 1940 utolsó napján a rádióban. Egy év múlva már biztossá vált, nem fogjuk megúszni. A háború ott volt mindenütt, megváltozott az ország hangulata. A Halálos tavasz továbbra is nagyon népszerû volt, de már nem csak áradozó kritikákat kapott. A szélsõjobboldal megtalálta, hogy káros, nemzetromboló, lélekellenes.
Ez lett a vesztünk – Zilahy Lajos Halálos tavasza 1. rész
Bár külföldön a mai napig az egyik legismertebb magyar író, Zilahy Lajos neve idehaza régóta csak ritkán kerül szóba. Az írónak, a híres regénynek és a filmnek is megvan a maga története. Ez az elsõ része.

Még a parlamentben is szóba került. Keck Antal ügyvéd, nyilas képviselõ a film betiltását követelte, zsidó szellemisége miatt. „A mai filmírók nagy része – élükön Zilahy Lajossal, a letûnt liberális világ nagyságával – a mûvészi szabadság nevében és vélt jogán még ma is abban a nemzetközi dekadens szellemiségben, szabadosságban, világpolgáriasságban írja a magyar filmet, amelynek féktelen tobzódása okozta az agg Pétain marsall drámai bejelentése szerint a valamikor dicsõ francia nép bukását….. Zilahy Lajosnak most is megy egy filmje Pesten, a Hazajáró lélek. Ezt sem lehet levenni a mûsorról. Szédületes kasszát csinál vele mindenki. A Halálos tavasztól csak abban különbözik, hogy mûvésziesebben destruál.”
HIRDETÉS

Az író a Magyar Nemzet hasábjain válaszolt Keck Antal vádjaira: „A képviselõ úr kicsit elkésett a nemes szándékával. Mert ezzel a munkámmal nem csak a magyar, de eddig már tizenkét nemzet lelkét sikerült megfertõznöm, köztük a hitleri Németországét is, amelynek sajtója ezt a könyvet igen melegen fogadta. Szívesen rendelkezésére bocsátom a képviselõ úrnak az összegyûjtött német kritikákat, tegye ezt is a Ház asztalára, ha már a mai Németországra hivatkozva igyekezett írói becsületembe tiporni…. Kit fogadjak el ebben a fertõzési szakkérdésben illetékesnek, a Reichsschrifttumskammert vagy a paksi ügyvéd urat?….. Ugyanezt a filmet velünk közösen a németek is meg akarták csinálni a Hunnia-filmgyárban, augusztus végén már aláírásra készen állottak a szerzõdések, de közbejött a háború.”
Film, Színház, Irodalom magazin, 1942

A Szózat címû politikai hetilap 1941 májusában Mi szükség van Zilahy Lajosra? címmel közölt támadó cikket az író ellen. „A magyar illetékesek talán ráeszmélnek: nem elég kitakarítani a zsidót, ha a lelki zsidóság teljes gõgjével továbbra is terpeszkedhet” – vonta meg konklúzióját a lap. Az író magánvádlóként, sajtó útján elkövetett rágalmazás címén indított eljárást a fõszerkesztõ (Meskó Zoltán, a Nemzeti Szocialista Földmûves és Munkás Párt tagja) ellen. A Zalamegyei Újság azt írta róla, hogy „naturalistának kikiáltott disznóságokkal tele regényeibõl készít kétes mûvészi értékû filmeket.”

A Dunántúl címû lapban felháborodott olvasók reklamáltak a Halálos tavasz pécsi bemutatója miatt:

Nem értjük azt, miért kell itthon pusztulnia a magyar szellemnek a Halálos tavasz nem magyar és nem keresztény légkörében! Ez a film a magyar jövendõt nem építi, ez a film a magyar nemzet ellenálló erejét, küzdõképességét nem fokozza – egészen másirányú „szolgálatokat” teljesít!

Az Apolló mozi nyilatkozatban reagált: „A filmet az Országos Mozgókép Bizottság megvizsgálta, engedélyezte és két esztendõ óta az egész országban nagy sikerrel fut. A belsõ front védelmét a vállalat teljes megnyugvással bízza erre a bizottságra, és sem módja, sem kedve, sem ideje nincs ahhoz, hogy mûsorainak összeállításánál becses lapjuk névtelen levélíróinak véleményét kikérje.”
A bomba

1942. szeptember 4-én éjszaka lehullottak az elsõ bombák Magyarországra, Budapestet érte szovjet légitámadás. Nem volt benne sok koncepció, nem katonai célpontokra mentek a gépek. Talán csak próba volt, el tudnak-e jutni ide a repülõk, egyébként messze volt még a front, a vörös hadsereg Sztálingrádért küzdött, nem is követte újabb attak. Kapott bombát Kispest, a városmajori templom és a Rózsadomb is. Az egyik bomba pont Zilahy Lajos Áfonya utcai villájára hullott, leomlott az épület. Zilahy nem volt otthon, családjával vidéken tartózkodott, így a földszinti bérlõ két kislánya és nevelõjük halt meg a támadásban. A háború bekopogtatott.
A Zilahy-villa romjai. Forrás: Fortepan

Zilahy meglepõ módon reagált az eseményekre. Kilenc nap múlva lapja, a Híd különszámmal jelentkezett, a címlapon egy fotó a villa romjairól. Igazából egy önálló röpirat volt, amiben Zilahy bejelentette, hogy lemond minden vagyonáról a magyar állam javára. Azzal a feltétellel, hogy létesüljön egy oktatási intézmény a tehetséges, szegény gyerekek számára „Kitûnõek Iskolája” néven, a lerombolt villa helyén. A rendkívüli kiadást százezer példányban nyomta ki az Athenaeum. Zilahy közjegyzõhöz is elment, hogy hivatalos formában rögzítse akaratát. Dr. Markó István közjegyzõ azért figyelmeztette, hogy bár a vagyonlemondás nemes célra igen szép dolog, azért van neki egy fia is, akinek juttatnia kell valamit. A 25 holdas szobi birtok, gyümölcsös és szántóföld, lakóházzal és gazdasági épülettel így Zilahy Mihály tulajdonába került.

Egy véletlen egybeesés: a következõ bombatámadás másfél év múlva, 1944. április 3-án érte Budapestet, a német megszállás után közvetlenül. Akkor már amerikai gépek jöttek. Az elsõ bomba Zilahy Irén primadonna XI. kerületi villáját kapta telibe. A mûvésznõ, aki csak névrokona volt Zilahy Lajosnak, a romok alatt lelte halálát.

A Pegazus Rt-nek az 1943-as Valamit visz a víz volt az utolsó vállalkozása. Tervezte még Krúdy- és további Zilahy-mûvek megfilmesítését, egy nagyszabású Kossuth-film is napirenden volt. Zilahy Lajos 1944 tavaszán Színes Film Kft. néven egy másik filmcéget is alapított. A tervekbõl aztán nem lett semmi, ideért a háború.

Zilahy erdélyi írókkal Kolozsváron, egy 1943-as filmhíradó-részletben
Egy betiltott darab

Zilahy utolsó hazai színházi premierjére 1943 decemberében került sor, a Nemzeti Színház Kamaraszínháza mutatta be Fatornyok címû drámáját. A darab cselekménye a második világháború elõtti utolsó nyáron játszódik Magyarországon. A német származású apában felébred a nagynémet eszme, vissza akar térni õsei földjére, a harmadik birodalomba. Erdélyi származású felesége és öccse, aki már magyarrá vált, nem akarja követni. Fia, úgy dönt vele tart, de az állomásról visszafordul és hazajön. „Minden benne volt, ami az embereket, a társadalmat érdekelte a második világháború utolsó csatározásai közben” – mondta a darabról Bános Tibor színháztörténész. „Ebben a komplexumban minden megtalálható, nagy népek, kis népek sorsa, asszimiláció, disszimiláció, kallódó magyarság, vegyes házasság, névmagyarosítások…” – írta korabeli kritikájában a Magyar Nemzet. Siker és botrány is lett belõle, a szélsõjobboldali sajtó nekiment a darabnak, hogy németellenes, feszült volt minden elõadás. Három hónappal a német megszállás elõtt mutatták be, 1944 májusában került le a színrõl. Zilahy maga sem sejthette, hogy ezzel a darabbal búcsúzik a magyar színpadoktól.

A Halálos tavasz ellen egy ideig folytatódott a hecckampány. 1944 májusában a Zalamegyei Újság háborgott azon, hogy még játsszák a filmet Alsólendván, a tiltakozások ellenére:

Joggal mered elénk a kérdés, ha a zsidó könyveket ki kellett tiltani és dobni a közkönyvtárakból, ha el kell tûnniük a szereplés színpadairól, mit ér mindez, ha a vászon világáról a minden fontosabb érzéket megfogó módon a zsidó szellemiség sugároz a keresztény kisvárosi és falusi tömegek lelkébe…. Bent a mozivászon elõtt surbankó leventefiúk és legények, lányok, felnõttek szívják magukba a halálos tavasz leheletét…. a Halálos tavasz langyos erotikumában fürdõ fiatalság kilúgozottan, hit és eszmények nélkül, Bacchus és Venus nevével ajkán részegen és kihûlten támolyog az egyéni és nemzeti Mohács felé.

De õsszel már a Halálos tavasz kérdése is lekerült a napirendrõl. Akadtak fontosabb dolgok, mint egy mozifilm. Szálasiék átvették a hatalmat, Zilahy hamis papírokkal (Vantsa Sándor zongorahangoló) bujkált vidéken a nyilasok elõl. Karády Katalint már áprilisban letartóztatta a Gestapo, Jávor Pált elhurcolták a nyilasok, Polgár Tibort bevitték munkaszolgálatra.

De õk legalább életben maradtak. Zilahy Ilonát, az író nõvérét Budapest ostromakor lõtték le, 1945. január 28-án. Németek, oroszok vagy magyarok, nem lehet tudni, házról-házra folyt a harc, kereszttûzbe keveredett, rossz helyen volt rossz idõben. Egy budai villa kertjében ástak gödröt neki, csak öt hónap múlva, júniusban temették el tisztességgel. Anyjával együtt, aki idõközben szintén meghalt.
A Krisztus-arcú szovjet katona

1945 januárjában, amikor Pesten már véget értek a harcok, kocsi jött Zilahyért. A Tisza Kálmán térre vitték (ma II. János Pál pápa tér), a kommunista fõhadiszállásra. Feladat várt rá, neki kellett megírnia a felszabadult magyar sajtó elsõ vezércikkét a Szabadság címû napilapba. A szimbólumokért mindig rajongó író egy olyan mondatot is beírt a cikkbe, hogy az óvóhelyrõl kilépve, az egyik szembejövõ szakállas szovjet katona arca Krisztuséra emlékeztette. Kapta is utána leveleket, hogy te rohadt kommunista, ezért meg fogsz lakolni.

Közben kitört a háború utáni rendcsinálási hisztéria. A minisztériumban gyorsan összeírták a „fasisztairányú és szovjetellenes” filmeket. Zilahy-film is volt köztük, ahogy Jókai- és Mikszáth mûbõl készült mozi is. Aztán kiderült, ez csak túlkapás volt, Zilahyt levették az indexrõl. Továbbra is fontos szerepet szántak neki.
Vorosilov dr. Balogh Istvánnal, Jan Belovics Grigorjev – Geiger Béla, Zilahy Lajos és Zsedényi Béla, az ideiglenes nemzetgyûlés tagjával. Fotó: Savaria Megyei Hatókörû Városi Múzeum

1945. június 9-én Budapesten megalakult a Magyar-Szovjet Mûvelõdési Társaság, a tagság egyhangúlag Zilahy Lajost választotta meg elnökének. A szervezet díszelnöke a Nobel-díjas tudós Szent-Györgyi Albert lett. Az író elnöki székfoglalójában rámutatott arra, hogy a magyar köztudatot fel kell világosítani. „Nem kételkedünk abban, hogy a szellemi kapcsolat nagy szomszédunkkal termékenyítõen fog hatni a mi mûvészetünkre…. tudjuk, hogy a kölcsönös megismerés kölcsönös szeretetté, szoros, termékeny barátsággá fog nõni…” és így tovább. Az alakuló közgyûlés még táviratot is intézett Sztálin elvtárshoz, szeretettel és hálával köszöntve minden dolgozó tanítóját és barátját. Júliusban az Operaházban tartottak díszelõadást. Ott volt a kormány, a szovjet vezetõk és a Szövetséges Ellenõrzõ Bizottság is.

Népünk Szent István óta a Nyugat kultúrájának hatása alatt állott. Ezt a nyugati kultúrát meg is akarjuk tartani. De most megnyílt elõttünk a Kelet kapuja is, és a magyarság szomjas, felszabadult lélekkel fordul 20.000 éves õshazájának forrásai felé…

– fogalmazott beszédében Zilahy. 54 éves volt ekkor. És még mindig naiv és idealista.

A Társaság hamarosan rádiómûsort is kapott, az elsõ adásban maga Zilahy beszélt. „Korábban acélfalat emeltek a Szovjetunió és Magyarország közé. Tizenhárom évvel ezelõtt több hónapra terjedõ tanulmányutamat a Szovjetunióba az utolsó pillanatban megakadályozták…. Alkalmam volt beszélgetni Vorosilov marsallal. Elsõ szava az volt hozzám: ‚A szellemi élet embereire igen nagy feladat vár az új világ felépítésében és ebben a gigászi munkában a Szovjetunió íróinak, mûvészeinek, tudósainak vállvetve és testvériesen kell együtt dolgoznia a két nép közötti mély és õszinte barátság megalapozásán, a távolabbi nagy közös célok megoldásán.’… A Társaság célja világosan áll elõttünk: hidat kell építenünk Magyarország és a Szovjetunió kultúrája között.”

Közben a mozik újra mûsorra tûzték a Halálos tavaszt. A lapok hasábos hirdetésen reklámozták a „felejthetetlen regénybõl” készült, „megindítóan szép” filmet.
Horgászsikerek Mexikóban

1946-ra már határozottan csökkent Zilahy lelkesedése. Visszavonult a közéleti szereplésektõl, arra hivatkozva, hogy új mûvön dolgozik. Új filmet sem csinált, cégeit államosították. A Magyar-Szovjet Mûvelõdési Társaság elnökségérõl is lemondott. Az Egyesült Államokba és Mexikóba hívták szerzõdésajánlatokkal, mindkét helyen népszerû író volt. Az év végén, szép csendben el is utazott családjával Budapestrõl. Kint elõadásokat tartott, darabjainak megfilmesítésérõl tárgyalt, közönségtalálkozókra járt, találkozott a magyar kolónia tagjaival. Szabadidejében pedig szenvedélyének hódolt, horgászott a Csendes-óceán partján.

Aztán jött 1947 és a kommunista fordulat. És Zilahy úgy döntött, nem megy vissza Magyarországra. Szent-Györgyi Albert, a Magyar-Szovjet Mûvelõdési Társaság díszelnöke is elhagyta az országot, Massachusettsben kezdett új életet.

A disszidens Zilahy itthon persze ellenség lett. Eleinte csak pár Ludas Matyi-karikatúra csipkelõdött rajta, aztán, amikor biztossá vált, hogy nem jön haza, megindult a hadjárat.

A Népszava, a párt szócsöve 1948 januárjában oldalas cikkben ítélte el a „túlságosan gyorsan amerikanizálódott” írót, „aki már annyi színt képviselt pályafutása során” és „elvesztette kapcsolatát a realitással”, és akinek „nézetei a régebbi magyar értelmiségi rétegek, a középosztálybeli értelmiségiek elavult szellemiségében gyökereznek”, és aki „nem tartozik a szabadlelkû emberek közé.”

A Halálos tavasz is eltûnt a filmszínházakból. Jöttek helyette új filmek, fontosabb üzenetekkel. Sajátosan alakult a sikerfilm szereplõinek, készítõinek sorsa is.
Színészbölények vágóhídon

Jávor Pál 1946 õszén szerzõdéssel a zsebében, szabadon hagyta el az országot, New Yorkban majd Hollywoodban élt. Karády Katalin 1951 elején szökött el itthonról, Ausztria, Svájc és Brüsszel érintésével Brazíliában kötött ki. ’68-ban amerikai vízumot kapott és New York lett az otthona. A Józsát alakító Szörényi Éva az ’56-os forradalom bukása után menekült az USA-ba, ahol New Yorkban, majd Los Angelesben élte életét. Makay Árpád operatõr (akinek a Halálos tavasz volt a második nagy munkája) 1942-ben még a Horthy-rezsimnek fényképezett propagandafilmet (Negyedíziglen), utolsó itthoni filmje pedig a Talpalatnyi föld volt, ami már a Kommunista Párt megrendelésére készült. Makay 1952-ben döntött úgy, hogy elég volt, New York és az amerikai filmipar tárt karokkal várta. Polgár Tibor, a film zeneszerzõje 1961 nyarán disszidált feleségével, Nagykovácsi Ilona színésznõvel Kanadába.

A New Yorkban ragadt Jávor Pált ugyanúgy elõvették, mint Zilahyt. Róla azt írta a Világosság, hogy Magyarország ellen uszít és Nagy Ferenc csatlósa lett: „Emberileg is mélyre süllyedt, a maga szerény képességeihez mérten aljas aknamunkát folytat a demokráciánk ellen.” A lap magát a színészt is idézi, aki társaságban egyszer azt mondta: „Ó, hogy szeretnék én még egyszer budai kiskocsmákba járni.” „Úgy látszik, Jávort már emlékezetében is csak a spriccer fûzi hazájához” – vonta le a következetést az újságíró. 1948 októberében egy különösen gusztustalan karikatúra is megjelent a színészrõl a Ludas Matyiban. Jávor egy Central Park-i padon alszik, kopott, foltozott kabátban. Körülötte több olyan mûvész, aki a kommunista hatalomvétel után távozott. Mindenki rongyos ruhában.

Azért volt, aki itthon maradt. Nadányi Zoltán költõ, az Ez lett a vesztünk szövegének szerzõje nem ment sehová. A koalíciós idõkben ismét Zilahy segítette, a Magyar-Szovjet Mûvelõdési Társaság hivatalos átírója lett, szovjet mûvek magyar fordításait stilizálta, és megint írta szentimentális szerelmes verseit. De 1948 után ilyenekre már nem volt szükség. Csokornyakkendõs, kockás zakós polgári figurák pedig végképp nem kellettek: Nadányit kizárták az írószövetségbõl, elhallgattatták.

Kalmár László rendezõ még öt filmet forgatott a háború után. Az 1951-es Déryné címû filmért Kossuth-díjat kapott. Az 1957-es Nagyrozsdási eset címû moziját betiltották, õ maga nem lépett be a pártba, kispolgári életet élt. Magányosan, elfeledve halt meg.

Somlay Artúr, aki Ralben Edit apját játszotta, egy igazi, érinthetetlen színészbölény volt. Respektje egy ideig még megmaradt. Eljátszhatta a Valahol Európában fõszerepét 1948-ban és ’51-ben is Kossuth-díjat kapott. Közben elindultak a kitelepítések, ami sok színészt érintett. Somlay kiállt kollégái mellett, próbálta megmenteni õket, latba vetette minden tekintélyét. A kultúrcézár Révai József egy ideig még fogadta, aztán már csak kiüzent neki a folyosóra, hogy nem ér rá. A színészlegenda érezte, nincs már súlya. 1951. november 10-én, a sokadik megaláztatás után hazament és altatókkal megölte magát.

Zilahy Lajos közben elátkozott ember lett az emigrációban.
Link

Hozzászólások

Még nem küldtek hozzászólást

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.42 másodperc
2,962,570 egyedi látogató