Bejelentkezés
MSZP-s képviselõ: lehet, hogy forradalmat kell csinálni

Lehet, hogy forradalmat kell Magyarországon csinálni- közölte az ATV Egyenes beszédben Korózs Lajos. Az MSZP országgyûlési képviselõje hozzátette: nem szeretne vért, de úgy gondolja, jelenlegi állapotában az ellenzéki pártok kevesek ahhoz, hogy érdemi változásokat eszközöljenek ki. Mint mondta, attól tart, hogy a magyar társadalom a beletörõdés állapotába fog kerülni és immunissá válik arra, amit Orbán Viktor tesz, ezzel pedig szerinte „a legnagyobb tragédia elé néz az ország”.
Elfoglalná „Kövér László trónját”
Korózs közölte azt is, szívesen elfoglalná a parlamentben „Kövér László trónját”, de ehhez az kellene, hogy legyen mögötte 50 parlamenti képviselõ és 300.000 ember, aki ebben támogatja. A szocialista politikus szerint a kormány szétzilálja a társadalmat és abban érdekeltek a kormánypártok, hogy a civil szféra ne tudja magát felépíteni. „Ez lesz a halálunk”- vélekedett.
Az ellenzéki politikus szerint Magyarországot már lehagyták a szomszédai gazdasági területen és a V4-ek is, a jövõben pedig úgy gondolja, olyan mértékben fognak elszakadni egymástól a nyugdíjak, amit a legtöbben ma még el sem tudnak képzelni. Feltette a kérdést, hogy el lett rendezve azáltal a 3 millió nyugdíjas helyzete, hogy kaptak 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt? „Azt mondom a nyugdíjasoknak, hogy át vannak verve, a halálos ítéletét írta alá minden nyugdíjas”- vélekedett a mûsorban Korózs Lajos.
„Hagyni kellett volna a fenébe a parlamenti politizálást”
Arra a kérdésre, hogy mit csinálna másképp az elmúlt években, ha lenne lehetõsége az elmúlt 4 évet újrakezdeni, azt mondta: társadalmi mozgalmat szervezett volna, ami nem hagyta volna, hogy lealázzák a Népszabadságot, amivel el kellett volna foglalni az újságok szerkeztõségeit és a parlament üléstermét is. Úgy véli, az ország egyik végétõl a másikig járni kellett volna és „mondani kellett volna a magunk igazát és hagyni a fenébe a parlamenti politizálást”. Krug Emília felvetette, hogy a szocialisták a Népszabadság kisebbségi tulajdonosaiként azért tehettek volna valamit a lapért, mire Korózs elmondta: azzal a tulajdonrésszel „nem lehetett volna semmit ott csinálni”. Hozzátette: annyit legalább megtettek, hogy odatolták a képüket, majd elismerte, „lehet, hogy többet kellett volna tenni”.
Kozmetikázott eredmények?
Korózs Lajos beszélt a magyar gazdaság állapotáról is, hazugságnak nevezte a munkanélküliségre vonatkozó hivatalos adatokat, melyek szerinte kozmetikázottak. Úgy véli, „Magyarországon 7-8 százalék közötti a munkanélküliség, nyugodjon meg mindenki”. Szerinte a számítás során több tízezer embert nem vesznek figyelembe, olyanokat például, akik évek óta munkát keresnek, de elegük lett az utánajárásból, ezért a munkanélkülieket nyilvántartó rendszerekben nem szerepelnek. Arról is beszélt, hogy szerinte nem a munkaalapú társadalomból van gazdasági növekedés, hanem az EU-tól kapott 5000 milliárdos támogatásból és a több százezer külföldön dolgozó magyar által hazaküldött tetemes mennyiségû pénzbõl.
atv.hu
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2018. May 25. 13:06:30
- 2018. May 25. 16:08:30
- 2018. May 25. 20:49:42
- 2018. May 25. 22:22:48
- 2018. May 26. 04:11:19
- 2018. May 26. 06:40:45
- 2018. May 28. 03:41:14
- 2018. May 28. 05:03:09
- 2018. May 30. 20:47:56