Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Hargitai Miklós: Zsidó-keresztény gyökerek

KultúraNem tûnik fel, hogy az egész hazugság már igazából az értelmes embert nem érdekli, sõt köp rá! Irgalmasság? Felebaráti szeretet? Miafaxom? Éppen csúcsra van járatva az "ismerd fel ellenséged" és "barátaid" és nyugodtan össze is csomagolhatod õket és tenmagad is, vivát! Ki kell radírozni a zsidó-maszlagot úgy, ahogy van, kerül, amibe kerül, oszt jóccakát!
A kormány és személyesen a magyar miniszterelnök kommunikációjában – a nyolc évnyi "kereszténydemokrata" kormányzás után hirtelen vezérfonallá vált kereszténydemokrácia mellett – egyre többször válnak vonatkoztatási ponttá az európai kultúra zsidó-keresztény gyökerei. A kormányzati kérdésföltevés – miszerint a migrációs krízis tétje, hogy le kell-e cserélnünk a jövevények miatt ezt a (legalább) kétezer éves hagyományt – ugyanakkor azt sugallja, hogy egyáltalán nem bíznak a zsidó-keresztény tradíció erejében.

Szövetség Istennel

Az új nézetrendszert a kormányfõ az újjáépíttet szabadkai zsinagógát avató beszédében fejtette ki a legrészletesebben. "Ha Európa hagyja, hogy kicseréljék a zsidó-keresztény vallási örökségén nyugvó kulturális altalaját, a jövõt mások fogják írni helyettünk (…) Közép-Európa és benne a magyarok biztonságos és élhetõ jövõjéhez egyetlen út vezet: a zsidó és a keresztény örökségéhez ragaszkodó Európa." Ám sem akkor, sem más alkalommal nem utalt rá, hogy miben is áll szerinte ez az örökség, és hogyan lehetne "lecserélni" - azaz miért gondolja úgy, hogy egy 550 milliós kontinens világnézeti fundamentumait megrengetheti néhány milliónyi más (mohamedán) vallású bevándorló érkezése.

A vallásos, de a nem vallásgyakorló közönség – vagyis a többség – számára sem magától értetõdõ, mi is a zsidó-keresztény örökség lényege, sõt az sem, hogy a zsidó és a keresztény vallás hogyan viszonyul egymáshoz. Pedig a kapcsolat szoros, ha nem is feltétlenül harmonikus: a zsidó vallásúak szerint a keresztények hite a zsidó vallásban gyökerezik, bár annak alapvetõ hittételeit jelentõs mértékben elferdítette (a zsidók nem tekintik Jézust megváltónak és az Isten fiának, továbbra is várják a – keresztény terminológiával – messiás ószövetségi próféták által megígért eljövetelét). A fentiekbõl adódóan kezdetben a zsidók üldözték a keresztényeket, majd amikor a Római Birodalomban a kereszténység gyakorlatilag államvallássá vált, a szereposztás megfordult - mindez azonban ugyanúgy nem érintette az említett fundamentumokat, mint késõbb délrõl a mórok, keletrõl pedig a törökök erõszakos hittérítéssel párosuló európai inváziója. Világnézeti szempontból a zsidó és a keresztény vallás is monoteista, mindkettõ egy emberszeretõ, az emberrel szövetséget kötõ Isten köré szervezõdik. (Ugyanúgy, ahogy egyébként az iszlám vallás is.) Ilyen szövetségbõl a keresztények eggyel többet ismernek (el), mint a zsidók, elõbbiek szerint ugyanis Jézus megújította a mózesi szövetséget, és a felebaráti szeretetet állította a középpontba. Mindkét vallás hívei hisznek az isteni gondviselésben, és abban, hogy az Isten örökkévaló, de csak a keresztények között számít megkerülhetetlennek a minden emberre (így az ellenségre is) érvényes szeretetparancs.

Noétól Mózesig

A tulajdonképpeni örökséget – a zsidó-keresztény hagyomány magját – azok a törvények jelentik, amelyeket az Isten adott az embereknek. Ezek közül a keresztény kultúrkörben a tízparancsolat a legismertebb, a legelsõ azonban az a törvénycsomag, amelyet Noé kapott a vízözön után: a zsidó és a keresztény tradíció szerint az Isten elsõ ízben Noéval kötött ún. feltételes szövetséget (aminek lényege, hogy ha az emberek teljesítik a törvényeket, akkor számíthatnak az isteni ígéretek teljesülésére): "Minden mozgó állat, amely él, legyen nektek eledelül; amint a zöld füvet, nektek adtam mindazokat. Csak a húst az õt elevenítõ vérrel meg ne egyétek. De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképpen az embertõl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. Aki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert. (…) Én pedig íme szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal tiutánatok. És minden élõ állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig. Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és sohasem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére."

Késõbb Ábrahám a következõ ajánlatot kapta: „Eredj ki a te földedbõl, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei."

A mózesi törvények a fentieket olyan elõírásokkal is kiegészítették, amelyeket betartva azok is üdvözülhetnek, akik nem tartoznak a választott néphez, vagyis a zsidósághoz. A bálványimádás, az istenkáromlás, az emberölés, a vérfertõzés és házasságtörés, a lopás tilalma késõbb a tízparancsolatban is megjelenik, és ott már föl sem merül az a körülmény, hogy az Isten leszármazási (faji) alapon válogatna az emberek között.

Ki a felebarátom?

Az irgalmas szamaritánus bibliai (pontosabban újszövetségi) története nem is érthetõ meg az ószövetségi logikával. A szamaritánusokat a korabeli zsidók megvetett idegennek tekintették, akikre nem terjed ki az üdvözülésre vonatkozó isteni ígéret, vagyis a tulajdonképpeni szövetség. Lukács evangéliuma szerint azonban "Elõállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt kérdezte: - Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus azt felelte: - Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? A törvénytudó így válaszolt: - Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes erõdbõl és teljes elmédbõl, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Jézus ezt mondta neki: - Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Õ azonban igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: - De ki az én felebarátom? Válaszul Jézus ezt mondta neki: - Egy ember ment le Jeruzsálembõl Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, megverték, azután félholtan otthagyták, és elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, õ is elkerülte. Egy úton lévõ szamaritánus viszont, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette õt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elõvett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Õ így felelt: - Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: - Menj, és te is hasonlóképpen cselekedj."

A példázatot nehéz másképp értelmezni, mint hogy az isteni jóindulat nem leszármazási vagy vallási alapon "jár", hanem azoknak lesz részük benne (származástól és felekezettõl függetlenül), akik gyakorolják a felebaráti szeretetet. Az ún. zsidó-keresztény hagyománynak történelmi távlatból nézve éppen az a központi gondolata, hogy aki az isteni törvényt megtartja – ide értve az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlását is -, annak nincs a földön félnivalója.
Link

Hozzászólások

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.40 másodperc
2,915,999 egyedi látogató