Bejelentkezés
Emberséget kér a brutális romagyilkosság után

Az ukrán nacionalizmus fellegvárának számító Lemberg elsõ embere, aki egyben a Szamopomics (Önsegély) nevû parlamenti párt vezetõje, közölte: a megtámadott tábor lakói jelenleg rendõri védelem alatt állnak, és a város önkormányzata a nyomozás idejére ideiglenes szállást biztosít számukra. Jelezte, a támadás egyik sebesültjét, akinek az állapota közepesen súlyos, kórházban kezelik, két sérültet, egy anyát és fiát, a sebeik bevarrása után kiengedték a kórházból.
A polgármester felszólította a rendõrséget, hogy alaposan nyomozza ki a bûncselekményt, és büntessék meg a gyilkosság elkövetõit. A támadással kapcsolatban ismertette, hogy az áldozatot a támadók csoportosan szurkálták, szerinte egyértelmû gyilkossági szándékkal, míg a 30 éves anyát akkor szúrták meg meg, amikor védeni próbálta 10 éves fiát, akit szintén megszúrtak.
Arra kérek mindenkit, képzelje maga elé ezt a képet, mielõtt úgy kell nekik! stílusban kommentálná az esetet. Maradjunk meg embereknek!
– írta Andrij Szadovij. Megjegyezte: a történelembõl tudható, a civilizált emberi lényt kis távolság választja el a lelketlen vadállattól.
A lembergi rendõrség közlése szerint a romatábor elleni támadás õrizetbe vett hét elkövetõje 17-18 éves lembergi lakos, a vezetõjük 20 éves.
A zaxid.net lembergi hírportál rendõrségi forrásból úgy értesült:
az õrizetbe vett fiatalok a Józan és Dühös Ifjúság nevû neonáci szervezet tagjai. A formáció Lemberg Jugend néven mûködtet videocsatornát a Youtube-on.
A kárpátaljai magyar cigányok Lemberg külvárosában létesített átmeneti táborát szombaton röviddel éjfél elõtt támadták meg késekkel és baseball ütõkkel felszerelt álarcos elkövetõk. A támadásban egy 24 éves férfi életét vesztette, három személy megsebesült. Az elhunyt és a sérültek a munkácsi járási Szernye és Barkaszó magyar ajkú községek, valamint Munkács lakosai.
Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója vasárnap nyilatkozatban ítélte el a kárpátaljai romák ellen Lembergben elkövetett támadást.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2018. June 24. 22:53:18
- 2018. June 24. 23:23:59
- 2018. June 24. 23:59:15