Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Elkezdõdött a közös európai haderõ felállítása

KülföldNa végre? De hol marad izrael, vagy a többi és a többi...?Kilenc európai ország védelmi miniszterei megállapodást írtak alá hétfõn Luxembourgban egy közös intervenciós katonai erõ létrehozásáról – jelentette a Politico nemzetközi hírportál.

Az Európai Intervenciós Kezdeményezés nevû fegyveres erõ felállítását Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szorgalmazta még tavaly szeptemberben, a Sorbonne egyetemen mondott beszédében. A közös haderõ feladata a gyors beavatkozás lenne az európai határok közelében kialakult konfliktusokba.

A résztvevõ kilenc állam: Belgium, Dánia, Észtország, Franciaország, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Portugália és Spanyolország. Az aláírók hangsúlyozták, hogy számítanak Londonra akkor is, amikor az Egyesült Királyság már távozott az Európai Unióból.

Luxembourg, 2018. június 25.
Ursula von der Leyen német védelmi miniszter (b) és Heiko Maas német külügyminiszter az Európai Unió tagországai külügy- és védelmi minisztereinek együttes ülésén Luxembourgban 2018. június 25-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)

A luxembourgi találkozó alkalmából Florence Parly francia védelmi miniszter egy üzenetben azt magyarázta, hogy az elsõ feladat a fegyveres erõk mûködésének kölcsönös megismerése és az együttmûködés begyakorlása. “Kialakítjuk az európai stratégiai kultúrát. Készek leszünk elõre látni a válságokat és gyorsan, hatékonyan válaszolni” – írta.

Az új kezdeményezés különbözik az európai védelmi szerzõdéstõl (állandó strukturált együttmûködés, PESCO), amelyben az Európai Unió tagállamai vesznek részt három kivételével (Dánia, Málta, Nagy-Britannia).
Link

Hozzaszolasok

684 #1 atacama
- 2018. June 26. 17:29:51
Hát Dánia igen a legjobb jóléti állam miért is forgácsolna magából egy kis fûrészport,forgácsot a közös füsthöz...
minek is ez az egész? ja ,jaa tudom már ki ez az a farkas,ez a farkas... észre veszik a préda állatok ..de már késõ.... a hurok megfeszült....
116 #2 livia
- 2018. June 26. 20:50:55
No, persze! A nyugat régen is egyesült a magyarság kiirtásáért, amikor meg védtük a seggüket, akkor is csak a törököket, avagy a tatárokat segítették. Most sincs másként, csak a maradékunkat akarják felmorzsolni. No, de a Magyarok Istene úgyse hagyja. Sokan imádkoznak ezért. Szerintem meg kéne beszélni, hogy egy nap ugyanazon órájában hangosan imádkozzunk Hazánkért, magyarságunkért. Még akkor is, ha van kevert vérünk. Itt élünk, magyarul beszélünk, magyar vér folyik ereinkben. Tegyünk érte, hogy így is maradjon!
238 #3 bivaly
- 2018. June 27. 05:36:03
Kedves Lívia !

A hozzászólásod lényeglátása, bocsáss meg, de továbbra is katasztrófa. Amikor itt vagy a honlapon ezer éve, és még most is ezt írod, ... !?

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
311,597 egyedi latogato