Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ezentúl börtönnel büntetik az antiszemitizmust Romániában

BelföldNa, a rohadt zsidajok eztán nem lehetnek románellenesek? Ebbõl még baj is lehet! Börtönnel büntetik az antiszemita megnyilvánulásokat ezentúl Romániában, annak a bukaresti képviselõházban csaknem egyhangúlag – egyetlen tartózkodás mellett – elfogadott törvénynek az alapján, amelyet hétfõn hirdetett ki Klaus Iohannis államfõ.

A törvénytervezetet közösen terjesztette elõ a román parlament valamennyi frakciójának egy-egy törvényhozója. Indoklásuk szerint az interneten és közösségi fórumokon terjedõ antiszemitizmus megfékezése érdekében szükség van arra, hogy az – idegengyûlölet büntetésérõl rendelkezõ – általános rendelkezéseken kívül a zsidósággal szembeni gyûlöletkeltés visszaszorítására és megelõzésére külön jogszabályt hozzanak. A törvény kezdeményezõi szerint a jogszabály azt az egységesített meghatározást használja az antiszemitizmusra, amelyet a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) 31 országa 2016-ban, a román soros elnökség idején, Bukarestben fogadott el. Ennek megfelelõen antiszemitizmusnak – zsidók elleni gyûlölködésnek – minõsül minden olyan fizikai vagy szóbeli megnyilvánulás, amely a zsidók vagy a zsidó közösségi és egyházi intézmények ellen irányul.

A most kihirdetett törvény értelmében Romániában ezentúl három hónaptól három évig terjedõ szabadságvesztéssel sújtják az antiszemita megnyilvánulásokat és az antiszemita jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedõ börtönnel az antiszemita jellegû szervezetek létrehozását vagy azok pénzelését. A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bûncselekményeket, de – még a hatósági leleplezés elõtt – feljelentik az antiszemita szervezkedés többi résztvevõjét.

Románia csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette egykori bukaresti kormány felelõs volt több mint negyedmillió zsidónak az 1941-44-es idõszakban végrehajtott legyilkolásáért. A román kormány a NATO-csatlakozási tárgyalások idején, 2002-ben fogadott el sürgõsségi rendeletet a háborús bûnösök, fasiszta jelképek népszerûsítésének tilalmáról, a holokauszttagadás büntetésérõl. Egy 2014-es törvénymódosítás szerint a holokauszt következményeinek “nyilvánvaló minimalizálásáért” is hat hónaptól három évig terjedõ börtönbüntetés vagy bírság jár.

Az antiszemitizmust büntetõ törvény még kihirdetése elõtt arra ihlette a bukaresti parlament 39 – ellenzéki és kormánypárti – törvényhozóját, hogy a jogszabályt szinte szóról szóra lemásolva, az antiszemita szót behelyettesítve, törvénytervezetet terjesszenek a parlament elé a “románellenes” megnyilvánulások és szervezkedés büntetésérõl, így szabva gátat az olyan jelképhasználatnak és rendezvényeknek, amelyek sértik a románságot.

(MTI)
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. July 02. 21:10:56
"A törvény büntetlenséget biztosít azoknak, akik elkövették ugyan ezeket a bûncselekményeket, de – még a hatósági leleplezés elõtt – feljelentik az antiszemita szervezkedés többi résztvevõjét."
A spicliknek ( vagy provokátoroknak) megkülönböztetett bánásmód jár majd.:o
Igy lehet elaljasítani a társadalmat. "Szép új világ" lesz ott is.

Ez mi új büntetõ eljárási törvényünk szomszédi változata. Majd végig fut Kelete-Európán is..:o

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
295,709 egyedi latogato