A kiirtott zsidó gyerekek gyerekei most röhögik könnyesre magukat a sok ostoba és hitvány golyóson. kertész imrus sorstalansága is maga a tagadás, de hát így van ez rendben, hisz a tagadás tagadása igenelés. Azért köllött ezzel ennyit várni, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondhatnák, hogy mi is volt és hogyan valójában....errõl eszemebe jut egy "vicc" a negatív számokról :Pistike hazamegy az iskolából és mondja a papájának, hogy ma a negatív számokról tanultunk, de nem nagyon értem, mi az. Erre az apja: Na várj megpróbálok egy példát mondani, talán így megérted. Európában a németek megszállotta legnagyobb területen élt hárommillió zsidó. Ebbõl a nácik kiirtottak hatmilliót, kétmillió kivándorolt Izraelbe, tehát ötmillió zsidónak kellene születni, hogy ne legyen zsidó Európában.

Az auschwitzi haláltábor minden harmadik áldozata magyar volt, köztük legkevesebb százezer gyermek. Csecsemõk éppúgy, mint kamaszok. Mégis legtöbbjüknek még a nevét sem tudjuk. A Saul fia címû Oscar-díjas film alkotói a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral együttmûködve programot indított az õ felkutatásukra.

Vannak, akik idõrõl idõre megkérdezik, miért kell annyit foglalkozni a holokauszttal, miért más ez, mint az emberiség bármelyik sötét korszaka, háborúja, népirtása. Egyszer valakitõl azt a választ hallottam: a gyerekek miatt. Mert bármilyen súlyos, borzasztó idõk jártak a világ bármelyik részén, az csak nagyon ritkán fordult elõ, hogy a legkisebbeket nem megkímélni próbálták, hanem szándékosan és tudatosan, tömegével megsemmisíteni. Ez a nácizmus, és a minden könyörületet nélkülözõ emberi gonoszság egyik soha meg nem bocsátható bûne.
hirdetés

A Saul Gyermekei Emlékprogram célja emlékezni és emlékeztetni arra a százezer magyar gyerekre, akiket Európában a holokauszt idején öltek meg.

„A kezdeményezõk szándéka összegyûjteni a nevüket egy adatbázisban, és ebben megjeleníteni minden fellelhetõ információt, életrajzi adatot, visszaemlékezést velük kapcsolatban – mondja Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész az emlékprogram elindítását bejelentõ sajtótájékoztató moderátora. – Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megkérdezzük azokat, akik még emlékeznek a gyermekáldozatokra, és akik a holokauszt idején még maguk is gyermekek voltak. Hogy a családi emlékezetbõl kollektív emlékezet válhasson.”

A kezdeményezés nem példátlan a mozi világában, a Schindler listája címû, szintén Oscar-díjas film sikere után a rendezõ, Steven Spielberg létrehozta a Soá Túlélõi Vizuális Történelem Alapítványt, mely ötvenhét országban több mint ötvenezer interjút készített a holokauszt túlélõivel harminckét nyelven.

„Amikor a Saul fiát bemutattuk Észak-Amerikában, megkérdezték tõlem, és azóta többen is, miért nem egy igaz történetet vittünk filmre? – mesél saját inspirációjáról Nemes Jeles László, a film rendezõje és forgatókönyvírója, az emlékprogram fõvédnöke. – Azért kérdezték ezt tõlem, mert azt tekintjük igaz történetnek, melyet elmesélnek, továbbadnak és fennmarad. És hány, de hány olyan történet van, melyet nem meséltek el… Alkotásunk és az emlékprogram célja is az, hogy a holokauszt, a népirtás absztraktból konkrét történetté váljon.”

„A közönségtalálkozókon azt tapasztaltuk, hogy a Saul fia sokakat saját emlékeik felidézésére indított – magyarázza Rajna Gábor, a film producere, miért vállalkoztak a program elindítására. – Mintha egy szelep lenne ez a film, túlmutat önmagán: a vetítések után az emberek odajöttek hozzánk, hogy elmeséljék, elhurcolt családtagjaik, szomszédjaik, osztálytársaik tragédiáját.”

A programban szintén résztvevõ magyar intézmény Európa egyik legrégebbi zsidó múzeuma, amely már 1938-tól, tehát a holokauszt idején is mûködött.

„Õrzünk egy levelet 1942-bõl, munkaszolgálatosok egy csoportja írta. Nevük listáját küldték el, ezzel a kísérõszöveggel: nyilvánvaló, hogy meghalunk… – mondja Dr. Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója. – Tehát mi a megkezdett munkánkat folytatjuk az emlékprogrammal. Múzeumunk mindig is az a hely volt, ahol a túlélõk és hozzátartozóik elmesélhették történeteiket, és ahol, ha kell, pszichológus munkatársunk támogatja a visszaemlékezõket. De a gyermek elvesztése oly megrázó, érthetõen a legfájdalmasabb, hogy ezekrõl kevesebb történet és adat jutott el eddig hozzánk is. Hiszen ha valaki például elhurcolt feleségét vagy férjét veszítette el a holokauszt idején, és késõbb újra kívánt házasodni, korábbi házastársát holttá kellett nyilváníttatnia. De lehet, hogy elveszített gyermekérõl soha, sehol nem nyilatkozott…”

Megbocsáthatatlan

Ma évente 92 ezer gyermek születik Magyarországon, kevesebb, mint amennyit elveszítettünk a holokauszt idején. Utóbbiak családi emlékezete és a történelemtudomány emlékezete fonódhat össze a Saul Gyermekei Emlékprogramban.

„Amikor a fõszereplõt megformáló Röhrig Géza a vásznon egy halott gyermeket visz a kezében, szimbolikusan egy halott generációt tart a karajaiban – véli Dr. Vági Zoltán történész, a Saul fia címû film tudományos szakértõje, az emlékprogram munkatársa. – Tudnunk kell, hogy a koncentrációs táborokban a tizenkét évesnél kisebb gyermekeknek szinte nulla százalékban volt esélyük a túlélésre, már érkezésükkor, a rámpán eldõlt a sorsuk, amikor a munkaképes rabokat válogatták ki. De a munkára hajtott tinédzserek közül is nagyon sokan meghaltak, tudomásunk szerint Európa tíz országába vitték õket gyárakba, többségük ma is jelöletlen sírban nyugszik.”

Az emlékprogram a magyar gyermekáldozatok sikeres felkutatásához nemzetközi kutatóközpontokkal és levéltárakkal is együttmûködik. Legkevesebb 150 millió (!) dokumentum tartalmaz olyan adatot, amely magyar gyermekekre vonatkozik. Ennyit kell átnézniük a munkatársaknak.

„Az a célunk, hogy ne csupán egy név és egy születési dátum álljon a listánkon, hanem a gyermek története is, azaz minden adatnak arcot adjunk – mondja Vági Zoltán. – Tehát a visszaemlékezõk történetei nélkül nem lehet teljes a munkánk. Legutóbb, amikor Komáromban jártunk, egy idõs hölgy megmutatta nekünk azt a lépcsõt, melyen utoljára látta ülni osztálytársait, mielõtt a csendõrök elrángatták õket… Kicsordult a könnye, elkezdte sorolni a neveket, mi pedig írtuk.”

Arról is megkérdeztem a történészt, amikor már kettesben beszélgettünk, a holokauszt idején elhurcolt és meggyilkolt roma gyerekeket szintén felkutatják-e:
KAPCSOLÓDÓ A földi pokolban talált igaz szerelmére a holokauszttúlélõ magyar nõ

„Ahogyan az amerikai tengerészgyalogosok vallják, mi sem hagyunk senkit hátra. A cigány gyermekáldozatok történeteit éppúgy felkutatjuk és átadjuk a nemzet emlékezetének, mint azt, hogy mi történt a politikai foglyok velük együtt elhurcolt gyermekeivel. Találtunk is már roma gyerekekre vonatkozó adatokat. Persze az igazi munka, a hozzátartozó sors felkutatása akkor kezdõdik, ha a név megvan.”

Évtizedeken át kutatni egy olyan kort, melyben gyermekeket gyilkoltak meg, naponta szembesülni a kis áldozatok sorsával, miképpen viseli meg mindez a tudóst, akirõl tudom, maga is édesapa?

„Egyre nehezebben. Ezt nem lehet megszokni, pedig azt hihetnénk, húsz év után valamelyest sikerül – válaszolja Vági Zoltán. – Sõt, éppen ellenkezõleg, húsz éve könnyebb volt, de most, hogy nekem is vannak gyerekeim, jobban fáj. És egyre jobban.”

Azt is elmeséltem a történésznek, én hogyan beszélek a holokausztról, elsõsorban is a roma holokausztról a saját kislányaimnak, akik nyolc- és tízévesek. Most ott tartunk: az az idõ volt, amikor bántották a cigányokat.

„Az én kislányom is tízéves, õ egy kicsit elõrébb tart, hiszen õ tudja, hogy dolgoztam a Saul fia filmben, így több információja van – fûzi hozzá Zoltán. – De, természetesen, még így is egy könnyített történetet ismer. De ma reggel például, amikor megkérdezte, hova megyek, elmondtam, hogy azokról a gyerekekrõl fogok mesélni, akiket meggyilkoltak a halálfejesek. Mi így nevezzük otthon az SS katonáit.”
Link