Meg Afrika és Európa és persze Ausztrália meg Antarktisz... Három évezreden át a Közel-Kelet figyelme hol Keletrõl Nyugatra, hol épp fordítva, visszafelé terelõdött. Most ismét egyre inkább az elõbbi helyzet áll fenn, ugyanis a változó regionális dinamizmus közepette Kína kulcsszereplõvé válik a térségben.

Ennek az átmenetnek két fõ eleme van: az a tény, hogy az Egyesült Államok egyre érettebbé és energia-szempontból függetlenebbé válik, valamint az, hogy Ázsia gazdasági és politikai felemelkedése látszólag elkerülhetetlen. A Közel-Kelet a második világháború vége óta jelentõs szerepet játszott az amerikai energiaellátási láncban, mára azonban az USA központi szereplõvé vált az olaj- és gázpiacokon, ez pedig hozzájárul a regionális dinamika változásához.

Ami Peking a térséggel való kapcsolatait illeti, a közel-keleti politikusok és értelmiségiek történelmileg ösztönözték Kína elkötelezettségét. A posztkoloniális mozgalom során kialakított kötelékektõl a kereskedelemre épülõ alapokig, a közös ázsiai történelem és kultúra érzése ma még erõsebb, mint a hidegháború idején, amikor az arab nacionalista értelmiségiek szorosabb kapcsolatokat akartak kiépíteni Kínával és a nemzetközi maoizmussal.

A mai arab vezetõk egy erõs, elkötelezett Kínát látnak, amely több mint egymilliárd emberrel és korábban elképzelhetetlen gazdasági kilátásaival „támasztja alá saját hitelességét”. Továbbá Kína védelmi együttmûködése az ENSZ Biztonsági Tanácsával felbecsülhetetlen védelmi szövetségessé teszi. Ez különösen fontos a közel-keleti országok számára, amelyek új egyensúlyt próbálnak kiharcolni, mint új, független regionális szereplõk – csakúgy, mint Irán vagy Törökország –, hogy ne essenek teljesen csapdába sem az amerikai, sem az orosz táborban.

Miközben nagy figyelmet fordítottak a kínai támogatásra Szíria és Irán kapcsán, a világ második legnagyobb gazdasága számos más témában is kulcsfontosságú befolyással bír a régióban. A kínai befektetési és infrastrukturális projektek Afrikában például azt jelentik, hogy Kína jelentõs diaszpórát és kezdeményezések hálózatát hozza létre az arab államok déli határai közelében, Észak-Afrikában.

A 2013-ban útjára indított „új selyemút” (Egy Övezet – Egy Út) kezdeményezésnek köszönhetõen rohamosan nõ a kínai gazdasági tevékenység az afrikai partoknál. Innen már csak egy kis lépés lenne Kína számra tovább terjeszkedni Észak-Afrikában, és csatlakozni a fekete-afrikai kezdeményezéseken át a Földközi-tengerre irányuló projektekig.

A béke és stabilitás jövõje Észak-Afrikában növelheti a kínai befektetéseket. Kína jelenleg nagy befektetõ és adományozó Líbiában, de az ország még mindig túl veszélyes és túlságosan megosztott Peking számára ahhoz, hogy bármiféle diplomáciai „megtérülést” láthatott volna a befektetésekért cserébe – legalábbis eddig.

Bár Algéria szorosan orosz befolyás alatt áll, mégis lényeges kínai diaszpóra lehetõségét rejti a szomszédos államokhoz képest. Egyiptomban pedig Kína lelkes támogatóra lelt az Egy Övezet – Egy Út programhoz. Az arab tavasz óta Kairónak sikerült megtalálnia a kényes egyensúlyt az Egyesült Államok és Oroszország támogatása között – nem tartozik egyik vagy másik táborhoz, ezért a kínai diplomáciai alternatívának köszönhetõen sokat nyerhet. Az ázsiai ország ráadásul azért is vonzó partnernek tûnhet Egyiptom számára – amelynek köztudottan gondjai vannak a belföldi stabilitással –, mert Pekingnek alapvetõen nem szokása beavatkozni külföldi szövetségeseinek belügyeibe.

Míg a hosszú távú béketeremtés kínai partnerséget hozhatna Líbiának és Algériának, rövidtávon Egyiptom az, amely a legígéretesebbnek látszik a kínai befektetõk és diplomaták számára.

A legnagyobb potenciál a kínai kapcsolatok kiépítésére azonban a Perzsa-öböl-menti arab államok esetében mutatkozik. Kína ugyanis egyedülálló elõnnyel rendelkezik ebben a régióban.

Bár Szaúd-Arábiával elindult valamiféle közeledés, Iránnal és Szíriával ellentétben Oroszországnak nagyon kevés lehetõsége van megszerezni az Öböl-menti országok barátságát. Moszkva és Rijád így csak az OPEC-megbeszélések kapcsán tartanak fenn valamiféle kapcsolatot. Ezzel szemben a szaúdi és a kínai együttmûködés olyan kiterjedt, hogy még egy közös ûrkutatási projektet is magában foglal.

Az igazi kulcs itt az, hogy két fontos folyamat egyidejûleg megy végbe: az Egyesült Államok szerepe halványul a Közel-Keleten, míg Kína gazdasági és diplomáciai hatása egyre inkább nyilvánvalóvá válik. Az USA ugyanis jelenleg a gazdasági-diplomáciai egyensúly helyett egyre inkább kizárólag a diplomáciára támaszkodik. A szíriai légicsapások és a katari diplomáciai elszigeteltség például kevés gazdasági megtérülést jelent Amerikának. Ugyanakkor Kína kereskedelmi és diplomáciai erõfeszítései megerõsítik az ország energiaellátási láncát, és kínai fogyasztási cikkekkel kövezik ki az „új selyemutat”.
Link