Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Vona Gábor saját magának csinál PR-t: vlogger lesz

BelföldEzen be kell xarni! Majmol a kis g.ci, már ha értitek mire utalok. Persze közpénzbõl jól megtollasodtak és persze a maci jól kistafingatta és tereli a hulladékot, de hát a xar legnagyobb darabjai mindig fenn maradhatnak, hisz a brancs részei.
A pártpolitikával felhagyott, a Jobbiknak semmilyen jogcímen sem számláz Vona Gábor, helyette új megélhetést próbál építeni. Divatos szóval influenszer lesz a közösségi médiában – mondta el a volt pártelnök a HVG-nek. Magyarán saját gyártású videósorozattal akar továbbra is részt vállalni a hazai közélet alakításából.

„Vlogger leszek. A vlog számomra nem cél, hanem eszköz arra, hogy megmutassam magam, a gondolataimat, az elképzeléseimet” – nyilatkozta a hét elején a HVG-nek Vona Gábor. Elmondta: nagyon pici stábbal, lényegében két munkatárssal vág neki ennek a feladatnak. A Jobbik volt elsõ embere azt reméli, középtávon ebbõl építhet magának megélhetést. Addig még eltartják a NER médiája ellen sorra nyert sajtóperek.

A vlogról kedden egy sajtóbeszélgetésen is beszélt Vona. Ahogy mondta, megérteni és a nézõkkel megértetni akarja Magyarországot. Célja megtalálni a reményt az általános reménytelenségben. Brandet épít, "azt nem ígérem, hogy megváltom a világot", abban sem biztos, hogy diadalmenet lesz. Közösségi és üzleti támogatásokból tartaná fenn a vlogját.

Az elsõ bejelenkezése még inkább politikai hangvételû lesz, de pártpolitikával nem akar foglalkozni. Provokatív témákat ígért, érdekli például a cigánykérdés, és van mondanivalója a jövõjükrõl. „Ezt felvállalom, büszke vagyok rá, de az egészet nem bánom” – utalt arra a változásra, amelyen ennek a témának a megítélésében keresztülment. Szerinte végig kellett mennie ezen a változáson, hiszen mindez hozzájárult ahhoz, aki és amilyen most.

Vona Gábor azt tervezi, hogy cigánytelepre is elmegy, ahol a Jobbik elnökeként csak erõsebb kísérettel jelenhetett volna meg. Most viszont vloggerként érkezik. Úgy látja, a cigányságot politikai alapon megszervezte a Fidesz a kulcsszemélyek „megvásárlásával”, beszervezésével, így mint egy közösséget, egészben tudja mozgatni. Eközben a cigányság helyzete nem javult.

Vlogján G. Fodor Gáborral is leülne vitázni. Heti egyszer, 6-8 percben jelentkezik majd be.

Vona Gábor a HVG-nek az április vereség okairól, a Simicskához fûzõdõ kapcsolatáról, a Jobbik kampányköltéseirõl és jövõjérõl is hosszan beszélt. Az interjút a csütörtöki lapszámban olvashatják.
Link

Hozzaszolasok

238 #1 bivaly
- 2018. August 08. 04:15:29
De sokszor leírtam, kivégezni, nyilvánosan, nagy tömeg elõtt, hogy így járnak a hazaárulók ! Ja, álmodik a nyomor. Mivel a kivégzõk is csak hazaárulók lennének. A magyarnak mondott, politikának nevezett dagonyázásban, kizárólag hazaárulók veszenek, és vettek részt. Lásd, rendszerváltás, meg ami utána következett.
4 #2 Posta Imre
- 2018. August 08. 05:18:50
Szégyen fog el, ha rám törnek az emlékek, hogy képes voltam szóba állni ezzel a valamivel annak idején, bár hamar átláttam a szitán, de azt a is idõt is sajnálom, amit rápocsékoltam.
238 #3 bivaly
- 2018. August 08. 08:47:28
Imre !

Az ember ha õ maga õszinte, kételkedés nélkül fogadja el a másikat. Nálam mára ( fejlõdési eredmény), az elsõ csalódás után nincs második lehetõség. Ez nem volt mindenkor így, régebben hittem, hogy még sem, meg talán, ... ? Ez van.
267 #4 Perle
- 2018. August 08. 20:52:57
Dolgozni a világ összes kincséért sem menne el. Megpróbál újra népszerûségre szert tenni, de már senki nem hisz neki.
Maradék pártja is a Csótányékkal próbál szövetkezni.
http://www.origo.hu/itthon/20180808-j...tason.html
2 #5 gerry
- 2018. August 08. 21:11:11
Perle - csak azért nem megy el dolgozni, mert nem érti, hogy az mi a franc lehet.
Talán meg kellene valakinek mutatni... ami lehetséges, ha elmegy (megy a nyavaját) a cigányokhoz akkor ott megmutatják neki az ásót: Vagy a kezébe nyomják vagy a hasába...
198 #6 faeb
- 2018. August 09. 12:07:23
Imre, te hamar átláttál a szitán. De mit gondoljak azokról, akik még most sem? s_franc
4 #7 Posta Imre
- 2018. August 09. 14:18:11
Faeb, a "mit" nem a legmegfelelõbb kérdés, de a "hogyan" már közelíthet. Nem állítom, hogy mind-nyájan a nyájam, mert nem, de kb. ennyi az "ember" és az õ mérhetetlenül is igen pontosan mérhetõ szellemi-lelki tökélye.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,802 egyedi latogato