Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Egy deviza alapúnak titulált tárgyalás margójára

BelföldA siker
Mint tudjuk, a deviza alapúnak mondott csalási befektetés kb. másfél millió családot érint és alig 12.000 hiteles perel , ami szégyen. Inkább fizetnek, tönkremennek, elválnak, öngyilkosok lesznek. Az utolsó információ a 4.300 öngyilkos, de néhány hónapja egy mentõs is átment az „ örök vadász mezõk”-re. Tudok olyanról hogy a hiteles feleség elvetélt, majd elváltak, most pedig már gyógyíthatatlan rákos. Egy másikat a férje hagyott el a hitel miatt, egyedül küszködik.

A kormány megvárta hogy milyen disznóságokat derítünk ki a hitelezéssel kapcsolatban, majd törvényt hozott hogy ezeket ne lehessen bíróság által tárgyalni.

Sajnos, nemcsak ezen a téren darálnak le minket, hanem az élet összes területén. Vegyük például a büntetõeljárásban a sértettek helyzetét. Elvileg vannak sértetti jogok, a valóságban viszont sehogy nem érvényesülnek, így a rendõrség és ügyészség, vagyis maga az állam a sértetteket további áldozattá teszi. Mint ahogy ez meg is jelenik az..................

Áldozatok a közigazgatási eljárásokban” c. cikkben:

Új jelenség látszik kibontakozni a közigazgatási hatósági eljárásokban. Õk azon emberek csoportjai, akik a szakmai felkészületlenségnek, hozzá nem értésnek és tenni nem akarásnak esnek áldozatul. Ha az ember hatósági ügyet akar intézni, egyre inkább fel kell készülnie azokból a jogszabályokból, amelyik az adott közigazgatási eljárásra vonatkozik.
……

Rendõrségi, ügyészségi eljárások. … Mottója: Légy résen! Nem ritka eset, hogy ebben az eljárásformában áldozatból gyanúsított válik, feljelentés eltûnik, vagy éppen egy nyomozás a megindítása után elfelejt lezáródni. Iratokat nem kap az ügyfél, iratbetekintési jogról nem esik szó. Bizonyítási eljárásba az ügyfél bevonva nincs, jogi képviselet bevonásának felajánlása szintén ritkán elõforduló jelenség. A legveszélyesebb eljárásfajta, lévén az ügyfél elhiszi azt, hogy a hatóság emberei a törvényeknek mindenben maradéktalanul megfelelve járnak el. Az eljárásbeli szabálysértések minden esetben rejtve maradnak, lévén egyik holló a másiknak sosem vájja ki a szemét. A rendõrség mulasztásait az ügyészség vizsgálja, az ügyészségét szintén, csak eggyel magasabb fórumon. Ha magas beosztású dolgozóra emel az ügyfél panaszt, az õ mulasztását a legritkább esetben ismerik el. Az ügyfél feljelentését a hivatal dolgozói foglalják jegyzõkönyvbe, így a feljelentésbõl több, releváns tényezõ is kimarad, lévén a gépelés nem mindegyik ügyintézõ erõssége, inkább gyorsan szeretne túlesni rajta, rövidít hát (az ügyféllel nem közlik, hogy a jegyzõkönyvbe joga van kézzel beleírni, kiegészítést tenni). Jobban jár hát az ember, ha otthon leírja, mit ott el szeretne mondani. Ha azt szeretné, hogy ne utasítsák el, akkor javasolt jogszabályi hivatkozásokkal is alátámasztani, csatolva az ügyre vonatkozó bizonyítékokat (ezek felsorolását szintén feltüntetve az otthon megírt feljelentéshez). Ha tanúként hívják be az ügyfelet ezekbe az eljárásokba, nem ritka, hogy gyanúsítottként rabosítva vagy otthonába, vagy elõzetes letartóztatásba távozik a tanúkihallgatásról. Jó, ha az, akinek félnivalója van (és az is, akinek nincs, mert ez is elõfordul), elõre gondoskodik 3 napi hideg élelemrõl, mielõtt tanúkihallgatásra megjelenik. Azt ajánlom, tartsunk készenlétben egy ügyvédet, ha ilyen jellegû hatósági eljárásokba keveredünk, ártatlanságunk bizonyítására. Ez ugyanis egyedül sosem sikerül.”



Többször írtam a Budapest VIII. ker. Koszorú u. 22. sz. társasházban történt bûncselekményekrõl, és az azok felderítése, nyomozása során történt rendõrségi, ügyészségi, önkormányzati visszaélésekrõl.



Vagy a nénirõl a szintén VIII. ker. Lujza utca 15-ben. A mai napig tologatják, tussolgatják ezen ügyeket. Kocsis Máté pedig nem ez miatt érzi kellemetlenül magát, hanem azért mert



„Ungár Klára valótlanul állította, hogy Kocsis Máté homoszexuális, ezzel megsértette a fideszes józsefvárosi polgármester jó hírnevét – mondta ki nem jogerõs ítéletében a Fõvárosi Törvényszék. Origó )

Aztán itt van Mezõhegyes esete, ahol nem fideszes a polgármester és :

„Egész Mezõhegyes sorsa múlhat azon, mi történik majd a neves ménesbirtokkal. A kormány úgy tûnik, nem szeretné, hogy tovább mûködjenek. Õk tüntetnek. ( Magyar Narancs )

„hosszú évek óta 8 ezer hektáron gazdálkodó Mezõhegyesi Ménesbirtok Zrt. és a város alól az állami földek megpályáztatásával húzta ki a talajt a kormány: a gazdasági társaság által használt, egybefüggõ földterületbõl két részletben több mint 6 ezer hektárt pályáztatott meg, és a maradék részt sem kapja meg a zrt. Így 2017. január 2-án annak ellenére kell levonulniuk mind a 8 ezer hektárról, hogy elõ-haszonbérleti és elõvásárlási joguk volt a területre. A tartós bérletbe adott földek közül nagyjából 2500 hektárnyit elárvereznek.”

Cikkünkbõl megtudhatja, kiknek lehet érdeke a ménes felszámolása, és azt, hogy mivel próbálnak Mezõhegyesen ellenállni ennek. Részletesen beszámolunk az állam ellen indított perrõl, valamint arról, hogy a „helyiek – bár elkeseredettek – még nem adták fel: november 15-én demonstrációt tartanak Mezõhegyesen azért, hogy megmentsék azt a gazdálkodási formát, amely számukra a mindennapi megélhetést, a városnak pedig a mûködést biztosítja. A demonstráció szervezõi meghívták a helyi Fidesz-vezetõt és a kormánypárti vagy az ahhoz közeli önkormányzati képviselõket is. Azokat, akik 2017-tõl családjukkal együtt a Mezõhegyesi Ménesbirtok Zrt. által használt földeken gazdálkodhatnak majd.”

Szóval a tárgyalás…. Az adósok egyben felperesek - egy idõs házaspár. Az alperes az AXA. Eljárása az ügyfelekkel a hitelezés során és a továbbiakban ugyanolyan mint az OTP. Gondolom, a kedves olvasó tudja hogy ezen mit értek….nyúzógép.

„A Forbes-listát készítõ Zsiborás Gergõ az Indexnek elmondta, már csak az utóbbi idõk jelentõs tranzakciói miatt is érdekesnek tûnt ránézni Csányi szingapúri érdekeltségére, amelybõl kiderült, a bankvezér jóval nagyobb vagyont tart a Távol-Keleten, mint ami korábban a magyar adatok alapján látható volt. Ezzel egyébként éppen felfér a Forbes World's Billionaires listájának aljára is, a világ mintegy ezerhétszáz dollármilliárdosa közé. Az amerikai kiadvány majd márciusban jön ki.”

(red-help.net)

Szóval a tárgyalás……A tárgyalás másodfokon volt már, végrehajtást megszüntetõ per. Ezek már elég nehéz bizonyítási eljárások. Ami az elsõ fokon elhangzott, az már itt nem adható elõ.

Szegény néni a tárgyaló terembe nem mert bejönni annak ellenére hogy ügyvéd képviselte, csak a férje.

Én gondoltam egyet, elmentem szolidaritásból. Nem bántam meg, még két másik érdeklõdõ is eljött. Összesen 7-en voltunk az adósokkal, néztek is a bírók. Nemigen járnak el még az adósok sem egymás tárgyalására. És a sértetteknek sem segít általában senki, még a rokonok sem…

A tárgyalás rendkívül korrekt volt, látszott hogy a bíróság nem elfogult, de az is, hogy átolvasták gondosan a peranyagot és az uniós joggal is tisztában voltak.

Az ítélet döntésére kiküldtek mindenkit. Ez is meglepõ volt a korábbi bírósági tapasztalatokkal szemben, mert nem rohant el a bíró 5 percre és nem sietett vissza egy 15 oldalas végzéssel elõre megírva, mert ugye 5 perc alatt ezt nem lehet megírni….

Itt legalább 20 percet várakoztunk, míg megszületett az ítélet.

A végrehajtási eljárást a bíróság a két idõs emberrel szemben megszüntette.

Mikor kimentünk a tárgyalóból, a néni felállt és feszülten nézett. Én vigyorogva mutattam neki az ujjammal a gyõzelem egyezményes jelét, némán.

A néninek a megkönnyebbüléstõl folyni kezdtek a könnyei…. Az enyém is…..

Egy siker.

De sok jóra nem számíthatunk, naponta hozzák a törvényeket, jogszabályokat ellenünk, és mi már semmivel sem törõdünk….

Ezért az eltervezett kiirtásunk gyakorlati szinten jól mûködik, hiszen ha az öngyilkosságokat, a devizahitelesek és forinthitelesek számbeli nagyságát, az munkanélküliséget, a társadalom katasztrofális egészségügyi állapotát a szétvert egészségüggyel, valamint a magyarság kivándorlását és a születések iszonyú csökkenését nézzük, akkor a tények bizony az évekkel ezelõtt megjelent alábbi cikket igazolják, miszerint:

„Még négymillió magyart kell kiirtani a Világbank elvárása alapján.

A Magyar Tudományos Akadémián szeptember 20- 25. között nemzetközi
tudományos konferenciát tartottak, ahol a szakértõk demográfiai és a
nemzetközi vándorlással kapcsolatos kérdéseket vitattak meg. Közismert
a hazánkban világviszonylatban is egyedülálló és tragikus
népességfogyás, ugyanakkor gombamód szaporodnak a lakóparkok, melynek
árait nem a magyar átlagkeresethez mérték. A tudományos konferenciára
annak reményében látogattunk el, hogy választ találjunk arra a
kérdésre, hogy vajon kikre várnak ezek az ingatlanok.


A budapesti Dob utcában lakók mesélték, hogy naponta többször érkeznek
Ferihegyrõl a repülõtéri kisbuszok a környékre, és sábeszdeklit,
kaftánt viselõ embereket hoznak, nagy csomagokkal. Elhaladván
mellettük, az esetek többségében, nem magyar szót hallani.
Valószínûleg a véletlennek köszönhetõ, hogy még egyszer sem láttak a
környéken olyat, hogy a repülõtéri kisbusz a környékrõl sábeszdeklit
és kaftánt viselõ embereket szállított volna nagy csomagokkal a
repülõtérre. Emlékezetes, hogy dr. Grespik László korábban, még a
közigazgatási hivatal vezetõjeként tett nyilatkozatából kiderült, hogy
2000-ben a távoli négymilliós Izraelbõl többen akartak nálunk
vásárolni, mint a közeli nyolcvanmilliós Németországból.

Ismeretes továbbá, hogy a londoni Jane s kutatócsoport az izraeli
kivándorlás célországaként hazánkat jelölte meg. Ismeretes az is ahogy
azzal már korábban foglalkoztunk az ingatlanforgalommal foglalkozó
szaklapok és más források egybehangzóan állítják, hogy az utóbbi
években közel kétmilliárd dollárt fektettek be az izraeliek hazánkban
ingatlanokba. Feltûnõ, hogy a külföldre befektetett izraeli tõke
Németországban a legnagyobb, de utána második helyen hazánk áll, ami
területileg és létszámát tekintve is lényegesen kisebb annál.

Ma Budapesten egész városrészek vannak izraeli kézben, az izraeli
tulajdonosi háttérrel épülõ lakóparkokban pedig a becslések szerint
százezrek számára épülnek lakások. Közismert az is, hogy a lakóparki
lakások árát nem a magyar pénztárcákhoz mérték. Ráadásul, sajnos
tudjuk azt is, hogy világviszonylatban is egyedülállóan magas a
népességfogyás, a demográfia helyzete drámainak mondható.

Így jogos a kérdés: Vajon a fent említett ingatlanokban kik laknak,
illetve kik fognak lakni? Szintén a fent említettekbõl következik,
hogy nagyobb annak a valószínûsége, hogy nem magyar állampolgárok,
hanem inkább izraeliek. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyszámú izraeli
állampolgár vándorol hazánkba. De vajon mennyi? Megpróbáltam utána
járni, hiszen biztos voltam abban, hogy nekem, mint magyar
állampolgárnak, jogom van tudni, hogy miközben tragikusan fogyunk,
hány izraeli érkezik hazánkba. A Magyar Tudományos Akadémián
szeptember 20-25. között nemzetközi tudományos konferenciát tartottak.
Az összejövetel elsõ napja a Magyar Demográfiai Nap is volt egyben, a
következõ napokon pedig a francia nyelvû demográfusok vitatták meg a
nemzetközi vándorlással kapcsolatos gondolataikat. Biztos voltam
abban, hogy a magyar tudomány fellegvárában rendezett, hazánk
demográfiai és bevándorlási kérdéseivel foglalkozó konferencián meg
fogom tudni, hogy hány izraeli állampolgár tartózkodik huzamosabb
ideig hazánkban.

De tévedtem. Bármelyik elõadást is hallgattam, az izraeli szó elõ sem
fordult: A külföldiek hazai ingatlanvásárlásairól megtudtam, hogy a
sort a németek vezetik, majd jönnek az osztrákok, hollandok és mások,
izraeliek nemhogy az elsõk között nincsenek, de nem is említik õket.
Próbáltam megkérdezni, hogy van-e valamilyen kimutatás az izraeli
tulajdonban lévõ lakóparkokról, megtudtam, hogy nincs, de nem is
fontos, mert nem számottevõ az izraeli tõke az ingatlanpiacon kaptam a
választ. Egy másik elõadásból kiderült, hogy a hazánkban letelepedni
vágyó külföldiek döntõ többségükben az elszakított területekrõl
származó magyarok, pontosan megtudhattam az itt élõ vietnámiak vagy
afgánok számát, de az izraeliekét nem említették.

Korábban a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának honlapján
próbáltam adatokhoz jutni. Mint korábban már említettük, néhány
furcsaság figyelhetõ meg ezen: pontosan felsorolják, hogy hány
menekültet fogadtunk be, hányan kértek állampolgárságot, és más
hasonló adatokat tartalmaz, feltûnõ azonban, hogy a hazánkban
huzamosabb ideig tartózkodó külföldiek számát nem közli. És még egy:
ugyanaz a diagram felsorolja az állampolgárságokat izraeli nincs
köztük viszont 40 százalék egyéb állampolgárságot jelöl. Egyébnek
feltûnõen magas ez a szám. A BM illetékesétõl a konferencián
megtudtam, hogy azért nem szerepel rajta az izraeli, mert elenyészõen
kis számban tartózkodnak csak hazánkban.

Mivel a gyakorlati tapasztalat és a bevándorlási kérdésekkel
foglalkozó illetékesek adatai ennyire ellentmondanak egymásnak, nehéz
elhessegetni a gondolatot, miszerint titkosan kezelik az izraeli
bevándorlók számát. De vajon miért? És miért pont az izraeli adatok a
titkosak? Miért tudhatom azt, hogy hány vietnámi akar itt élni, és azt
miért nem, hogy hány izraeli? Kénytelen voltam tovább nyomozni, hátha
megtudok valamit arról, hogy országunk vezetõi hogyan képzelik a
tragikus méretû népességfogyás megállítását, illetve szándékukban álle
betelepítéssel pótolni a hiányt. Arra is kíváncsi voltam, hogy
amennyiben a betelepítést támogatják, akkor elsõsorban milyen ország
állampolgáraira gondolnak.

Mivel a legilletékesebb helyen, a Magyar Tudományos Akadémián folyó
nemzetközi vándorlással foglakozó konferencián csak annyit tudtam meg,
hogy szakembereink általában a bevándorlás mellett vannak, sõt
többször is elhangzott, hogy a bevándorlás jót tesz nekünk.
Megkerestem Kéri Editet, aki egyik szervezõje volt a 2000. április
28-i, a Zrínyi Történelmi Egyesület és a Trianon Társaság bevándorlás
elleni tüntetésének.

Kéri Edit elmondta, hogy a tüntetést megelõzõen a sajtó foglalkozott
azzal, hogy 1,8 millió idegen betelepítése oldaná meg a katasztrofális
demográfiai helyzetet. Ezt annak idején a Die Zeit is közölte. Kéri
Editnek nem kis nyomozás eredményeként tudomására jutott, hogy az
UNESCO demográfiai kérdésekkel foglalkozó osztálya egy több száz
oldalas javaslatot készített számunkra ezzel kapcsolatban, amelyben
1,8 millió külföldi betelepítését javasolja . A tüntetést a
Miniszterelnöki Hivatal elõtt rendezték, mivel a javaslat nem került a
Parlament elé, hanem a kormány ad hoc bizottságot nevezett ki a Magyar
Tudományos Akadémia és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársaiból,
amelynek feladata volt a tanulmány elemzése. Megtudta, hogy a
bizottság 25 emberbõl állt. Szintén nem kis nyomozás eredményeként
kilencet sikerült azonosítania, némelyik csak kiszivárgott. Az
ismertté vált nevek Kéri Edit szerint arra utalnak, hogy a bizottság
tagjainak a szíve nem kifejezetten a jobboldali pártokhoz húzott. - De
miért nem a magyar parlament foglalkozik a kérdéssel? tette fel a
kérdést.

A tüntetésen akkor elmondtam, hogy a magyarság ilyen nagy veszélyben
nem volt még. Bankokat, földet, pénzt, mindent, amit elvettek tõlünk,
vissza lehet szerezni, de, ha kétmillió ember idejön, akkor az nem
megy ki. És miért ad hoc bizottságot hoznak létre? Ez rögtönzöttet
jelent, amit 365 napon át csöndben csinál 25 ember. Az miért ad hoc?

Érdekes módon Fekete Gyula húsz éve írja, hogy vészesen fogyunk, mégse
hoztak létre ad hoc bizottságot, de amikor az UNESCO tanulmánya
ideérkezik, akkor azonnal létrejön egy bizottság emlékszik vissza Kéri
Edit. - Azt akarják, hogy Amerika sorsára jusson Európa folytatja. -
Az akarják, hogy ne legyenek nemzetek, ne legyen nemzeti érzés, ne
legyen határ, szabadon mászkálhasson az összes maffiózó. Azok akarnak
nekünk demográfiai adatokat javasolni, akik kiirtották az amerikai
õslakosságot? Olyannyira, hogy Kalló Zoltántól tudomásom van egy
kanadai néptánc fesztiválról, ahol minden ott lakó felléphetett, csak
az indiánok nem.

Kéri Edit elmondta azt is lapunknak amit több más forrás is megerõsít
- hogy a Világbank szerint elég, ha 6-7 millióan vagyunk. Sõt, Horn
Gyula egy lakossági fórumon a Fészek Klubban, ahol - több tanú is
állítja - azt mondta, hogy Brüsszelben már 1996-ban megmondták nekünk,
hogy elég 6 millió magyar mondja Kéri Edit.

Az említett tüntetésen idõsebb Fekete Gyula író, közgazdász is
beszédet mondott. Gondolatait a tüntetésrõl kiadott videokazettáról
ismerhetjük meg. Fekete Gyula szerint a hazai népességfogyás
gyorsításának gondolata 56 után vetõdött fel, akkor az egyetlen párt
kiadta a jelszót: Nem kell ennyi gyerek! Minél több gyerek van ugyanis
szerintük, annál kevesebb pénze marad a családnak. Az agitprop munka
segítette a magyarok irtását, ugyanúgy, ahogy ma teszi ezt a média
nagy része. Sikerrel jártak: a népesség számához viszonyítva 1962-re
nálunk született a legkevesebb gyerek.

Az ismert közgazdász és író elmondta a tüntetésen, hogy már 1958- ban
elkezdõdött a népesség fogyása, 1981 óta 700 ezerrel több koporsó
kellett, mint pólya. Az azóta eltelt idõszakban a regisztrált
abortuszok száma 7 millió volt. Annyi életet pusztítottak el ez idõ
alatt, amennyi 80 Hirosimának felel meg. Alig emelte fel valaki a
szavát ez ellen.”

Repülõszõnyeg

Hozzászólások

116 #1 livia
- 2015-11-21 19:10
Magyarország lakosságához képest igen magas a zsidók, már önelégülten elhallgatják, és a cigány népesség száma, a számukra kedvezõ életfeltételeknek köszönve. Mi nem köszönjük, és a többi egyéb kisebbség száma sem csekély. Tényleg! Hol élünk?
75 #2 talpi
- 2015-11-22 12:32
No a qrva életbe!
A fenneb leírtakat, csak megerõsíteni tudom, most, egyszer, nevem is vállalva, nem a félelem miatt, hanem az esetlegesen, "maradék" családom, Kislányom, késõbbi, zaklatástól való megóvása okán. Biztos vagyok benne és tudom, hogy most sem könnyû az élete, de ha "elmegyek" akkor ne nehezítsem, egy esetlegesen" archívált" hozzászólásommal.
Trajer Dezsõ vagyok/talpi/, aki, korán megismertem "áldásos tevékenységét a hatalomnak", annak a hatalomnak, kik, 1956-ot rendezték, úgy,-ahogy és olyan céllal, amit ma már forradalomnak, de korábban "ellenforradalomnak neveztek"
Gyermek voltam még, és volt gyermekkorom, bár, ma már tudom, "irányított" volt. Apám, nem akarta, hogy az emberek széthordjanak mindent, mert tartott az események utáni megtorlástól/igaza lett/ ezért, a "forradalmárok?/ elkapták és oly mértékben ,megverték, hogy a ruházata is miszlikbe szakadt rajta. Eszméletlen állapotban, szó szerint, talicskán tolta haza, két ember, egyik a fél testvére volt, aki látva és tudva/rendõr volt Pesten/, hogy mi is történik valójában, haza utazott a családjához és õket védve, csitítgatta a népet.
Apám felépült-katona volt úgy is viselkedett, s egyik alkalommal, meghívták, Vasutas napra, mert akkor az volt a szokás, és lõn csoda, a három, "legény" kik korábban helyben hagyták, ott mulatozott. Nos, "szegény öregem, ki azóta már Csaba seregét szolgálja"
jó MAGyar szokás szerint, "felkérdezte" ezt a három/de már csak kettõre apadt csapatot, mert az egyik Zalán módot választotta/, a korábbi intermezzóról.
Na igen, "csülökre MAGyar volt a végkifejlet, s vesztett is a két vitéz.Mert ugye, erre nem készültek.
1957-et írtunk ekkor. S akkor már tényleg elkezdõdött a "népesség fogyása". Többek között úgy, hogy azokat, kik hangot adtak igazságuknak, bizony gyorsan felaggatták, a bíráikat ismerjük.

Ma is a gyermekeik vannak olyan pozíciókban, ahol, "rólunk hoznak igazságos döntéseket" akár, deviza-akár büntetõ-akár családjogi vonatkozásban. Vagyis, hiába vagy áldozata valaminek, akkor is ellenedre születik döntés, mert a hatalomnak "nem érdeke az igazság felszínre kerülése" CSALÁSSAL VISELJ HÁBORÚT!
Nem ismerõs az idézet? Olyan érdekes, olyan CION/ikus/

Na de térjünk vissza, még egy kicsit.

Hetekig keresték a "galád elkövetõt" aki a Vasutas napon, így helyben hagyta a megyei és a járási pártitkárt, mert hogy ezek bizony közben,meghasonultak és tudták, hol terem a "babér"
Mondom, 1957 évrõl beszélünk.
Arról az idõrõl, amikor ártatlanok ezreit juttatta bitóra a hatalom mögötti csoport, ilyen-olyan, koncepciós eljárásokkal.
Apám, amikor megtudta kik is lettek ezek a "huszárok", bement a pártbizottságra és elmesélte, hogy bizony, Õ dorgálta meg, emezeket, azért, amit korábban elkövettek vele szemben. Viszont, nem azért, mert hagyta szétrabolni a javakat, hogy majd utána ott, azon a területen is elindulhasson a vérengzés, hanem pont azért, mert látta elõre, mi fog következni. Nos, ez a három nyomorult ezért verte meg õt, mert "nem fért bele a terveikbe" és Õ úgy gondolta, "lehet Kádár megbocsátott ezeknek, de sajna Õ nem tud, s nem is igen felejtette el".

A pártitkár, ismerve apámat, annyit mondott, "neked ezt nem szabadott volna, hiszen, katona és "párttag" is vagy"
Apám, ekkor lerakta a katonai igazolványát, a jó öreg TT-jét és a párttag könyvét az asztalra, "hogy köszöni, de ezen az áron és így Õ bizony egyikre sem kíváncsi a továbbiakban"

Lõn csoda, berontott néhány ember, s hosszú ideig azt sem tudtuk hol van apánk, sem mi gyerekek, sem anyám.

Úgy szereztünk tudomást a hollétérõl, hogy volt egy horthysta ejtõernyõs fõhadnagy, nevezzük "Lajosnak" aki apám, s késõbb nekem is jó barátom lett, Õ mondta el, hogy apánk hol van./honnan és hogyan tudta meg a mai napig nem tudom, de egy biztos, utána, neki vasárnaponként jelentkeznie kellett a rendõrségen, ahol rendre"elbeszélgettek vele a fecsegésének okairól" Mégis, élete végéig a barátom maradt, s apámnak is. Megvolt benne a MAGyar érzet és a Nemzeti öntudat, pedig évtizedekig elverték minden hétvégén,ugyanis a 80" as években hagyott csak alább a buzgalma a hatalomnak. Vagy elfáradtak, vagy elkezdtek "demokratizálódni"

Anyám, az információ birtokában, elment meglátogatni apámat.
Kis butája, azt gondolta emberként veszik számba.
Amikor a bányából hozták fel az "elítélteket" oda szólt apámnak.
Az õrség azonnal letartóztatta anyámat is, hogy milyen vád alapján, nem tudom a mai napig, de kerítésen belülre került maga is. Egy már jó, találkozhatott apámmal, mi pedig nem tudtuk, hol van anyánk, már két napja.
Sokáig nem kellett várni a találkozásra,mert úgy három nap múlva, éjszaka egy teher autóból átalakított busz érkezett két öles mamival és betessékeltek bennünket, öcsémmel együtt, reggel, már Dorogon voltunk. Szerencsénk volt, mert akár mehettünk volna "állami gondozásba" is. Eltelt néhány hónap és miután, a kitermelt szén mennyiségével mérték a hátra maradott idõt, így hamar hazaértünk, együtt/?/ a család.
De nem volt haza, mert házunk már csak egy kb 60 cm-es föld alap volt.
Gyerekek voltunk, semmit nem értettünk. Mint azt sem, hogy a család, már nem "család".Hiszen, hiába volt anya és apa, valóban csak két rommá tört lelkû ember volt egymás mellett.
Mondom, az ötvenes évek végén jártunk. Nép és Nemzet irtás? Mikor is kezdõdött? Ki és hogyan is hajtotta végre.??

Ugorjunk egy nagyot.

Úgy gondolom, amikor elhatároztam, hogy "tovább tanulok" akkor ért, látszólag a második csapás,/ de késõbb kiderült, így volt jó/ ugyanis apám, mindenképp szakmát szereztetett velem, "köszönöm apám,",hogy elmondtad, "ahány szakma annyi kenyér fiam".

Családunk széthullott, magam a szakma után katonai pályára, késõbb rendõri vonalra kerültem.
Hoztam a "formám" az apám igazság érzetét, és a türelmetlenséget, hogy ezek nem történhetnek meg amik a családommal, annak tagjaival megtörténtek.

Hivatásom gyakorlásához, sajna párttagnak kellett lennem. Meg is érdemeltem minden egyes/jelesül három/ fegyelmi eljárást, mert nem egyezett a véleményem a Központi bizottságéval, na meg azzal sem, hogy mikor és miért kiket is kelljen jutalmazni, fõleg nem úgy, hogy mindezek eldöntése a kocsmai asztaloknál sörözgetve dõlhessen el. Bekasztliztak, lefokoztak, hiába próbáltam kilépni a "hálóból" mindíg, egy egy szál valahova vezetett és annak a végén, szinte minden esetben, valami "mérges pók" ücsörgött, esélyem "0" bár mennyire is voltam szakmailag a legjobbak között.
Voltam, külszolgálaton, "túrista ként" nehogy a hatalom /ha bebukunk/ elõtérbe kerüljön. Ma nagyon örülök ennek, mert "ezek a CÉGEK" ne,m szerepelnek a NYUFI nyilvántartásában, :D miért is?
Nos, ennek is most iszom a levét.
Megjártam Tengizt, Lybiát és volt szerencsém, Székelyföldön is "dolgozni" annó, errõl sem szól a fáma.
Tengizbõl úgy jöttem haza, hogy a kilépési engedélyem "eltûnt" a Szolgálati útlevelembõl, amit Seremetyevón vettem észre /szerencsémre, viszont, életemben ekkor és utoljára segített nekem egy zsidó/.

Akkor utazott haza a Krim félszigetrõl az "utolsó" úttörõ sereg és azok soraiba tuszkolt be, arra a kérdésére a határõrnek/közel 2 m-es ember, én sem vagyok kicsi,/ --"on kto?"
-"delegacia"
volt a válasza, nekem a t...ön folyt a víz, de átengedett, s emlékszem, nem nagyon mertem vissza nézegetni, de úgy fél szemmel láttam, végig kísért a tekintetével, rendben sikerül e feljutnom..

Hazaérve, érdekes módon a László kórház trópusi osztályának mentõje várt a reptéren és egy hónapig ott laktam, "vendégként". Ugyanis, betegen kerültem haza, bár a Gurjevi kórházban, nagyon sürgõsen meg akartak operálni, mert szerintük gyomorfekélyem volt, több is. Igaz itthon kiderült szó sincs errõl, hiszen a "gondos kinti orvosi kezelés hatására" acetonosodni kezdett a vérem, mert a gyógyszerektõl, injekcióktól/ 5 nap alatt 96 db/ leállt a májam. Éjszaka nem mertem a kórházban aludni, kik-ki szöktem és csak hajnalban tértem vissza, a kis doktornõ" Zsuzsa" aki tudott errõl, ma már nem dolgozik ott, miért? csak sejtésem van.

Magyarság pusztítása orvosi segédlettel?

Így igaz, Repülõszõnyeg. Így igaz.

Nem csak orvosi, nem csak anyagi, de a
lehetséges minden eszközt bevetnek, hogy azokat, kik esetleg, gondolkodni, tenni is akarnak a még "megmaradt" MAGyarnak, felvilágosítani, egységbe fogni, lábra állítani, önálló gondolkodásra serkenteni, azok a "hatalom szemébe" potenciális ellenségek.
Ahogy lehet, tûzzel vassal irtani-pusztítani-ellehetetleníteni õket.
Saját példád-életed, ami sok helyen közös vonalakon fut, vagy Imre élete, annak tönkretételének kísérlete a legjobb bizonyíték. Csak tudod,mi nem nagyon jajongunk.
Legnagyobb keserûségünkben, szinte magunkra maradunk, max, egymást hívogatjuk és próbálunk erõt meríteni.
Bennünket nem csak a hatalom, hanem azok is elárultak, akikért, nem egy alkalommal, saját életünket kockáztattuk, kockáztatjuk.

Elárult bennünket a saját családunk is, tisztelet a kivételnek.
Hiszen tudjuk mi történik-történt velünk, s mégis nem saját sebeinket nyalogatjuk, hanem azon fáradozunk, hogy "nekik jobb legyen".
Nem a felnõtt részére, hanem az ártatlanra gondolok, hiszen, érte-értük igenis fel kell venni a kesztyût és olyat odabaszni, hogy kõ-kövön ne maradjon.
És oda kell basznunk, tudva, hogy ezzel csak saját sebeinket szaporítjuk, hiszen eddig is voltak bõséggel, csak nem beszéltünk róla senkinek,-egymásnak igen, de az "közöttünk marad", mert tõlünk információ csak annyi megy ki, ami a közösséget szolgálja, de ellent mond a hatalmi praktikáknak, ellent mond ezt a Nemzetet-családot, aljas eszközökkel pusztító véglények mesterkedéseinek.

A baj csak az, hogy hiába ordítunk, torkunk szakadtából, senki nem figyel fel rá, hogy valójában, az "Õ baját üvöltjük Világgá, viszont ennek a fájdalmait mi érezzük teljes testi valójában"

Saját családom elárult, saját családom erõszakolja a lelkem, de akkor is meglépem a gyermekem érdekében a leges legfájdalmasabbat, "ember és igaz MAGyar maradok"
75 #3 talpi
- 2015-11-23 04:10
Nos kedves MAGyar, vagy magukat annak "érzõk" -"magyarkodók" nagy-nahy nemzeti harcosok? A cikkben benne van a ma emberének, tönkretételének szinte minden mozzanata. Ottó, Te egyik hozzászólásodban, megoldás mikéntjét hiányolod, íme most van lehetõség a javaslatra.
Nagy-nagy nemzetinek mondott, "íjfeszegetõk"
elõadások törzs közönsége, /vagy csak az elõadó
személye iránti vonzalom vitt oda maga a téma
annyira nem?/ mi ez a nagy hallgatás? Nem hinném, hogy valamilyen szinten nem volna érintett sokunk. Hol vannak a"vélemények"mefoldási lehetõségek sokasága, vagy csak egyetlen, csendes kis hümmögés. No ezért van igaza Imrének és néhánynak még "kár pazarolni az energiát "mert sokan nem vagytok rá méltók beálltatok a zsidóhoz csahosnak. Akkor menjetek i vele, mint ahogy eddig sem ezután sem kell igaz MAGyarként sorsközösséget vállalni a Nemzettel. Nem vagytok-nem.is voltatok MAGyarok csak papíron/talán lehet az is hamos/mint magatok.
2 #4 gerry
- 2015-11-23 06:25
"... mi ez a nagy hallgatás?"


tapli - szinte minden embernek megvan (volt) a maga kálváriája. Mondom én aki itt leledzik a jólétben. De hidd el, nekem is megvannak a saját lelki varrataim, emlékek a multamból amik sajognak és fájnak ameddig el nem jön a búcsú pillanata. A múltat (multadat) fel kell dolgozni, el kell fogadni a jövõd érdekében.
Nem te vagy az egyetlen, ami a saját életedet elfogadhatóvá teszi az a belsõ erõ.

Akik ezt nem tudják, belehalnak az életbe, vagy belerokkannak, esetleg szétesnek és betakarja õket a sors... kegyetlenül hangzik? Nem az.
Túl kell élni az életet és belehalni csak akkor ha nem vagy képes elfogadni a veled megtörténteket.

Mit vársz azoktól akik nem a te életedet élték és egy kis szeletet kaptak belõle a fenti irásodon keresztül?

- Vállveregetést?
- Tanácsot?
- Menjünk el a kocsmába és igyuk le magunkat.
- Helyetted cselekvést?
- Vegyék át vállukra a te bánatodat?
- Sírjon vagy káromkodjon veled együtt?
- Magyarkodjanak veled?

... mi köze a Magyarságnak az emberi sorsokhoz?
A tiéd nem a magyarság sorsa, hanem a saját, egyéni mikrovilágod. Neked kell megküzdened vele, ahogy a mindenkinek.

Javaslatot ne várj. NINCS. Akkor se ha beledöglesz.
Nem azért vagy egyedül, mert elnéznek melletted, hanem azért mert ez a te életed és nem másé.
Másnak nincs joga beleszólni, neked nincs jogod ezért másokat felelösségre vonni.

Ez a saját életembõl tanultam, ahogy mindenki.
... és vannak emberek akiket a sors még nálad jobban is meggyötört. De nem hallod a hangjukat.

Vedd úgy, hogy kegyetlen vagyok, empátia nélkül... én is annak láttam a világot néhány évtizeddel ezelött. A világ akkor se reagált és most se fog.

üdv
75 #5 talpi
- 2015-11-23 21:47
GERRY
Nem magamról beszélek, teljesen, nem, a Fenti címadó cikkrõl, ahol,valakik, sokkal nagyobb katyvaszba kerültek, és ez országosra nõtte ki magát, ebben az egész szarságban az én részem, tényleg csak egy szelet, "váll veregetést"? kérded ,ugyan, hova gondolsz? szó sincs róla. többre becsülöm az õszinte hátba vágást. Kocsmázni, minek, helyettem cselekvést, ugyan, ki, együtt sírni, hmmm, és mire? Magyarkodom? azt mondod, lehet, de tudom, hogy nem, mert sem tarsolyom, sem Õsi ruhám, sem dobom, de nyilam sincs :( Nem járok a MOGY-ra magyarkodni, ostort pattogtatni, hogy egyedül vagyok? Érdekes, hiszen ebben az országban ezer szám vannak emberek, kiknek hasonlóan elbaszták az életét, vagy elvették a lehetõségeit, akár egy hamis szerzõdéssel csapdába csalva, akár bírói "döntéssel" Ja és senki ne cipelje az én keresztem, mert azt nekem kell vinni, mégsem képzelem magam Krisztusnak, és tudod, rohadtul nem felelõségrevonás van a szavaim mögött, hanem értetlenség, hogy meddig tûr még az ember.? Ennyire egyszerû. Nem jajongok, azt hiszem ezt rosszul értelmezted, ha segítségre volna szükségem, van kihez fordulnom, kinek emberi hangon elmondom a gondomat, Megérti, mert magyarul mondom neki. Ha viszont mindenki a saját "mikrovilágával küzd, akkor bizony kurvára szarban marad, mert egyénileg annyira megy, mint csiga az autópályán való átkeléssel. Tudod, elgázolják. Viszont, ha kibaszott sok "csiga elindul" akkor az autósok megállnak, bár néhányat eltaposnak, de nem akarnak "megcsúszni és saját tyúkszaros életüket féltve inkább segítséget hívnak. Na ennyit az "egyéni mikrovilágról". Egyesével csak egy "csiga" tömegesen már akadály.
Amúgy nem a Világ kegyetlen GERRY, a benne élõ szarháziak tömege teszi élhetetlenné és ezt a Világra fogja.
Azt viszont nem látom sehol, hogy bárkit is felelõségre vontam volna.
2 #6 gerry
- 2015-11-24 06:03
rendben Talpi, akkor rosszul értelmeztelek :)
75 #7 talpi
- 2015-11-24 17:08
Semmi gond, GERRY velem is elõfordul-néha, de nem szándékkal, csak mert valamit nem értek teljesen és a
köré rakom a dolgokat, na ekkor van gubanc a buksiban. :)

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.86 másodperc
2,944,779 egyedi látogató