Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Egy riport-ból ollózva...

Belföld2014 januárjában jelent meg az írás. Ahogy látom - Magyarországon még azóta is áll az idõ, vagy inkább visszafelé araszolna?

Az elmúlt húsz év során a hazai értelmiség minden kapcsolatát elveszítette az emberekkel, szabályosan kirekesztette magát a társadalomból, a közösségben elfoglalt pozícióit pedig átengedte a bulvár helytartóinak. Visszavonult sakkozni egyelefántcsonttoronyba, ahol két parti közt háromszáz példányban megjelent folyóiratokat olvasgat. Kizárólag önmaga pszeudo-létezésére reflektál, a valósággal nem foglalkozik, a történések tereirõl végleg kivonult. Ez is kádári örökség, úgy mondhatnánk, hogy ez az értelmiség velünk élõ kádárizmusa.

- Úgy látod, ma is ilyen nagy szerepe lenne Kádárnak?

- Felbecsülhetetlenül és jóvátehetetlenül nagy. Ez egy mélységesen korrupt ország, le egészen a csontvelõig. A kiegyezés, a kádári alku, Aczél György tette ezt velünk. Mi, magyarok vagyunk azok, akik mindig engedtünk a ’48-ból meg az ’56-ból. Hajlott gerinccel élünk, már nem tudunk öntudattal, frontálisan nézni, csak lesütött szemmel. A keleti blokkból kétségkívül mi jártunk a legrosszabbul, éppen mert azelõtt mi voltunk a legvidámabb barakk. Velünk sikerült legjobban megszerettetni a szocializmust, olyan sokáig vettünk részt a saját elnyomásunkban, hogy már nem tudunk – és nem is akarunk – leszokni róla. Minket csakis Kádár vezethet. Orbán Viktor 1998-ban azt hitte, hogy legyõzte Kádár János országát, Horn Gyula országát, és ezt sokan mások is elhitték neki. 2002-ben azonban kiderült, hogy az ötven százalékos közalkalmazotti béremelés, a tizenharmadik havi nyugdíj Magyarországát nem lehet legyõzni. Ekkor Orbán Viktor kénytelen volt belátni azt, hogy ha ebben az országban nem lehet Kádárt legyõzni, akkor nincs más, mint integrálni. 2006-ban még lötyögött rajta a kádári gúnya, 2010-re azonban már úgy passzolt, mintha csak ráöntötték volna. Nyilvánvaló, hogy a második Orbán-kormány lényegét tekintve különbözik az elsõtõl. A Nemzeti Együttmûködésnek már nem a Szent Jobb vagy a Szent Korona képezi az alapját, hanem a nyugdíjemelés meg a rezsicsökkentés. A fiatal generációk ezalatt tömegesen hagyják el az országot, a második legnagyobb magyar város ma már London. Ezt az újkádárizmust pedig a konzervatív írástudók összehangolt ujjongása kíséri. Ahogy a baloldali értelmiség elárult mindent Gyurcsány alatt, úgy árul el lassan a jobboldali értelmiség is mindent Orbán alatt. Kádár János pedig szakadatlanul uralja az elvénülõ és elnéptelenedõ magyar ugart....

Akit érdekel a teljes riport az itt elolvashatja: "Puzsér Róbert: Jótállok minden szavamért"

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2018. August 13. 17:44:23
Csak ki ne mondjad, hogy ZSIDÓ! "Magyar értelmiség" mint olyan itt van, ha tetszik, ha nem.
4 #2 Posta Imre
- 2018. August 14. 16:56:15
15-20 százalékos leépítés jöhet a közigazgatásban

Néhány hetes szünet után újra kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivõ.

A kormány létszámleépítést tervez a központi közigazgatásban, hogy racionalizálják a munkafolyamatokat. Pontos szám még nincs, de a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter 15-20 százalékos leépítéssel számol. https://24.hu/kozelet/2018/08/14/korm...rmanyinfo/


„Nincs már értelme újságírónak lenni ebben az országban” - mondja Kálmán Olga volt szerkesztõje

Simicska Lajos bukásáról közölt cikket a Guardian, a helyzet ismertetése mellett pedig a cikkben több érdekes megszólalás is van.https://444.hu/2018/08/13/nincs-mar-e...erkesztoje
2 #3 gerry
- 2018. August 14. 17:56:11
www.postaimre.net/kepek/majom.gif
Jani, jancsika - mingyá' úgy csaplak pofán, hogy a hasadon csúszol ki a budiig!!! Azé' mer te még mindig az orrodat szívod és a taknyodat nyeled, még kuss. Ez a felnõttek dolga nem a tiéd.
4 #4 Posta Imre
- 2018. August 15. 18:28:46
Cikk

„Túl sokáig toleráltuk” - kiakadtak a svédek a tömeges gyújtogatások miatt

Száz autót gyújtottak fel fiatalokból álló bandák a hét elején Svédországban. A történtek miatt a kormány tovább szigorít a törvényeken, és már a mérsékeltebb politikai erõk is azt mondják, hogy túl sokáig tolerálták az ilyen akciókat. A jellemzõen bevándorlók lakta negyedekben rendszeres a vandalizmus: csak idén csaknem kétezer gyújtogatás történt országszerte.https://privatbankar.hu/makro/tul-sok...att-320790

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
311,766 egyedi latogato