Ha némi analógiát véltek felfedezni a magyar és egyéb fehér bõrû szkyta népek és a mocskos zsidó-cigány banda tevékenysége közt, az nem a véletlen hatása. Orsós is parajnás? Vagy valami, ami egyre inkább annak látszik. A nem olyan rég még 12 éven át polgárháborúzó Burundiban robbanásveszélyes a helyzet, egyre több a halott, egyre harciasabb a retorika, és egyre paranoiásabb az elnök, aki mindenáron meg akarja tartani a hatalmát. De mi értelme van népirtásnak nevezni egy politikai konfliktust?

Burundiban szinte minden éjszaka dobnak ki hullákat az utcákra. Ha egy rendõr közeledik, nem lehet tudni, hogy szolgál és véd-e, vagy éppen bosszút áll és öl. A 10,4 milliós Burundi a világ második legszegényebb országa, kicsivel több mint egy évtizede lábalt ki egy több mint egy évtizedig tartó polgárháborúból. A férfiak várható élettartama 50 év. Ha a hónapok óta izzó konfliktus úgy igazán fellángol, ez a mutató jelentõsen romlani fog.

Az ENSZ-ben már akadt legalább egy tisztségviselõ, aki megkongatta a vészharangot, és figyelmeztetett arra, hogy a világszervezet most még kevésbé felkészült az erõszak kezelésére, mint az 1994-es ruandai népirtás idején volt. A nagy nemzetközi tehetetlenség és tétlenség akkor legalább 800 ezer ember halálába került. Scott Campbell, az ENSZ közép- és nyugat-afrikai emberi jogi irodájának vezetõje most meglehetõsen borús jövõképet vázolt fel: „Sokkal rosszabb helyzetben vagyunk ahhoz, hogy reagáljunk a figyelmeztetõ jelekre, mint 1994-ben voltunk.”

Nézzük a figyelmeztetõ jeleket.

Burundi nagyon tapasztalt polgárháborúzó országnak számít, az állampolgárai 12 éven át tökéletesítették egymás legyilkolásának a mûveletét, és ha nem is jutottak arra a szintre, mint Ruanda 1994-ben, a hutu lázadók és a tuszi hadsereg harcosainak az összecsapásai 1993 és 2005 között 300 ezer halottat hagytak maguk után. (A ruandai hutuknak és tusziknak mindössze száz nap kellett a 800 ezer halotthoz.)

A burundi polgárháborús veszély azonban most inkább fékezett habzású, de ez nem jelenti, hogy ne rejtene magában komoly veszélyeket. Burundiból április óta több 210 ezer ember menekült el, további 250-nek is jó oka lett volna arra, hogy elhagyja az országot, de nekik nem sikerült, így õk lettek az egyre súlyosbodó konfliktus eddigi halálos áldozatai.
Fotó: ANADOLU AGENCY / Yvan Rukundo
Eight bodies found in Burundi�s Bujumbura

Halottak a fõváros, Bujumbura utcáin

Burundit a polgárháború vége óta egy 2000-ben kötött békemegállapodás tartja egyben valamennyire. Többek között azzal, hogy két mandátumra szorítja a mindenkori elnök hatalmának a kiterjedését. A polgárháború lezárása óta hatalmon lévõ Pierre Nkurunziza a két mandátuma lejártával rájött, hogy ez túl szûk mozgásteret ad neki, és idén áprilisban a pártja bejelentette, hogy az elnök harmadszor is elindul a választásokon. A burundiak ezek után éltek az állampolgári jogaikkal, és az utcára vonultak. A hadsereg is tette azt, amit a hadseregek gyakran tesznek: májusban puccsal próbálta meg eltávolítani az elnököt a hatalomból, amikor az épp kitette a lábát a fõvárosból. Nkurunziza idegeit nem meglepõ módon ez nagyon megviselte, és bár a puccs nem sikerült, õ nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy áruló van a legbelsõbb köreiben.

Ez sem tántorította el azonban attól, hogy júliusban harmadszor is elnökké választassa magát, 70 százalékkal nyert is, az ellenzék az egészet egy viccnek nevezte. Bár senki sem nevetett rajta. Az elnök sokáig azonban nem ünnepelhette a gyõzelmet, augusztusban ugyanis az egyik fontos szövetségesét meggyilkolták, a politikai ellenfelek megsemmisítésének feladata így egyre sürgetõbbnek tûnt a rezsim szemében.
Fotó: ANADOLU AGENCY / Renovat Ndabashinze
Oath taking ceremony of Burundi's new cabinet

Pierre Nkurunziza harmadszor is letette az elnöki esküt

Elemzõk szerint a helyzet azért is robbanásveszélyes, mert Burundit jelenleg egy paranoiás, rettegõ társaság vezeti, amely az erõszakot tekinti a túlélése garanciájának.

A válság Nkurunziza novemberi eleji ultimátumával lépett új szintre. Az elnök felszólított mindenkit, hogy szolgáltassa be az illegális fegyvereit november 7-éig, utána a biztonsági erõk járnak majd házról házra, hogy ellenõrizzék, ez valóban megtörtént-e. A jogvédõk azonnal felkapták a fejüket arra a kiegészítésre, hogy a biztonságiak minden rendelkezésükre álló eszközt bevethetnek, hogy megtalálják a fegyvereket, akinél pedig fegyvert találnak, azzal úgy bánnak majd, mint a nemzet ellenségével. A polgárháborús retorikát ismerõk szerint ez nem nem jelent semmi jót.

Annak ellenére, hogy a békemegállapodás igyekezett valamiféle hatalommegosztást biztosítani a polgárháborúban szemben álló feleknek, Nkurunziza elnökként inkább az egypárti berendezkedés felé terelte az országot, amihez szüksége volt arra is, hogy a tüntetéseket adott esetben erõszakkal fojtsa el, és a politikai ellenfelek kedvét is erõszakkal vegye el az ellenzékeskedéstõl. Az egészbõl viszont most inkább egy újabb lázadás körvonalazódik, a térség szakértõi ezért veszik nagyon komolyan az újabb polgárháború kirobbanásának a lehetõségét.
Fotó: ANADOLU AGENCY / Yvan Rukundo
Eight bodies found in Burundi�s Bujumbura

Egyre több a halott
Polgárháború vagy népirtás?

Reverien Ndikuriyo Burundi magas rangú politikusa, a szenátus elnöke. Az õ szájából hangzott el az a mondat, amire sokaknak a gyomra összerándult Burundiban és az ENSZ-ben is. Egyrészt azzal fenyegetett, hogy eltiporják a rezsim ellenségeit, különösen, ha nem szolgáltatják be a fegyvereiket, másrészt kijelentette, „amikor eljön a napja, megparancsoljuk nekik (a rendõröknek), hogy menjenek dolgozni”. Nemcsak az üzenettel, hanem a szóhasználattal is van gond. A „dolgozni mennek” fordulatot ugyanis eufemizmusként használták a ruandai népirtás idején arra, hogy „menjenek tuszikat gyilkolni”. Ha valahol értik az üzenetet, akkor az a Ruandával szomszédos Burundi (ahol mellesleg ugyanúgy a hutuk vannak többségben és a tuszik kisebbségben, mint a szomszédban). Egyelõre még nehéz megállapítani, hogy ez a megjegyzés konkrét fenyegetés volt-e, vagy csak üres politikai frázis, de az biztos, hogy nem segített enyhíteni a feszültséget.

A hutu-tuszi felosztás ellenére a jelenlegi burundi konfliktus elsõsorban politikai, és nem etnikai. Egy ENSZ-tisztségviselõ mégis arról beszélt, hogy a világszervezet nincs abban a helyzetben, hogy megakadályozzon egy, „a ruandait idézõ népirtást” Burundiban. A francia Libérationban már meg is jelent egy cikk ezzel a címmel: Burundiban megkezdõdött a népirtás. De mi értelme van egy politikai konfliktus a ruandai etnikai konfliktushoz hasonlítani? Csak mert ismét hutuk és tuszik a fõszereplõk?
Fotó: ANADOLU AGENCY / Renovat Ndabashinze
President of Burundi Nkurunziza's swear in ceremony in Bujumbra

A biztonsági erõk ügyelnek a rendre az elnök beiktatásának a napján

A népirtás meghatározás szerint olyan erõszak, amelynek a célja egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítése. Márpedig Nkurunziza és a kormánya egyelõre megelégedne a politikai ellenfelek megsemmisítésével. A népirtást a motiváció teszi azzá, ami, nem pedig az öldöklések brutalitása. A politikai motivációjú erõszak adott esetben lehet sokkal súlyosabb, de talán nem ugorja át a megfelelõ ingerküszöböket ahhoz, hogy történjen valami a leállítására. Ahogy a Washington Post fogalmaz: ha a támadások lehetséges áldozatai nem tudnak etnikai, nemzeti, faji vagy vallási motivációtól hajtott erõszakot felmutatni, akkor nem tudják megnyomni a „népirtás pánikgombot”, és felhívni a figyelmet a rájuk leselkedõ életveszélyre. A burundi ellenzék nem véletlenül beszélt már 2014 februárjában népirtásról – ez az a szó ugyanis, amellyel fel lehet hívni a figyelmet arra, hogy baj van.

Elemzõk viszont arra figyelmeztetnek, hogy Burundinak nem használ, hogy népirtásként kezdenek el emlegetni egy olyan konfliktust, amelynek politikai gyökerei vannak, mert egy nem valós problémára adott megoldás nem sokat ér.

A konfliktusokat azért fontos felcímkézni, mert az sokat segít a potenciális áldozatok beazonosításán és megvédésén. Népirtás esetén az egyes etnikumok célzott védelme életeket menthet, a politikai hovatartozás alapján folytatott öldöklésnél azonban ez a módszer mit sem ér.

A Washington Post szerint Burundiban most annak nagyobb az esélye, hogy az öldöklések olyan méreteket öltenek és olyan szisztematikussá és széleskörûvé válhatnak, hogy az már emberiesség elleni bûncselekménynek minõsülne. Burundiban most az lenne a legsürgetõbb, hogy a kormány és az ellenzék rendezze valamiképpen a kapcsolatát, ennek az esélyeit azonban csak rontja, ha egyszer csak mindenhonnan népirtásként kezdenek utalni a konfliktusra, ráadásul ez a skatulya csak tovább mérgesítheti a politikai szereplõk viszonyát, Burundi pedig egy szempillantás alatt újabb polgárháborúban találhatja magát.
Link