Bejelentkezés
Erdélyben végeznek egészségügyi szûrést a szolnoki Hetényi kórház dolgozói

Erdélyben végeznek egészségügyi szûrést a szolnoki Hetényi kórház dolgozói
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelõintézet csapata Kányádon végez majd többek között szív- és érrendszeri, bõrgyógyászati, szemészeti, neurológiai, mozgásszervi és szájüregi vizsgálatokat – mondta el Lippai Norbert, az intézmény megbízott fõigazgatója az MTI-nek.
A szolnoki orvosok és szakdolgozók a tervek szerint csaknem 3 ezer vizsgálatot végeznek el, fõként azokon, akik távol laknak az egészségügyi centrumoktól, vagy más körülmények miatt nehezen jutnak el szakvizsgálatokra – tette hozzá.
A Hetényi kórház a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzattal közösen 2009 óta indít egészségügyi szûrõprogramokat. A mostani akcióhoz a Bethlen Gábor Alaptól 1,2 millió forint pályázati támogatást nyertek, az egyéb járulékos költségeket a megye fizeti.
Bischof Zsolt, a Béres Zrt. szolnoki gyárának vezetõje az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szolnoki csapattal közel 1,5 millió forint értékû adományt küldenek, amely Béres Cseppet, felnõtteknek szánt C-vitamint, illetve a gyerekeknek rágótablettát tartalmaz. Ebbõl elsõsorban azok kapnak, akik részt vesznek a szûrõvizsgálatokon.
Az alföldi megye önkormányzatának vezetõje, a szolnoki kórház megbízott fõigazgatója a vendéglátókkal együtt pénteken Kányádon sajtótájékoztatón számol be az elvégzett munkáról és a tapasztalatokról.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2018. September 16. 14:52:07
- 2018. September 16. 17:45:23
- 2018. September 17. 05:37:16
- 2018. September 17. 08:52:13
- 2018. September 17. 08:57:49
- 2018. September 17. 09:00:36