Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Irán összehozta: indul az USA-tól független pénzügyi rendszer

KülföldMilyen meglepõ! Mire a két Korea egyesül, lesz itt akkora bódogság mög gazdagság, hogy a sok zsidaj-cigány világgá szalad! Igaz, vagy nem, majd kiderül. Addig is szívjon mindenki, aki eddig is, mert ezzel szolgáljuk a világbékét!
Az EU új fizetési csatornákat fog létrehozni annak érdekében, hogy az amerikai szankciókat megkerülve megõrizhesse az Iránnal folytatott olaj- és egyéb kereskedelmet – jelentette be Federica Mogherini, az unió külügyi és biztonságpolitikai fõképviselõje.

A síita állam elleni szankciókat Donald Trump májusban állította vissza, miután egyoldalúan felmondta az Iránnal kötött 2015-ös megállapodást, azaz az atomalkut. Az egyezmény felmondásával az EU nem értett egyet, és már akkor jelezték, hogy az USA kilépése ellenére megpróbálják életben tartani az atomalkut, ez a szándék azonban eddig leginkább pozitív nyilatkozatokat és némi segély folyósítását jelentette.

A mostani lépés azonban az eddigieknél erõteljesebb üzenet az USA számára. Az új fizetési rendszer felállítása egyben hadüzenet az amerikai pénzügyi rendszernek, ami az elmúlt évtizedekben szinte a teljes világkereskedelmet lefedte.

„Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az EU tagállamai jogi személyeket fognak létrehozni az Iránnal folytatott törvényes pénzügyi tranzakciók lebonyolítására, ami a vonatkozó uniós törvények alapján lehetõvé teszi az európai cégek és egyéb külföldi partnerek számára, hogy továbbra is folytathassák kereskedelmi tevékenységüket Teheránnal” – mondta el Mogherini a zárt ajtós tárgyalásokat követõen a sajtó képviselõinek.

A világ az USA ellen

Az EU, Kína és Oroszország közös nyilatkozatban jelentették be, hogy ez az úgynevezett „Különleges Közvetítõ Közeg” megnyugtatja és segíteni fogja az Iránnal törvényesen üzletelõ gazdasági szereplõket. A közleményben továbbá még az állt, hogy a hat ország képviselõinek kézjegye a 2015-ös egyezményen újra megerõsítette annak teljeskörû megvalósítására érzett elkötelezettségüket.

A 2015-ös atomalku

Az eredetileg Közös Átfogó Cselekvési Tervként (JCPOA) ismert atomalku véget vetett egy közel 12 éves ellentétnek, ami Irán és a nyugati hatalmak között húzódott. A kezdeményezést az Obama kormányzat vezette és gondja volt a nemzetközi szankciók szüneteltetésére is.

Az atomalku lényege az volt, hogy meggátolja Teheránt a nukleáris fegyverek fejlesztésében, ám Trump ezt egyoldalúan felrúgta, amikor májusban bejelentette, hogy az USA kivonul az egyezménybõl, mivel nem lát elég biztosítékot a benne foglaltak végrehajtásához, továbbá azt is nehezményezte, hogy az alku nem érint olyan kérdéseket, melyek fontosak Amerika és szövetségesei számára. Ilyen például Irán növekvõ katonai befolyása a Közel-Keleten, valamint ballisztikus rakétaprogramja.

Az USA továbbá megvádolta Iránt a nemzetközi terrorizmus népszerûsítésével, mely vádat Teherán vehemensen tagadott.

Az iráni olajexport fojtogatására indított második körös amerikai szankciókat novemberre várják. Az Európai Unió azonban megfogadta, hogy kitart az atomalku mellett és olyan jogi hátteret teremt, amivel megvédheti az európai cégeket a további retorziók hatásaitól.

A pénzügyi közvetítõ szervezet felállításáról a döntés már megszületett, és azt is tudni lehet, hogy abban nem fognak részt venni sem kereskedelmi bankok, sem jegybankok, ezzel is megelõzve az esetleges amerikai megtorló intézkedéseket.
Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2018. September 26. 17:38:51
Ez már a pánik vagy csak az összeomlásra készülnek?
Az EU központjában felgyorsultak az elõkészületek az Egyesült Királyság válási megállapodás nélküli kizuhanására az unióból, ami nagy felfordulást hozhat. A tagállamok a légi forgalom és a fuvarozás területén káosztól tartanak, amit a britekkel kötött különmegállapodásokkal elõznének meg.


Az Európai Unió központjában és tagállamaiban felgyorsultak az elõkészületek arra az eshetõségre, hogy az Egyesült Királyság válási megállapodás nélkül zuhan ki az unióból, azaz egyik napról a másikra vámhatár alakul ki a szigetország és a kontinens között - írja a Guardian kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva. A már-már pánikszerû idegesség a brit ellenzéki Munkáspárt háromnapos kongresszusa nyomán alakult ki, ugyanis a párt úgy döntött, hogy csak kivételes esetben szavazza meg Theresa May kormányának brexittervét, amikor azt a parlament elé terjesztik.https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdas...70501.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
294,745 egyedi latogato