Mert egy papucs! Szomorú esemény lett az ENSZ közgyûlése az amerikai elnök máshol már megszokott, de ezen a helyen mégiscsak ijesztõ szavai okán. A közönség elõször nevetett is a hajmeresztõ állításokon, utána viszont mélységesen elszomorodott. Demokratikus ország vezetõje így még nem beszélt a bõ 70 éves intézményben.

Donald Trump hangneme, meglepõ fordulatai, váratlan kirohanásai, szövetségeseinek megalázása, ellenséggé tétele és fordítva: az ellenség keblére ölelése mind megszokott lett a Twitteren és egyéb fórumokon. Az ENSZ-ben azonban, ahol az országok összessége képviselteti magát, hogy az egész világot érintõ közös ügyeket megpróbálják megbeszélni, mégiscsak ijesztõen hangzott mindez.

Castro és Kadhafi után szabadon

Az ENSZ közgyûlésén eddig csak diktátorok és különc politikusok adtak elõ tirádákat, másokat szidalmazva és önmagukat magasztalva. Az egyik legemlékezetesebb Fidel Castro, Kuba új vezetõje volt 1960-ban, aki négy és órás beszédében osztotta ki Amerikát és az épp versengõ elnökjelölteket, Kennedyt és Nixont. Ennél is emlékezetesebb a szovjet vezetõ, Hruscsov esete, aki a cipõjével kezdte ütni az asztalt, hogy belefojtsa a szót a szovjet imperializmust szidalmazó Fülöp-szigeteki delegáltba.

Jasszer Arafat palesztin vezetõ értelemszerûen a cionizmust szidalmazta, de Reagan amerikai elnök is megkapta tõle a magáét: nehogy azt higgye, hogy õ Rambo. A nicaraguai Daniel Ortega is Amerikát szidta, Hugo Chavez, Venezuela kommunista vezetõje Bush elnököt hasonlította a sátánhoz. Az iráni Mahmud Ahmedinezsád is szidta ellenségeit, végül a pontot a líbiai szörnyeteg, Moamer Kadhafi tett fel az i-re, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsát az al-Kaidához hasonlította (saját népe két évvel késõbb az Arab Tavasz során felkoncolta).

Szerény öntömjénezés

Fentiektõl azonban senki nem is várt mást, tulajdonképpen a világ toleranciáját mutaja, hogy beengedte és meghallgatta õket. Most azonban az amerikai elnök váltott lényegében erre a stílusra, és ez nagyon ijesztõ volt. Trump elõször is elkezdte dicsérni magát, miszerint elnöksége alatt többet ért el, mint korábban bármely elõdje. Ez nevetést váltott ki a közönség soraiban, mert még akkor is értelmetlen dicsekvésnek hangzana, ha igaz lenne, de a hallgatóság úgy gondolja, hogy eddig az elnök sokkal többet ártott a nemzetközi diplomáciában, mint bármely elõdje.

Váltakozó barátok és ellenségek

Ezek után azzal folytatta, hogy Amerika ügyeibe nem szól bele senki, az országot az amerikaiak kormányozzák, mintegy átvéve a korábban említett egykori felszólalók mondanivalóját, ami kissé vicces, miután országa az elsõ számú szuperhatalom, ugyan ki nyomná el? Ezt követõen rátért többiekre, barátokra és ellenségekre, akik ráadásul ráadásul nem is ugyanazok, mint korábban.

Kim Dzsongunt most dicsérte, miközben tavaly még ugyanitt kis rakétaembernek titulálva szidalmazta, a tavalyi barát Kínát kereskedelmi gyakorlata miatt ostorozta, és persze megkapta a magáét Irán, melynek vezetõje, Rouhani meglehetõsen visszafogottan reagált, és azt mondta, hogy nem szeretne háborút, fenyegetéseket, szankciókat, csak a szerzõdések betartását, emlékeztetve a 2015-ben Amerika által is aláírt atomalkuról, melybõl Trump egyoldalúan visszavonult.

Macron leoltotta, de csak finoman

Trump után a francia elnök következett, aki válaszolt az amerikai elnöknek: a protekcionizmus és az izolacionizmus csak feszültséget okoz, ezek a múltban, a történelem során sosem váltak be. Ha a nacionalizmus gyõzedelmeskedik, a nemzetek nem védik meg az alapvetõ közös elveket, az háborúkhoz vezet. Nem engedhetjük, hogy visszatérjen a történelemben az egyoldalú, önkényes döntések idõszaka a többoldalú megoldásokkal szemben, utalva ezzel az Iránnal kötött szerzõdés ügyére, a párizsi klímaegyezményre és a Trump által indított kereskedelmi háborúkra egyaránt.

Kampány, vagy komolyan gondolja?

Nem tudni, hogy Trump a közelgõ képviselõházi választásra szóló kampánynak tekintette-e beszédét, és így az erre vevõ nem kis számú szavazót akarta megszólítani, nem törõdve azzal, hogy közben az egész világ a teremben ül, vagy tényleg úgy gondolta, hogy semmi rossz nincs abban, amit mond. Utóbbira utal megjegyzése, miszerint nem egészen erre a reakcióra (nevetésre) számított.
Link