Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Készültségbe helyezték a szerb hadsereget: bevonulnak Észak-Koszovóba?

És ha igen, akkor miért nem? A koszovói elnök az ország északi, szerbek által lakott részébe látogatott, biztonsági kíséret is utazott vele, ami a Szerbiával kötött korábbi egyezménybe ütközik, ezért Szerbia készültségbe helyezte hadseregét és rendõrségét. Ugyanez az egyezmény tiltja, hogy oda bevonuljanak: vajon kölcsönös lesz a szerzõdésszegés?

Szerbia és a tõle elszakított, de általa el nem ismert Koszovó éppen tárgyalásokat folytatott az egymás etnikuma által lakott területek esetleges cseréjérõl, ahogy fogalmaztak, kisebb határkiigazításokról. A két ország elnöke közt hirtelen megszakadt a tárgyalás, majd másnap a szerb elnök Aleksandar Vucic meglátogatta az érintett területen fekvõ Gazivode víztárolót, most pedig Hashim Thaci koszovói elnök tette ugyanezt.

Az elszakított nemzettest

Koszovó elszakadását de facto már rég el kellett, hogy fogadják a szerbek, de az északi, szerbek által lakott részeket nem akarják magukra hagyni. Indokaik jogosnak is tûnnek: ha el is fogadják, hogy az albánok külön országban akarnak élni, miért kellene velük együtt szerbeket is elcsatolni, miért nem lehet etnikai határt húzni?

Ez a probléma jelentkezett nálunk is 100 éve, amikor az elsõ világháború gyõztes hatalmai jelentõs magyarlakta területeket is elcsatoltak a más nemzetiségûekkel együtt. Ugyanez történt a Szovjetunió felbomlásakor is, amikor a könnyelmû orosz elnök, Borisz Jelcin úgy oszlatta fel a birodalmat, hogy jelentõs, oroszok által lakott területeket is átengedett az utódállamoknak a Lenin és Sztálin által húzott belsõ hatások mentén, emiatt lett aztán annyi, máig is tartó konfliktus.

Egyezmény

Hogy valamilyen elõrelépés legyen a szerb-koszovói viszonyban, 2013-ban kötöttek egy egyezséget, miszerint a koszovói rendfenntartó erõk nem vonulnak be a szerbek által lakott területeikre, csak ha ezt a NATO és a helyi szerbek elõzetesen jóváhagyják. A biztonsági erõk most csak azért mentek, hogy az elnököt kísérjék és védjék, vele együtt azonnal el is távoztak a látogatás végén, de a szerb oldal szerint ez az egyezmény megsértése volt.

Az egyezmény a szerb hadsereg bevonulását is tiltja, most feltehetõleg azért helyezték készültségbe a szerb hadsereget, hogy demonstrálják: akár arányos választ is adhatnak a lépésre. Ha a helyzet nem durvul tovább, nem valószínû, hogy ténylegesen át is lépnék a határt, ugyanakkor elképzelhetõ olyan helyzet, amikor nem feltétlenül riadnának meg ettõl.

Más a helyzet

A helyzet ugyanis már távolról sem ugyanolyan, mint 1999-ben, amikor a NATO addig bombázta Szerbiát, amíg az ki nem vonult Koszovóból. Akkor Oroszország Jelcin vezetésével egy papírtigris volt, vagy még az sem, a NATO ugyanakkor egységes, Clinton amerikai elnök pedig elszánt, bár a háborút követõ békérõl nem sok elképzelése volt. Most viszont, ha mondjuk, súlyosabb provokáció okán a szerb hadsereg bevonulna szigorúan a szerbek által lakott területre, ahol felszabadítóként üdvözölnék, vajon min lépne a Donald Trump által megviselt katonai szövetség, és mit lépne Putyin?

Trump, a nagy izolacionista, nem valószínû, hogy szaladna háborúzni Koszovó miatt, és amúgy is nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért kell a szerbekre támadni, amikor semmilyen ellenségeskedés nincs, szerbek vonultak szerbekhez, csak ott az a fránya határ, amit egy csomó ország el sem ismert. Persze nem valószínû, hogy Szerbia vágyna egy ilyen helyzetre, de most már a koszovói vezetésnek is jobban meg kell gondolnia, mit tesz. Õk is jobban járnak, ha mégiscsak megegyeznek Szerbiával, már nem kapnak biankó csekket a nemzetközi közösségtõl.
Értékeld a cikket

Jelenlegi értékelés

A koszovói elnök az ország északi, szerbek által lakott részébe látogatott, biztonsági kíséret is utazott vele, ami a Szerbiával kötött korábbi egyezménybe ütközik, ezért Szerbia készültségbe helyezte hadseregét és rendõrségét. Ugyanez az egyezmény tiltja, hogy oda bevonuljanak: vajon kölcsönös lesz a szerzõdésszegés?



Link

Hozzaszolasok

80 #1 monguzking
- 2018. September 29. 19:38:42
be utálom a politikát--ha migráns albánoknak jöguk van elszakadni akkor öshonos oroszoknak miért nincs joguk donyeckben????
267 #2 Perle
- 2018. September 29. 20:55:50
A koszovói szpecnaz vonult oda elõszor, és elfoglalták a fenti tónál lévõs, szerb kézben lévõ erõmûvet . Azután lépett a szerb hadsereg.:https://topwar.ru/147675-kosovskij-sp...vnost.html
4 #3 Posta Imre
- 2018. September 30. 06:43:04
28 éve "tört ki" a "délszláv háború".
4 #4 Posta Imre
- 2018. September 30. 19:28:52
Orosz pilóták gyakorlatoznak Szerbiában

Hétfõtõl péntekig közös orosz-szerb légierõgyakorlatot tartanak Szerbiában. A BARSZ-2018 hadgyakorlat során a szerb légierõ Mig-29-eseivel és Mi-8-as helikoptereivel gyakorolják majd közösen a taktikai csapásmérést, a légi harc elemeit, a deszant ledobását, felkutatását és mentését.

A hadgyakorlatra elég feszült légkörben kerül sor, Aleksandar Vuèiæ szerb elnök ugyanis szombaton a legmagasabb fokú harckészültséget rendelt el a szerb hadseregnél, tekintettel arra, hogy a koszovói rendõrség különleges alakulatának hatvan tagját ideiglenesen az ország többségében szerbek lakta északi részébe vezényelték.

Vuèiæ maga kedden Moszkvába látogat, ahol Vlagyimir Putyin elnök is fogadja. (Via MTI)
https://444.hu/2018/09/30/orosz-pilot...szerbiaban
819 #5 rozsola
- 2018. September 30. 21:45:58
Mikor nem gyakorlatoznak ? Amióta Putyin lett " Minden Oroszok Cárja " a hadseregét berendezte " Kis Oroszországban ". Talán nem véletlen Oroszország ég Bosznia-Hercegovina felettébb nagy barátsága.
Nyafog az izráeli média az SZ-300 szállítmányok miatt. Rossz nyelvek szerint SZ-400 is érkezett. Naná ! Putykó megteheti hiszen itt a " Prométeusz "
SZ-500 : http://svpressa.ru/war21/article/2118...arfiles.ru
Félfüllel hallottam , a cucc már 2004ben indult. Vagyis már megmutatják az SZ-500-at. 14 év telt el , ha jól sejtem 2020 után megjelenik az SZ-600 és kb manapság indulhat az SZ-700
Eközben az ámerikáncik nagy büszkesége az F-35B amely még készen sem volt de szerintük jöbb mint az Szu-T-50 legelsõ hivatalos próbarepülésekor a földhöz csapta magát. Pedig azok a " hülye orosz technológusok " és a " Moszkva propagandáján nevelkedett " valamint a " Putyin rajongó " pilóták szerint az F-35B nem lesz képes biztonságosan repülni. https://russian.rt.com/world/news/559..._content=1
Ez a cucc kb 115 millió dollárt ér. Drága lett
pár nappal korábban : https://sputniknews.com/military/2018...ulty-data/ , az agyondícsért " Global Hawk elpusztította önmagát "
Hát hát ....
80 #6 monguzking
- 2018. October 01. 17:20:35
rozsola ne feled hogy a TESLA vezér Alan Musk s Putyin is az emberiséget legnagyobb mértékben veszélyeztetö dolognak a mesterséges inteligenciát nevezték-márpedig ezzeket az uj fegyverrendszereket egyre inkább mesterséges inteligenciák irányitják--tehát nincs hurrá hangulatom ujabb s ujabb tökéletesen gyilkolo fegyverektöl...
4 #7 Posta Imre
- 2018. October 01. 17:45:19
Szíria után Indiába is orosz légvédelmi rendszer kerülhet

Vlagyimir Putyin csütörtökön és pénteken tesz majd hivatalos látogatást Indiában, amelynek vezetése sajtójelentések szerint az amerikai szankciófenyegetések ellenére is Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket kíván beszerezni.
http://kitekinto.hu/2018/10/01/europa...f=hirstart
267 #8 Perle
- 2018. October 01. 21:04:44
Aki Koszovóba megy, ne mulassza el, hogy a fõvárosban, Pristinában meglátogassa Cllinton 3 méter magas szobrát a róla elnevezett sugárúton, nem messze a Bush sugárúttól.:D
http://www.delmagyar.hu/kulfold_hirek...r/2082226/
Tele van a város háborús bûnösrõl elnevezett közterülettel ..Toniblerrõl is elneveztek egyet.
Egyenlõre sehol egy selyemút építésre utaló jel.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
296,502 egyedi latogato