Csak tudnám, mit ártott a cikk szerzõjének Józsi bá? Miért nevesítette õt a kamu híraradat kellõs közepén?

"Színház az egész világ és színész benne minden ember!" A szerepek ki vannak osztva, te ez leszel, te az, más szerepét lenyúlni pedig nem szabad! Pont, mint az állatvilágban! Ma még ragadozó vagy és üldözõ, de holnap, mikor már megöregszel, meggyöngülsz, te is lehetsz préda és üldözött, bár futni a végzeted elõl már nem tudsz! Legtöbbünk átszáguld az életén, körül se nézve milyen szép is a világ, mikor épp nem csúnya és csak keveseknek adatik meg, hogy nyugodtan ballagjon át éveken és évtizedeken! Ebbõl a szempontból nem is választottam olyan rosszul, mikor megkérdezték tõlem anno még a suliban 6-ik általánosban, mi szeretnék lenni, ha kijárom az iskolát? Hirtelenjében nem is tudtam mit válaszoljak, hát rávágtam: juhász! Szabad az élete, nyugis is, igaz veri esõ, fúja szél, égeti a nap, dolga is akad idõrõl-idõre bõven, de mégis csak szép, a nagy pusztaság, rét, a nagy szabadság, csend és nyugalom, mely körbeveszi. Végül még sem lettem juhász, nem sikerült a 8 fokot se végig másznom, viszont rohangálhattam minden reggel munkába, gyomorgörccsel a hasamba, mivel notórius késõ voltam világéletemben. Szóval, szinte napi szinten meg volt a leba@ás! Sokszor utáltam ezt az állandó rohanást, kapkodást és utálom mind a mai napig. Egyszerûen kikészül az ember az állandó futkosásban, fõleg most, mikor már sokan jóval több, mint 8 órát kénytelenek lehúzni és már szabad szombat sincsen. Irigylésre méltó a kemény körülmények és éhezés ellenére is azon természeti népek élete, akik még ma is úgy élnek, hogy alig néhány órát kell csak élelem beszerzéssel foglalkozniuk, a többi idejüket a közösségi életnek, családjuknak, maguknak szentelhetik. Áldott civilizáció, mi? Hajtás napi szinten a "számok" után, néhány számozott papír, fémdarabka megszerzése érdekében, amiket aztán rövid úton vissza is vesznek különféle szolgáltatásokért cserébe. A hab a tortán, ha valakinek még uzsorásokat is etetnie kell "MUNKÁJA GYÜMÖLCSÉVEL" és ezúttal nem a valós értékekre gondolok, hanem a csereeszközökre, amikért hajtunk egy életen át, vagy legalábbis lerobbanásig! Közben etetnek minket szintén egy életen át olyan hírekkel, amikrõl csak töredék információkat kaphatunk és amelyek legtöbbjén elrágódhatunk egy ideig, esetleg felhúzhassuk magunkat idegileg, teljesen feleslegesen! Egy szerzetes élete is többet érhet annál, ahogyan mi, legtöbben átvágtázunk, mint valami mezõn, életünk jó részén. Aztán visszanézünk és látjuk mit hagytunk magunk mögött és mi mindent nem tettünk meg, amit akkor még megtehettünk volna. De már késõ bánkódni bármi miatt is! Esõ után köpönyeg! De akkor már minek?