Honnan olvasnak:



Le lesztek figyuzva!!!

Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Még nem regisztráltál?
Regisztráció

Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Új lendületet kapott a fegyverkezési verseny

BelföldPedig már majdnem úgy tûnt, hogy nem is van háború! Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF) – ezt készül közölni szombaton Moszkvában az orosz külügyminiszterrel John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó, akinek e szándékáról a The New York Times címû napilap értesült.

Bolton péntek este Twitter-bejegyzésben erõsítette meg az eddig csak Moszkvában bejelentett hírt, miszerint szombaton Oroszországba utazik. Jelezte: Moszkvában tárgyalásokat folytat majd Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Nyikolaj Patrusevvel, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának titkárával.

John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója beszédet mond a Federalist Society washingtoni konferenciáján 2018. szeptember 10-én. A konzervatív jogász- és közpolitikai szervezet tanácskozásán Bolton „törvénytelennek” nevezte a hágai Nemzetközi Büntetõbíróságot (ICC) és kijelentette, hogy az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyja a bíróság fenyegetését. A hágai bíróság nemrégiben kilátásba helyezte, hogy nyomozást indít amerikai katonák Afganisztánban az emberiesség ellen elkövetett, feltételezett bûntettei miatt. (MTI/EPA/Shawn Thew)

A The New York Times címû napilap értesülései szerint John Bolton Moszkvában várhatóan bejelenti majd orosz partnereinek, hogy Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF). A lap emlékeztetett arra: a Trump-kormányzat régi szándéka a kilépés e szerzõdésbõl, részben mert Oroszország szerinte megsérti az egyezményt, részben pedig azért, mert az egyezmény betartása megakadályozza Washingtont olyan új fegyverzetek telepítésében, amelyekkel ellensúlyozhatja Kína közepes hatótávolságú fegyverzetének növekvõ arzenálját.
Az INF-egyezményt 1987-ben Ronald Reagan akkori amerikai elnök és Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezetõje írta alá Washingtonban, és 1988-ban lépett életbe. A szerzõdés egyébként földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról rendelkezett, meghatározva a robbanófejek számát és a rakéták hatótávolságának nagyságát.

A The New York Times megjegyezte: az Egyesült Államok már négy éve hangoztatja, hogy Oroszország egy sor taktikai atomfegyver telepítésével megsérti az INF-szerzõdést, de az elõzõ amerikai elnök, Barack Obama egy esetleges fegyverkezési verseny erõsödésének elkerülése végett mégsem lépett ki az egyezménybõl.
Link

Hozzászólások

267 #1 Perle
- 2018-10-20 19:32
Mondjatok nemet a Nato háborújára!

Trondheimben a norvég fiatalok a határaiknál folyó hadgyakorlatok ellen tiltakoztak ma:

https://www.youtu...x2UiA2xE-A
80 #2 monguzking
- 2018-10-20 20:13
azért ebböl is látszik hogy az emberek csak bábuk-mostanában arra is hajlok hogy tényleg nemcsak rassz különbségek vannak emberek között hanem faji is-mintha lett volna egy közös projekt különbözö földönkivüli fajok között mégpedig az ember de egy bizonyos szintü különbözöség megengedett lett volna mint forma 1 versenyautoknál de méginkább nagyobb jelentöségü a piloták mármint hogy adott emberi rasszokat milyen lelkekkel töltötték fel--aztán indulhat a játék aGAMER--harc a végsökig---hát e ha igy van akkor elmehetnek a bus picsába én nem vagyok bábu-
329 #3 gutai zub
- 2018-10-21 05:36
1956 október 23

Egy gondolat erejéig:

Egy magyar embernek a világon pusztító háborúkról írni, boncolgatni úgy, hogy nem csak az igazságot keressük hiába való hülyeség.

Az 1956_os magyar forradalomra viszont csak úgy gondolni, hogy csupán az igazság és a tények legyenek szemünk elõtt, minden más érzés nélkül:
szintén hiába való hülyeség...........
961 #4 szabir
- 2018-10-21 07:46
https://www.youtu...mp;index=4

vilagkamuk stb + valami templomok kozti tavolsagok ugyanazok vagy x-szorosa , ugy hogy nemcsak a tortenelembe hasznaljak a ''kiralyok uralkodasi evei koronazas halas szuletes stb''
https://youtu.be/...&t=602
896 #5 PirX
- 2018-10-21 09:33
Be prepared!
i.imgur.com/2vHrVvy.png
819 #6 rozsola
- 2018-10-21 11:25
Nagy a nyafogás NATOéknál. Már a saját vezérkaruk is elismeri a saját médiájukban , az oroszok már Gibraltánál lerendezhetik a hajóikat.
Ámerika verte a nyálát , Izráel meg dicsedkedett is vele , F-35 repcsik érkeztek Izraelbe. Az oroszok annyira megijedtek hogy félelmükben " radaroztak " egy csöppet. Aztán hirtelen az izráeli katonai vezetõség nagy büszkén bejelenti : " Az F-35 nem tud felszállni mert .... ". Odavitték a repcsiket de nem akarják használni.
A napokban lezuhant Ukrjanában egy SzU27. Az egyik pilóta ámerikánci volt. Mit keresett ott abban a " szar orosz gépben " ? Ugye nem tanulási célból volt ott ? Közben az ámerikánszkik az Azovi tengeren csónakáznak.
Belgiumban meg lezuhant egy vagy kettõ F-15 vagy F-16 . A fene se tudja , mindenki mást hadovál
Az olaszoknak nem tetszik a NATO vagyis Ámerika terve , azaz a korábban szivárgó atomtöltetek felújított változatainak visszatelepítése. Tudnak valamit a taljánok ?
267 #7 Perle
- 2018-10-22 11:14
Hadgyakorlat kezdõdik 3 nap múlva Norvégiában Németország küldi a legtöbb katonát, tízezeret az ötvenezerból. Egy hónapig tart a gyakorlat, ha csak az lesz ennyi katonával egyáltalán
https://www.augsb...71981.html

Közben európai hadserekrõ beszélnek.:|
819 #8 rozsola
- 2018-10-22 11:32
A német meg nyavalyog mert már nem tudnak plusszmunkát felvállalni. A német nem akar katona lenni. Milyen jó hogy ennyi migráns jött. Lesz pótlás
267 #9 Perle
- 2018-10-25 10:53
http://www.atv.hu...orszagokat

Orosz válasz lépés az amerikai rakétákat befogídó országoknak.
267 #10 Perle
- 2018-10-25 11:24
15 éven belül valószínûleg háború lesz Kínával, mondta az európai erõk amerikai korábbi fõparancsnoka a tegnapi varsói biztonsági konferencián. Ehhez európai szövetségesek segítsége szükséges.
https://www.milit...eral-says/
Eddig a rossz hír, de van biztató is:

Ez a japán fickó túlélt 2 atombamba robbanást is:
https://www.youtu...smxyIbrGtc

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.17 másodperc
2,966,449 egyedi látogató