Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Macron felfegyverezné Európát

BelföldEurópának saját védelmet kell kiépítenie amerikai gyártású fegyverek beszerzése helyett - mondta Emmanuel Macron.
Nem szeretném, ha az európai országok amerikai vagy más fegyverek, illetve az önök iparából származó eszközök megvásárlásához emelnék a védelmi költségvetéseiket - fogalmazott angolul a francia elnök a CNN által szombaton felvett interjúban, amelybõl a francia hírtelevíziók sugároztak részleteket. Azért emeljük a költségvetésünket, hogy az autonómiánkat megteremtsük - tette hozzá.

Trump felháborítónak nevezte

Emmanuel Macron és Donald Trump amerikai elnök szombati megbeszélésén a francia elnöki hivatalban láthatón el kívánták oszlatni azt a polémiát, amely azután robbant ki a médiában, hogy az amerikai elnök péntek este, miután megérkezett a francia fõvárosba, sértõnek nevezte a Twitteren Emmanuel Macronnak az önálló európai hadsereg létrehozására tett javaslatát.

A francia elnök a CNN-nek adott interjúban megerõsítette, hogy olyan Európára tett javaslatokat amerikai kollégájának, amely jobban ki tudja venni részét a NATO-ban a közös terhekbõl. Egyetértek, és tekintettel a terhek jobb megosztására, mindannyiunknak erõsebb Európára van szüksége - hangsúlyozta a francia köztársasági elnök. Macron egy keddi rádióinterjúban beszélt arról, hogy Európának saját haderõre lenne szüksége.

Nem védjük meg az európaiakat, ha nem döntünk arról, hogy hozzunk létre egy valódi európai hadsereget - hangoztatta a francia elnök, amire válaszként azt írta a Twitteren Donald Trump: Macron francia elnök azt javasolja, hogy Európa állítson fel saját haderõt, hogy megvédje magát Amerikától, Kínától és Oroszországtól. Ez nagyon sértõ, de talán Európa jobban tenné, ha kivenné méltó részét a NATO finanszírozásából, amelyet jelenleg jórészt Amerika áll!

Szombat reggel a francia elnöki hivatal a félreértések eloszlatására azt közölte, hogy Emmanuel Macron javaslata az európai hadseregrõl semmi esetre sem az Egyesült Államok ellen irányult, jóllehet a francia elnök másfél évvel ezelõtti megválasztása óta folyamatosan szorgalmazza a közös európai védelem megerõsítését, amelyet elsõsorban a Donald Trump nyilatkozatai miatti amerikai stratégiai bizonytalansággal és kiszámíthatatlansággal indokol.

A CNN kérdésére Emmanuel Macron nem kívánta kommentálni az üzenetet. Nem az én dolgom kommentálni (Trump) tweetjét. Mindig jobban szerettem a közvetlen tárgyalásokat vagy válaszokat a kérdésekre, mint tweeteken keresztül intézni a diplomáciát - mondta a francia elnök.
Link

Hozzaszolasok

75 #21 talpi
- 2018. November 14. 18:22:33
#20 Perle
- 2018. november 14. 15:48:17
Maradjunk annyiban, hogy hirtelen tûnt fel a politikai palettán mint a Haley üstökös. Igaz az csak 70 évente jön Föld közelbe. Nos Mari Le Pen ellenében, valakit qrva gyorsan kellett találni aki megfelel az "elvárásoknak". Igaz, kicsit buzeráns de ma ez nagy divat, még ott is. Vagy csak ott igazán? Emlékezzetek csak a Gabi-Gabi partyk Gellért fürdõ beli "szeánszaira" alig 10 éve volt. A helyzet azóta változott? Hogyne, mára már elõbújtak a rejtett "homárok" is.
267 #22 Perle
- 2018. November 15. 08:04:06
Talpi, valóban hirtelen jött elõ, de nem akárhonnan:

"Majd befektetési bankár lett a Rothschild & Cie Banque nevû pénzintézetnél."

Ezek tervelhettek ki valamit, mit vele hajtatnak végre, még ha Európa belepusztul, akkor is.

Van még néhány vezetõ hasonló bankos elõélettel, és érdekes módon mind vitte valamire. Mert úgy könnyû.
238 #23 bivaly
- 2018. November 15. 14:57:07
Talpi !

És a felesége csak a gatyáit mossa ?

Macron nem tesz semmit másként, mint az összes "európai vezetõ". Elénekli a slágert, amit a háttér írt a nagyérdemûnek. Oszt' mikor már a nagyérdemû fütyüli, hirtelen bekövetkezik a jóslat.
75 #24 talpi
- 2018. November 15. 18:19:25
Bivaly!
Lehet hogy csak azt mossa van is mit. Mert hogy " vonalkódos" mint minden mai politikusnak az bizti. Hiszen szinte mindegyiknek hibádzik a Hypokrateszi záróizma, vagy ezért vagy azért.
267 #25 Perle
- 2018. November 16. 11:15:27
Gondot okozott a napokban a párizsi metron az a , hogy egy férfi ? magával vitte oda a menyecskéjét is, egy hegyes szarvakkal megáldott kecskét. Emiatt az utolsó metró után késõbb indult el a következõ, addig tangóztak ott az aluljáróban az ifjú párral.:D
https://www.independent.co.uk/news/wo...31511.html

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,699 egyedi latogato