Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Közös európai harccsoportot hoznak létre a V4-ek

BelföldHorvát bánság is visszatért a zsidó-cigány karámba, amit Magyar Királyság néven futtat a cionista horda.
A visegrádi négyek biztonsági minisztereinek közös tanácskozásán arról döntöttek, hogy közös harccsoportot hoznak létre. A tanácskozáson a migráció kérdését is megbeszélték.

Közös európai harccsoportot hoznak létre a visegrádi négyek (V4), amely 2019 második felében kezdi meg mûködését
– nyilatkozta a közmédiának Benkõ Tibor honvédelmi miniszter a V4 tagországok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) védelmi minisztereinek csütörtöki szlovákiai biztonságpolitikai tanácskozását követõen. Horvátország is jelezte, hogy csatlakozni kíván a harccsoporthoz, amit a találkozón el is fogadtak.

Benkõ Tibor hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja szerint kiemelten fontos kérdés Európa számára a biztonság, és ebben egyetért a V4 tagországainak valamennyi kormánya. Ennek eredménye a közös harccsoport felállítása.
Benkõ Tiborfotó: Talán Csaba

A tanácskozás másik fõ témája a migráció volt. Benkõ Tibor ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a V4-ek valamennyi tagállama azt az álláspontot képviseli, hogy veszélyezteti a biztonságot, ha ellenõrizetlen migránsok lépnek a területükre.

A Magyar Honvédség már 2015 nyara óta tevékenyen részt vesz az országhatár, illetve a schengeni határ védelmében.

A V4-ek mindegyike csatlakozott a feladat ellátásához. Csehország és Szlovákia katonákat küldött, a lengyelek pedig anyagi eszközökkel segítették a határvédelmet - mondta Benkõ Tibor.
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. November 16. 10:17:32
És hol lesz az " ötödik", amelyik minden megbeszélésen ott van? Tõlük vennénk majd a hadfelszerelést, vagy csatlakozunk Lengyelországhoz, az amerikaiak által felszerelt légvédelemmel , energia ellátással ellátott országhoz?
4 #2 Posta Imre
- 2018. November 16. 11:45:25
Perle a hete-dikk mindig ott van, mert ez mind mocskos faxcopó zsidó.
267 #3 Perle
- 2018. November 16. 12:06:55
Egy izraeli magán katonai cég kapta, nyerte meg " véletlenül" azt a lehetõséget, hogy védje Európa partvidékeit a menekültetktõl, állítólag.
Addig ájvékoltak az európai antszemitizmusról, hogy övéké lett a partvidéki csendõr szerep.:o
https://www.mintpressnews.com/israel-...es/251786/

Van abban pénz:
https://en.globes.co.il/en/article-el...1001228471
116 #4 livia
- 2018. November 16. 21:59:37
Nocsak! Már itt tartunk? Fegyverkezünk, fegyvert gyártunk, hadkötelezettséget törvényesítünk, behívható az ötven, a következõ a hatvan, de még nincs kialakítva hogy honnan. Vallási, és etnikai okokból kizárt a zsici, csak rövidítve. Õket egyébként is ritkán látni hadszíntéren. Gyáva népség. Csak lopott hazája van.,amelyiknek még. Reméljük, hogy nem sikerül mocskos tervük, de a más farkával verni a csalánt, most kicsit érdekes lesz. A tóra, vagy a korán?
684 #5 atacama
- 2018. November 16. 23:31:44
Õk majd csak a hadtápban válallnak nagyon fontos szerepeket,volt már rá precedens.. csak nehogy tél legyen!!
há mámeg mé monnyátok voltak huszárok is ..zsidó huszárok..s_hihi
116 #6 livia
- 2018. November 17. 21:04:42
Atamaca! Biztos, muszáj volt. Vagy megfigyelõként, esetleg kémkedni. No, hány volt belõlük? Egy tömény? No, csak port vertek velük, de nagyot.
267 #7 Perle
- 2018. November 22. 15:46:47
Az amerikai kormány engedélyezte fegyverek bevetését is a migránsok visszatartására a határon.
https://apnews.com/4bda56332972408ea0...95c9ff3109

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.10 masodperc
313,049 egyedi latogato