Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Róháni: Izrael rákos daganat a Közel-Keleten

BelföldNem csak izrühell, hanem "magyarország" és "usa", no meg minden egyéb zsidószarkupac, ahol ezek befészkeltek. Hja, Iránban is úgy hírlik, jól elvannak. Haszan Róháni szerint Izrael rákos daganat, amelyet a nyugati országok idéztek elõ saját érdekeik érvényesítésére a Közel-Keleten - az iráni elnök ezt szombaton Teheránban mondta egy nemzetközi konferencián, hangsúlyozva, hogy az iszlám országoknak egységbe kell forrniuk az Egyesült Államok és Izrael legyõzése érdekében.

Az Iszlám Egység 32. Nemzetközi Konferenciáján felszólalva Róháni kifejtette,

a második világháború egyik legkárosabb eredménye egy rákos daganat kifejlõdése lett a közel-keleti térségben, mégpedig azzal a céllal, hogy olyan hatalom jöjjön itt létre, amely teljes mértékben aláveti magát a Nyugatnak.

Az iráni elnök úgy fogalmazott, a cionista rezsim védelme érdekében Washington igyekezett szorosra fûzni kapcsolatait a muzulmán országokkal a térségben. Szerinte az iszlám eszmék elárulásával egyenlõ, ha egy iszlám ország aláveti magát az Egyesült Államoknak és nyugati partnereinek.

Legyõzzük a cionizmust és az Egyesült Államokat, ha egységre lépünk

– hangsúlyozta Róháni, aki szavait elsõsorban Szaúd-Arábiához intézte.

Azt mondta: Rijád rengeteg pénzt fizetett az amerikaiaknak, hogy fegyvereket vásároljon, de cserébe csak sértéseket kapott Donald Trump amerikai elnöktõl, aki számos alkalommal lebecsülte annak az országnak a képességeit.

Mi nem kérünk 450 milliárd dolláros ajándékot, és sértegetni sem fogunk téged, testvérként fogunk bánni veled, ahogy a régió többi országával is tesszük

– mondta. Hozzáfûzte: Irán készen áll, hogy megvédje Szaúd-Arábiát az agresszióval, a terrorizmussal és a nagyhatalmak általi kiraboltatással szemben.

Hírügynökségek azért tartják figyelemre méltónak Róháni szavait, mert a két regionális hatalom (az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahábita irányzatát követõ arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzõen perzsa Irán) között évek óta vetélkedés zajlik a térség feletti befolyásért.

Rijád és Teherán között korábban diplomáciai konfliktus robbant ki, miután Szaúd-Arábia több szélsõségessel és terroristával együtt kivégzett egy síita vallási vezetõt. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét tüntetõk támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

Róháni szavait elítélte szombaton Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli elnök.

Róháni rágalmai, amelyekkel Izrael elutasítására szólít fel, minden eddiginél világosabban bizonyítja, hogy a világ nemzeteinek csatlakozniuk kell az õket fenyegetõ iráni terrorista rezsimmel szembeni szankciókhoz.

Hozzátette, Izrael nagyon jól tudja, hogyan kell megvédenie magát a gyilkos iráni rendszerrel szemben.

Link

Hozzaszolasok

809 #1 megmondhatom-e
- 2018. November 25. 09:36:39
-a világ sajnos még nem látszik tudni magát megvédeni a gyilkos zsidó férgekkel szemben , de ami késik az nem marad el! ( nem minden MÁV ! - gyakran még a vonat is megjön! sokat kell várni , de nem éri meg !)

Nem lehet , hogy ez a Roháni fére értékeli a másik gyilkost- Saud Arábiát és annak száz ezer hálóinges "hercegét" ?
75 #2 talpi
- 2018. November 25. 18:29:31
Netán Nyaú!
Kibújt a szög a zsákból? Vagy netán, az emberiség kezd ráébredni az aljasságaitokra?
Ez gáz, ugye?
267 #3 Perle
- 2018. November 25. 22:02:23
Ezt a kijlentést már korábban megtette Mahmud is. A "daganat " valóban átterjedt az Usára és néhány más államra.
Akármilyen is Szaud Arabia, de Iránnak szövetségeseket kell keresnie ahhoz, hogy megvédje magát a zsidó állam és támogatóik ellen..

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.11 masodperc
312,884 egyedi latogato