Na végre egy szabadkõmûves "jobboldali", aki nem hisz a zsidó világösszeeskövésben, de annak egyik elõretojt bástyája. A régi világ eltûnõben van, egy új világ jön létre – mondja a mai világfolyamatokról Alain de Benoist a Mandinernek. A világhírû francia filozófus szerint ennek az új világnak a létrejöttében a populizmus játssza a fõ szerepet, ami bukásra ítéli az „örökös kormánypártokat”. De Benoist-t a sárgamellényesekrõl, a populizmus mibenlétérõl és az európai válságról kérdeztük.

Alain de Benoist (1943) az 1968-as diáklázadás napjaiban hasonló gondolkodású társaival együtt megalapította a Groupement de recherche et d'études pour la civilisation européenne (Kutatói és Tanulmányi Csoportosulás az Európai Civilizációért, GRECE) nevû szervezetet, mely egy új jobboldali kultúra megteremtését tûzte ki célul. De Benoist a kereszténység, az egyenlõségeszme, az amerikanizmus és az imperializmus kritikusa: az eltérõ civilizációk és kultúrák különélésében hisz, a rasszizmust ugyanakkor elutasítja. Legutóbb tavaly készítettünk vele nagyinterjút („Reményt adnak a visegrádi országok”), most viszont Alain de Benoist jött Budapestre, hogy elõadjon az Új világrend született konferencián. Itt faggattuk õt aktuális kérdésekrõl.

***

Tavaly õsszel készült interjúnkban úgy fogalmazott, minden esély megvan arra, hogy a felgyülemlett társadalmi elégedetlenség robbanékonnyá fog válni. A sárgamellényes tüntetéssorozat láttán kijelenthetjük, hogy teljesült a prófécia?

Bizonyos értelemben igen. Úgy vélem,
a sárgamellényesek mozgalma történelmi jelentõséggel bír.

Különbözik mindattól, amit az elmúlt harminc évben Franciaországban láttunk. Hogy valamiféle párhuzamot találjunk, egészen az 1848-as forradalomig vagy az 1871-es Kommünig kell visszamennünk. Az üzemanyagadó emelése nyomán kirobbant lázadás társadalmi, politikai lázadássá terebélyesedett. A sárgamellényes tüntetéseknek számos nagyon érdekes vonásuk van. Elõször is, ez egy teljességgel önszervezõdõ mozgalom, ami kívül esik a jobb- és baloldali megosztottságon, a pártokon, a szakszervezeteken. Tehát ténylegesen a nép nyilvánítja ki a dühét, a bizalmatlanságát. Lenyûgözõ, milyen erõ, folyamatosság, elhatározottság jellemzi a mozgalmat. Eközben persze a tüntetéseken elszabadult az erõszak is: a mérleg négy halott, nyolcszáz sérült, kétezer letartóztatás.

Macron hétfõn tõle meglehetõsen szokatlan módon mea culpázott, és azt ígérte, megoldásokat talál majd a kisemberek problémáira. Mit gondol a nyilatkozatáról?

Fontos leszögezni, hogy a lakosság rendkívüli szimpátiával fogadta a sárgamellényeseket, a franciák hetven-nyolcvan százaléka támogatta õket – igaz, a népszerûségük a napokban hatvan százalékra csökkent, miután Macron bejelentette, hogy meghátrál. Meggyõzõdésem ugyanakkor, hogy a nyilatkozata nem lesz elég arra, hogy lecsillapítsa az elégedetlenséget, elkésett és túl keveset tartalmazó reakció ez. A tüntetéssorozat szükségszerûen befejezõdik majd, de új idõszámítás kezdõdik: az eseményeket aszerint szemléljük majd, hogy a sárgamellényesek elõtt vagy után történtek meg. Macronnak nagyon nehéz lesz folytatnia a politikáját.
A harag megmarad, mivel a haragot kiváltó okok is megmaradnak,

Macron pedig semmire sem megy azzal, hogy kicsit több pénzt ad az embereknek. A sárgamellényeseket természetesen egy tágabb kontextusba kell helyeznünk. A mozgalom egy általánosabb, több éve tartó jelenség része, amit a populizmus felemelkedése, az emberek elszegényedésével és a bevándorlással kapcsolatos problémák határoznak meg. De ide tartozik az is, hogy itt, Magyarországon egy új, eltérõ pólus jött létre, amit erõsített a visegrádi négyek fellépése, és ami természetesen másokat is vonz, elég csak az osztrákokra gondolni. A közelgõ európai választásokon meglátjuk majd, ez az új pólus mekkora erõt tud maga mögé állítani.

A sárgamellényes mozgalom milyen hatással lehet az európai választásokra?

Franciaországban sokan úgy gondolják, hogy a választásokon a Merkel-Macron-tengely az Orbán-Salvini-tengellyel fog megütközni. A helyzet az, hogy az elõbbi megindult a lejtõn, míg az utóbbi egyre csak erõsödik. Elég csak megnézni, milyen nevetséges népszerûségi mutatókkal rendelkezik Macron, a lakosság tizenöt-tizennyolc százaléka támogatja õt. Merkelnek pedig annyi. Több éve hangoztatom már, hogy átmeneti korszakban élünk.
A régi világ eltûnõben van, egy új világ jön létre,

aminek persze még nagyon homályosak a körvonalai. Annyi bizonyos, hogy ennek az új világnak a létrejöttében a populizmus játssza a fõ szerepet, ami bukásra ítéli a régi, intézményes pártokat, vagy ahogyan hívni szoktuk õket, az örökös kormánypártokat. Ezek fokozatosan mindenhol kiesnek a politikai versenybõl. Vegyük Olaszország példáját, ott ez a folyamat nagyon gyorsan játszódott le, ezzel szemben Németország lassabban zajlanak az események, mindenesetre a folyamat mindenütt elkezdõdött. Franciaországban a tavalyi elnökválasztáson két olyan jelölt – Macron és Marine Le Pen - került be a második fordulóba, akik minden kérdésben ellentétes nézeteket vallanak, de egyvalami összeköti õket: nem a régi jobb- és baloldali pártok keretei közt indultak. A horizontális jobb-bal felosztás az eliteket és a népet szembeállító vertikális felosztásnak adja át a helyét.

Christophe Guilluy is hasonló látleletet fogalmazott meg a periférikus Franciaországról szóló munkájában.

Guilluy egy kiváló szociológus és remek próféta. Rávilágított arra, hogy a francia középosztály és a szegényebb rétegek vidékre menekültek a globalizált nagyvárosokból, ahol immár a felsõvezetõk, a leggazdagabbak laknak, azok tehát, akiket „burzsoá-bohémnek” nevezünk, illetve mellettük ott élnek még a bevándorlók is. Mindez azért is meglepõ, mert Franciaországban nagyon erõs a jakobinus hagyomány, ami korábban pont ezzel ellentétes helyzetet eredményezett: a Párizs vezette központosítás elnéptelenítette a vidéket.
A sárgamellényesek a periférikus Franciaországot képviselik,

illetve – ezt is fontos hangsúlyozni – a dolgozó Franciaországot, nem munkanélküliekrõl van szó. Dolgozó emberek, de már nem tudnak megélni a keresetükbõl. A szegények egyre szegényebbek, a gazdagok pedig egyre gazdagabbak.

Guilluy arról is beszélt, benne van a levegõben, hogy hamarosan megjelenik egy francia populista vezetõ – és nem feltétlenül Le Penre vagy a szélsõbaloldali Mélenchonra kell gondolni.

Mélenchon nem igazi populista, még ha vannak is populista vonásai. Ugyanez a helyzet Marine Le Pennel. Nem igazi populisták, mint az olasz kormánypártok. Valóban nagy problémát jelent, hogy jelenleg Franciaországban nem látni azt az embert, aki élére állhatna a populista mozgalomnak. Egy új emberre lenne szükség, aki katalizálni tudná a populista energiákat, egyesíteni a különféle lázadó mozgalmakat, azokat az embereket, akik elvesztették kulturális biztonságérzetüket jelesül a bevándorlás miatt, de akiket a társadalmi, anyagi bizonytalanság sújtja – elég csak az életszínvonal csökkenésére, a munkanélküliség emelkedésére, a bizonytalan munkahelyekre gondolni. A kétféle bizonytalanság találkozása eredményezi a most tapasztalható populista jelenséget

Igaz amúgy, hogy az elnökválasztás elsõ fordulójában Mélenchonra szavazott?

Igen! Két okom volt erre. Egyrészt Mélenchon volt a leginkább antikapitalista (nevet). Másrészt azt gondoltam magamban: ha Mélenchon jó eredményt ér el, akkor a második fordulóban talán õ és Le Pen mérkõzik meg egymással, ez pedig egy valóságos politikai földrengést hozott volna magával. Ennek nagyon örültem volna. A második fordulóban aztán Le Penre szavaztam. Ma már nem szavaznék Mélenchonra, egy klasszikus baloldali vonalhoz tért vissza, ami nem igazán van az ínyemre. Fontos tény egyébként az, hogy
a sárgamellényesek tüntetésein egyaránt részt vesznek Mélenchon és Le Pen támogatói.

És mit gondol Marine Le Penrõl?

Le Pennek megvannak a jó tulajdonságai, de nagyon sok hibája is van. A Macronnal szembeni tévévitában teljesen leszerepelt. Volt egy idõ, amikor az emberek Marine Le Pen miatt álltak a Nemzeti Front mellé. Ma a Nemzeti Tömörülést Marine Le Pen ellenére támogatják, Le Pen nem központi tényezõ többé. És hadd jegyezzem meg, maga Le Pen pártja is régi pártnak minõsül immár, több mint negyven éve létezik!

Milyennek látja a liberális és az illiberális demokráciák jövõjét?

Az illiberális demokrácia nem tökéletes kifejezés. De segít megérteni, hogy a demokrácia és a liberalizmus nem szinonimák. De szerintem az illiberális demokrácia tovább fejlõdik majd a liberális demokráciák válsága miatt. A kérdés mögött a képviselet válsága húzódik meg,
az emberek nem érzik úgy, hogy képviselik õket azok, akiket megválasztottak.

Rousseau azt írta, hogy a képviseleti demokráciában az emberek csak egy napig szuverének, amikor választanak. Van egy másik válság is, a pártok válsága, miszerint a jobb- és baloldali pártok ugyan különbözni látszottak egymástól, de végül az derült ki, hogy ugyanolyanok. Így aztán egyre kevesebben választottak, majd egyre többen szavaztak atipikus protestpártokra. Aztán jöttek az úgynevezett populista pártok.

Ha már populizmus, ön szerint mit jelent ma ez a sokat emlegetett fogalom?

Az a baj vele, hogy gumifogalom, tulajdonképpen szinte bármit jelenthet. Ma fõleg arra használják, hogy deligitimálják az ellenfelet. Egyre több politilógus ír könyvet a populizmusról. Egy biztos:
a populizmus nem ideológia, nincs populista ideológia.

A populizmus egy stílus, amit sokféle ideológiával lehet párosítani. A jobb-bal klasszikus versenyében a politikai rendszer horizontális. A populizmus számára a politikai élet vertikális: az emberek az elitek ellen, akik csak saját privilégiumaikat féltik, és nem foglalkoznak az emberekkel. A populizmus nem demokráciaellenes, hanem éppen hogy több demokráciát akar. A liberális demokráciát pedig a populisták azért kritizálják, mert az nem elég demokratikus. A populizmus szinte automatikusan megjelenik akkor, ha kétféle érzés egyszerre jelen van a társadalomban: a kulturális és szociális bizonytalanság. A kulturális válságot a bevándorlás jelenti, a szociálisat a liberális kapitalizmus okozza.



Hogyan értékeli Donald Trumpot?

Amikor megválasztották, azt mondtam,
meg kell különböztetni Trump személyiségét és a Trump-jelenséget.

A Trump-jelenség egy populista mozgalom a washingtoni elit ellen. Trump maga viszont egy furcsa személyiség. Sok, Amerika számára elõnyös döntést hozott, nem szeretem viszont a klímaváltozáshoz való hozzáállását és a külpolitikáját. A probléma a stílusa, amit viszont nagyon sok amerikai szeret – ezt az európaiak nem tudják. Egocentrikus, néha paranoiás személyiség, nagyon atipikus. Vegyesek az érzéseim Trumppal szemben, de még mindig sokkal jobb õ, mint Hillary Clinton lett volna.

Az „Egy új világrend született” nevû konferenciára érkezett Budapestre. Járt már itt korábban?

Igen, már négy vagy öt alkalommal látogattam meg a fõvárosukat. Nagyon szeretem ezt a várost. Az emberek mindig Prágáról beszélnek, és persze igaz, hogy az is egy nagyon szép város, de túlságosan rányomta a bélyegét a turizmus, mindenhol csak a fényképezkedõ emberek… Budapest sokkal élettelibb, sokkal valóságosabb, sokkal konkrétabb.

Fotók: Földházi Árpád
Link