Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Ezt is megértük, kínai buszra került Ikarus felirat

TechnikaEközben szépen csendben...míg valamit lerombolnak (ideológiának nevezett mocskot) valami épülget...
Van már elektromos Ikarus, de nem hazai fejlesztés. Néhány hónapja a kínai CRRC saját márkanév alatt mutatta be az európai sajtónak.



Ma 16 órakor mutatkozott be a székesfehérvári Városház téren az az elektromos busz, melyet kínaiak fejlesztettek és amelyet magyar kezek végszereltek az egykoron szebb napokat látott Ikarus-gyárban. A bemutatón az újdonság méterekre állt attól az országalmát szimbolizáló szökõkúttól, ami mellett régen magyar fejlesztésû Ikarusokról készítettek prospektus fotókat.

A jármû egy feltöltéssel maximum 250 kilométerre képes.

Az Ikarus-CRRC IC1211U típusú alacsonypadlós, városi autóbusz 12 méter hosszú, 2,50 méter széles 3,28 méter magas. A 18 tonna össztömegû jármû utasterében dupla üléssorok vannak, emiatt kevesebb az állóhely és a második ajtónál lévõ peron is meglehetõsen kicsire sikeredett. Az álló- és ülõhelyekkel együtt összesen 76 utas szállítására alkalmas.
Az utastérben fûtés és légkondicionáló is van. A képre kattintva galéria nyílik!

Az autóbusz hajtásáról tDrive-MD2021 típusú, állandó mágneses szinkronmotor gondoskodik, mely 165 kW-os (220 LE) teljesítményre képes. A jármû a közlekedéshez és az elektromos berendezések mûködtetéséhez szükséges energiát a 313,34 kWh teljesítményû lítium vas-foszfát akkumulátorcsomagban tárolja el. A busz szélvédõjére biggyesztett felirat szerint az akksik teljes töltése 5-6 órát vesz igénybe Egy feltöltéssel a jármû 200-250 kilométer megtételére képes, maximális sebessége pedig 80 km/óra lehet.

A Széles Gáborral partnerségre lépõ kínai CRRC alapvetõen vasúti kocsik és jármûvek gyártásával foglalkozik, de az idei hannoveri IAA haszonjármû kiállításon már hónapokkal ezelõtt bemutatták azt az elektromos buszt, melyet idehaza Ikarus néven próbálnak eladni. A TEG6125BEV néven forgalmazott elektromos busz a lenti videón megtekinthetõ, a felvételeken látható hasonlóság és egyezés nem a véletlen mûve.

Bár a feol.hu szerint Paks már érdeklõdött az új székesfehérvári elektromos busz iránt, azért még nincs ok a hurráoptimizmusra. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyelõre nem írt ki elektromos busz beszerzést támogató pályázatot, de akad itthon egy erõs konkurens is, a BYD, mely tavaly adta át Komáromban elsõ európai elektromos buszgyárát. A szintén kínai multi eddig 600 akkumulátor-technológiás buszt adott el európai piacon, melynek egy része Magyarországon készült. A BYD ráadásul elektromos töltõrendszereket és akkumulátorokat is gyárt.

Stílusosan a karácsonyi vásárban állították ki az Ikarus felirattal ellátott kínai buszt. Ki tudja, talán zsákbamacska?

Az Ikarusnak elviekben ott van még az iráni piac lehetõségként, ahol ezer buszt adhatna el a tavalyi hírverés szerint. Egy hete megkerestük az Eximbankot, hogy mi a helyzet az üzlettel, mivel õk biztosítanák az iráni gyárépítéshez szükséges 50 milliárd forintos hitelkeretet, azonban máig nem érkezett válasz.

Fotók: Aranyi Péter
Link

Hozzaszolasok

267 #1 Perle
- 2018. December 18. 19:48:57
Ha évekkel ezelõtt hagyták volna, hogy Iránnak gyártsunk buszokat, talán most kimaradtak volna a kínaiak az üzletbõl De hát szankcióznunk kellett oket, mert az USA úgy akarta. Hogy mennyi veszteség érte a magyar gazdaságot a különféle nemzetek elleni, ránk erõltetett szankciók miatt, még senki sem számította ki.:o
A márkanév jól hangzott anno külföldi piacokon.Kár, hogy most a kínai ékeskednek vele De vajon fizettek érte legalább?

Hazai vakcinagyár terve merült fel. Már fel és kérték az egyik egyetem szakembereit, hogy végezzenek ezzel kapcsolatban elõzetes tanulmányt. Pontosan abban a városban, ahol az ismert magyar gyógyszergyárat bekebelezte a Teve.
https://nepszava.hu/3019014_nemzeti-v...-a-kormany

Már elõre kiváncsi vagyok, milyen kooprodukcióban készül a hazai vakcina és mi lesz a gyártó neve? Esetleg teve? Õk fejlesztettek ezerrel az ebben az évben Debrecenben.
8 #2 miskolcilaci
- 2018. December 18. 20:45:20
Móricka osztályába kínai gyerek jön. Mondja is a tanító néni, hogy a gyerekek ismerkedjenek meg vele, kérdezzenek az új fiútól. Móricka jelentkezik elsõnek.
- Nem, Móricka, te nem kérdezhetsz, te mindig ostobaságokat mondasz.
A többi gyerek a szokásos dolgokat kérdezi:
- Milyen ételeket esztek Kínában? Mit dolgozik apukád? Hány éves vagy, stb. Móricka nagyon jelentkezik.
- Tanító néni, csak egyet hadd kérdezzek!
- Na jó, kisfiam, egyet.
- Neked hány apád van? - fordul az új fiúhoz.
Gondolja a kínai kölyök, erre a hülyeségre õ is hülyeséget válaszol:
- Három - mondja.
Erre Móricka:
- Mindjárt gondoltam, mert két tojásból nem lettél volna ilyen sárga!
--------------------------------------
Az orosz és az amerikai elnök elmennek egy jóshoz. Megkérdezi az amerikai, hogy mi lesz az USA sorsa 20 év múlva. A jós azt mondja:
- Pontosan nem látom, de egy vörös zászló lebeg a Fehér ház tetején.
Az orosz elnök megörül ennek, és õ is megkérdi, hogy mi lesz Oroszországgal.
- Azt sem láthatom pontosan, de egy vörös zászló lebeg a Kreml tetején is, és van alatta egy szöveg. - feleli a jós.
- És mi az a szöveg? - kérdezi az orosz.
- Azt sajnos nem tudom kibetûzni, mert kínaiul van.
------------------------------
Megtörtént ügyfélpanaszok és a rájuk adott válasz:
- A napokban vásároltam a fényképezõgépemhez vakut, de nem mûködött.
- Kedves Vásárló! Megvizsgáltuk a készüléket, nekünk mûködött, igaz, mi tettünk bele elemet.

- A Gazdálkodj okosan! társasjátékban nem volt annyi játékpénz, hogy az egész családunk, azaz négy fõ játszhasson.
- Kedves Vásárló! Nagyon sajnáljuk, de a játék tervezõi - mint az a dobozon is olvasható - bevallottan az életszerûségre törekedtek.

- Én egy kiló zselés szaloncukrot vásároltam, de a fele kókuszos volt.
- Kedves Vásárló! Legyen kedves majd 145 forintot fizetni, az árkülönbözet miatt.

- A feleségem által vásárolt vibrátor nem vibrál, és hamar túlmelegszik.
- Kedves Uram! Vibrátort nem árulunk, de a felesége által vásárolt hotdog-sütõ munkatársaim szerint kifogástalanul mûködik.

- Az Önöknél vásárolt kínai úti hajszárítót nem tudom használni, mert a készülék kábelét már a kimenetnél elvágták.
- Kedves Uram! Az említett hajszárító érintésvédelmét csak így tudtuk az európai szabványoknak megfelelõen megoldani.

- A postán küldött fogyasztóportól habzik a szám és kihullott a hajam!
- Tisztelt Fogyasztó! Amennyiben visszaküldi a megmaradt autópolírozó vegyszert, korrigáljuk a sajnálatos kézbesítési hibát.

- Néhány napja vásároltam Önöknél egy alsónadrágot, amely elszínezõdött.
- Kedves Vásárlónk! Mindenkivel elõfordulhat ilyen baleset, köszönjük, hogy megosztotta velünk ezt a titkát.
----------------------------------
Szõke nõ beszélget a barátnõjével:
- Olyan boldog vagyok a 3 gyerekemmel! - mondja a szõke.
- Nem akarsz még egyet? - kérdezi a másik.
- Nem, mert azt olvastam, hogy a világon minden 4. gyerek kínai!
58 #3 ssman
- 2018. December 21. 19:29:22
684 #4 atacama
- 2018. December 22. 14:41:33
azért ne örüljünk annyira a Volánbusz égisze alatt már elég régóta futnak kínai buszok.ez a cikk 2016-os..
https://totalcar.hu/magazin/hirek/201...volanbusz/
267 #5 Perle
- 2018. December 22. 21:08:57
Szerbiában rézbányát szereztek meg a kínaiak:
https://www.b92.net/eng/news/business..._id=105787

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
313,685 egyedi latogato