A faccbukon kering,hogy "minden erõs férfi mögött áll egy erõs nõ"Nos ez igaz,és az is igaz,hogy csak az tud teljes életet élni,akinek térsa van.Van a férjnek egy féle-ség formájú fele-sége.A kettõ tud egy lenni,szerencsés esetben,és ez így teljes.Nyilván a liberál-buzeráloknak más a véleményük,de az az õ bajuk.

Az ú.n. parallel bibliában, amit ha jól emlékszem sumérból fordítottak, Enlil a lélek isten az EMBAR fejére helyezte a szent koronát, hogy uralkodjon annak erejével a földön. Az embar= nõ+férfi, tehát a két minõség közös szándéka.
Egybõl kettõ, kettõ meg egy.

Galambocskáim!
Nos, akkor részletezzük.
Van ugye, az anyaföld! Ez a hazánk, ahova születünk. Ahol, miután, kibújtunk az "anya méh-bõl" elõször nyitottuk tágra a tüdõnket, ordítva, "hogy jobb volt benn". Igen, hiszen,ott mindent megkaptunk, készen. Mindent, ami a jövõbeli létezésünk alapja lehet.
Normális Magyar család esetén,az apa símogatását, éneklését és hozzánk intézett szavait.
Anya pedig elnyugodott velünk együtt, mert minden olyan dolog, ami a mi kényelmünket szolgálta, apa részérõl el volt látva.
Manapság?
Mi a trendi?
A szingliség?!
Anyák, már nem anyák, csak nõivarú humanoidok, kik azt sem tudják, mire és miért szülik meg a gyermeket-
Hol vannak a "férfiak"? hol vannak a "katonák"?
Saját hazánkban, idegen légiósók lettünk"?!
Idegenek, akik, idegen érdekek által vezérelve, saját családunk, népünk, nemzetünk ellen szállunk harcba?
Ugyan!
Ugye vicceltek?
Sosem fogok a sajátjaim ellen kardot rántani, érdekükben igen.
Nincs az a hatalom, ami ettõl eltántorítana, nincs az a pénz, ami erre rávehetne..
Hiszen, látva, gyermekem okos tekintetét, érezve édes ölelését, hallva, drága szavait, eszembe jut, kinek és miért áll érdekében ezt megszüntetni.
Aki pedig azt a "zászlót" emeli magasra, mely szembe megy, Nemzetem gyarapodásával és a cionista, megosztó politikának befekszik, gyermekem, gyermekeink jövõjét fenyegeti, azt teljes mértékig megvetem.
Kipusztításuk, nem okoz lelkiismeret furdalást, mert, õk azok, kik saját hazánkat és gyermekeinket képesek 30 ezüstért eladni.
Júdások!!!
VAgy még rosszabbak!

Szaud-Arábiában mostantõl a nõkkel SMS-ben kell tudatni, ha a bíróság kimondta a férj által kezdeményezett válást.
Eddig õk tudták ezt legkésõbb.
https://www.bloomberg.com/news/articl...xt-message

Egy bölcs nõ azt mondta egyszer: A PI-csába az egésszel! - és boldogan élt ettõl kezdve!"

Talán ide passzol...ha már a nõi csábról, álmokról és titkosszolgálati tevékenységrõl esik szó.

Új királya lesz Malajziának, miután a régi feleségül vett egy orosz szépségkirálynõt

Malajziának még ebben a hónapban új királya lesz – közölték malajziai vezetõk hétfõn, egy nappal az eddigi uralkodó, V. Muhammad szultán váratlan lemondása után.

Az új királyt január 24-én választják meg és egy héttel késõbb iktatják be.

A királyi palota vasárnap jelentette be, hogy kétévi uralkodás után V. Muhammad lemond a trónról, miután több hónapig távolt volt, a hivatalos indoklás szerint egészségügyi okokból, míg a híresztelések szerint feleségül vett egy volt orosz szépségkirálynõt.

A 49 éves uralkodó az elsõ király Malajziában, aki lemondott trónjáról, amióta a muzulmán többségû ország 1957-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától.

V. Muhammadot 2106 decemberében választották meg. Lemondása után visszatér az észak-malajziai Kelantan állam élére.

Noha az uralkodó szerepe többnyire protokolláris, Malajziában nagy tiszteletnek örvend, tilos bármilyen bírálata. Fényképét kifüggesztik a középületekben, õ az iszlám jelképes feje az országban, valamint a hadsereg tiszteletbeli vezetõje.

Kiemelt kép: Mohd RASFAN / AFP
https://24.hu/kul...gkiralyno/

„Az igazság egyértelmûen a magyaroké” – mondta a szlovák történész, akinek felnyílt a szeme
2019. január 4., péntek
Ajánlom a Facebookon





Hogyan reagál az egyszeri szlovák muzeológus, ha rádöbben, hogy egész életében központosított hungarofób agymosás áldozata volt?

Interjú Zuzana Falathovával

Nem tipikus felvidéki történet Zuzana Falathová – vagy ahogy bemutatkozik, Falath Zsuzsi – története.

A negyedrészt magyar, ám errõl húsz évig semmit sem tudó lányt a szlovák történelemszemlélet fokozatosan leleplezõdõ hazugságai és a nacionalizmus ábrándította ki Szlovákiából – az igazságkereséséhez a kezdõ lökést pedig magyar párja adta meg. Zsuzsival, Pozsony Városi Múzeumának legújabb kori történelem kurátorával Budapesten találkoztunk.

–  Babucs Zoltán, akivel a Felvidék 1938-as visszacsatolásáról szóló könyve somorjai bemutatóján találkozott, azt mondta nekem, hogy ön szlovák – a neve mégis magyar.

–  Igen, negyedrészt, a nagypapám révén tényleg magyar vagyok, de errõl húsz évig a családban szó sem esett – bár hogy csak negyedrészt, abban nem lehetek biztos, hiszen a területen igen kevert a népesség. A család aranyosmaródi ágából származó Benkovics Károly például Budapesten volt fõerdõmérnöki tanácsos. Nagyszombatban születtem, Farkashidán nevelkedtem – nagypapám még magyar gimnáziumba járt Érsekújváron, sõt az õ nagyszülei nem is tudtak szlovákul. Én meg nem hallottam magyar szót a családban. De a párom, aki magyar, mondta, hogy ez egyáltalán nem ritka itt, a Felvidéken.

–  Mikor kezdett érdeklõdni a magyarok iránt?



–  Bár a szlovák iskolában is csak arról tanultunk, hogy a magyarok ezer évig hogyan nyomták el a szlovákokat, engem mindig érdekelt a múlt. Gyûjtöttem mindenféle régiséget: jelvényeket, kitüntetéseket, régi dokumentumokat, újságokat, könyveket, fényképeket, sûrûn jártam a levéltárakba. Jelentkeztem a pozsonyi Comenius Egyetem muzeológia szakára, s Pozsonyban is folytattam a gyûjtögetést, így találkoztam a barátommal, akinek ott van régiségkereskedése. Az õ ajánlására olvastam egy könyvet a magyarok második világháború utáni kitelepítésérõl, ami nagyon megrázott, s késõbb fokozatosan kiderült számomra, hogy sok mindent ferdítve vagy sehogyan sem tanultunk a történelemórákon.

–  Nem tanultak a kitelepítésekrõl?

–  Nem. A németekérõl egy kicsit, de azt meg ugye a csehek csinálták, abban a szlovákok vétlenek… Késõbb, már az egyetemen végeztem egy kérdõíves kutatást is errõl, magyarok és szlovákok körében. A magyarok féltek róla beszélni, a szlovákok meg nem tudtak a dologról, s nem is akartak tudni – a huszonötbõl ketten reagáltak nyitottan az új ismeretekre. Késõbb, ahogy egyre több mindent megtudtam, egyre inkább láttam, mennyi hazugságot tanultunk a szlovák-magyar történelemrõl.

–  Nyilván mindenki kicsit a saját szájíze szerint interpretálja a dolgokat…

–  Szerintem szinte száz százalékig a magyaroknál van az igazság. A szlovákok totális hazugságot interpretálnak a mai napig, és nagyon csalódott voltam, amikor erre rájöttem. Ha legalább igyekeznének egy kicsit közelíteni az álláspontjukat a valósághoz, és felelõsséget vállalnának a múltbeli dolgokért, lenne esély megbékélésre, és kialakulhatna valamiféle partneri viszony.

–  Nem is lát erre irányuló szándékot?

–  Eleve a magyarok és szlovákok között tabutéma a történelem a mindennapokban. Irritál, hogy szlovákokkal, akárhány diplomájuk is van, nem lehet errõl beszélni, s van az a szint, ahol már meg sem hallgat, akárhány diplomája is van az illetõnek. A közoktatással nagyon sok szlovák emberbe beleoltják az ellenszenvet a magyarok iránt – sok szlovákkal beszéltem, akik mondták, mennyire utálják a magyarokat, de nem nagyon volt rá érvük, hogy miért. Legfeljebb sztereotípiákat mondtak: a magyarok nagyképûek, fennhéjázók, elnyomtak minket, satöbbi.

–  Ha a tankönyvek szerint a szlovákok az õslakosok az egész országban, mégis mi a magyarázatuk arra, hogy ennyi magyar él délen?

–  Arról is van mindenféle teória: betelepítette õket Horthy és hasonló meredek dolgok. A Felvidék déli részének visszacsatolásáról van ugyanakkor emlékük, a nyolcvanadik évfordulón két szlovák barátom is posztolt, hogy sosem feledik a „magyar megszállást” – ez egyébként újabb feketepont a szemükben, hogy a magyarok ünnepelve fogadták a bevonuló Magyar Királyi Honvédséget. A turócszentmártoni nagygyûlés századik évfordulóján volt egy nagyobb állami ünnepség – ekkor mondta ki a Szlovák Nemzeti Tanács az elszakadást Magyarországtól –, és nem értették, hogy a magyaroknak ez nem ünnep, hanem gyásznap. A páromnak azért segítettem ennek megfelelõen berendezni a kirakatot, amit egyesek be akartak törni, még fenyegetõ telefonokat is kapott miatta.

–  A cseheknél pedig állítólag egyre erõsebb a nosztalgia az egykori Osztrák–Magyar Monarchia irányába, a szlovákoknál nincs ilyesmi?

–  A liberálisabb szlovákok egy része az elsõ, azaz a két világháború közötti Csehszlovák Köztársaságba vágyódik vissza, a másik oldal viszont az 1939 és ’45 közötti klerikofasiszta Tiso-féle önálló szlovák állam felé kacsingat. Olyannal nem találkoztam, aki a Monarchiára pozitív elõképként tekintene, bár a barátom állítja, hogy ismer több ilyet is, de bennük is inkább Habsburg-nosztalgia ez, s amint a magyarok szóba kerülnek, már elhatárolódnak. Regionális identitás sincs, a Visegrádi Együttmûködésrõl is csak azok hallottak, akik aktívan foglalkoznak a politikával, a magyarokra nem divat szövetségesként gondolni.

–  Milyen volt ebben a környezetben rádöbbenni a származására, vagy épp elõállni azzal, hogy magyarszimpatizáns?

–  Rendkívül furcsa érzés volt, s egyben nagy meglepetés is. A környezetem eléggé idegenkedve fogadta. Komoly támadások értek a legközelebb állóktól is, az egyik legjobb barátom például lenemzetárulózott. Vagy éppen egy régiségbörzén kérdezett rá a származásomra undorral a hangjában egy idõs szlovák néni, amikor meglátta a piros-fehér-zöld karkötõmet. Bár ez utóbbi nem tûnhet valami szörnyû támadásnak, nekem nagyon rosszul esik az ilyesmi.

De elég keményfejû vagyok, s amióta tanulmányoztam a magyar történelmet, rádöbbentem, hol az igazság. Budapestet már csak régiségkedvelõként is jobban szeretem Pozsonynál, szebbek és nagyobbak a régi épületek, meg több is van belõlük. A barátom rokonsága miatt évente úgy ötször megfordulunk itt, karácsony tájékán, meg Szent István-napkor is.

A fürdõket is nagyon szeretem. Most egyébként sok magyar barátom van, õk nagyon jó emberek, örülnek nekem, és nincs a részükrõl semmilyen nyomás, hogy így vagy úgy legyek magyar, rám van bízva, milyen mélységében kutatom fel vagy azonosulok a saját gyökereimmel. Szokták mondani, a szlovákok és a magyarok tejtestvér népek, sok a hasonlóság, de azért érzek különbségeket is: a magyarok alapvetõen szívélyesebbek, vendégszeretõbbek, a szlovákok zárkózottabbak, frusztráltabbak.

–  Hogyan fogadták a munkatársai ezt a nem mindennapi hozzáállást? S egyáltalán, milyen egy másik igazság ismeretében egy szlovák múzeumban dolgozni?

–  Szakmailag elismernek, de elég bizalmatlanok, a magyar nyelv pedig maga a vörös posztó. Még az egy szem magyar kolléganõmnek is túl sok volt a lelkesedésem, most már õ is szlovákul szól csak hozzám, mintha félne magyarul beszélni. Egyébként sokan titkolják a nyelvtudásukat vagy a származásukat, és ez valószínûleg a népszámlálásban is megmutatkozik. Ami a múzeumot illeti, sokszor tapasztalok felháborító dolgokat, például most volt százötven éves az intézmény, szép kiállítást is berendeztek, de minden csak angolul és szlovákul volt kiírva, holott magyar és német magánemberek gyûjteményébõl és pénzébõl alapították a múzeumot, s a „korabeli” divatbemutatón az elsõ csehszlovák idõkbõl való ruhákat mutogattak. Mondjuk a fõtéren legalább a német múltat elkezdték elismerni, de a nyelvtörvény miatt hatalmas büntetés jár egy magyar billboard-ért, miközben senkit sem zavar, hogy a dolgok nyolcvan százalékban angolul vannak kiírva. Nagy erkölcsi dilemmám, hogy most készül egy kiállítás az elsõ Csehszlovák Köztársaság megszületésérõl, Trianonról, Pozsony elcsatolásáról, s hogy ebben úgy kell részt vennem, hogy nem állíthatom vagy írhatom ki, amit szerintem ki kellene.

–  Mindent egybevetve, mik a távlati tervei?

–  Szeretnék foglalkozni az igazság feltárásával és bemutatásával, de félek attól, hogy a múzeumban erre nem lesz lehetõségem. Egyszer majdnem elbocsátottak, mert a Tiso-korszak alatti pozsonyi kiállításokról, múzeumokról és a kulturális életrõl azt mertem írni, hogy az állam erõteljesebben támogatta a kultúrát, és minõségibb volt a városban a kulturális élet, mint akár most, akár az elsõ csehszlovák idõkben – s egyébként a magyarüldözés sem volt olyan elterjedt, mint késõbb. Ekkor tanultam meg, hogy a múzeumban csak a hivatalos állami politikai vélemény jelenhet meg. Ezért inkább jelenleg a személyes életemben élem meg a magyar kötõdésem: meg akarok tanulni tökéletesen magyarul, hogy magyarul beszélhessek a nagypapámmal, a rokonaim egy részével, a barátaimmal és a párommal is. Öt éve tanulom a nyelvet a pozsonyi magyar intézetben, ahol nagyon kedvesen fogadnak, de õk is tabuként kezelik a történelmi témákat. Amikor például a szokásos, hétvégére vonatkozó kérdésre elmondtam, hogy láttam a Trianon rockoperát, nagyon idegenkedve fogadta a tanár. Talán jó lenne kicsit visszavenni ebbõl az önreflexióból.

–  Ha egy tanácsot adhatna a szlovákoknak, mit üzenne nekik? S mit a magyaroknak?

–  A szlovákoknak azt, hogy tanuljanak meg magyarul. Hogy olvassanak magyar történelmi témájú könyveket, vessék össze azzal, amit õk tanultak, s a kettõbõl vonják le a konzekvenciát. A magyaroknak pedig azt üzenem, hogy ha a Kárpát-medencén belül bárhol járnak, mindenhol érezzék magukat otthon: Felvidéken, Õrvidéken, Erdélyben, Délvidéken és Kárpátalján is. És ne feledjék el, hogy a történelem nem állt meg most, annak a kereke tovább forog.
https://avilagtitkai.com/articles/vie...AiG-6oTzcQ

#6 Posta Imre
- 2019. január 07. 18:11:08
"V. Muhammadot 2106 decemberében választották meg. Lemondása után visszatér az észak-malajziai Kelantan állam élére."
Jól elõre futottunk jósolgatunk-jósolgatunk?