Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Tegnap estve A funtineli boszorkány

GondolatokHol is kezdjem, hogy el ne rontsam az elején a végét, ami azért elég biztató ahhoz, hogy elejét vegyem. Úgy írom, hogy minél kevesebben érthessétek, de azért még magyarul. Elõször is: igen, igaz a hír, megint letiltottak 30 napra a fészrõl egy 'suka' nevû cigány miatt, mert a kis bu-busmanók nem akarják érteni, hogy én azért megyek fel, hogy az ilyen beszervezett "nemzeti" ügynököket kitereljem a fényre. Érzékem van hozzá, no! Egyébként meg teszek a fészre, karamellásat! Jó, ezt tisztáztuk. A másik az ominózis "exkluzív riport" kérdése, mely tán még számot tarthat érdeklõdésre. Ihol ni, most még: Link

Valójában semmilyen kérdés nem igényel választ, de kifejtem maradék értelmemmel álláspontonhidamat az f-elszakított értelmek és érzelmek közt.

1. Nem akartam semmiféle riportot és már nem most. Talán nem is véletlenül. Amiért lett, annak egyetlen oka S. Jani bajtársam (ezt vállalható, mert mindig bajban van õ es) folyamatos "unszolása". Utólag nem bánom, de vannak "következmények", melyek viharos biliként löttyennek erre-arra.

2. Úgy tudom megy a "jogvita" a szabadba kieresztett felvétel miatt és egyre csak bonyolódik a helyzet, a fröcsögés igazából lehet még el se indult. Nem kéne, elvtársak, ha már így esett jobban szítani, de lehet, hogy ez kell ahhoz, hogy még többen lássák. Nem tudom. Érdekes kérdés lenne, ha én tenném fel a netre szabad használatra, nem? Gondoljátok meg "proletárok"! Nem adhatok tanácsokat, de Juhász Zoli helyében már "nagylelkûen" magam adtam volna közre, ha ekkora rá az érdeklõdés, de ez se sugallat, csak javaslat.

3. A videó kicsit felkavarta az álló vizet. Többeknek csak most kezd lelesni a tantusz, hogy tán nem is beszélek badarságokat és tán érdemes lenne megfontolni amit mondok és tán amit eddig mondtam is relevánsabb, minthogy a sutba dobva elrendezzék egy: hülye "ügynökkel".

4. Másik riport is kell készüljön, erre sarkallnak, mert ugye ebben a "szétcseszett" nemzeti disznóólban nagy a rumli és úgy tûnik nem csak én lehettem "megosztó" személyiség, hanem alig van, akit vagy okkal, vagy oktalanul ne okolnának ezzel-azzal. Hogy is fogalmazzak? Nincs bizalom, összefogás! Igen ez az, talán leírja a realitást. Személyek vannak még páran, akik még nem, de a zöm teljes, vagy részleges mértékben, de már igen, hogy úgy mondjam, elveszítették a szüzességüket. Ez nem öröm, sõt elkeserítõ, de nem nekem, mert ugye sok éve mondom, hogy lényegében a "nemzeti oldal" micsoda és mire való, "kik" szervezik, terelik....stb. Na, kezd derengeni, hogy há' tényleg! Szóval most már "dafke" is kell adnom egy másik "interjút" és nem a Zolinak, hogy "ki legyen egyenlítve a serpenyõ mérege és akik a Zoliban nem bíznak, ne azonosítsanak vele... Ugye milyen szép az élet? "Filozófiám" sok éves lényeges tapasztalata: "nem bízom senkiben". Ez persze nem teljesen így van, de maradjunk annyiban, hogy attól még ha kezet rázok, mosolygok, vagy inkább vicsorgok mára, még nem jelent semmit. A szívemig alig tudott férkõzni néhány személy, de vannak azért és nem is kevesen, de ezt el ne mondjátok senkinek, mert úgy is letagadom. Innen szép a gyõzelem, nemde?

5. Következmények tekintetében számítható módon beindul a sárdobálás, de ilyesmibõl volt már részünk éppen elég. Vera utálja már ezt és intett is már a "riporttól" is, de hát megint neki lesz igaza. De játszunk el a gondolattal, hová vezet mindez? Mi lesz, ha egyre többen ébrednek rá, hogy van itt egy rég feledet és "titkos" Magyarok Felelõs Nemzeti Kormánya? Mi lesz, ha ráébrednek, hogy minden irány oda mutat, még ha nem is értik most a kerek egészet, miérteket és hogyanokat. Mondjuk, vagy inkább ne is mondjuk: engem már lényegében nem érdekel az akkori történet, mert most mostan van. De lassan oda ér az okozat, ahol az okokat feltételezik. Magamban mosolygok, pedig nem vicces a helyzet. Pont abban a lelki állapotban vagyok, ahol jobban leköt már, hogy reggel hol fáj a csontom, mikor fel kell kelni az ágyból, mint az, hogy ki és miképpen vélekedik bármivel kapcsolatban. Fura egy tudatállapot. Távolról tudom szemlélni mindezt, de bármikor be tudok szállni és helyre tenni a kisiklott elme-futtatásokat, csak nem mindig akarom már. Nem haragszom ám "senkire", mert látom, mindenki teszi a maga dolgát a gépezetben és tiszta szándék és tenyér alig akad, de sok dolog mozog a háttérben, amirõl tudok anélkül, hogy tudatnák velem. Nem kell, "látom" amit látnom kell, hogy értsek.

6. Felvetõdött, hogy mutassuk meg "magunkat" és álljunk az "élére" mert..., de még nem ez az idõ az. Majd talán, de szólni fogok, bár lehet az se kell, vagy éppen nem tudok, mert ...csak. Mikor ilyen üzenetet kapok, érzékelem, hogy "nem zörög a haraszt" : "...Mivel nincs országos vezetésünk, ezért addig nem lépünk semmit, amíg te nem üzensz, hogy helyzet van. Másban nem bízok!" Ezt nem is ragoznám! El kell válnia a szarnak a májtól! Ez történik látványosan.

7. A szabadjára eresztett "videómnak" köszönhetõen sok helyre eljutott valami benyomás és ebbõl kapcsolat is született. Még nem akarom mérlegelni, szimbolikában értékkel ellátni, de az üzenet tagadhatatlan. Tegnap meghívást kaptam Poór Istvántól A funtineli boszorkány filmjének vetítésére. Elmentünk hát Verával és családi barátunkkal a teltházas és nem rövid vetítésre. Wass Albert ezen könyvét sok-sok éve olvastam és aztán a többit sorban. Csodálatos, bár nem szeretem ezt a "szót", de Albert stílusa lenyûgözõ. Nem írok "kritikát" a filmrõl. 4 millió Ft-ból hozta ki állítása szerint és nem is szeretném az eredeti mûtõl kapott élményeimmel megmérettetni, mert egészen más kategória, más élmény, de igazi élmény volt, új felismerésekkel. Vera nálunk az esztéta és õ nagyon hálás volt, hogy megnézhette, s ha õ azt mondja valamire, hogy jó, akkor az jó. Ezért vagyok a párja, csak úgy nem mellesleg. Nem maradtunk már a legeslegvégére, mikor István már nem kap újabb érdeklõdõ kérdéseket, mert így is késõre értünk haza és mi korán fekvõk vagyunk, de ha már "filmmel" kezdõdött ez a bejegyzés, akkor miért ne fejezõdhetne azzal és azáltal es! A sors útjai kifürkészhetõk, csak tudni kell mi a szándéka a "titkosszolgálatoknak". A film miértje nem vitás. Nõi -férfi elem, sors-csavar, nemzet-sors, tudás, vagy vallás vállalás...szóval jól össze van rakva a "jövõ" menetrendje. Tetszik. Ami az elkövetkezõt illeti, nem tervezek. Ahogy alakul, úgy lesz, hisz "színház az egész világ és komédiás benne minden férfi és nõ" -hú ez zárszónak nagyon slampos! Inkább egy közhellyel zárok: Vesszenek a jezsuiták! Nem tudom mit jelent, de olyan jól hangzik.


Hozzaszolasok

80 #1 monguzking
- 2019. January 07. 18:48:19
ha megnyerném lotto milliárdokat---világkörüli utra mennék--vagy mégse s a mégse oka csak egy lenne--harc de nem reménytelen fegyveres hanem a film erejével---filmeket csinálnék a legjobbakkal...a legjobbakrol
4 #2 Posta Imre
- 2019. January 07. 18:53:55
30 #3 osmagyar
- 2019. January 07. 19:05:08
Imre! Csoda, hogy még nem csavarodtál be. A tele hócipõd teljesen érthetõ. Kötél idegeid vannak, le a kalappal elõtted! Hogy bírod tömeggyilkosság nélkül?
4 #4 Posta Imre
- 2019. January 07. 19:40:18
Õsmagyar, tudod a nyílvesszõ, amit adtál és amit mondtam neked Kulcson is, hogy megvan ám, ugyanolyan, mint akkor volt. Hogy bírom? Lehet, hogy úgy csavarodtam be, hogy észre se vettem? De mikor? Hol? Tegnap éppen a a volt tanulmányi helyemen az azóta ingatlanpanamába keveredett nagy múltú és hírhedett pszichiátrai mellett vezetett az utunk a filmvetítésre és mondok az asszonynak, hogy "na itt zakkanttam mekk!"..., de tényleg nem értem, hogy is bírom. Lehet, hogy mert tudom kezelni elég jól a saját és mások hülyeségeit akár nemzeti, vagy nemzetközi szinten is? Lehet, hogy "mágus" vagyok, csak nem tudok, vagy nem tudtok róla? Az asszony a kontrollcsoport. Õ még nem jelezte, hogy baj van a szívcsakrámmal, vagy búrámban, bár félõ, hogy õ sem veszi észre, hogy lassan "hozzám idomulva" lassan "õröl mekk". Ki tudja ezt már eldönteni és ha el is döntené, mire menne véle?
819 #5 rozsola
- 2019. January 07. 20:27:39
Elnézve a jelenlegi helyzetet , aki azt mondja : " minden rendben van " az bizony hülye.
Már mindenki számára világos , hogy sokminden lesz csak békesség nem. Komoly változások lesznek , ez nem jóslat, tény.
Sokan kérdezik , miért vannak tüntetések nyugaton. A választ nehéz megmondani mert túl sok program fut egyidõben. Meglátásom szerint a CIA , a Moszad és a KGB is érdekelt az utcai zavargások fenntartásában. Zavarosban jó halászni. A horgászok mindannyian belógatják a botot , kérdés ki fogja ki az " aranyhalat ".
A V4 köszöni szépen jól van.
A magyarországi baszakodás igazi oka nem kérdéses. A szokásos módszert vetteték be , irányított propagandával elterelni a figyelmet.
Északon viszont más a helyzet. Ma az egyik szlovák tv híradójában ( a szlovák tv különveszi a bûnügyi eseteket " Krimi " címmel , ez felel meg a " magyar " híradónak , a " Noviny " címû mûsorban belföldi és külföldi hírek vannak , semmi bûnügyi hír ) a szlovák kormány egyes képviselõi panaszkodtak az orosz - ukrán gázvita miatt mivel veszélybe kerül a Csehszlovák állam gázellátása . Hú ba' meg !
Csehszlovák Állam . Csehszlovák hadsereg , meg mi lesz még ?
Ja persze , a nyugat " szemeteskukának " tekinti Csehszlovákiát , rossz minõségû élelmet hoz amit drágán ad , az EU teljesen ki akarja rabolni a csehszlovák népet stb
Oszt kiáll egy " csehszlovák politikus " és direktbe a téfau képernyõjén díszelegve [b]azt mondta : " Csehország és Szlovákia mindketten kicsi és gyenge államok , bezzeg ha újralenne Csehszlovákia az már egy erõs ország lenne ami a lengyelekhez hasonlóan és velük együtt faszravehetnék Németországot. "[/b . Se a cseh , se a szlovák kormány nem tiltakozik , hogy aszongya : " mi szuverén államok vagyunk ".
" Hírstábunk úgy tudja " Jugoszláviában is hasonló " közmondás járja ". Kicsi és gyenge országok egymás ellen úszítva és az EU által kirabolva bezzeg ha újra lenne Jugoszlávia az már egy annyire erõs ország lenne hogy Simán faszravenné az egész EU-t.
Másik érdekes " elszólás ". Tegnap ugyanezen TV nyereményjátékában hivatalosan euró a nyeremény , a mûsorvezetõ hölgyike viszont szlovák koronát emlegetett. Hmmm
A szlovákok 80-90 %ban szidják az eurót és visszavárják a koronát. Itt álljunk meg egy pillanatra. A V4 tagországai közül csak Szlovákiában van euró. Vagyios az EU csak itt tudja kavarni a szart.
Tehát hogy világos legyen : " A Spojenými ¹tátmi Americkými, NATO a Európskou úniou " A Csehszlovák nép ellen van ezért mindenképpen ki kell lépni ezen káros szövetségekbõl , kidobni a szemétbe az eurót és egyesülni kell a V4 megaállamalakulatba.
Most megkérdezitek , " mi közünk hozzá ? "
Nos
Ukrajna háborúban áll és a megsemmisülés szélén táncol
Románia a békében fog felbomlani
Jugoszlávia újraalakul csakúgy mint Csehszlovákia
Tehát 4 szomszédnál lesznek komoly változások amelyek teljesen át fogják formálni a régiót. Amíg a magyar az Orbán Rezsim miatt nyafog , tüntizik vagy éppen kiáll az Orbán védelmében , le van foglalva a figyelme és észre sem veszi a határai mentén végbemenõ folyamatokat.
Bármi is lesz a jövõben , Magyarországnak idõben és megfelelõ módon kell reagálnia a változásokra. Ez csak akkor lehetséges ha félrtetéve az ostobaságot hajlanó lesz a határain túl is látni.
272 #6 Kameleon
- 2019. January 07. 20:33:07
Imre, emlékezz mit... te jössz...
www.facebook.com/hunnemzetiseg/posts/...0206687171
4 #7 Posta Imre
- 2019. January 07. 21:20:05
Kaméleon, nekem nem kell "jönnöm", elég, ha csak "maradok".

Rozsola, a "kavarás" lényege nem "katonai", hanem "gazdasági", annak is a "feketegazdaság" részét, valójában az alapját érintõ. Ennek a kamuvilágnak kell új alapokat kreálni, pénzügyeket biztosítani, személyeket csere-berélni, likvidálni, ha nem megy másképpen. Az " emberek mozgatása" az üzletpolitika része, olyan, mit a "honvédelem" folyamatos gyakorlatoztatása, hogy mikorra elintézik a "háborút" jól eljátszhassák a szerepüket.

Ettõl a Csehszlovákiáról ne feledkezz meg, amint kihirdetik, szólj, mert pár éve fogadtam rá egy öreg, bár jól funkcionáló Lexus erejéig. Lehet Tóni még ide is adná már, bár svédben ragadt, így ki tudja. "Magyarország" a béke szigete. Vagy mégsem? Az a sok beruházás...meg a kínaiak...ugye nem lehet majd mindenre s mindennel lõni, csak a lebontandó épületekre és egyebekre, ahol megyen majd az új Selyemút meg logisztika meg miegymás. Szuper! Minden rendben van, ahogy mondtam. Nem lesz hiba! nem lehet.
75 #8 talpi
- 2019. January 07. 21:34:58
Hölgyek és Urak!
Mert itt azért vannak, ha kevesek is.
Imrém, azért a csontért ne aggódj, hiszen, neked, és gondolom, nehányunknak, még van. Gerincnek nevezik. Miröl, ugyan nem szól a fáma, bár, a "gerincesek "osztályába tartozni, nem túl nagy dicsöség,/ a mai helyzet láttán/, mégis, megkockáztatom, jó.
Igaz, több alkalommal leírtam, hogy ezen "Gerincesek/?/ egy része, csak humanoid, de nem ember.
Magam, ugyan nem tudom hova soroljam, de a jelek szerint eggyel több a csontom, mint kellene, lehetnem nagy dicsõség, s ez a csont nem a koponyám ûrtartalmát kisebbíti, de van.
Kislányom szokta kérdezni,"ez itt mi apuci"?
Vajmi halvány sejtésem van róla, de nekem csak
"csont".
Nos, nem kell aggódni a riport miatt, hiszen, ezt, ha nem is ily kereken, de sokunk elmondhatta volna, hiszen ez az igazság.
Természetesen, bizonyára sokaknak fáj, de kit érdekel?
No persze, azokat,akik a "lepel" alatt vannak és sunyi mód kandikálnak ki alóla, azokat fölöttébb, hiszen, micsoda galád dolog, a "mestermûvet?" leleplezni,/ki tudja hányadjára?/ míg az alkotó/k/ és a "mélyen" tisztelt közönség ájtatosan, nyál csorgatva, nem járul oda a sátán elé imádni õt és minden általa valót!
Tudott dolog, hogy mindíg is voltak gondolkodók, s lesznek is. Úgy érzem, nekünk, megadatott, hogy a valóság talaján állva, igyekszünk, némileg tájékozottak maradni és ezeket megosztani, hogy ne butuljon el végleg az emberiség, még, gondolkodni és fejlõdni képes része.
Másokat ez zavar? Vajh miért? Tudjuk mind annyian, hiszen ezért vagyunk, "rovás botok".
Megégetnek érte? Persze, hiszen, mi magunk vagyunk a kerékkötõk, kik tisztában vannak vele, hogy a Föld"nem lapos".
Ja, a csillagok sem mindíg ott vannak, s néha lehull egy kettõ/bár az meteorit mint tudjuk"/ õk mégis csillaghullást emlegetnek.
Lesz bizony, sõt, egyre közelebb van, csak a népies szólást idézve"sokaknak leáldozik a csillaga/ és az nem meteor hullás lesz.
Itthon, még nem sikerült a Cukros néninek a Majdan-t megismételni, bár, erõst próbálkoznak vele, de valahogy nem jön össze.
Nem is tudom, miért nem megyünk mi magunk is ör-jöngeni? :)
Talán"nem esik ínyünkre? vagy, megvárjuk, míg elõ rukkol a patás, és... Addig, még néhányszor megtelik a hold, s feljõ a nap, viszont ez nem nekik fog világítani.

Igen, bizonyos államok, melyek megbomlott elme által lettek vezetve, egyesülni fognak, keresztbe téve az ördögi tervnek"oszd meg és uralkodj"!
Bár mennyire is kapálóznak ezek ellen, a "sorsát" senki nem kerülheti el.
" Ki szelet vet, vihart arat" valahogy ez is MAGyar közmondás, vajh miért is ilyenek a mondásaink ? :)
és miért is " köz " Sorolhatnám még, de fölösleges.
Aki érti, tudja, ha tudja, úgy is cselekszik, s cselekvésében nem szokott túl sok hiba lenni.
Boszorkány/?/ üldözés van, nyúl ugratás bozótból, csak ezek a nyulak, már Vuk eszével gondolkodna, s hiába jön a " sima bõrû" max a varjú károgását fogja hallani/talán/ amint a szemeit nézi csecse bogyónak.
A varjak, okos szárnyasok, mindíg elszaporodnak, ha vész közeleg, mert hol a keselyû, hol a varjú, de valakinek el kell takarítani a "szemetet", volt rá példa, az elmúlt tizen években a szomszédságainkban.
Mik, kik, hogyan és kivel egyesülnek, nem túl nagy titok, viszont, hogy "békében" fognak megszûnni, az már kérdés.
Eszembe jut az egyszeri kislány esete, aki azzal dicsekszik, hogy az õ hûtõjük tele van túró rudival, a kérdésre, hogy miért vesztek annyit, csak azt válaszolja,
"nem vesszük "! Nos, akkor mi a következõ gondolat?..
Ez valahonnan hiányzik, valaki siratja.
Viszont egy biztos, ezt a "túróval " töltött csoki mázat, csak az eszi,"nagy mennyiségben" aki nincs tisztában annak is van ára!
Kettõs, mert nem túl egészséges, "rekedést okoz" és mint tudjuk, nyögve, szemgúvadás közben a "látás nem erõsödik.
Aki pedig a "rudit adja/?/ tisztában van annak káros dolgaival.
283 #9 gladiator07
- 2019. January 08. 14:51:10
Fiuk lyányok, szerintem túl van reagálva itten már minden. az Imre elmondta már tömörebben 5 - évvel ezelõtt. Még nem jött el az " idõnk", de akkor csak az jelenkezzen aki nem féli a halált. A szájtépõknek otthona helye, s legalább vizet hozzon meg ellátmányt, másra nem lessz szükség! Ennyi és ne tovább.
1323 #10 Laplage2
- 2019. January 08. 19:19:24
Gladiátor!
Csak egyet tudok érteni veled még így ismeretlenül is! s_hee

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.07 masodperc
296,037 egyedi latogato