Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Román lapértesülések szerint Csíksomlyóra is ellátogat idén Ferenc pápa

BelföldEjnye no, erre most mit is monnyon egy pogán? Keresztlény? Zsidó kötsög? Mi a helyes megszoraítás? Annak idején judapesten a parlamentet "biztosítottam", mint katona-fõiskolás a József Attila szobornál. Ha tudtam vona már akkor, amit most...! Román sajtóhírek szerint eldõlt, hogy május végén és június elején tesz látogatást Romániában Ferenc pápa, aki állítólag felkeresi Csíksomlyót is – írja a kronika.ro.

A pápát még Klaus Johannis államfõ hívta meg Romániába 2017-ben. A bukaresti Q Magazine szerint a katolikus egyházfõ május 31-én érkezik Bukarestbe, és három napig tartózkodik majd az országban. A lap az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotától származó értesüléseire hivatkozva azt állítja, hogy látogatása során a szentatya Jászvásárra, Balázsfalvára és Csíksomlyóra is ellátogat majd.

A kiadvány szerint az információkat megerõsítették az „elnöki hivataltól származó források”. Beszámolt az esetleges pápalátogatás témájáról a Digi24 hírtelevízió is, amely ugyancsak arról értesült, hogy május 31-én, pénteken érkezik az országba a katolikus egyházfõ. A csatorna ugyanakkor arról nem szolgált információval, szerepel-e az úti célok között Erdély, ahol az ország katolikusságának zöme él.
Link

Hozzaszolasok

4 #11 Posta Imre
- 2019. January 12. 08:33:20
static.timesofisrael.com/www/uploads/2019/01/6236_107370_events_banner_9-e1547240719470-640x400.jpg

Összecsaptak a rendõrökkel a McJesus ellen tüntetõ keresztények Haifában


Több száz felháborodott keresztény tüntetett pénteken a Haifai Mûvészeti Múzeum elõtt, mivel az egyik kiállításon egy keresztre feszített Ronald McDonaldot mutattak be McJesus címmel.
https://444.hu/2019/01/12/osszecsapta...k-haifaban
1313 #12 zoli
- 2019. January 12. 09:13:39
1072 #13 fkriszta
- 2019. January 13. 11:44:36
" Lehet az egyház szava 2019-ben, hogy „tévedtünk”? "
Nem kimerítõ a lista, de érdekes a felvetés :)
https://kotoszo.blog.hu/2019/01/09/20...IbGd09pG74
139 #14 jozsef toth
- 2019. January 14. 03:49:46
Te Imre!
Talan azon voltak igy felhaborodva,hogy csak ezt az 1 bohocot lattak.:D
Pedig sokat szeretnek EN latni meg akar a kereszten vagy villany oszlopon,na nem vagyok valogatos barmielyen fan.
Csak mar lognanak mint nalad a garazsba a szalamik meg a kolbaszok.s_proszt
75 #15 talpi
- 2019. January 14. 10:48:22
#14 jozsef toth
- 2019. január 14. 04:49:46
Józsi, de a cölöpöt maguknak kell hozniuk :)
139 #16 jozsef toth
- 2019. January 14. 13:19:23
75 #15 talpi!
Termeszetessen.Es elore a godrot is nekik kell maguknak csinalni!
Mert maguknak csinaljak ezt a szok szart!
Csak szeretik a mi torkunkon es borunkon elosszor elosszor le nyomni.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
308,807 egyedi latogato