Bejelentkezés
Gyökeres változás - 10 éves a Magyarok Felelõs Nemzeti Kormánya
10 évesek lettünk! Ez azért nagy szó. Pontosan ez mit is jelent, nem biztos, hogy a jelen ad rá választ, ám sem szégyenkezni-, sem büszkélkednivalónk valóban nincs. De még lehet! Akkor is, most is ez lehetett az egyetlen értelmes döntés. Tegnap Szigetszentmiklóson megalakult a Magyarok Felelõs Nemzeti Kormánya! Alakul a szervezetünk, belsõ struktúránk, ahogy ez ilyenkor lenni szokott és ez egy komoly szervezeti munka. Annak érdekében, hogy a nemzeti egységet sikerüljön megteremteni, alázattal viszonyulunk az elõttünk álló feladatokhoz, annak tudatában, hogy nemzetünk félrevezetett rétegei mindabból ami a világban zajlik, mit sem értenek, s azt gondolhatják, hogy a megosztás érdekét szolgálja minden olyan kezdeményezés, ami a jelenlegi rendszer létjogosultságát megkérdõjelezve, a fölé helyezve magát kilép a megszokott keretek közül. A munka java csak most kezdõdik, de bízok abban, hogy a nemzet, a magyarság javát szolgálva, önzetlen és önfeláldozó embereszményt, az igazság és a hit támasztotta reményt képviselve ennek az útnak a végén összeérnek az összevaló szálak és erõs fonattá állhatnak egybe. Ezt csakis a teljes rendszerváltás reménye, az eddigi hazug és nemzetpusztító politikai manõverektõl terhelt rendszer, a nem is titkoltan faji alapon mûködõ kontraszelekció radikális megszüntetése adhatja meg nekünk, magyaroknak itt, Magyarországon. Úgy legyen!
Korunk a politika kora végéhez közeledik, mert korszakváltás elõtt állunk. Technikai fejlettségünk messze meghaladja az értelmi képességeinkhez mért kezelhetõség szintjét. A rendszerek megdõlni látszanak, az eszmék ellaposodtak, kiüresedtek, az emberek összezavarodva az értelmi és érzelmi kapacitásuk alsó perifériájára csúsztak vissza. A butaság bûvöletében azok az erõk néznek most farkasszemet egymással, amelyek mindig is jelen voltak és a frontvonalaikat folyamatosan igazgatva a végelszámolásra várva támadták a másikat, s ezzel védekezésre kényszerítve olyanokat, akik az elemi REND mesterei voltak és annak õrzõi maradtak. Mindennek, ami most történik, múltja van. Mindenkinek, aki most él, múltja van, s gyökerérõl ismerszik meg a nemzet ereje, amely esetünkben már egyre kevesebb termést hozva végítélet elõtt áll. Feladatunk nem az, hogy megmagyarázzuk ennek minden okát, hanem felismertessük az elkerülhetetlen szükségszerûségét a változtatásnak. A magam részérõl akkora alázattal viszonyulok mindehhez, amekkorára emberi erõmbõl kitelik, de ne értsen senki sem félre. Erõ nélkül az alázat is egyfajta képmutatás. Az erõ pedig a tudás, a jónak, a helyesnek tudása! Ez az igazság. Ebben semmi politikai manír, meddõ tiszteletkörök, álnok ámítás nincsenek, mert mindez nagyon egyszerû. A végén csak egy maradhat! Mindig csak egy, s mindenki ennek az egynek a harcát vívja önmagában, egyedül, bár társakkal körülvéve, de lényegében magányosan. Aki megérti ezt, abban megszûnik a félelem és felül kerekedik a szellemiség az anyagiasságon, mert a félelem alapvetõen anyagi tulajdonság, ahogy ezt megtapasztalom. Ha szentekké nem is, de emberekké kell tudnunk válni! Ha tanítók nem lehetünk, de jó tanítványokká kell válnunk, s ha hõsök sem lehetünk, legyünk azzá, amivé a jelen kor körülményi közt a szívünkre hallgatva feloldozást kérve válhatunk. E kor kitermelte már a hulladékát, amelyen felül kell tudnunk emelkedni, két lábbal bár a fertõben topogva, de kezeinkkel a magasabb célok, a megértés és a megélés, az elhívás felé. Mindenkinek dolga van itt, s oka annak, hogy van, létezik. Eddigi utam során nagyon sok kiváló emberrel hozott össze a sorsom, s jófajtáim gyarapítottak építettek, tanítottak éppúgy, mint ahogyan én is hatással lehettem rájuk. Ennek eredménye a jelenlegi állapot, helyzet, stáció. Megértem sokak elfogultságát azzal az értékrenddel kapcsolatosan, amit eddig képviseltettek velük, de én a szabad akaratról beszélek, amelynek a feltétele a félelem leküzdése. Megosztottságtól rettegnek azok, akik nem képesek hinni. A rendszer magától is szétesik és magával rántja azokat, akik a rendszert képviselõkre aggatták naivitásuk diktálta, semmit nem jelentõ szavazataikat. De még jó, hogy eddig csak a szavunkat vették, mos viszont már nyilvánvalóan az életünk a tét. Ezt még azok közül is kevesen értik és élik meg, akik arra vállalkoztak, hogy a „bulinak” véget fognak vetni. Még ifjú koromban olvastam egy fantasztikus novellát. Egy harcos ment megvívni a szellemek szigetére az ismeretlen ellenséggel. Mikor átért, látta, hogy rengeteg tetem hever szanaszét, páncélosan. Mikor megjelent a szellemharcos, hogy megküzdjenek, ádáz tusa indult be, de közben elméje tiszta maradt és a csata hevében mégis megfigyelte, hogy a sok elhalt halálát más és más fegyver okozta, s nem az, amivel a szellemharcos is vívott. Megértette, hogy végzetüket mindig a saját fegyverük okozta azoknak, akik harcba szálltak a legyõzhetetlennel. Megértette, hogy a szellem mindig éppen csak annyira tusakodik, hogy ne gyõzze le õt. Mikor ezt felismerte, rájött, hogy ha gyõz, akkor veszít. Ha legyõzi a szellemet, akkor magát teszi azzá. Leeresztette a kardját és a végzetes csapás nem ártott neki, amely ellen oly ádázul verekedett. Ez jó! Úgy gyõzni, hogy veszítesz? Nekem tetszik az elképzelés, s valójában mindig így is van, mert amíg az egyik fronton nyugodtan megveretheted magad, addig a másikon csak így nyerheted el a tisztességet. Ennek olvasatában értsétek jól: nincs egység, amelyet meg lehetne bontani, mert akkor az nem az volt. Kérdéseimmel, témáimmal szeretném elérni, hogy azok, akik képesek gyõzni, megtegyék a másik szinten azt amit kell, s ne bukjanak el méltatlanul, esélytelenül egy nem nyerhetõ közdelemben. Korábbi írásaimban is erre sarkalltam, s nem véletlenül nem tárhatom fel mindazt, mit idáig megtudtam, megismertem, mert úgy is csak kevesen értenék meg az okát, s valóban nem szeretném az ellenfeleinknek megadni az a helyzeti elõnyt, amivel már nem rendelkeznek. Szellemileg, erkölcsileg is kikaptak, de nagyon. A tudósok, akikkel kapcsolatban vagyok, mintegy 40 évvel ezelõtt kezdtek leszakadni a „mátrix”-ról és így az nem is akadályozta õket a fejlõdésükben. Egyéni és rögös utat kezdtek el járni, ahogy mi is itt, éppen most. Ígéretük szerint addig támogatnak, amíg azon az úton vagyok, ami a magyarság számára üdvös, és ebbõl kifolyólag igaz. Érzem ezt és nem kételkedek, mert olyan erõtérben vagyunk, ahol a szavaknak már nincs értelme, ha nem igazul hangzanak el. A szellemi fölény nem a politikában érvényesül, s ott nem is juthat érvényre. Ezeket a köröket messze elkerüli. Mikor Karaullal beszélgettünk, annak amit mondott , számomra ez volt az egyik olvasata. Merj magyarnak lenni, ha erre születtél!
postaimre - 2010, január 18. hétfõ-14:24'49" Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás: 159
Link
Korunk a politika kora végéhez közeledik, mert korszakváltás elõtt állunk. Technikai fejlettségünk messze meghaladja az értelmi képességeinkhez mért kezelhetõség szintjét. A rendszerek megdõlni látszanak, az eszmék ellaposodtak, kiüresedtek, az emberek összezavarodva az értelmi és érzelmi kapacitásuk alsó perifériájára csúsztak vissza. A butaság bûvöletében azok az erõk néznek most farkasszemet egymással, amelyek mindig is jelen voltak és a frontvonalaikat folyamatosan igazgatva a végelszámolásra várva támadták a másikat, s ezzel védekezésre kényszerítve olyanokat, akik az elemi REND mesterei voltak és annak õrzõi maradtak. Mindennek, ami most történik, múltja van. Mindenkinek, aki most él, múltja van, s gyökerérõl ismerszik meg a nemzet ereje, amely esetünkben már egyre kevesebb termést hozva végítélet elõtt áll. Feladatunk nem az, hogy megmagyarázzuk ennek minden okát, hanem felismertessük az elkerülhetetlen szükségszerûségét a változtatásnak. A magam részérõl akkora alázattal viszonyulok mindehhez, amekkorára emberi erõmbõl kitelik, de ne értsen senki sem félre. Erõ nélkül az alázat is egyfajta képmutatás. Az erõ pedig a tudás, a jónak, a helyesnek tudása! Ez az igazság. Ebben semmi politikai manír, meddõ tiszteletkörök, álnok ámítás nincsenek, mert mindez nagyon egyszerû. A végén csak egy maradhat! Mindig csak egy, s mindenki ennek az egynek a harcát vívja önmagában, egyedül, bár társakkal körülvéve, de lényegében magányosan. Aki megérti ezt, abban megszûnik a félelem és felül kerekedik a szellemiség az anyagiasságon, mert a félelem alapvetõen anyagi tulajdonság, ahogy ezt megtapasztalom. Ha szentekké nem is, de emberekké kell tudnunk válni! Ha tanítók nem lehetünk, de jó tanítványokká kell válnunk, s ha hõsök sem lehetünk, legyünk azzá, amivé a jelen kor körülményi közt a szívünkre hallgatva feloldozást kérve válhatunk. E kor kitermelte már a hulladékát, amelyen felül kell tudnunk emelkedni, két lábbal bár a fertõben topogva, de kezeinkkel a magasabb célok, a megértés és a megélés, az elhívás felé. Mindenkinek dolga van itt, s oka annak, hogy van, létezik. Eddigi utam során nagyon sok kiváló emberrel hozott össze a sorsom, s jófajtáim gyarapítottak építettek, tanítottak éppúgy, mint ahogyan én is hatással lehettem rájuk. Ennek eredménye a jelenlegi állapot, helyzet, stáció. Megértem sokak elfogultságát azzal az értékrenddel kapcsolatosan, amit eddig képviseltettek velük, de én a szabad akaratról beszélek, amelynek a feltétele a félelem leküzdése. Megosztottságtól rettegnek azok, akik nem képesek hinni. A rendszer magától is szétesik és magával rántja azokat, akik a rendszert képviselõkre aggatták naivitásuk diktálta, semmit nem jelentõ szavazataikat. De még jó, hogy eddig csak a szavunkat vették, mos viszont már nyilvánvalóan az életünk a tét. Ezt még azok közül is kevesen értik és élik meg, akik arra vállalkoztak, hogy a „bulinak” véget fognak vetni. Még ifjú koromban olvastam egy fantasztikus novellát. Egy harcos ment megvívni a szellemek szigetére az ismeretlen ellenséggel. Mikor átért, látta, hogy rengeteg tetem hever szanaszét, páncélosan. Mikor megjelent a szellemharcos, hogy megküzdjenek, ádáz tusa indult be, de közben elméje tiszta maradt és a csata hevében mégis megfigyelte, hogy a sok elhalt halálát más és más fegyver okozta, s nem az, amivel a szellemharcos is vívott. Megértette, hogy végzetüket mindig a saját fegyverük okozta azoknak, akik harcba szálltak a legyõzhetetlennel. Megértette, hogy a szellem mindig éppen csak annyira tusakodik, hogy ne gyõzze le õt. Mikor ezt felismerte, rájött, hogy ha gyõz, akkor veszít. Ha legyõzi a szellemet, akkor magát teszi azzá. Leeresztette a kardját és a végzetes csapás nem ártott neki, amely ellen oly ádázul verekedett. Ez jó! Úgy gyõzni, hogy veszítesz? Nekem tetszik az elképzelés, s valójában mindig így is van, mert amíg az egyik fronton nyugodtan megveretheted magad, addig a másikon csak így nyerheted el a tisztességet. Ennek olvasatában értsétek jól: nincs egység, amelyet meg lehetne bontani, mert akkor az nem az volt. Kérdéseimmel, témáimmal szeretném elérni, hogy azok, akik képesek gyõzni, megtegyék a másik szinten azt amit kell, s ne bukjanak el méltatlanul, esélytelenül egy nem nyerhetõ közdelemben. Korábbi írásaimban is erre sarkalltam, s nem véletlenül nem tárhatom fel mindazt, mit idáig megtudtam, megismertem, mert úgy is csak kevesen értenék meg az okát, s valóban nem szeretném az ellenfeleinknek megadni az a helyzeti elõnyt, amivel már nem rendelkeznek. Szellemileg, erkölcsileg is kikaptak, de nagyon. A tudósok, akikkel kapcsolatban vagyok, mintegy 40 évvel ezelõtt kezdtek leszakadni a „mátrix”-ról és így az nem is akadályozta õket a fejlõdésükben. Egyéni és rögös utat kezdtek el járni, ahogy mi is itt, éppen most. Ígéretük szerint addig támogatnak, amíg azon az úton vagyok, ami a magyarság számára üdvös, és ebbõl kifolyólag igaz. Érzem ezt és nem kételkedek, mert olyan erõtérben vagyunk, ahol a szavaknak már nincs értelme, ha nem igazul hangzanak el. A szellemi fölény nem a politikában érvényesül, s ott nem is juthat érvényre. Ezeket a köröket messze elkerüli. Mikor Karaullal beszélgettünk, annak amit mondott , számomra ez volt az egyik olvasata. Merj magyarnak lenni, ha erre születtél!
postaimre - 2010, január 18. hétfõ-14:24'49" Nyomtatóbarát változat
Hozzászólás: 159
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. January 19. 16:36:52
- 2019. January 19. 16:47:22