Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Gazságok és igazságok 2008. 10. 22.

Gondolatok"Úgy vélem, a hazai belpolitika folyamatait nem Magyarországról irányítják. Új könyvemben megkíséreltem ezt feltárni - mondta Posta Imre, a Köztársasági Õrezred volt pszichológusa."

- Rend-õr-köz-i-gazság címû nagy sikerû könyve után újabb kötetben rántja le a leplet a hazai rendvédelem berkeiben tapasztalható visszásságokról. Mire számíthat az olvasó? – A saját kiadásban megjelentetett 360 oldalas könyv folytatása az elõzõnek, de önállóan is megáll a lábán, azok számára is teljességgel érthetõ, akik nem olvasták az elsõ részt. Az összefüggést a cím is jelzi: Rend-õr-i-gaz-emberek. Érzékeltetni akartam, hogy a rendõrség kötelékében nagyon sok tisztességes, igaz ember is tevékenykedik, bár ez a réteg sajnos egyre vékonyodik, mert szinte lehetetlen ellenállni az egzisztenciális és politikai nyomásnak. A könyv annyiban tükrözi a személyes nézõpontomat, amennyiben megjelenítettem benne lelki tusámat, azt a szellemi utat, melyet bejárva eljutottam oda, hogy felismertem, a problémás jelenségek egymással összefüggenek, s közös a hátterük. Részben saját tapasztalataimat, részben munkatársaim élményeit írtam le, számos dokumentummal alátámasztva. Így benne van a dr. Piros Attila egykori szakállamtitkárral folytatott teljes levelezésem, mely önmagáért beszél. A közölt bizonyítékok igazolják, hogy kiterjedt ügyészségi, bírósági, rendõrségi, közigazgatási, politikai mutyivilágot élünk. Mindenki számára világossá akartam tenni, miként képezi le a rendvédelem válsága az országot fojtogató krízist, s azt is meg akartam értetni az olvasókkal, hogy a bajok elõidézõi nem oldhatják meg azokat, hiszen õk maguk a probléma. – Magas körökben is gyakran beszélnek változásról, újfajta rendõrségrõl.. – A mostanában emlegetett változtatásokat épp a szükséges folyamatokkal ellentétes irányúaknak képzelik: le akarják szállítani a rendõrség állományába való bekerülés követelményszintjét, s önkormányzati felügyelet alatt gyakorlatilag magánirányítású testületeket állítanának fel, nagyjából a rendõrség és a polgárõrség közé tehetõ jogkörrel. Vagyis gyakorlatilag szétszerveznék a rendõrséget, tovább magánosítanák az állami szektort, ami egészen biztosan nem segíti a megtisztulást. – Kik a felelõsök mindezért, és miért érdekük leépíteni a rendvédelmet? – Úgy vélem, a hazai belpolitika folyamatait nem Magyarországról irányítják. A politikusok csörtéi csak a felszínt jelentik, a lényeg mélyebben rejtõzik. Új könyvemben megkíséreltem feltárni a jelenség globális, bennünket sújtó összefüggéseit, megvilágítva a 2006 októberében Magyarországon bevetett idegen ajkú karhatalmisták rejtélyét. Mindehhez pszichológiai értelmezést is adtam, hogy érthetõ legyen, miért nem érdeke senkinek a hatalom berkeiben valódi változást kezdeményezni. Sajnos a zavarosban kitûnõen lehet halászni, s mûködik az „Oszd meg és uralkodj!” elve is. Ha nem így lenne, s a rendõrség, az ügyészségek és a bíróságok valóban a dolgukat végeznék, a jelenlegi politikai-gazdasági hatalmi réteg java része börtönben ülne. Ezt nyilván nem nagyon szeretnék. Ilyen kontraszelektált világban élünk. Ezen a helyzeten igyekszem a magam szerény módján változtatni. – Súlyos állításokat fogalmaz meg, bár elsõ könyvében ehhez hozzászokhattunk. Nem tart a perektõl? – Csak olyasmit írtam le, ami bizonyítható. Jelenleg egyébként négy perem van folyamatban, kettõt én indítottam, kettõben alperes vagyok. A munkaügyi perem két éve húzódik, azóta nem történt elõrelépés. Ugyanígy egy helyben áll a Köztársasági Õrezred volt vezetõje, Szabó Ferenc tábornok ellen beadott keresetem. Az In-Kal Security rágalmazás, az Õrezred néhány egykori és jelenlegi vezetõje hamis vád címén perelt be, ezekben az ügyekben nem teketóriáztak sokat, már folyamatban vannak az eljárások. – Megéri a szélmalomharc? – Nem lehet így mérlegelni. Nem tudok olyan egyenleget vonni, mely világossá tenné a kár és a haszon mértékét. Anyagi helyzetemet tekintve egészen biztosan nem éri meg, s a folyamatos stressz sem a legkellemesebb. De ez már régen nem a Köztársasági Õrezred és annak kirúgott pszichológusa közti huzakodás. Sokkal többrõl van szó. A saját kis harcaimat vívva rá kellett jönnöm, hogy az általam kifogásolt jelenségek okai a politika világában keresendõk. Idegen titkosszolgálatok épültek be a hazai rendvédelembe. Féltem Magyarországot, aggódom a gyermekeim jövõjéért, mert kezdem a maga valóságában és teljességében látni, mi folyik idehaza és a világban. Ezért kénytelen vagyok vállalni a küzdelmet. Minden tisztességes embernek kötelessége szembeszállni ezekkel a jelenségekkel, máskülönben örökké méltatlan és deficites, kontraszelektált vezetõk hoznak a feje fölött olyan döntéseket, melyek következtében az élete és a lelki üdvössége is odalesz. Ágoston Balázs
2008:43
Magyarország
Link

Hozzászólások

139 #1 jozsef toth
- 2019-01-27 15:20
Imre !
Amit eddig irtal itt,vagy a konyveidbe arra itt a bizonyittek! Nemtudom RA HIBAZTAL?
Vagy OK igy akarjak bizonnyittani ,hogy igazad van!
Azt azert el mondhatjuk ,hogy van mit tanulni TOLUK!
Azt tudjuk ,hogy a PARAZITA is ugy tud komoly karokat csinalni ha a szervezetbe JOL betud epulni.
Termeszetessen EN csak az emberi szervezetre gondoltam!
Be kell latni ,hogy se sirassal,imaval,es joggal sok mindenre nem ment a vilag emberisege eddig.
A tulerovel szembe a haboru is rosszul sult el.
Tehat csak ugyan ugy mint a parazitak NEKUNK is tanulni kell KOZEJUK furakodni.
Sajnos TOBB 100 eves lemaradast eggyik naprol a masikra nem fog menni ,hogy utol erjuk magunkat.
Kulso segitcsegre nemszabad tamaszkodin mert az mindig rosszul sult el.
Azzal uj lehetoseg adunk arra ,hogy masoknak legyunk megint alarendelve!
Eleg kodos a mai latas,de a holnai se lesz sokkal tisztabb.
Amikor majd a hatalmon,es a penzen marakodnak mind kutyak a csonto akkor lehet belejuk rugni.
Mert a figyelmuk es a kabzsisaguktol NEM LATNAK!
4 #2 Posta Imre
- 2019-01-27 17:50
Józsi, nem addig Buda!


Félnek Adytól, mint a tûztõl

Száz évvel ezelõtt, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre. Az évforduló alkalmából a 24.hu az elmúlt száz napban közzétett egy-egy Ady-verset mûvészek és más ismert emberek – illetve az utolsó részben szerkesztõségünk – elõadásában, így emlékeztünk az egyik legnagyobb magyar költõre. Ady azonban nem csupán költõként, hanem újságíróként is a legnagyobbak közé tartozik, nem véletlenül kaptunk számos visszajelzést olvasóinktól, hogy miért nem foglalkozunk a publicisztikájával is, ahogy a versmondásra felkért emberek közül is többen jelezték, hogy szívesebben olvasnának fel egy-egy részletet Ady közéleti prózájából. Nem volt ez meglepõ, hiszen évtizedek óta lehet hallani, hogy Ady újságcikkei mennyire aktuálisak maradtak, sõt, mintha egyre inkább azok lennének, egyik-másik akár egy mai lapban is megjelenhetne, legfeljebb a neveket kellene itt-ott kicserélni.

…kezébe kapta a hatalmat, megcsinálta a világ legerkölcstelenebb parlamenti fúzióját, meghamisította a régi szabadelvû pártot, elpaktált minden elpaktálhatót, bevitte s államférfiúi minõsítéssel látta el a kokottságot, megszerezte dicsõsége zengésére a sajtónak csaknem teljességét, kiölt a magyar politikából, közéletbõl minden õszinteséget.
Ady véleménye Széll Kálmánról Nem lehet? címû publicisztikájában, Nagyváradi Napló, 1902.

Hogy a számtalan, újságírással is foglalkozó kiváló író-költõ közül éppen Ady lett az elsõ számú hivatkozási pont, annak többféle magyarázata lehetséges. A legfontosabb talán az, hogy míg a költõk pályáján az újságírás általában mellékvágánynak számított, Ady világ életében vérbeli újságíró volt, ahogy Szerb Antal írja, „elõbb volt jó újságíró, mint jó költõ, és mindvégig megõrizte újságíró természetét”. Ugyanakkor tudjuk jól Adyról azt is, hogy személye – szintén Szerb Antal szavaival – már életében „két ellenséges táborra osztotta az embereket (…), jelentõsége messze elhagyta az irodalom határait, és a pro vagy kontra Ady-állásfoglalás politikai és világnézeti felfogások elkeseredett szembenállását váltotta ki”. Ez a megosztó hatás pedig sokkal inkább köthetõ Ady újságírói tevékenységéhez, mint a költészetéhez.

Hogy Ady mind a napig „dühök keverõje”, azt egyébként magunk is megtapasztalhattuk, miután a kultúrkampf nemrégiben elérte Adyt is, aminek elsõ állomásaként a kormány napilapjában október közepén megjelent egy cikk „a baloldal által készpénzen megvásárolt”, a világháború idején kávéházakban melegedõ Adyról. A cikk szerzõje ugyan nagyvonalúan megengedte, hogy a költõként „igen tehetséges” Adyt nem kell törölni a magyar kultúrából, mindazonáltal szembetûnõ, hogy míg az Országgyûlés 2017-et Arany János emlékévvé nyilvánította (fõvédnök Németh Szilárd!), addig az Ady-centenárium – néhány PIM-es eseményen kívül – szinte semmilyen figyelmet nem kapott a hivatalos kultúrpolitika részérõl, hacsak nem számítjuk annak az említett Magyar Idõk-cikket, az Ady100 sorozat szereplõit pocskondiázó origós szövegeket, illetve Bayer Zsolt Ady-mentegetését egy Polgárok Házában tartott könyvbemutatón.

„Félnek Adytól, mint a tûztõl” – mondja Király Levente, az Ady megmondja (Corvina Kiadó, 2017.) címû kötet szerkesztõje, aki a kilencvenes évek óta tervezte az Ady publicisztikáiból közreadott válogatást.

Éppen eleget veszõdtünk ezer év óta az ármányos Nyugattal. Unjuk már ezt a barátkozást. (…) Csak egy új, demokrata Magyarország haladhatna dicsõségesen a Nyugattal. A mai Magyarország valóban nem. Magyarország mai urai tehát visznek bennünket a Balkánra és Kelet felé.
Los von Occident, Budapesti Napló, 1906

Király szerint egyszerre vicces és felháborító, hogy 2018-ban Adyt meg kell védeni, ugyanakkor lát benne logikát, hogy Ady is a jobboldal célkeresztjébe kerül.

„Ady pontosan ugyanazért vállalhatatlan a mostani politikai hatalomnak, amiért életében is az volt. Gyakorlatilag ugyanaz történik, ami egyrészt félelmetes, másrészt viszont, ha úgy vesszük, Adynak szerencséje van, hogy megint reflektorfény vetül rá. Elsõsorban nem a verseire, habár alapjaiban változtatta meg a magyar költészetet, nélküle el sem lehet elképzelni a XX. századi magyar lírát. A költészete azonban annyira sokrétû, hogy gyakorlatilag bárki elõ tud venni belõle olyan verseket, amelyekkel azonosulni tud, de a publicisztikájával ezt már nem nagyon lehet megtenni.”

És hogy mik azok a fõ témák, amelyekben azonnal ráismerhetünk napjaink Magyarországára? Ha tetszõleges helyen belelapozunk Ady cikkeinek gyûjteményébe, kisvártatva szembetaláljuk magunkat

a mindent átszövõ korrupcióval,
a magyarok tömeges elvándorlásával,
az elharapódzó, mesterségesen szított nacionalizmussal,
illetve a zsidók elleni uszítás veszélyeivel (mely cikkeiben sokszor elég lenne a zsidó szót migránsra cserélni, és mintha csak tegnap írta volna Ady),
a kulturális bezárkózással, a nyugati értékek helyett a Kelet felé fordulás ostorozásával,
az oktatás elmaradottságával,
vagy a népességfogyás problémájával.

„Ami talán a legmarkánsabb egyezés, mert ebben tényleg semmi nem változott az 1800-as évek óta, az a mindent behálózó korrupció, amit Ady idejében inkább panamázásnak hívtak. Itt mindig is korrumpálni kellett és lehetett a hatalmon lévõket, ami alatt nem feltétlenül az ország vezetõit kell érteni, lehet az egy posztos rendõr vagy egy kórházi orvos is. Ez így volt akkor is, és hiába változtak a politikai korszakok, így is maradt, Ady pedig elég gazdagon felhívta a figyelmet arra, hogy ez a gyakorlat mennyire megmérgezi az egész társadalom mûködését.”

Dicsekvésnek ne lássék: az egész világon nincs annyi sikkasztó, mint ebben az ezeréves, szép magyar hazában. (…) Mert így valóban úgy lesz, hogy a jövõ térképén Magyarország helyén egy fehér folt lesz, ezzel a felírással: Ez Magyarország volt, de elsikkasztották…
Tóth Benõék, Debreczen, 1899.

Ady egy másik slágertémája a születési elõjogok, az elnyomott alsó rétegek és az uralkodó osztály közötti szakadék elleni küzdelem volt. „Olyan problémának látta ezt, amit már több száz évvel ezelõtt meg kellett volna változtatni. Most pedig mintha megint ott tartanánk, hogy dinasztiák alakulnak a szemünk elõtt, elképesztõ vagyon gyûlik oligarcháknál, akiknek a gyerekei szép lassan átveszik az uradalmat, az átjárás pedig szinte lehetetlenné válik az úri osztály és az alsó rétegek között. Ady világ életében azért harcolt, hogy ez megszûnjön, noha nemesi származásúként õ is hasznot húzhatott volna ebbõl a berendezkedésbõl. Miközben a nemesség általában foggal-körömmel ragaszkodott az elõjogaihoz, Ady nemesként, gondolkodás útján jutott el a szociáldemokrata felfogásig, a feminizmusig, a dolgozó emberek jogainak képviseletéig. A Tanácsköztársaságot már nem érte meg, pedig nagyon érdekes lett volna, hogy arra hogyan reagál. Hogy a Horthy-korszak alatt mit mûvelt volna, az elég világos” – folytatja Király.

A származás adta elõjogok mellett Ady másik nagy ellensége az egyházi hatalom volt, leginkább Rómára haragudott. Egyik szenvedélyes, a helyi katolikus papok dõzsölõ életvitelérõl szóló cikke miatt be is perelte a nagyváradi püspökség, s három nap börtönre ítélték. „Itt megint csak hasonlóképpen alakul a történelem, az egyházak ugyan ’45 után teljesen elveszítették a hatalmukat, de az utóbbi idõben sokat visszanyertek belõle, legalábbis ahhoz képest, hogy a hívõk száma mennyire alacsony Magyarországon, jelentõs vagyont, épületeket, iskolákat kaptak vissza. Könnyen lehet, hogy Ady antiklerikális cikkei a jövõben újra idõszerûvé válnak.”

A magyar társadalom problémái között alig van jelentõsebb, mint a középiskolai nevelés kérdése. A nemzeti értelmiség kérdése ez egyben, s benne van talán talán minden egyéb, más problémánk. Sok bajunknak, vergõdésünknek, nyomorúságunknak vajon nem az az oka, hogy a magyar iskola rosszul nevel? (…) Életre, igazi életre, a komplikált, a nehéz életre nevel-e a mai magyar iskola s mindenek fölött a középiskola?
Milyen legyen a középiskola?, Budapesti Napló, 1905.

Ady publicisztikájának idõtálló érvényessége már csak azért is érdekes, mert újságíróként általában csupa aktualitással foglalkozott, ahogy Szerb Antal írja, nem volt parlamenti riporter, aki nála élénkebben részt vett volna a napi politikában.

„A lényeglátás a kulcs” – mondja errõl Király Levente. „Ady ugyan majdnem mindig a napi közéletbõl indult ki, de soha nem ragadt meg a felszínnél, mindig tökéletesen rá tudott tapintani egy jelenség mélyebb okaira. Elindul egy hírbõl, például hogy vármegyei választások lesznek, aztán kijelenti, hogy teljesen mindegy, ki fog nyerni, majd kristálytisztán és élményszerûen levezeti, hogy miért rossz az egész rendszer, ahogy van. A publicisztikáiban sokszor ismételte is önmagát, de mivel a problémák rendszerint ugyanazok voltak, hasonlóan kellett érvelnie is.”

„Ady idõszerûsége nem abban rejlik, hogy alkalmazható a mai politikai helyzetre. Alkalmazható, persze. De fontosabb ennél a magatartása: a szellem embere, az értelmiségi csakis akkor tesz eleget feladatának, ha megõrzi kritikai gondolkodását” – idézte Ferencz Gyõzõ irodalomtörténészt a VS.hu 2014-ben. „A szellem embere mindig ellenzékben van, mert a hatalomhoz függetlenül, kritikusan kell viszonyulnia. Ady, aki demokratának, szocialistának, szociáldemokratának, internacionalistának, radikálisnak, liberális anarchistának és persze patriótának vallotta magát, megõrizte gondolati önállóságát. Elveinek szabadságát. Erre érdemes figyelni.”

Itthon tudniillik kevés embernek van joga és módja élni. Angolul tanulnak hát, és elmennek innen az emberek. Még boldogak, akik olvasni tudnak. Ezek nyelvtannal s szótárral mívelik magukat. Igazán kellene már valamit tenni Magyarország analfabétáiért. Ha olvasni fognak tudni, sokkal hamarabb ráveszik magukat a kivándorlásra. Mert azt már látjuk, hogy a kivándorlás nem igen fáj az ország urainak.
Angol vezényszók, Budapesti Napló, 1906.

Az Ady-próza népszerûségének egyik alapvetõ összetétele a ma is frissnek ható, közérthetõ nyelvezet. Újságcikkeiben világosan és sallangmenetesen fogalmaz, gúnyos vagy ironikus megjegyzései sem veszítettek a hatásukból. És ha már itt tartunk: Ady közéleti aktualitása messze nem csak politikai dimenzióban érhetõ tetten, jó példa erre A hivatalos stílus címû írása, amiben a feleslegesen -tatik, -tetikezõ bürokratikus bikkfanyelv ellen emel szót; más kérdés, hogy csekély eredménnyel, hiszen a megrendezésre kerültektõl hemzsegõ közleményeket és a közlés értelmét gyakran teljesen elkenõ hivatali értesítõket látva ebben se

És nem csodálatos, hogy éppen a hazafias föllendülés idejében sztrájkol a gólya? A nagy hazafiak százszámra születnek egy esztendõ óta. A kis hazafiak egyáltalában nem akarnak megszületni. (…) A kivándorlás szomorúsága ellen még csak találtunk egy-két hazug vígasztalást. Az elégedetlen ezerek panaszai ellen is. De mit tegyünk az elmaradó kis magyarokkal? Hazaárulózzuk le õket?
A gólya, Budapesti Napló, 1905

„Nem arról van szó, hogy ne találnánk még hasonlóan kiváló színvonalú publicistákat Ady idejébõl, hiszen ez volt a magyar sajtó csúcskora, a korabeli újságírók rengeteget írtak, csak Nagyváradon három napilap mûködött, a szakma valósággal szippantotta fel a jó tollú embereket. Nagyon sokan írtak nagyon jól, Adynak viszont volt egy bejáratott márkaneve, az õt jellemzõ tömörség pedig tényleg keveseknek volt a sajátja. Nemcsak látta a lényeget, hanem hajszálpontosan és lényegre törõen is le is tudta írni” – mondja Király Levente.

De a Természet nem tûri az elnéptelenedést ott, ahol a szaporodásra õ minden eszközt megadott. Egy millió határrendõr se akadályozhatja meg a Természet korrigáló munkáját. A kivándorolt s meg nem született magyarok helyett, akik föld nélkül élni nem tudnak és nem akarnak, jönnek idegen, keményebb fajták, amelyek föld nélkül is tudnak életharcot vívni. (…)Az idegeneket szidni pedig annyit tesz íme, mint nem érteni magunkat és a Természetet.
Az idegenek, Budapesti Napló, 1907.

Ady aktualitásának felfedezése egyáltalán nem új keletû jelenség. A világháború elõtt igencsak háttérbe szorult publicisztikájának késõbbi felfedezõi már az század elsõ felében is nagy látnoknak kiáltották ki Adyt, aki megjósolta a XX. század nagy világégéseit. 1936-ban Féja Géza Jóslások Magyarországról címen publikált válogatáskötetet a költõ hírlapi cikkeibõl, amit a korabeli nacionalista sajtó nagy indulattal fogadott. „Minden ok nélkül kihantolták egy nagy szellemnek rosszabbik részét” – írta például Kállay Miklós a Nemzeti Újságban, visszataszítónak, torzszülötteknek, sekélyes indulatoktól fûtött demagógiának nevezve Ady írásait. Az efféle Ady-ellenes hisztéria azóta is idõrõl idõre újra fellángol, ahogy gyakran hallani Ady profetikus képességeirõl is.

„Azt nyilván nem jósolta meg, hogy majd egy versailles-i kastélyban aláírnak egy szerzõdést Magyarország új határairól, de a trianoni traumát azért elég jól elõrevetítette” – állítja Király. „Pontosan és határozottan leírta többször is, hogy amit a magyar elit mûvel a kisebbségekkel, abból csak katasztrófa származhat. Miután Partiumból származott, sok román ismerõse volt, egyik cikkében le is vezette, hogyan csináltunk egy kifejezetten nyitott, a két nép együttélését pártoló román értelmiségibõl magyargyûlölõt, hogyan haragította magára a magyar állam lépésrõl lépésre ezt az embert annyira, hogy végül magyarellenes politikusnak állt. És leírja azt is, hogy ez a mi hibánk.”

Bennünk azonban Európa a maga haladásának egyik jövendõ veszedelmét látja. (…) Egy ország, ahol a huszadik században megtûrik az oligarchiát, veszedelme a kultúrországoknak. Ezt írják és ezt hallják az idegen szemlélõk. Azt mondják: a magyar mágnások nacionalista paprikával bármikor a kultúra ellen tüzelhetik Magyarország népét.
Jóslások Magyarországról, Budapesti Napló, 1906.

„Ha Trianonról szóló írásokat olvasunk, az a benyomásunk támad, mintha az elitet készületlenül érte volna, hogy egy szétbomló monarchiából nem válhatott ki egyben a királyi Magyarország. Ady viszont már régóta kongatta a vészharangot, amiért a maga korában mérhetetlenül gyûlölte az uralkodó osztály, egy pattogó libsinek tartották, de aztán kénytelenek voltak rájönni, hogy szó szerint az történt, amit õ mondott. Ez természetesen ma is nagy szálka a jobboldal szemében, hiszen a hivatalos emlékezetpolitika szerint Trianonnak mi az áldozatai voltunk, nem tehetünk semmirõl, miközben Ady nem egyszer világosan megfogalmazta, hogy óriási probléma van a kisebbségi politikánkkal, és ebbõl elõbb-utóbb nagy baj lesz.”

Van-e abból haszna a hazának; ha szûk látókörû embereket nevelnek neki? Olyan egyszerû e dolog. Az ember sírni szeretne dühében, hogy ez – kényes kérdés. Nem a hazafiság revíziójáról van szó, habár a frázis ügyes. Arról van szó, hogy a csámpás, elfogult, kártékony hazafiság-magyarázat helyébe jöjjön már az igazi magyarázat. És az igazi hazafiasság. Jöjjenek a szabad, messzelátó, büszke szemek, a halló fülek, az értõ és hasonlító elmék. Ne ordítsuk mindig a hazát, de szeressük, s legyünk számára olyan értékesek, olyan jók, amilyenek csak lehetnek e nagyszerû, világosodó korszakban fejlett kultúremberek.
A hazafiság revíziója, Budapesti Napló, 1905.

„Hasonló a helyzet a holokauszttal is, amirõl Adynak értelemszerûen fogalma sem lehetett, arra viszont rendszeresen figyelmeztetett, hogy az országban burjánzó, politika által is táplált antiszemitizmus öngyilkos küldetés, és ha a zsidóság emancipációját felrúgjuk, annak súlyos következményei lesznek. Ez szintén kellemetlen téma a mai hatalomnak, hiszen Adyt olvasva világosan látszik, itt nem csupán annyi történt, hogy Magyarországot elõzmények nélkül megszállták a németek és elvitték a zsidókat. Adytól függetlenül is tudjuk persze, hogy itt bizony voltak spontán pogromok, Dunába lövések, a numerus claususszal pedig mindenkit megelõztünk, utólag mégis sokkolónak hat, amikor az arról szóló szövegeit olvassuk, hogy micsoda tomboló antiszemitizmus volt Magyarországon már a 19. század végétõl kezdve. Ez pedig nyilvánvalóan felveti a történelmi felelõsségünket, ami alól mostanában ugye megint próbálunk kibújni.”

Régi fogás. Így csinálták a körülzárt középkori rablólovagok is. A mostaninak pláne formája sem új. Magyarul így hangzik a recipéje: – Ha baj van, itt vannak a zsidók. Az éhséget, a nyomort s mi minden bûnünket uszítsuk csillapítás okából a zsidókra.
A mennyeknek országa, Nagyváradi Napló, 1901.

Ady ráadásul nem csak a jelent és jövõt illetõen mondott kényelmetlen dolgokat, hajlamos volt a dicsõséges múlt mítoszait is nagy elánnal rombolni, és bár olykor lelkesedett a magyar történelem iránt, máskor éppen abból vezette le, mennyire elátkozott „fajta” is a miénk. (Vessük össze ezt a készülõ Hunyadi-film elleni támadásokkal, amelyek azért zúdultak az alkotókra, mert a kiszivárgott forgatókönyv szerint Hunyadi János alakja állítólag nem elég pozitív.) Nem meglepõ, hogy bizonyos körökben történelemszemlélete és/vagy politikai né

„Az érvek mindig ugyanazok, például a szabadkõmûvesség, ami valójában egy vicc, hiszen Ady idejében az értelmiség nagy része valamilyen szabadkõmûves páholy tagja volt, nemcsak politikusok és újságírók, de akár egy gimnáziumi tanár is” – emlékeztet Király Levente.

„A legnagyobb szentségtörése egyébként a szélsõjobb szemében a halála után évekkel megjelenõ Korrobori címû írása volt. Abban nagyon erõs képeket használva arról ír, hogy a magyar és a zsidó népnek össze kell forrnia, mert a magyarság tunya és lusta, és ebbõl csak a zsidóságban buzgó életerõs, polgári vállalkozókedv mozdíthatja ki. A gondolat, hogy a magyar polgárosodáshoz elengedhetetlenül szükséges a zsidóság – miközben a társadalom jelentõs csoportjai már akkor is arra törekedtek, hogy kiszorítsák a zsidókat – igazi vörös posztó a »nagy magyaroknak«. Igaz, hogy máshol meg a zsidóságot szidja, amiért a magyar mentalitásból éppen a legrosszabbat, az urizálást vette át. Így tudott egyetlen állítással duplán beleszállni az úri osztályba.”

Manapság a nõktõl kezdünk várni minden jeles és bátor dolgot. Õk lesznek mindenütt a nemzetõrök. (…) A férfit voltaképpen nem védi egyéb, mint egy sikerült, ódon monstre-hazugság, hogy õ az erõsebb. Most ez a hazugság is foszlóban van. Mi marad akkor a szerencsétlennek? Hiszen olyan gyönge, naiv és esendõ.
Lex-Folchi, Budapesti Napló, 1905.

Király Levente szerint Ady teljes életmûvének talán legérdekesebb vonása, hogy a költõ és a publicista mintha két külön személyiség lenne. „Ady verseinek nagy része éppen abból a legmélyebb magyar – hol öngyûlölõ, hol önmagasztaló – életérzésbõl fakad, ami ellen tulajdonképpen küzd a publicisztikáiban. Nagyon erõsen egyházellenes, miközben annyi gyönyörû verset ír a kereszténységrõl, hogy simán össze lehetne állítani egy antológiát a vallásos költeményeibõl. De miért ne is ne viselkedhetne másképp a két szerepében? Attól, hogy költõként, a tudatalattiból merítve megragadja, hogy mit jelent magyarnak lenni, egy racionálitást megkívánó mûfajban miért ne gondolhatná végig, hogy mit kellene mindebbõl megváltoztatni? Többek között éppen ez a bonyolultság csodálatos Adyban, még ha egy mindent leegyszerûsítõ világkép nem is tud mit kezdeni ezzel.”
https://24.hu/kul...y-levente/
1313 #3 zoli
- 2019-01-27 17:56
100 évenként ismétlõdõ program.Ady ezt vajon elõre látta,vagy ráhibázott.Azt hiszem nem nagyon kell félniük Adytól,mert nem vetítik az összefüggéseket fõ mûsoridõben....
4 #4 Posta Imre
- 2019-01-27 18:00
Zoli, olvastama cikket, mielõtt ráutaltál. Gondoltam is, hogy fel kék tenni, bár én mást is látok benne. Adyt megették a zsidó szabadkõmûvesek, de táltos volt és ez sugárzik is. Õ is összefüggéseket keresett és talált és napi "politikát" fordította és tolta a népség fejébe. Nem véletlen, hogy rátették a zsidó picsát az orrára. Az a baj, hogy a sûrejében volt és ez némileg tompította az érzékszerveit. A zsidókkal kapcsolatban is tán ezért kapta be a cumit és nyammogott rajta.
1313 #5 zoli
- 2019-01-27 18:04
Ady ma úgy szerepel a közvéleményben,mint egy kicsapongó nemibeteg õrült.Tanítani sem tanítanak többet annál,mint Párizs,meg kurvák-ergo Adél.Igazi nagyságát nem taglalják,de ilyen alapon senki nagyságát nem taglalják,mer az az igazi veszély.
4 #6 Posta Imre
- 2019-01-27 18:26
Zoli, ha megfigyelted, akkor nagyon vigyáznak, nehogy az összefüggéseket elkezd érteni, mert egy koherens egészként kezeld az eseményhorthyzontot annak résztvevõivel.
139 #7 jozsef toth
- 2019-01-27 21:03
Zoli !

- 2019. január 27. 17:04:48
Ady ma úgy szerepel a közvéleményben,mint egy kicsapongó nemibeteg õrült.
Kinek az erdekei kivanjak azt ,hogy a media mit ir azt mar tudjuk!
Nemtudom,hogy melyik jobb;verbajba parozni ,vagy parbajba verezni !
Most mar csak az a kerdes ,hogy kiert mellyik a jobb??
238 #8 bivaly
- 2019-01-27 21:53
Zoli !

Szerinted miben halt meg ? Azon kívül, hogy ágyban ?
Hát bizony LÉDA nagysasszony lába közé derékig beágyazódva, eléggé nehéz erkölcsileg két lábon maradni.
Az "erkölcsöt" nem a szó hétköznapi értelmében értem. Imre pár mondatban utalt rá.

Az entellektüel szarrágás meg a szokásos, ezt a cikkre írom ! Úgy nem lehet igazat mondani, hogy közben hazudok ! Speciel magam nem szeretem Adyt, és nem a versei miatt. Számomra nem megbocsátható az a kettõsség, ami végig jellemezte. Meg is lett a jutalma ! A magyar ugaron csak azt nem vette észre, ami a legnagyobb bajt okozta, és okozza mai napig. Ha meg észre vette, jól álcázta magát, hogy nem vette észre.
Ti pajzsra emelhetitek, nem segítek tartani. Pedig néha olvasom. De nem szeretem ! Nincs empátiám.
267 #9 Perle
- 2019-01-27 22:04
"mégis sokkolónak hat, amikor az arról szóló szövegeit olvassuk, hogy micsoda tomboló antiszemitizmus volt Magyarországon már a 19. század végétõl kezdve. Ez pedig nyilvánvalóan felveti a történelmi felelõsségünket, ami alól mostanában ugye megint próbálunk kibújni.”"

Azért a kedvemért s_nezem szó szerint idézhetett volna a szerzõ a költõtõl néhány kijelentést a " tomboló antiszemizitmusról", mert így vagy elhiszem, vagy nem, amit fent állít!
Így csak az az érzés kerekedik felül bennem, hogy beáll a szerzõ abba az írányba, ahol a kötelezõ haladási irány Magyarország további vádolása, befeketítése.
4 #10 Posta Imre
- 2019-01-28 19:52
888 #11 ebtelep
- 2019-01-29 11:46
Bödõcsöt már egyáltalán nem szeretem. A régi énje sokkal jobb volt, mint a mostani. Ma már csak egy harmadrangú kormányellenes meme-es lett.
888 #12 ebtelep
- 2019-01-29 12:00
Adyval kapcsolatban én bivallyal értek egyet. Ady egy irodalmi kurva volt. Éppen oda írt, ahonnan pénz és támogatás jött, amikor pedig Hatvany nem akart neki pénzt adni, akkor zsidózott. A magyar érzelmû verseit (azt a néhányat) sem lehet alapul venni, mert azt is csak a támogatás miatt írta. A szabadkõmûves pártok csak úgy kapkodtak utána, nemhiába. Látták benne a romlott erkölcs, az Istentõl való elfordulás és a monarchiaellenesség lehetõségeit. Ezért is lett õ az egyik zászlóvivõjük. Õ pedig pénz, picsák és mámor ellenében bármit képes volt leírni. Sok ember, aki benne van a mély vízben, persze, hogy már jobban átlátja, hogy mi miért és hogyan mûködik, az nem nagy dolog. Emberként és magyarként csúfosan megbukott. Méltatlan bárminemû magasztalásra. Akkora nagy költõzseni sem volt, mint ahogy azt szeretik bemutatni. Mûveinek olyan nagy hatása sem lett volna a háttéremberek nyomása és a rendes mûvészek félreállítása nélkül. A Nyugat, liberális szemléletû lapot országszerte, amikor a legnagyobb példányszámban adták el, kb. 900 db kelt. Herczeg Ferencék konzervativ lapja, a Világ, ellenben 40.000 db példányban került az emberek kezébe (pont ezidõtájt volt a Nyugat már csak 300-as példányszámú). Ennyit Adyról. Nemhiába kapott olyan állami temetést, mert sem egy évvel, sem pedig egy évvel késõbb nem tudtak volna ilyen állami temetést adni neki. A wikipédiával és a hiedelemmel ellentétben nem tízezrek búcsúztatták ezt a semmirevalót, hanem jóindulattal is csak pár százan...
888 #13 ebtelep
- 2019-01-29 12:19
Igen, van mikor érdemlegeset is írt...

http://epa.oszk.h.../10556.htm
75 #14 talpi
- 2019-01-29 15:27
Ady elõre vetitette, Móricz " A rokonok" c. anyagát. Nem véletlen, hiszen tudta, benne volt. Ne kedvelem, mégis, valahol igazat adok neki, hiszen, annak ellenére, hogy mibe keveredett, mégis, idõnként kitört belõle a magyarság iránti " sajnálata".
1313 #15 zoli
- 2019-01-30 16:03
Talpi!
Azt is!

"Itt, ebben a kis szerencsétlen országban el kell felejtenie gondolkoznia az embernek, ha nem akarja, hogy megfuttassák, hamar célhoz juttassák a kálváriáján. Itt a segítség nem azoké, akik segítségre szorulnak, de a bilincs sem azoké, akik megérdemlik. Itt hazugság, megalázkodás és butaság az enyhítõi csak az élet kínos terhének. És még mindig visszafelé megyünk. Ameddig csak lehet--a középkorba.."

/ Ady Endre: Betlehem néma, Nagyváradi Napló, 1901. december 25/
75 #16 talpi
- 2019-01-30 18:03
zoli
Dehogy kell elfelejteni gondolkodni. A nagy szart. Igenis, gondolkodni kell, és igyekezni tenni is. Hiszen a "restség" az õ malmukat táplálja vízzel, pedig nem a malmot a, torkukat kellene azza táplálni, folyamatosan, hátha tud közben levegõt is venni. Ha nem úgy járt, hiszen szent állatuk a hal, mint a HIT gyülinek, akkor kell hozzá kopoltyú is,. Nincs? Basszus, akkor meg tetszettek fulladni.
Sajnálatra sem méltók, majd akkor, ha önnön maguktól vissza hordják a Nemzet elrabolt javait, na akkor, annak ellenére a "pucolj már" listára lesznek téve, mert a "vér nem válik vízzé", még véletlenül vissza fertõzõdnek.
1313 #17 zoli
- 2019-01-30 18:23
Az én agyamtól azt mondanám,hogy Ady az átlagra gondolt,nem azokra akik gondolkodni mernek.Lehet mi is az átlag vagyunk,csak idõnként gondolkodunk.
139 #18 jozsef toth
- 2019-01-30 22:05
· Posta Imre - 2019. január 27. 08:32 · Részletek · 17 hozzászólás · 669 megnyitás ·Nyomtatás
Mennyi erdekes szam?

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.94 másodperc
3,554,665 egyedi látogató