Bejelentkezés
Toroczkai László északi falat építene

A Momentumot Macron és a Rothschild-ház támogatja, a Jobbik pedig a magyar történelemben példátlan árulást hajtott végre – mondta elsõ évértékelõjében a Mi Hazánk elnöke. Toroczkai László a migrációt illetõen azt mondta, a végsõ cél Magyarország és egész Európa, az „északi civilizáció” megmentése, megvédése és újjáépítése.
A következõ századfordulón a Föld népessége már meghaladja majd a 11 milliárdot, a bolygó lakosságának pedig negyven százaléka afrikai lesz. Ez a tömeg pedig el fog indulni az egyre inkább elnéptelenedõ Európa felé – kezdte elsõ évértékelõ beszédét Toroczkai László.
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke azt hangsúlyozta, amellett, hogy a túlnépesedett országokból azért jönnek Európába, mert itt jobbak az életfeltételek, két nagy csoport generálja is a migrációs folyamatokat.
A pártelnök szerint Európa megmentése a cél
Fotó: Teknõs Miklós
– Az egyik az a politikai kör, amelynek érdeke a kevert népességû Európa, hogy az európai emberek eltûnjenek, és az Európai Unió egy olyan gyarmatosító birodalom legyen – fogalmazott a pártelnök, aki kitért arra, hogy George Soros mellett azonban kevés szó esik arról a „macroni politikáról, amely ma már az EU hivatalos politikája”.
Hozzátette: Macron – aki Rothschild-bankárból lett Franciaország elnöke –, bejelentette, hogy Európa minden tagállamában létre kell hozni saját politikai erejüket, amelyen keresztül az amerikai típusú bankárrendszer meg tud valósulni. Hozzátette, a harmadik veszély, amely Európa biztonságát fenyegeti, az iszlám, illetve az iszlamizáció, ami nem csupán dogmákról szól, hanem egy civilizáció is.
– A Mi Hazánk szembehelyezkedik a bankárrendszerrel és az iszlamizációval egyaránt. A mi hangszerünk nem a vuvuzela, hanem a hegedû, népviseletünk nem a fûszoknya, hanem a cifra szûr, nem sárkunyhókat építünk, hanem katedrálisokat, és nem embert eszünk, hanem töltött káposztát – fogalmazott a pártelnök, aki szerint pártja végsõ célja Magyarország és egész Európa, az „északi civilizáció” megmentése, megvédése és újjáépítése.
– Ez azt is jelenti, hogy fizikai, illetve kulturális és szellemi értelemben is falat kell építeni a Kamcsatkától Izlandig terjedõ „északi civilizáció” védelmében, mert Magyarország a magyar embereké, Európa pedig az európaiaké.
A belpolitikai helyzettel kapcsolatban Toroczkai azt mondta, az egyesült balliberális tömböt három párt alkotja. – Az MSZP és a DK mindig együtt mozgott, és egyeseknek azt a szocialista álmot testesítik meg, hogy lesz még Kádár-rendszer, noha nincs nagyobb bankár Magyarországon, mint Gyurcsány Ferenc – mondta a pártelnök, aki a Momentumról úgy vélekedett, azt kell látni, milyen gigantikus erõk állnak mögötte.
– 2022-ben az egyik legnagyobb ellensége lesz a nemzeti erõknek – hangsúlyozta Toroczkai, aki felidézte, hogy egy francia lapnak adott interjúban Hajnal Miklós, a Momentum alelnöke elmondta, hogy havonta találkoznak Macronnal és a többi Rothschild-féle bankárral Párizsban, hogy megkapják az útmutatást.
A Jobbikról mint harmadik balliberális pártról a Mi Hazánk elnöke azt mondta, olyan árulást hajtott végre a magyar történelemben, ami példátlan. – Mintha azt mondanánk, Kun Béla Horthy Miklós kormányzó koalíciós partnere, Adolf Hitler a Jad Vasem múzeum igazgatója, vagy Sztálin Nobel-békedíjat ad át.
Errõl szól a Jobbik átalakulása, ami, miközben pillangóból hernyóvá változott, a magyar történelemben a pártok Hegedûs hadnagyává vált – fogalmazott Toroczkai, aki szerint azok az erõk, amelyek az egyesült balliberális tömb mögött állnak, felismerték azt a „számukra tragikus, számunkra reménykeltõ valóságot”, hogy a magyar emberek „nem vevõk a momentumos életképtelen gyerekekre”.
– A Jobbik ahhoz kell, hogy híd legyen, amelyen a szavazók átmennek és a balliberálisokra voksolnak, hogy ismét a „brüsszeli degenerált politikát” támogató baloldali kormánya legyen az országnak – mondta. Toroczkai leszögezte, a Mi Hazánk nem fog össze más pártokkal, miként a bárány sosem foghat össze a farkassal.
Link
Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. January 29. 17:45:58
- 2019. January 29. 17:50:36
- 2019. January 29. 17:55:07
- 2019. January 29. 17:58:15
- 2019. January 29. 17:59:56
- 2019. January 30. 13:47:45
- 2019. January 30. 14:24:54
- 2019. January 30. 15:27:29
- 2019. January 30. 16:01:04
- 2019. January 30. 16:17:59