Bizony-bizony, gyûjtöttük ám a sok vasat hozzá, mármint az Erzsébet hídhoz.
Van is egy táblácska/ha még megvan/ " a budapesti úttörõk" stb-stb. még akkor is, ha nem voltál az.
Szép idõk voltak, viszont, akkor még nem volt ekkora katyvasz. Annak ellenére, hogy néhány év elõtt még az utcákon dörögtek a fegyverek.

Talpi! Akkoriban még kevés úttörõ volt...

Azonban a háború utáni években az emberek mindent megtettek, hogy a város valahogy talpra álljon. Persze akkor is , mint mindig voltak, akik a zavarosban halásztak, és nyerészkedtek.
Általános iskolásként még mentünk a kiégett Budai várba is, hogy a nagy téglákról kapargassuk a habarcsot...
Aki ma látja, meg sem gondolná, hogy mi volt a Várhegy tetején.
Az amerikaiak gyújtóbombákkal sorozták meg, és égett egy hétig, a szüleim mondták.
Talán éppen ezért is fáj az embernek, hogy mindent az emberek önzetlen, vagy ingyen munkájával hoztak rendbe, no meg némi állami szervezéssel, fizetésért, és ma szinte minden a másé. Ugyanez a helyzet az évtizedek alatt megépült korszerû gyárakkal is, amik sok esetben nem csak fillérekért keltek el, de ma már nyomuk sincs. Le kellett építeni a konkurencia lehetõségét is. Minden területen!!!

Kedves Bivaly!

Gondolkozni talán még szabad, bár ki tudja, abban is mennyire turkálhatnak...
Sajnos mindig is többet gondolkoztam, amit láttam, mennyire esztelen dolgok, de ráhatásom semmire nem volt, csak a saját életünkre. Ami nem minden esetben tetszett a gyerekeimnek sem, mert a másiknak mi minden van... Az a minden csak a kivagyiságot szolgálta sok esetben, és nem a tartalmat. Tõlünk az utóbbit kapták. Ezért is lógnak ki valamennyire a jelenlegi átlagból, és ez soha nem az elõremenetelt szolgálja a napjainkban.
Aki gondolkodik, az látja, mi miért történik, bármit is mondjanak a hírekben. Az ismeretek, a tudás soha nem felesleges, még akkor sem, ha nincs az embernek hatása másokra.

Beszélnek a felmelegedésrõl, meg a jéghegyek olvadásáról. De arról nem, hogy miért olvad Grönland... A repülõk, melyeknek a legegyszerûbb útvonal a két kontinens között, az egész szigetet beborító feketeség a következménye. A nap eddig is sütött oda, csak a hófehér jég visszaverte a hatását. A repülõgépek által kibocsájtott korom az egészet belepte, és ettõl olvadnak a szigetet borító jéghegyek, de ez nem zavar senkit, a forgalom ott is megy. A fekete felület a meleget megfogja, és az édesvíz a tengerbe kerül, akár a helyi, akár a világ élõvilágát befolyásolva, a tengerszint emelkedésérõl nem is beszélve.


De ennél sokkal prózaibb dolgok is bizony elgondolkoztatóak. Kiment a divatból a hagyományos pelenka, mert milyen macera, meg minden egyéb van vele, és a gyerek bõre így mennyire meg van kímélve. Ami valójában nem igaz. Láttam az unokáimnál. Szagolgatni kellett, hogy nincs-e esetleg eredmény... És elõfordult, hogy észre sem vették, és akkor már a bõrnek annyi. Nem beszélve arról, hogy állítom, hogy ezért is lesznek sokkal késõbb a gyerekek szobatiszták... A szülõnek rengeteg pénz, rengeteg szemét a szeméttelepnek, és becslésem szerint mire egy gyerek kinövi a pelenkát, addigra egy családi háznyi méretû szemetet gyártottunk vele.

Már a csapvíz az öregeknek sem felel meg, veszik a ki tudja milyen ásványvizeket, a rengeteg palackkal, még ott is, ahol egészséges az ivóvíz, mi több jó ízû is.

És a gyógyszerek... Imre említette, hogy nagyobb dobozokban gyártják újabban. Ezt én is észrevettem. De ami ezen túl még nem mindegy, az összes csomagolás olyan, aminek nincsen újrahasznosítható része. Lehet, hogy így higiénikus, meg egyszerû, de valakiknek ez csak a profitot növeli. Még a szemétszállítóknak is, mert az sincs ingyen.

Valamikor szégyen volt, ha valaki szakad holmiban járt, mert az nem a szegénység nyoma volt, hanem a gondozatlanságé. Ma pedig a divat eleve rongyokat gyárt, és még az ára sem kicsi, mégis feszítenek benne, mintha elegáns lenne.

És még valami...
A mi idõnkben egy-két elhízott gyerek volt. Ma már utálok kimenni emberek közé, a fiam nevet rajtam, hogy nem állom meg szó nélkül, mert alig látni normális kondícióban lévõ fiatalt, a legtöbbjük elhízott, fiúk, lányok egyaránt, és ráadásul olyan göncökben járnak, ami semmit nem takar el, sõt kihangsúlyozza a gusztustalanságot. Rövid a póló, kilóg a has, aztán évekkel késõbb fogalmuk sincs, miért van annyi nyavalyájuk. Persze ebben a szülõk is hibásak, mert már mindenhol esznek, és nem olyasmit, amit otthon megfõz az ember. Valahogy nekünk még maradt idõ a fõzésre, igaz, hogy nem a tévémûsor határozta meg, hogy mikor mit kell csinálni.

Persze én vagyok a korszerûtlen... Pedig akkor, amikor már általánosan van hûtõszekrény a háztartásokban, akkor ez is megoldható lenne, csak elõre gondolkodással, és némi munkával járna.

Mindenre rányomja bélyegét a nemtörõdömség... Árvizek ott, ahol addig soha nem volt, mert a patak és az árok elhanyagolva, meg az autóbejárókban akkora csak a csõ, amit még talán beépítettek, hogy kevés víz tud átmenni rajta, és azért néha még akadnak felhõszakadások is... Házak pincéi beáznak, falak megroppannak...

No és a belvizek... A korábbi árkokat eltüntették, hogy nagy táblákon a munkagép jobban dolgozhasson. Azok az árkok nem hülyeségbõl voltak...

De nagyban is igaz a hülyeség. 2010-ben, amikor Felsõzsolcát majdnem elvitte a víz, még a laikus is tudta, hogy a legnagyobb bajt az okozta, hogy egy autópálya szakaszon, ami akkor nem vitt a semmibe, úgy emeltek magas töltést, a Sajó árterületén, hogy megfogta a vizet, ami nem tudott lefolyni, ahol korábban megtette, hát kilépett... Nem tudom, ki tervezte így, de a helyszínt nem nagyon ismerhette... Íróasztal mellõl pedig nem megy. Igen, nagyobb lett volna a beruházás költsége, ha hidakat is terveznek bele. Nem tudok róla, hogy bárki megütötte-e a bokáját miatta... Azt viszont meghurcolták, aki átvágott egy gátszakaszt munkagéppel, hogy a települést ne öntse el még jobban a víz. Mert ki engedte meg neki...?

Hát én csak elmélkedek és morgolódok... Sokkal többet kifelé nem tudok tenni... Mint még sokan.

Bármennyire is sok erõfeszítéssel jár, de ahogy a figyelmetekbe ajánlott video-ban is elhangzik a Dr. Abdrásfalvy Bertalan néprajzkutató elõadásában. Nincs más elõre mint hátra. Hova hátra? A mára teljesen megcsonkított, és mesterségesen elfeledtetett magyar kultúrája. A szeretetlenségbõl és a gyül-ölet júdaista, cionista, imperialista, kommunista, kapitalista-liberalizmus káoszából a szer-etet magyar kultúrájába. Ami mint már írtam nem kis erõ lehetett mert kr. u. 907-ben töbszörös túlerõvel szemben is segített csatát nyerni a sötétség eröivel szemben. Ez az egyedüli út elõre, aminek persze sokféle következményével kell számolni, de a végén megéri! Persze megértem azt is aki azt mondja, hogy már késõ vagy ez mára már kivitelezhetetlen. Viszont így meg teljesen biztos, hogy a földi pokol vár ránk, vagy majd unokáinkra.

Valamikor sok éve, mikor tanulmányoztam a zent, beléragadt a fülembe, beleégett az agyamba egy mondat. Így hangzik: Tanulj meg mindent és felejts el mindent! Nem fordítva!

Levente, a "felejtést" azok élhetik át, akik már "megtanulták" a leckét. Szerintem a zömünk úgy van már ezzel, hogy "minek tanultam meg" ha nem tudok vele mit kezdeni. Most jön a "felejtés" idõszaka. Ez bizonyos harmóniát hozhat de csak személyre szabottan. Aki nem akar tanulni, vagy nem járta ki az oskolát ezt nem élheti sem meg, sem át. A düh, harag, kiábrándultság...teljesen jogos.

Rémesen hasonlít a helyzet az alábbi jelenséghez:

A gyász szakaszai

A veszteségre adott reakció számos tényezõtõl, és az adott személy jellemétõl is függ, de a gyász öt általános fázisa és ezek sorrendje szinte mindenkinél megegyezik.
1. Tagadás

Elõször szinte sokkos állapotba kerülünk a veszteség híre hallatán, és ennek megfelelõen nem vagyunk képesek elhinni, hogy megtörtént a szörnyûség. A gyász elsõ fázisában tagadjuk a veszteség mivoltát.
2. Harag

A második szakasz beköszöntése a gyász folyamatában mindenkinél máskor jön el, egyénenként különbözik, mikor jutunk túl az elsõ fázison. Elõbb-utóbb azonban mindenki eljut idáig, hiszen a tényekkel szembesülni kell. Ilyenkor azonban harag lesz úrrá rajtunk, tehetetlen dühöt érzünk, és valakit mindenképpen találunk, akit a szörnyûség bekövetkezése miatt hibáztatni tudunk.
3. Alkudozás

Idõvel a harag csökken, és az alkudozás fázisa következik. Ebben a szakaszban arra gondolunk, hogy bárcsak lenne még esély arra, hogy az elveszített személy mégis éljen, számba vesszük, mit meg nem adnánk azért, hogy újra láthassuk õt.
4. Depresszió

Az alkudozás szakasza nyilvánvalóan eredménytelen marad, hiszen már nincs min alkudozni. Ekkor tudatosul bennünk igazán és végérvényesen, hogy valóban és örökre elveszítettük a szeretett személyt, nem jön vissza, hiába próbálkozunk alkukat kötni. Amikor ez a felismerés megszületik, depresszió lesz úrrá rajtunk. Senkivel nem szeretnénk találkozni, beszélni, magunkba fordulunk, felidézzük az elhunyttal kapcsolatos emlékeinket, és semmi mást nem érzünk, csak azt, hogy szomorúak vagyunk. E szakaszt leginkább az állandó sírás jellemzi, amely által kimegy belõlünk a stressz és a félelem.
5. Elfogadás

Az elsõ négy szakasz után törvényszerûen következik az utolsó, az elfogadás fázisa. Ekkorra már túlestünk a kezdeti megrázkódtatáson, meggyászoltuk a szeretett személyt, és már képesek vagyunk elfogadni a halála tényét. Ez persze nem azt jelenti, hogy azonnal túl is lépünk a történteken, de elindul a sebek begyógyulása, és már képesek vagyunk arra, hogy gondolatban elszakadjunk a halottunktól, és elegendõ erõt érzünk magunkban ahhoz, hogy tovább éljük az életünket nélküle.
https://www.almapatika.hu/alma-magazi...-ot-fazisa

Imre, ez kellett most nekem! Tovább tanulunk, és felejtsük is el. Újabb lecke, újra megtanulva. Igen, csak ez maradhatott a szintén felemelkedett mester Buddha tanítása, vagyis ez jutott maradt mára " osztályrészül " a gondolkodóknak. Elfogadom, tanultam, felejtek. Akkor csak figyeljünk magunkra és a körülöttünk lévõkre.
Hálás, köszönet érte neked!

Kedves Imre!

Amit írtál a gyász 5 szakaszáról, az nagyon jó összefoglalás!
Úgy gondolom, hogy nemcsak a gyászra, de a betegségre is vonatkozik. Ez egy kicsit saját tapasztalat így a 69. évemben. Most -súlyos betegségek árnyékában- a 4.-5. fázis tájékán tartok. Sokmindenen átmentem, de itt vagyok, mert 65 gyümölcsfának és egy 2500 m2-es környezettudatosan kezelt területnek szüksége van rám, ha már az embereknek nem is, illetve nem fogékonyak arra, amit én tudnék adni.

S. ezért morálisan "Életszerübb" a keleti /! BUDDHIZMUS/ világnézet mert fehérben öltözködve ünneplik az eltávozottat, és ha jól viselte a földi dolgát vissza már nem kerül az anyagi "por" világba.

A " MI" zsidó - keresztény neveltetésünk viszont gyászolja a semmi
t, mert ugye kollektív megváltás nincs, és Jézus nem halt meg a keresztfán, ráadásul nem volt zsidó, ez már tudott tény.. Deklarálni nem lehet mert akkor az egész "mûaikotás" összedõlne, a Római birodalom!

Kolpeny le a kalappal elõtted! hatalmas területen foglalatoskodsz isten adjon neked jó erõt és egészséget a munkához közeledik a tavasz, lesz teendõ bõven a kertben,nekem is van durván egy 1900m2-em nekem csak most adta meg a teremtõ hogy neki kezdjek régóta vágytam már rá hogy azt egyem amit megtermelek magamnak...ha estleg nem veszed rossznéven majd kikérném a tanácsaidat.. néha..

Köszönöm Ata a jókívánságokat!

Neked is kívánok jó egészséget az élet minden területén, így a kertészkedéshez is!

Én itt, Nyugat-Dunántúlon nem igazán jó termõhelyi körülmények között igyekszem ellátni zöldséggel-gyümölccsel a tágabb családot. Szívesen elmondom a tapasztalataimat...