Hogy ne legyen megaláztatás, sértõdöttség, ne járjon fájdalommal ... Eddig is éreztem és tudom, miért nem vagyok híve igazán az írásos kommunikációnak, fórumozásnak, csetelésnek, mivel ezeknek többnyire negatív "hozadékai" vannak...
Ez az írás most személyemrõl szól(?), bár nem szeretném ezt így itt kitárgyalni (magánéletem), mert meglehet egy hipotéziseken alapuló történet fog elétek tárulni, ami nem is tartozna a honlapra, de ezeket valahol, valahogyan, élményekként megéltem, tapasztaltam a saját bõrömön, éreztem mindennek hatásait, a szûrömön át ezen jelenségek hagytak mély nyomot az életem egy rövidke szakaszán, eddigi vonalán, amiket közzé teszek ország/világ elé és nem sajnáltatásból, önsajnálatból, semmi egos hozzáállásból, mert tudom/gondolom vannak kik rosszabbul is megéltek hasonlót, vagy bármilyen más tragikus történéseken mentek keresztül. Tehát, nem a kivagyiság, magamutogatás, az önfényezés, a kivételezés, a "magyarázkodás" hajt ebben, hanem hogy fényt derítsek valamilyen formában a velem
történtekkel kapcsolatosan. Ugyanakkor lehet, jobb ezt elengedni ahogyan van?
...és mint írtam nem vagyok patyolat, nem vagyok mindenható, nem tudok oly sokat, viszont az alapvetõ természetem nem olyan. Az itt legelsõ cikkem egyik hsz-ben tettem fel egy igen fondorlatos kérdést, melyre eddig nem adatott válasz. A következõ:

"Addig is válaszoljon valaki arra a kérdésre. Miként lehet segíteni bárkinek, bármin is, egyáltalán akármit tenni egy valamiféle "megfoghatatlan" álnok rosszindulatúsággal szemben anélkül, hogy a többieknek ne ártson azzal? Túl paranoiás lettem? Totál hibbant vagyok."

És még mielõtt tovább lépnénk, mindehhez azonnal komolyan szeretném leszögezni s hozzáfûzni, ha bármiféle valós dolgokról lenne szó az elkövetkezendõkben, amik most leíratta-tik és bárkit ezzel bajba sodrok/sodorhatnék, akkor vállalom a felelõsséget mindezekért, úgy hogy ezért - vulgárisan szólva - az autó engem csapjon el. Nem érdekes, talán így egyszerûbb és tisztább. Ez nem hõsködés, sem mártíromság, csak mert másoknak nem ártanék ezzel, szeretném elkerülni, hogy baj érjen bárkit, aki személyemhez köthetõ így vagy úgy a rég- és közelmúltban. (Elejét venném, ha úgy volt, ahogy volt, de nem tudok különbséget tenni, s egyébként mit kezdeni vele, értelmezni sem igazán. (2. pont) Nem hibáztatok senkit és nem haragszom senkire, és nem véletlen írom, "nem bántásból" mondom.)

Hibbant lennék nem igazán jelentem ki ezt így kerek-perec (de mégis), viszont senkinek sem kívánom azt a kínt lelkileg, szellemileg, mely át-átcsapott jó néhányszor fizikai fájdalomba, amit háromszor kellett megélnem az évek folyamán hónapokon keresztül, aminek kísérõ jelenségei voltak a hiperglikémia (vele együtt a rossz közérzet és hangulat), a hirtelen fogyás, szorongás, rohamok, stb.
Most megpróbálom pontokba venni azokat a lehetséges magyarázatokat, melyek nem zárhatják ki egymást, de valószínûsíthetõ, csak egyfajta idegi leterheltség volt - bizonyos objektív látásmódban - amit a végén bõvebben kifejtek.

1.
Talán ez lesz a leghosszabb és legalapvetõbb téma, mely ezt az egészet is kiíratta. Ez pedig a zaklatás és/vagy "játék", melyrõl korábban volt fenn cikk. Ezen témát igen részletesen is le lehetne pötyögni, de a fentebb említett hozzáfûzés okán sem szeretnék hosszas névlistába bocsátkozni, mert nagyon sok, rengeteg személyrõl lenne szó, akik az életem során a környezetembe kerültek (mondhatni mindenki?), így egyrészt a tévedés is fennállhat (mivel nem tudok különbséget tenni, nem szeretnék abba a hibába esni, hogy alaptalanul gyanúsítgassak, vádaskodjak, sem minõsítsek, ítélkezzek, és/mert nem véletlenül írtam azt sem, hogy ki-ki maga döntse el), ugyanakkor mint volt, korábban említettem, semmiféle bosszúvágy és gyalázkodás nem hajt, mivel nem természetem, aztán ezt majd a 3. pontban fogom tovább ecsetelni. Másrészt mindenképpen kellene legalább egy példát venni a nevek alapján, amikbõl valljuk meg egy kisregény is kikerekedhetne, annál is inkább mert akár 15 év távlatából kellene visszatekintenem (oldalakban mérhetõ). Azokra a szituációkra, amelyekre ha jobban "rámeditálok" úgy a lehetõ legjobban visszaemlékezni a legaprólékosabban, ezért csak a fontosabb eseményeket veszem az elsõ megpróbáltatásomtól, ami majd 6 éve kezdõdött.
Emlékszik még valaki arra a 2012-es olimpiai skitre, ahol is egy második 9/11-es eseményre lelhettem az elrejtett 9-es alapján az ismert Waco/Big Ben illuminátus kártya szerint? Ezt nem ragozom, mert nem történt meg az esemény (ha egyáltalán bekövetkezhetett volna) viszont az ezt követõ 12. és 13. rész után kezdõdtek el komolyan az esetek, amire úgy véltem, nekem szólna egy cikk, de Imre megnyugtatott, hogy nem rám vonatkozik, és igaza lehet: nem.
2013 késõ nyarán édesapám vett észre rajtam egy megváltozott "viselkedést", ekkor gyógyszeres kezelés alá kerültem, melyet szerencsére igen rövid idõ alatt befejezhettem. Ennek oka pedig, a már néhány hónapja zajló szituációk, amit most még így nem nevezném zaklatásnak, mert pontosan nem értettem mi is történhetik valójában velem. Korábban volt írás errõl a "játékos" témáról egy oldalon, ami nem teljesen volt kifejtve (nem egyezett) a késõbb olvasott zaklatással, ennek ellenére mégis éreztem, gondoltam itt valamiféle feltérképezésrõl, ügynöki dologról, vagy egy pszichológiai hadviselésrõl lehet szó (?) Többnyire utcán, a lakhelyemen, és olyan helyeken, ahol nem számítottam volna rá, a természetben, ha csak a párbeszédekre gondolok (Biztos jól hallottam?). Egy-egy jelenséget, azért megírok, mint pl. az utcán valakiknek torkaszakadtából elhangzó szavak, szófoszlány, vagy éppen haladatában valakik elmentek mellettem pont hogy olyan mondat, szó hangzik el, amihez rögtön tudtam asszociálni a velem kapcsolatos dolgokra (véletlen, egybeesés?). Mondjuk az egyik, a jelszavam egy része, a videó-fiókomé, amit jogsértésre hivatkozva az egészet töröltek. Vagy egy felvetett téma egy hölgy által/társaságában, miszerint létezik valamilyen betegség, ami az agy egy olyan memóriáját törli igen rövid idõn belül bizonyos biokémiai folyamatok következtében, hogy minden emlék törlõdik, amik az 5 percnél is korábbi megélt történésekre vonatkoznak (talán csak bevonzottam a hasonló érdeklõdésûeket?). Az utcán elhaladva boltosok tekintetét, ahol éppen elõttük valamilyen szituáció játszódott le. Vagy a tárva-nyitva lévõ ajtók üres helyiségekkel. A rendõrség, a közterületesek hirtelen feltûnése. Az egészet úgy éltem meg, mintha valamilyen kémkedésre adtak volna okot. Egyes események akárcsak egy színdarab szereplõje lettem volna, benne egy statiszta. Csak néztem. Mi ez? Érdekelt egyre-másra, lehetett ennek valami oka, mikor úgy jobbra fordult, és a spiritualitásban (is) találtam meg valamiféle választ (4. pont). Úgy, érdekelt, de nem tulajdonítottam akkor neki nagy jelentõséget, viszont amikor sikerült munkába állnom, az évek folyamán motoszkált bennem valami, mely nem hagyott nyugodni, miszerint meg kellett történnie egy változásnak, ami nem tudott... Egyszer-egyszer beszéltem Imrével ez idõ alatt, szóba kerültek a filmek, hogy fontos, nem fontos. Annak éreztem, aztán többször volt, hogy nem. "Ajánlotta" menjek, "élni", amire hát ... jó, igen ...
Az évek teltek (igen hamar) közben ugyanúgy néztem, figyeltem az eseményeket, mûsorokat, elõadásokat, filmek tömkelegét, jó néhány könyv, ahogyan hosszasan évekkel azelõtt is, változó intenzitással, de igazán nem vettem annyira komolyra, csak úgy magamnak, gondolván alig érdekel valakit is ez, meg egyáltalán lehet csak értetlenkedés lenne. Ekkor került egy bizonyos cikk elém a zaklatásokról, hogyan mûvelik és kik által. A nem rövid cikk olvasása közben valahogy bele tudtam élni magam az író helyzetébe, mert hasonlóan éltem meg és tapasztaltam a körülöttem zajló eseményeket. Éreztem, hogy még mindig nincs rendjén valami. Éltem az "átlagemberi" életet, ahogyan évekkel korábban is ... valamiért nehezen ment/megy. Minden ilyen-olyan próbálkozás csak nem akart sikerülni, bármi is volt az. Nem azért, mert nem akartam igazán, vagy önbizalom (mit tudom én milyen jellemzõk. Nem ... ez tapasztalat...) Ellenben a témákkal foglalkozva elememben voltam, de talán sokk lett... Aztán 2017 kora nyarán egy tragikus esemény kapcsán valami legbelül "megszólított". Kicsit intenzívebbre vettem ezt az egészet. Majd õsszel egy újabb, a családban történt tragikus eset, és az ezzel kapcsolatos kudarc után nem sokkal folytatódtak a megpróbáltatások. Ez volt a második és az elsõhöz hasonlóan kemény - bár rohamok nélküli - aminek fordulópontja az ünnepek alatt történhetett meg, viszont a februári hónap végén éreztette elõször hatását. Most úgy írom, elme-kontroll alatt állhattam, de ez csak a késõbbiekben (félidõ után) tudatosult bennem, ez benne lehet a pakliban(?). Majd bõ hónapig olyan hatások értek, olyan érzetek, érzelmek, és ezekhez társult és egyéb gondolatok kavarogtak bennem, amiket ha máskor is volt ilyen korábban azért ezt-azt viszonylag tudtam kezelni és túltenni magamat. Ezek a gondolatok ráadásul nagyon is zavaróak voltak (mondhatni bántottak) a természetemet illetõen (túl sok volt az a negatív pont, ami azért nem jellemzõ rám) már csak azért, mert ez valahogy nem belülrõl jött, hanem kívülrõl, mintha "betáplálták". Ha nem akartam gondolni erre se vagy arra se, akkor is "beköszöntött" nem tudtam sehogy sem kizárni, többnyire folyton-folyvást. Ez attól vált számomra gyanússá, hogy ezen idõ alatt, nem tudtam aludni éjszakákon keresztül. Nappal úgy minden rendben volt (azért éreztem ennek a folyamatnak a végén valami manipuláltságot és megkezdõdtek a szituk is), viszont lefekvéskor egyszerûen nem tudott elnyomni az álom, akármilyen fáradt lehettem. Néhány éjszaka tudtam aludni, mert talán idegileg kikészültem. Jellemzõbb az volt, hogy napokig, sõt egy héten keresztül csak feküdtem és nem ment az elalvás, ha egy pillanatra is igen, rövid idõn belül heves szívveréssel - mely hosszabb ideig is eltarthatott - pattant ki a szemem. Reggelre nagyon fáradtan kászálódtam ki az ágyból. Ez az elme-kontroll nem az, ami a mindennapi életben mindenkit érintõ sugárzás a mobil és egyéb adó-vevõk, stb. által kibocsájtott frekvenciák befolyásolnak, manipulálnak, lenyomják a tudati szintjét az embereknek. Ezt irányítottnak véltem, mivel ilyen mód azért sosem agyaltam azelõtt és ennyire erõs, inkább úgy fogalmazom felerõsített érzetet, érzelmeket, gondolatokat nem tapasztaltam sosem. A vége felé újra jöttek a körülöttem lévõ "érdekességek", de másabbról szóltak. Azért írom, a vége felé, mert abbamaradt nagyjából ez a periódus március végén, aminek a zárása egy - már egyszer bennem megfogalmazódott - prózai mû lett. A körülöttem lévõ "cselekmények" megsokasodtak, viszont itt azt éreztem, hogy manipulálhatnak, ellenben nem tudtam volna sehogyan sem bizonyítani, pláne mit kezdeni vele merthogy mit is akarhatnak pontosan, ha most ez az. Pl. Elõször csak egy bizonyos illetõvel kapcsolatban kezdõdtek az esetek, az elme-kontroll alatt. E szakasz után, lettek még páran (errõl minden bizonnyal nem tudnak). Jobban mondva, személyükkel "tarthattak fogva" (de miért és minek? mert tudták mire gondoltam?). Ahogyan döntöttem volna (2. pont) akármilyen kár vagy bántódás érheti õket, abszolút szerettem mindezt elkerülni. Úgy éreztem, bármit is tettem/tehettem volna, õ vele akkor is baj történhet, illetve egy dolgot véltem, hogy a baj ne következhessen be... Mostanra ezek a szálak picit összekuszálódtak, de megmaradtak emlékeimben. Azonnal megint a spiri felé indultam, hátha ebben találok választ, de sajnos az a folyamat megszakadt... (majd a 4-es pontban). Imréhez fordultam párszor, arra a következtetésre jutottunk, hogy édesapám halála miatt kezdtem kiborulni talán elfojtásból... ezt többen is így látták. Próbáltak rávenni megint a gyógyszeres kezelésre, de azt nem akartam. Azért gondoltam menjünk, majd meglátjuk. DE, a legelsõ gyógyszer, amit kaptam, az olyan rosszullétet eredményezett - nem túlzás ha azt mondom, voltak pillanatok mikor... Elõször egy hipoglikémiás tünetnek indult, aztán egy jó 20 perces élet-halál tusát vívtam mentálisan, azt hittem... Na, ekkor mondtam magamban, többet nem. Bármi mást, viszont ezt nem. Kegyetlenül éreztem magam. Majd igen kemény két hónapot követõen újra munkába álltam, egy teljesen más "megvilágításban" látva magam körül a világot. Úgy tettem, minden a lehetõ legnagyobb rendben lenne ... (4-es pont). Folytattam továbbra is az egyéb témákkal és filmekkel, amiket nagyjából csak szeptemberig bírtam készíteni, innentõl kezdve újra tapasztaltam, hogy beleeshetek a tavaszi és a 6 éve történt esetbe. Ezt harmadszorra ugyan jobban tudtam kezelni, a tünetek azért elõjöttek. Úgy voltam ekkor, hogy muszáj az eddigieket befejeznem, mivel nem megy oly gördülékenyen és egyfajta szakaszzárást véltem ebben ... a többit a 4-es pontban.

Ez az egész nekem is még akkor, és most is hol komolyra vehetõ, hol tényleg csak anekdotáknak tûnõ sztorik, amin magam is elmosolyodtam egyszer-egyszer, viszont abban a helyzetben abszolút nem volt mulatságos, nagyon kemény idõszak volt. Így ez az egész önmagában képlékeny talajon áll, viszont...

2.
... ha vesszük a "programozottságot", amit nevezhetünk valamilyen módon mágiának is, melyet ismernek és használnak is a saját és egyéni személyes életük mûködtetésükre a titkos, féltitkos szervezetek, titkosszolgálatok, "zsidók" stb., akkor valahol értelmet nyerhet az elsõ pontban leírtak, pedig "önmagában" is megállná a helyét(?), ez a teória (3-as ponttal együtt). A körülöttem zajló események hol egy vagy több szereplõsek, és - bizonyos színekben - rengeteg tárgy is került ezen idõszakban elém. Autók, szemeteskukák, utcán eldobott, pont ott hagyott tárgy, szemét, ahova szoktam járni/lépni, állni. Egyéb használati eszközök, a második megpróbáltatásnál, dobozok, melyekre talán valami "beskatulyázásszerûre" gondoltam, bár ez téves lehet, és nem is jó a megközelítése, számomra így pedig pejrovatív. A színek, a formák, a hangok, zajok. Ajtók és ablakok, világítások hol így, hol úgy, éppen amilyen cselekmény történt meg velem... Az ilyen-olyan járókelõk feltûnõ viselkedése, akik olyan öltözékben cselekedtek úgy, hogy az adott szituáció valamilyen érzetet, gondolatot (általában negatívot) keltett bennem, de nem tudtam biztosra vélni, hogy ez "ellenem", zaklatásom irányába történne, melyek általában egy esetleges valakivel történõ eszmecsere után ismétlõdtek, fokozódtak, vagy egy ellentétes hatást váltana ki - ami szintúgy rossz érzést eredményezett - mint az elõzõleg egy másik szituáció érzékeltetett. Gondoltam elsõ körben arra, miszerint így, ilyen módon tudják az embert egzisztenciálisan, akár egészség, stb. vonatkozásában manipulálni, "fogva tartani", zsarolhatóvá és tönkre tenni. Ez a "játék", amivel egy pszichológiai hadviselésnek vannak alá véve a "nem beavatottak", egyébként pedig mindenki, a sorsunkat befolyásolják. Ezt másokkal is megosztva, az volt a válasz, hogy nagyon jó képzet-társítok, igen fantáziadús lennék (mondták mással kapcsolatosan, jó forgatókönyvíró lehetnék), csak az elmém játéka, és gondoljam csak újra át, nem kell komolyan vennem - és valószínû, egy marhaság.
Azért írom "programozottságnak", mert a késõbbiekben (a második nehezebb idõszak után) fel-felfigyeltem az emberek viselkedésére, mimikájára, mozgására, stb., a sajátoméval együtt. Rá kellett jönnöm, a nem-verbális kommunikáción kívül is történ(het)nek bizonyos emberi reakciók, amik nem feltétlen lehetnek tudatosak az emberek számára, viszont ha ezek tényleg létezõek lennének, akkor ezt tudatosan kihasználhatják egymás közti rejtett kommunikációjukra, hogy ezzel manipulálhatják az emberi érzéseket, gondolatokat, magatartást, viszont reakciókat is, stb. Ilyen pl. amikor az ember viszketettséget érez a fej vagy a test bármely területén és egy pillanatra odanyúl, megvakarja. Ide tartoznak még a tüsszentés, köhögés, ásítás, ívás, evés, stb. (Úgy is éreztem ezt, ami Alice csodaországában történne.) Vagy éppen valamilyen test, láb és/vagy kéztartást vesz fel bizonyos hangulatában, tudatállapotában gesztikulálása vagy nyugalmi állapotban az ember, amik nem azonosak teljesen az ismert nem-verbális kommunikációkkal, hanem mondjuk pl. a szabadkõmûvességgel kapcsolatosak is lehetnek. Ezek a tartások és mozdulatok, a gondolatokra, érzelmekre (akár a másikéra is), vagy egyfajta nyugalmi és más tudatállapotbeli reakciókra reagál valamiféle módon az emberi test. Valószínû valamilyen energiaváltozás által érezhet az ember viszketettséget, fura nyomást, pulzálást bizonyos pontokon. Belegondoltam, gyermekkoromban jártam akupunktúrára és vannak olyan pontok is, melyek egybeeshetnek ezekkel. Ha azt vesszük, hogy a sámánok, táltosok, többnyire ugye gyógyítók is voltak - ahogyan a magyarság elsõdleges feladata a világon - õk is ismerték a csakrákat, test meridiánjait, a különbözõ energetikai pontokat, az idegrendszer végpontjait, mert ezeken keresztül is tudták kezelni, gyógyítani az embereket. Pl. Miért is a napfonat csakránál helyezkedett el az övcsat, a megfelelõ viseleteik szerint? Ez így igen szövevényes, és csak tényleg én képzelnék ebbe az egészbe egy ilyet. Csak túlságosan "beleagyalok" mindenbe valamit? Viszont egy-egy esetemet felfigyelve és sokan másokét, valahol ez képzõdött le. Nem hinném, hogy ennyi ügynök venne körbe. Mintha a félvilág a nyakamban lihegne. (Vagy csak a képzeletem szüleménye?) Pláne, hogy a verbális kommunikációt meg sem említettem, ami pedig a következõ pontban érzékelhetõbb, már csak azért is...
(Talán valahogy világossá vált a két parafenomén, Hitler és Sztálin, miért is gyilkoltattak le sokakat maguk körül.)

3.
... mert mindezt felülrõl is vezérelhetik, egy felsõbb tudatosság által akár az embereken keresztül, bizonyos szituációk mentén, így most ezt csak "szellemvilágnak" nevezném, hisz nem véletlenül hoztam szóba a Pap Gábor-féle skitet, miként "senki sem maga dönt". Úgy is fogalmaztam, az istenek játéka a virtuális terünkben. Ezzel tudnánk sorsunkat is irányítani, ha megfelelõen ismernénk és tudnánk kezelni, ha mindaz a "programozottság" valóban létezik és mûködne (ha helyesek is lennének a belsõ érzéseink, sugallataink)? Akkor viszont ténylegesen tudnák sorsunkat programozni, de ezzel keresztül húzhatjuk mások sorsát, amibe fentrõl beleszólhatnak így ís úgy is, ha az merõben elütközne az életfeladatuktól vagy a sajátunkétól például. Ez azért más megvilágításba helyezi az 1. és 2. pontban leírtakat. Talán tényleg kódolva lehetnek hibáink, felelõsségünk, természetünk, tetteink stb.? (Ha elütötted a labdát, csak állsz és nézed kimegy-e? Vagy elkezdesz futni és a többit a fizikára bízod?) (jó néhányszor néztem a 8-9-10 részt)
Nálam ez úgy ütközött ki, hogy valamilyen hiba csúszott be többnyire külsõ okok miatt, ha komolyan úgy gondoltam volna valóban egy kémkedésre hajazna (az 1 pontban leírtak) és ahogyan cselekedtem, cselekednék a késõbbiekre tekintve, vagy csak gondolni mertem arra (olyan érzés, tudták minden egyes lépéseimet elõre, tudták mikor, mire, hogyan reagálok) Nem tudtam, és ha akartam volna se jött össze semmi... igazán másoknak ártani, és ezzel valójában is így vagyok annak ellenére, hogy azért meg tudok bántani embereket azzal, ha esetleg nagyon "nyers" lennék, vagy igen "kemény" tükröt tehetnék eléjük(?), de még akkor is bánt az, ha látom, érzem, megsejtem, hogy ezzel valamilyen negatív megélést, érzetet, képet, stb. hagynék a másikban. Nem tudom, nem ott hagyni! Nem hagyom ott csapot-papot, jól megmondtam neki, aztán csak fõjön a saját levében. Nem ez vagyok, még akkor sem, ha igazam lenne (fõleg, ha nem) vagy bármilyen más okból kifolyólag. Mi van ha ezt a sorsnak így kellett hoznia, így van kódolva? Valami miatt történt? Sajnálatos mód, bele kell esnem egy hibába, hogy az elindítson valamit? Vagy ellenkezõleg? Látjátok papolok itt a mentalitásról és emberi természetrõl, stb. (amiket legelõször megírtam), és mégis belesétálok. Aztán fájónak érzem az egészet magamban, muszáj meglépnem, amit kell és nem pusztán miattam, hanem a másikban megélt negatív "hatás" miatt, hogy az ne indítson további rossz "spirálokat" benne, mert az kihat a saját környezetére és így tovább. Valahogy nem mindegy az a "belsõvilága" az embernek, nem mindegy a kicsengése. Ezért ha már "megfoghatatlan" is, és mivel innen indulhatott eme negatív dolog, talán itten meg tudom tenni a bocsánat kérést, mindazoktól, akiket az elõzõ írásaimban valamilyen úton-módon mégiscsak megbánthattam vagy olyant állítottam magamról, ami nem is egyezik meg a már többször leírt jellemzõkkel, tulajdonságokkal, de mégis így tûnhettem fel, belefutottam a hibába. Bocsánatot kérek mindenkitõl, és kik a cikkeket olvasták, természetesen mindazoktól, akiket egyfajta negatív hatásként ért. Valahogy olyasmi is kerülgetett, hogy megérezhettem mások sorsát, de persze ezt könnyû így kijelenteni...
Ha már "szellemvilágról" beszélünk, pár emlékem megmaradt egy-egy ember hirtelen feltûnésérõl és azonnali eltûnésérõl, amit általában "furcsaság" is kísért. Pl. Hátra néztem egy pillanatra, és megállt mellettem egy lány, kinek táskája igen érdekes mód volt nyitva, majd mikor újra hátra pillantottam...hmm hova lett a pali? Azt hiszem - bár ebben nem vagyok biztos - "A zabhegyezõ" címû könyv volt a táskában.

4.
Ez a korszakváltás mizéria (energia, pólus, idõ, minden egyéb ) . Azért is húztam meg az 1. pontban az idõvonalat, mert itt vannak párhuzamok. Ez a téma, amely mindenképpen szó esett többször és nem véletlen nyúltam vissza a spiritualitáshoz sem. Mint írtam a második megpróbáltatásom után figyeltem a környezetemben lévõket, és vissza is tekintettem a legelsõre és azutáni idõszakra. Valamikor akkor tájt 2012-ben került fel egy hír itt is, és máshonnét is láttam, hogy a 2012.12.21-el egy korszak ugyan lezárult, de igazán csak a rákövetkezõ év májusában indul meg egy lépcsõ, ami a rezgés frekvenciájának egy nagyobb ugrását jelenti, ami a tudatosságra is kihat. Nálam nagyjából akkor kezdõdtek el a szituációk. Nem sokkal utána - mikor a gyógyszeres kezelés alatt álltam - mentem igazán ebbe a másik irányba, amit akkor nem vettem túlzottan nagy jelentõségûnek. Viszont tavaly (2018) tavasszal mikor éreztem ezt az abnormális dolgot bõ egy hónapon keresztül, szerettem volna újra - valahogy ösztönösen - ezen tovább menni, munkálkodni, de ez a vonal megszakadt, sajnos az illetõ kivel ezen témákról beszélgettem, eltûnt... Az elsõ esetet követõen olyan érzésem támadt, ami teljesen megmagyarázhatatlan ... egy ismerõs is érdekes hasonló állapotban volt mint én (ez 2014). Elõször azt gondoltam a gyógyszerek hatása, mely egy ilyenféle depressziót vonhat maga után. Majd ez az ismerõs remekül elmagyarázta, hogyan érzi magát több hete és nem tudja hová tenni. Pontosan így éreztem, nagyjából: állok (a semmi közepén), nézzek körbe, és teszem fel a kérdést: mi ez az egész? Most mi is van itt? Mit kéne/kellene tennem? Miért vagyok itt? Ez most mi ez? és körülöttem, mint valami színi elõadásban éreztem magam, egy statiszta. Na, ugyanez a tavaszt követõen újra elõjött többszöri depressziós hangulattal felváltva, mindinkább egy "társasjátékszerûen", ahogyan figyeltem az emberek viselkedését, mint valami bábuk és csak rohangálnak föl-le, mint pók a falon. Mintha egy másik dimenzióban leledzenék - mondom. Nyáron történt események alatt felfigyeltem arra is, hogy nem egyedül voltam, mármint nem egyedi esetként kell kezelnem ezt, mert rajtam kívül is ért másokat is illetõen igen nehéz idõszakok, egyszerre voltunk többen. Elõször 2017 õsze, majd 2018 tavasza, megint érzékelném, hogy valaminek meg kéne történnie... És 2018 õsze, amikor megjelent az obszervatóriumos hír, Robag cikke, majd más információk, és megtapasztalások alapján jutottam arra a következtetésre, hogy itt tényleg nagy lehet a baj. Megint nem tud "feljebb kerülni az a léc" fogalmazzunk így, mert az emberek többsége még mindig abban az alacsonyabb tartományban tartózkodnak. Ugyan érez(het)nek, kapiskálnak valamit, de nem tudják a "közel/régmúlt olyan dolgait" (minimum évtizedekrõl beszélünk) elengedni, átalakítani. Másképpen, -módon látni a világot. Pl. ide tartozik többek közt a pénz(rendszert), aminek valódi mûködését és szerepét tényleg értenék és át is éreznék az emberek, akkor nem lehetne akadálya egy komolyabb összefogásnak/lépésnek, de mint tudjuk ez egy megkülönböztetõ és ezért is egyben megosztó szerepû presztízs érték. Ha csak ezt vesszük, hogy ezen rágódjanak az emberek, máris képtelenség bármilyen különbséget feloldani és elõbbre lépést tenni. Vagy a másik: az agyunk egy antennaként funkcionál és pl. a gondolatokat, a különbözõ energiamezõkbõl, amik körülvesznek, a fenti tudatosságból veszi azt az információt és aztán "vissza" (ezért mondják: eszé-be jut, le-esik, be-ugrik, be-villan) Ergo az embereknek nincsenek teljes-értékû önálló gondolatai. Pl. ezeknek a mezõk rezgését is manipulálhatják elme-kontroll alatt...
Nem véletlenül írtam az ideg- és érrendszeri betegségeket/problémákat, pajzsmirigy és egyéb mentális, pszichés zavarokat. Depresszió, azonnali fáradtság, alvászavarok, más jellegû problémák, amikkel fog sújtani, attól függõen kinek milyen a jelleme, természete, mondhatni "ki milyen megrögzöttsége miatt", hamis egos képzetek, stb., hol fogja érni szervezetében. Most még egy darabig okés ez, de a Nap továbbra is venni fogja fel ezen magasabb rezgésû energiákat, amik hatással vannak a Földre, az egész "Mindenségre", ami mindenképpen felülírja az alacsonyabb frekvenciákat. Akik meg már feljebb tudtak lépni, vagy fentebb tartózkodnak (ez most nem egos kijelentés), azoknak pedig ez újra visszaesést jelent, abban a formában, hogy le van továbbra is nyomva a rezgés szintje, ami a tudati szinttel is kapcsolatban van, és ezért nem tudnak igazán teljes-értékû életet élni és segíteni azt az emelkedést... csak "saját kis közegükben" érzik majd jól magukat, ahonnét ki van zárva minden negatív hatással bíró viselkedés, hozzáállás, legyen az kommunikáció, bármi, ami pl. azt a lelkületûséget "visszafojtaná", és ez mindenkire kihat, láthatóak, érezhetõek ezen hatások és jeleik, azaz mindenki "elszigetelõdve" lesz elõbb-utóbb. Igaz, sajnos kívülrõl nagyon igyekeznek erre rápakolni, hogy ez így is maradjon mindenki számára pl. a kontrollhatóság szempontjából.

5.
Ez pedig az idegi leterheltségrõl (dopaminszintrõl), az elmém játékáról szól. Egy nagyon jó, ideillõ idézet az egyik jelenetbõl: "A TV képernyõ, a retina, az elme szemében, ezért a TV képernyõ az agy fizikális struktúrájának része, ezért bármi jelenjék is meg a képernyõn, az nyers tapasztalatként merül fel a nézõ számára. Így aztán a televízió realitás, a realitás viszont kevesebb, mint a televízió." Az ösztönre is hat. A bõ 2000 film számszerûen nem sok ahhoz képest, amennyit készítettek a világon, de megnézésre azért idõigényes és emellett a rengeteg elõadás és mûsor ezt még tetézhette, amiben a legkülönfélébb témák merültek fel s néztem, és természetesen a könyvek, miként az olvasás is programozást jelent csak lassabban és másabban történik az, "mélyebb nyomot" hagy. Ez igaz a zene hallgatására is... Ismerõs az az elmélet, miszerint az ember arra fókuszál, arra fordítja energiáit, ami érdekli, amire a figyelmünket fordítjuk, ugye? Ez meghatároz bennünket, hogy kivé válunk, viselkedésünket, magatartásunkat, tetteinket, cselekedeteinket, gondolatokat, stb. végsõ soron mondhatni a sorsunkat. (A sorsunk kiválaszt bennünket.)
Tehát, sikerült magamat "agyonprogramozni" esetleg olyan "mélyen" és szerteágazóan, hogy most mafla csaknem teljesen begolyózhattam és ezért a valóságtól (az "átlagemberi" élettõl) már-már inkább elrugaszkodtam. Azon agyalok, hogy a másik mit ért dolgokon, miközben figyelem a külsõ reakciókat, stb. Vagy fogalmazhatunk úgy, hogy a projekcióimról beszélünk?

Sajnálatos mód, ez az idegi terheltség megnehezült azzal a traumával, a sokkal, ami maga a kudarc, hogy nem sikerült édesapám újraélesztése, s a múlt eseményit felerõsítették, és az elmém ezeket egy-szinten kezelhette, melyet még most sem tudtam feldolgozni.

A helyzet az, hogy egyiket sem tudom kizárólagossá tenni, mert mindegyikben látok rációt és ezért magam sem tudom. Nem tudok különbséget tenni, fõleg értelmezni igazán, ezért mit kezdeni az egésszel. Tehát az 1, 2, és 3 pont szerint akár többször is elmehettem lényeges dolgok mellett, mert nem tudom biztosra venni, hogy az ellenem szólna(?), vagy csak belefantáziálok egy teljesen hétköznapi történésbe valamit, vagy fel se figyelek rá. Ezt megfejeli, hogy az 5. pont, majdhogynem felül is írhatja. A 4. pont, amit reálisnak tudok tartani, de nem zárhat ki mást.
Miért írom, hogy negatív "hozadékai"? Mert mindenki az egyéni tükrén keresztül lát bele az adott történetekbe - legyen az bármi - mivel a saját élete megélése és azok pozitív/negatív információja alapján kezeli azt. Nemcsak az, amit úgy szoktak jellemezni, hogy az érzelmek által kiváltott azonnali lereagálás - ami egyébként sem fedi ugye a teljes érvelési lehetõségeket (lásd Enid cikkét) - mivel mindenki (a lelkek fejlõdésük során), a saját sorsa útján jár, aminek a különbözõ szintjein vannak az adott leszületett életében és éppen ki milyen "passzban" van, milyen gondokkal küzd, gondolatai vannak, hogyan és miként érzi magát a világban, milyen úton szeretne járni stb., azt kivetítheti az adott írott formára is. Lázadónak, dühödtnek, uszítónak, de lehet poénkodósnak és tárgyilagosnak, vagy csak úgy "jól van leírta és kész"-nek is azt tekinteni. Nem elég a smile-ik sem. És mivel nehéz korszakban élünk, egy igen nagy kavarodással teli világban, sok-sok súrlódási ponttal, ez nem-igazán a belsõ lelki nyugalomnak és békének kedvez (de meg lehet találni, igaz nagyon nehezen), hanem többnyire a negatív aspektusokban élik meg az emberek és ez oda-vissza hat. Fõleg, ha még az titokban és összeesküvésben történik mindez. Az emberiség "egy magasabb szellemi szférába emelésével", amit mindenki a saját sorsa útján tudja megtenni, egyéni szinten ezt a korszakváltást, ezzel lehetne akkor elérni a kritikus tömeget...
Ezt azért írtam így meg, hogy átessek ezen az egészen és folytatni tudjam, amivel szeretném, ha lenne egyáltalán még értelme... Viszont ezek az agyalások inkább rosszabb irányba vihették számomra is a folyamatot, és bár az az egy-két cikk és hsz, amit írtam talán valóság alapúnak mondható, nem szeretnék abba a hibába esni, hogy másokat megsértsek, kigúnyoljak, egos hozzáállásból belerúgjak pláne nem bosszút álljak. Távol áll tõlem mindez, mégis az az érzésem, hogy megtörténhetett. Így, hát ne haragudjatok rám, kérlek! Remélem ezt sikerült jobb formába önteni, mint az elõzõeket. (Persze, nekem is van egom...)

... a tapasztalat. Talán ilyen a formám. Akármibe fognék, olyan hû, de jól megy, milyen klassz, nagyon jó csinálom. Vagy az elején nem jön össze, vagy a végén mindig valami gikszer üt be, többnyire kívülálló okok miatt, vagy saját hibám is lehet, ami nem igazán mondható tudatosnak. Ezt úgy középiskoláskoromtól fogva vettem észre, dolgozatoknál, érettséginél kezdõdõen. És a további idõkben: a forgalomban az utolsó utáni kanyart, mint Fittipaldi vettem be, mert annyira tolt le a hátulról jövõ - azt hiszem - kék Barkaszos, nem akartam hirtelen keményen befékezni, mivel tuti belém jönne, és a vizsga múlhatott volna rajta, de szerencsére nem történt semmi baj, ha említésre is került... Belegondoltam biztos látta, hogy vizsgázom és szívatásból tehette - de jó móka. Így volt jó lelki világának(?) Vagy csak nem figyelt? Vagy a sors akarata, hogy ne szálljon a dicsõség a fejembe? Mindegy, hosszú...

S légy okos, Domokos! A sors iróniája. Inkább szeretném ezt pozitív módon befejezni az eddigiekhez képest. Társaságban többször elmélyedtünk valamilyen eszmecserében, mindig az volt a végkövetkeztetés, hogy milyen pesszimista vagyok, pedig nem. Állandóan a világvégével zárult majd minden ilyen-olyan téma, igyekeztem megértetni, nem feltétlen az emberiség kihalásáról szólna ez. Így megkaptam a mindenféle jelzõket, duli-fuli, világvége, világfájdalom és hasonlók... Nem zavart, nem érdekes, nem csináltam belõle ügyet, ez van. Aztán ott van, visszagondolva gyermekkori emlékeimre, igazán semmilyen simliskedés nem akart összejönni. Vagy, ha igen? Utólag buktam le. Vagy lelkiismeret furdalásom volt, fõleg ha egy másik embert érintett...

Szóval úgy lettem ezzel az egésszel, hogy a Sors most ezt kívánhatta meg tõlem, hogy fordítsak a másik irányba. Érzésem szerint, amit eddig tettem, mondtam, írtam jobbára negatívan végzõdött... A 22-es csapdája lennék? Vagy a vihar? Mit tehetnék? Vagy mit ne tegyek, hogy a másikat kár, veszteség, fájdalom... ne érjen?
Ezért most akkor azt mondom, õszinte szívembõl kívánom Mindenkinek, hogy pozitívan sikerüljön ez az "emelkedés" a saját egyéni sorsa útján, hogy ez a "korszakváltás" pozitív módon alakulhasson!

RDM