A keresztény holocaust gyülekezõ fekete felhõi

Nagy esély van rá, hogy a kedves olvasó a legtöbb keresztényhez hasonlóan talán soha életében nem hallott még az írás címében szereplõ ún. Noé-i, vagy noahita törvényekrõl. Pedig a legtöbb zsidó és keresztény teológus egybehangzó véleménye szerint ez a törvényzet van érvényben a nem zsidó emberiség felett. Mibõl is áll tehát ez az "egyetemes", és mégis alig ismert noahita törvényzet? A ‘noahita törvények’ mint ilyen kifejezés, nem található meg a Szentírásban. A kifejezés, és minden, amit arra építettek, a rabbinikus zsidóság által szentírásnak minõsített Talmudból származik. Más szóval, az idevonatkozó nézetek bizonyos bibliai szövegeknek a rabbik által felépített tantételeit tükrözik. Késõbb ezek az értelmezések kerültek be a kereszténység fogalomtárába is, akik egyszerûen elfogadták és hitelesnek tartották a rabbik idevonatkozó határozatait. A noahita törvény mindössze hét fõ pontból áll, amelyeket – a rabbinikus judaizmus álláspontja szerint – a Noétól származó pogány népeknek be kell tartaniuk ahhoz, hogy igaz embereknek nyilvánuljanak Isten elõtt, és eljuthassanak az Olam Haba, vagyis az eljövendõ világ áldásaiba. A talmudista judaizmus képviselõi szerint az Isten egyedül csak a zsidókkal szánt szövetségre lépni, törvényei csupán nekik adattak meg, míg a pogányok - akiknek tilos a Tórával foglalatoskodni –, az itt szóbanforgó noahita törvények alá vannak elkötelezve. Ez a talmudista világnézet azonban megfosztja a pogányokat attól, hogy az Izraelnek megadott szövetség részesei lehessenek, ugyanakkor elveti az Isten törvényének egyetemes érvényét. Emellett, amint azt látni fogjuk, beiktatásuk megfelelõ körülményeket biztosít majd a keresztény hívõk "törvényes" elpusztítására.



Email: p.poli@mailcity.com

Copyright © Póli Pál, 2007. Isten Egyházának Gyülekezetei

Minden jog fenntartva. A honlapon található kiadványok szabadon másolhatóak és terjeszthetõek, amennyiben a teljes szöveg, változtatás vagy törlés nélkül kerül másolásra illetve terjesztésre. A kiadó nevét, címét és a kiadási jogot fel kell tüntetni. Ár nem számítható fel érte. Kritikai hozzászólásokhoz és elemzésekhez felhasználhatók rövid kivonatok vagy idézetek a kiadási jog megsértése nélkül.

http://www.churchofgod.hu

A Noé-i Törvények

Elõszó

Olvasóink gyakran teszik fel azt a kérdést, hogy ha az antikrisztus amennyire csak lehetséges, mindenben utánozni fogja az igazi Messiást, akkor miért nevezi õt a szentírás a törvénytiprónak és a kárhozat fiának (2Tessz. 2:3)? Ha nyilvánvalóan törvényszegõ lesz, miért fogadja el õt mégis a zsidók és keresztények többsége, illetve mivel lesz képes elhitetni õket? A válasz a mai kereszténység és judaizmus teológiájában rejlik: amíg a választottak egyedül az Isten törvényét és parancsolatait fogadják el hitelesnek, azt élik meg hit által, addig a zsidók és keresztények többsége rég behelyettesítette azt a maguk hagyományaival és emberi törvényeivel, rendeleteivel. Ezek a hagyományok aztán oly mélyre beitták magukat mindkét hit vallástételeibe, hogy mára ezeket tartják biblikusnak, és hitük elfogadott normáinak. Röviden, a bibliai igazságok félre lettek vetve, és az attól eltérõ tanok lettek a judaizmus és a kereszténység meghatározói. A zsidók még ezen is túlmentek, mivel õk a pogányok számára is felépítettek egy hagyományaikból fakadó törvényzetet, amivel ez az írás foglalkozik, s ami sokban választ ad a korábban feltett kérdésre is. Természetesen ezek az emberi hagyományok – úgy a zsidók, mint a keresztények esetében –, isteni eredetûnek vannak felmutatva, amelyeket alkalmanként egy-egy, szövegkörnyezetébõl kiragadott bibliai idézettel próbálnak alátámasztani, több-kevesebb sikerrel. Egy ilyen sajátos, biblikusnak vélt, de emberi hagyományokra épült tanítás a noahita törvényeknek nevezett törvénykód.



A Noahita Törvény meghatározása

Az Encyclopedia of Judaism határozottan beazonosítja a noahita törvény eredetét, amit a Talmud Bavli-hoz, vagyis az orthodox zsidóság által szent és isteni ihletésû törvénykönyvnek tartott Babiloni Talmudhoz vezet vissza, tehát nem a Szentíráshoz.

Az Encyclopedia Americana a fentieket megerõsítve az alábbiakban mutatja be a noahita kódot:

"az emberiséget megkötõ törvények a talmudista zsidóság meghatározásban, és azokat a bibliai törvényeket jelenti, amelyeket Isten az Ádámtól a Noéig terjedõ idõszakban adott az emberiségnek, mielõtt a Sínain kinyilatkoztatta akaratát Mózesnek [csupán Izrael számára] (Encyclopedia Americana 737. oldal).

Jól kivehetõen, a zsidó rabbik szigorú vallási elkötelezettség által vezetve hirdetik azt, hogy a hét noahita törvény az Istentõl a pogányok számára elrendelt morális törvényzetet foglalja magában. Hitük és meggyõzõdésük szerint ezek a törvények:

Biblikus törvények.
Istentõl erednek a pogányok számára.
Egyetemes és morális törvényzetet képeznek az egész emberiség számára [kivéve a zsidókat].

Ezek komoly kijelentések, és kötelességünk utánajárni, hogy mennyiben felelnek meg a rabbik azon állításának, hogy ezek tisztán biblikus parancsolatok. A rabbik szerint a noahita törvénykód a korábban Ádámnak is megadott törvényzetre épült fel, amely eredetileg hat parancsolatból állt, s ami az özönvíz után Noé utódai számára egy további parancsolattal lett kiegészítve. A Tóra 613 parancsolata és a "Szóbeli Tan", vagyis a talmudi tanítások csak a zsidókra vonatkoznak, a noahitákra ezek nincsenek érvényben. Mivel "az isteni jelenlét csak a zsidóra ereszkedik rá" (Berakoth 7a.), így véleményük szerint a noahiták nem is emelkedhetnek fel a Tóra megtartásának szintjére, illetve csak abban az esetben, ha felveszik a zsidó vallást, és mindenben zsidókká válnak a rabbinikus elõírások szerint. Miért látják lényegesnek ezeket a törvényeket a pogányokra nézve? Lássuk csak az idevonatkozó érveiket:

Hogyan imádkozzunk? Melyik az "igazi" vallás? A Tóra a nem zsidónak csaknem korlátlan szabadságot ad ezen a téren. Csak annyit vár el tõle, hogy "Noé fiai hét törvényének" keretén belül maradjon. Minden embernek része van Istenben, legyen bármily vallású is. Isten nem közömbös aziránt, hogy betartják-e ezt a hét micvát, vagy sem. E hét parancsolat utat tör az embernek Isten felé; aki megszegi azokat, ûrt teremt maga és Teremtõje között. E hét micvának azonban csak korlátozott hatása van az ember mindennapi életére: nem vár el tõle állandó önkorlátozást. Ritka eset, hogy az ember lopásra, vagy gyilkosságra hajlik. Egy vallás, mely csak Noé fiainak micváin alapul, nem követel sokat. Ábrahám azonban nem elégedett meg ennyivel. Õ arra vágyott (s fia meg unokája is osztozott ebben), hogy mindig Isten "sátrában" lakozhasson, állandó kapcsolatban lehessen vele, nemcsak a hét alapvetõ parancsolat keretében. Az Örökkévaló teljesítette is Ábrahám kérését, és a Sínai hegyen formális keretet adott Ábrahám fiaival kötött szövetségének. Megtanította õket, hogyan lehet állandóan Isten közelében élni, hogy miként lehet a mindennapi tevékenységet is istenfélõ formába önteni, hogyan lehet a házasságot is Istennel kötött szövetséggé tenni.

Eszerint a sínai-hegyi kinyilatkoztatás Izrael népének csúcsélménye, nemzedékek küzdelmének tetõpontja lett a belülrõl jövõ csábítások és a külsõ környezet gyûlölködése ellen. A sínai-hegyi kinyilatkoztatás egyedülálló követelményt és fontosságot jelent a zsidó ember számára. Mikor Isten kihirdette a "hét parancsolatot", az egész emberiséghez fordult, de mikor a Tórát adta, csak az emberiség egy részéhez, a zsidókhoz szólt. Természetesen minden ember, legyen származása, vallása (vagy vallástalansága) bármilyen, aki, mint annak idején Ábrahám, állandóan Isten jelenlétét akarja élvezni, szabadon vállalhatja az azzal járó kötelezettségeket, és formális betéréssel (gijur káháláchá) magáévá teheti a zsidó vallást, s ezzel õ is Ábrahám igaz fiai közé tartozhat.

Ezt azonban nem várjuk el nem zsidótól, míg önmagától nem hajlik erre. Lelkileg megelégedhet azzal az idõnkénti kapcsolattal, melyet Isten a hét noahita parancsolatban fogalmazott meg.

Forrás: ZALMAN I. POSNER: A ZSIDÓ GONDOLKODÁSMÓD, 22. fejezet - A KINYILATKOZTATÁSRÓL (kiemelések hozzáadva).

A fentiek nagyon direkt módon vázolják a judaizmus álláspontját afelõl, hogy a Tóra, így az abban meghatározott tízparancsolat is csak a zsidóknak adatott meg, míg a noahitáknak csupán hét "micva". A "noahita törvények" kifejezés mint ilyen, sehol nem található meg a Bibliában, ahogyan a zsidók által felvázolt céljait sem lehet abból alátámasztani. A fentiek tehát kizárólag a talmudista judaizmus eszmei szüleményei. Való igaz, Isten adott bizonyos rendeleteket Noénak és családjának, miután lejöttek a bárkáról, hogy benépesítsék a földet az özönvíz pusztítása után. Ha megfigyeljük, itt Isten egy ígéret keretein belül adott utasításokat az özönvíz túlélõinek. Ám ellentétben a rabbik állításaival, az alábbiakból láthatóan mindössze három parancsolatot találunk az adott szövegben, és teljesen más kontextusban, mint ahogyan õk értelmezik:

1Mózes 9:1-11 1 Isten megáldotta Nóét és fiait, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet! 2 Féljen és rettegjen tõletek minden földi állat és minden égi madár, kezetekbe adom õket minden földi csúszómászóval és a tenger minden halával együtt. 3 Minden, ami mozog, ami csak él, legyen a ti eledeletek. Nektek adom mindezt éppúgy, mint a zöld növényt. 4 De húst az éltetõ vérrel együtt ne egyetek! 5 A benneteket éltetõ vért pedig számon kérem. Minden élõlénytõl számon kérem azt, az embertõl is. Számon kérem az ember életét: egyik embertõl a másikét. 6 Aki ember vérét ontja, annak vérét ember ontja.Mert Isten a maga képmására alkotta az embert. 7 Ti azért szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a földet, sokasodjatok rajta! 8 Isten azt mondta Nóénak és fiainak: 9 Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal, 10 meg minden élõlénnyel, amely veletek van: madárral, állattal és minden földi élõlénnyel; mindennel, ami a bárkából kijött,minden földi élõlénnyel. 11 Szövetségre lépek veletek, és semmi sem pusztul el többé özönvíz miatt, mert nem lesz többé özönvíz a föld elpusztítására.

A fentiekbõl az alábbi három törvényzet vagy utasítás olvasható ki:

Az emberiségnek szaporodnia és sokasodnia kell (1. és 7. versek)
A vér (vagy élõ test) fogyasztásának határozott tilalma (4. Vers.)
A gyilkosság elleni tilalom, illetve gyilkosságért kötelezõ a halálos büntetést végrehajtani (6. vers)

Most pedig lássuk csak valamivel részletesebben, miként értelmezi és magyarázza meg az orthodox rabbinikus judaizmus ezeket a noéi törvényeket, hiszen ahogy mondani szokás, "az ördög a részletekben van." A következõ idézet az Ahavat-Israel rabbinikus honlap oldalán található, és jól összefoglalja az álláspontjukat:

"Az Is-n parancsolatait illetõen az emberiséget két külön osztályba soroljuk, ezek Izrael gyermekei és Noé gyermekei. Izrael gyermekei a zsidók, Jákob pátriárka leszármazottai, s nekik kötelezõ betartani a Tóra 613 parancsolatának mindegyikét. Noé gyermekei a pogányok, amelyek a világ hetven nemzetéhez tartoznak. Számukra a Hét Univerzális Törvény, másnéven Noé gyermekeinek törvénye, vagy csak röviden: a hét noahita törvény lett parancsolatként megadva."

A talmudisták az alábbiakban foglalják össze a "hét univerzális törvényt":

Avodah Zarah: Bálványimádat elleni tiltás
Birchat HaShem: A káromkodás és az Is-en neve elleni káromlások tilalma.
Shefichat Damim: A gyilkosság tilalma.
Gezel: A rablás és lopás tilalma.
Gilui Arayot: Az erkölcstelenség és helytelen sexuális kapcsolatok elleni tilalom.
Ever Min HaChay: Élõ állatból levágott testrész (hús) elfogyasztásának tilalma.
Dinim: A jogi rendszer és törvényszék kötelezõ felállítása, ami által biztosítják a többi hat törvény végrehajtását.

Mindegyiknek vannak további alpontjai, amelyekre a terjedelem miatt itt nem térünk ki részletesen (az alpontok teljes felsorolását lásd A Noé fiainak adott hét egyetemes törvény címû mellékletben). A The Encyclopedia of Judaism, bár más sorrendben és sokkal árnyaltabban fogalmazva, de ugyanazokban a tételekben mutatja be a hét noahita törvényt:

(1) Társadalmi igazságszolgáltatás [a jogi rendszer kötelezõ kialakítása];

(2) Káromlás elleni tilalom [ide tartozik a hamis tanúskodás elleni tilalom is];

(3) A bálványok imádatának tilalma;

(4) A vérfertõzés elleni tilalom [ide tartozik a házasságtörés és egyéb szexuális bûnök elleni tilalom];

(5) A gyilkosság elleni tilalom;

(6) A lopás elleni tilalom;

(7) Az élõ test fogyasztása elleni tilalom, [mint az élõ állatból levágott testrész fogyasztása, emellett a parancsolat tiltja az állatok kínzását is] (Babiloni Talmud Szanhedrin 56a.)

Elsõ látásra is észrevehetjük, hogy itt már nem csupán három, hanem hét parancsolat van megadva (ha azok alpontjait is beszámítjuk, akkor több tucat), s az eredeti háromból egy nem is szerepel a felsoroltak között (a sokasodjatok és szaporodjatok). Emellett a törvények rabbinikus meghatározásai tovább szélesítik ezt a már eleve fennálló szakadékot.

A noahita törvénykód idevágó összegzéseként: (1) az itt felsorolt parancsolatok egyaránt vonatkoznak a férfiakra és nõkre is. (2) Amennyiben a goyim, vagyis a pogányok odaadóan engedelmeskednek ezeknek a parancsolatoknak, a lelkük magasztossá válik, és felemelkednek a "chasidei umot haolam", vagyis "az igaz pogány" státuszába, ami egyben lehetõvé teszi számukra azt is, hogy bekerüljenek az eljövendõ világba (olam haba). (3) Azok, akik alávetik magukat a hét egyetemes törvényzetnek, kiérdemlik a "ger toshav" címet, ami "a kapun betért"-et jelent, és a zsidó vallást felvevõ prozelitákra használják. (4) Az ilyen embert megtûrik Izrael földjén, sõt még a templomba is vihet áldozatot. (5) A talmudisták szerint a pogányok kialakított jogrendszerét a zsidóknak kell felülvigyázni, és kieszközölni, hogy alávessék magukat annak, ha kell, erõszakkal.

Mindez azt a célt szolgálja, hogy a hét egyetemes törvény betartásával tökéletesíthesse magát az emberiség (a zsidók kivételével, akik egy, a pogányok számára nem adatott, magasabb szintû kapcsolatban állnak Istennel). A pogányok e törvényeken keresztül fejleszthetik jellemüket, s érhetnek el általa korlátlanul magas szintet:

"A mennyet és földet hívom tanúként, hogy minden egyén, férfi vagy nõ, zsidó vagy pogány, szabad, vagy szolga, elnyerheti, hogy a Szentlélek ráereszkedjék. Mindez a cselekedeteitõl függ." (Shaare Tzedek 60a, 60b)

Tehát egy zsidó nem lehet tétlen szemlélõje a pogány világ alakulásának, hanem kötelessége aktívan azon dolgozni, hogy az egész emberiség egyetemesen elfogadja és alávesse magát a hét noéi törvénynek. Véleményük szerint a világ csak akkor válhat igazán tisztességessé és eredményessé, ha mindenki engedelmesen aláveti magát ennek az isteni rendnek. A zsidók ebben történõ aktív szerepére a nagy rabbi, Maimonides ekként utasít:

"Moshe Rabbeinu az Is-n szájából parancsolta meg nekünk azt, hogy a világ minden lakóját vegyük rá a Noé fiainak adott parancsok megtartására." (Mishneh Torah, Királyi Törvények 8:10).

Maimonides "haszid pogányoknak" nevezi azokat a pogányokat, (1) akik elvetik a bálványimádatot és elfogadják az egy Is-n uralmát, (2) akik elfogadják a zsidókat, mint Is-n papságát, mint a Tóra megõrzõit és tanítóit, (3), elkötelezik magukat a hét noéi törvény betartására, amint azt a "Szóbeli Tanok" megkövetelik (Mishneh Torah, Királyi Törvények 8:11).

A zsidóknak tehát szent kötelességük a hét egyetemes törvény elfogadtatása és felülvigyázata, nem csupán azért, mert "Isten így parancsolta meg", de azért is, mert ez végeredményben a zsidók érdekeit is szolgálja.



A Noahita Törvény, mint globális jogrend?

Sokan valószínûleg érdektelenül reagálnak az eddigiekre, és arra a következtetésre jutnak, hogy "na és akkor mi van"? Mit számít, mit ír a Talmud, mit vélnek a zsidók, modern világunkban ezeknek a törvényeknek már nincs semmi jelentõségük, és soha nem léphetnek érvénybe. Egyébként is, minden vallás a maga hegemóniáját szeretné elérni, minden vallásnak megvannak a maguk "fura tanításai és bogarai", így ez a maga módján "normális" jelenség, még akkor is, ha egyes pontjai valóban megbotránkoztatóan hangzanak. Egyébként sem zavar senkit, hogy mit hisznek bizonyos emberek, semmi probléma vele addig, amíg nem akarják ráerõszakolni a hitüket másokra. Fogadjuk el egymást, az élni és élni hagyni elve alapján. Nos, itt jön a meglepetés. A noahita törvények beiktatása megkezdõdött, tehát folyamatban van, ami azt jelentheti, hogy hamarosan az életükkel játszanak azok, akik nem vetik alá magukat.

Minden idõk egyik legnevesebb rabbija, R. Mózes Maimonides (Rámbám) azt írta elõ, hogy a zsidó törvényszéknek – vagy zsidók által kijelölt törvényszéknek – világszerte életbe kell léptetni a noahita törvényeket, és rá kell kényszeríteni a pogányokat annak betartására. Hogy Maimonides mennyire komolyan vette ezt, a következõ utasítása bizonyítja:

"Az olyan pogány nemzeteket, amelyek nem tartoznak a mi törvényszékünk fennhatósága alá" (tahaht yadeinu), azok ellen a zsidóknak szent háborút kell indítani. (Hilkhot Melakhim 8:9-10; 10:11. Lásd még Gerald J. Blidstein, Perspectives on Maimonides - "Holy War in Maimonidean Law" (Szent háború a Maimonidesi Törvényben)[Oxford, England: Oxford Univ. Press, 1991].

Megjegyzés: Maimonides egy XII. században élõ rabbi, hittudós és filozófus volt, akinek a nézetei meghatározóak az orthodox talmudista zsidóság számára, s mint látjuk, õ egy talmudi világrend eljövetelét vizionálta. A Jewish Encyclopedia erre a bevett értelmezésre utal, amikor azt vázolja, hogy "a noahita törvények globális bevezetése elõzi meg a Talmud univerzális uralmát." De vannak-e konkrét jelei annak, hogy ezt a törvényzetet bárhol a világon akárcsak fontolóra is vennék? Igen, vannak jelei, hiszen az USA-ban nem csupán fontolóra vették, hanem törvénybe is lett iktatva! Való igaz, egyelõre nincsenek végrehajtásban, de mivel része a törvénynek, így az bármikor érvényesíthetõ lehet.

Manapság nem "politikailag korrekt" dolog összeesküvéselméletekrõl beszélni, az ilyen embereket szélsõségeseknek, fanatikusoknak, gyakran ostoba embereknek állítják be. Pedig egyáltalán nem kell fanatikusnak lenni ahhoz, hogy észrevegyük a jól látható és elgondolkodtató anomáliákat a közéletben. Miként lehetséges pl. az, hogy az USA-ban – ahol az eredeti alkotmány értelmi elferdítésével meghirdették az egyház és az állam teljes különválasztását – mégis törvénnyé tehettek egy talmudi zsidó vallási törvényt? Abban az országban, ahol az iskolákban betiltották az imát, és a középületeken vagy a városi címerekben tilos lett a keresztény szimbólumok használata, sõt, még a tízparancsolat ábrázolása is. Márpedig az USA kongresszusa jóváhagyta, és az elnök aláírta ennek a zsidó vallási törvényzetnek a törvénnyé tételét.

Az USA 102. kongresszusa 1991. március 20-án jóváhagyta és törvényre emelte a noahita törvénykódot a Public Law 102-14 néven, a lubavicsi zsidók által Messiásnak nyilvánított rabbi, R. Menachem Schneerson (1902-1994) tiszteletére. Továbbá ezt a napot a rabbi "oktatatásban elért érdemeiért" az oktatás emléknapjának nevezték ki. A törvényzet többek közt az alábbiakat tartalmazza:

Mivelhogy a Kongresszus elismeri a történelmi hagyományok érdemeit és azokat az alapelveket, amelyekre a civilizált társadalmak felépültek, és amelyek elvei szerint a mi nagy nemzetük is fel lett építve;

Mivelhogy a civilizáció hajnalától kezdõdõen a hét noahita törvényként ismert erkölcsi értékrend és alapelvek formálták meg a társadalmak alapjait;

Mivelhogy ezen erkölcsi értékek és elvek nélkül a létezõ civilizáció a káoszba való hanyatlás komoly veszélyében forog;

Mivelhogy a társadalom mély aggódását fejezi ki amiatt, hogy ezek az alapelvek gyengülõben vannak, ami olyan válságokhoz vezetett, amelyek a civilizált társadalmak szövetét veszélyezteti;

Mivelhogy az állampolgárok jogosan aggódnak a válságok miatt, e nemzet polgárai nem veszthetik szem elõl azon felelõsségüket, hogy méltányos múltunk ezen hagyományos alapelveit továbbadják az eljövendõ nemzedéknek;

Megjegyzés: A fentiek részletek U.S. Congress, H.J. Resolution 104, Public Law 102-14 , 1991 szövegébõl.

És mi még naivan azt hittük, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az európai államok társadalmi erkölcsét a bibliai judeo-keresztény etika formálta meg! Még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, a nyugati világ elsõsorban csak névlegesen volt keresztény, a gyakorlati életben már annál kevésbé. Viszont semmiképpen nem a noéi törvények Talmudban meghatározott etikájára épült fel a nyugati világ erkölcsi nézete és morális kódozata! A törvényt bevezetõ USA 102.-ik kongresszusa vagy nem volt ezzel tisztában, vagy nem fogta fel a jelentõségét, vagy pedig aktív részesei voltak annak a folyamatnak, amely törvénytelenné kívánja tenni az igaz bibliai keresztény hitet, s helyébe egy biblikusnak hangzó, de attól idegen, és azt meghamisító morális alapelvet szándékozik felállítani. Az USA alkotmánya szerint a kongresszus nem hozhat törvényt egyetlen vallás állami intézményesítével kapcsolatban sem. A Public Law 102-14 így alkotmányellenesen vezette be a Babiloni Talmudra épült szélsõséges judaizmus egy vallási törvényét egy olyan országban, amelynek túlnyomó többsége a keresztény hitet vallja.

A Public Law 102-14 persze nem akként lett elõterjesztve, mint ami valójában; jól elfedték azt a tényt, hogy ez a határozat valójában sérti úgy az eredeti alkotmányt, mint az állam és az egyház elválasztásának törvényét is. Beiktatása több, mint egy évtizedet váratott magára, és végül azzal álcázták, hogy egy világhírû oktató, egy erkölcsi óriás, "rebbe" Menachem Mendel Schneerson érdemeinek elismerése miatt lett az USA törvényének részévé, és eképpen tálalták a szabadságszeretõ amerikai polgárok elé. A lubavicsi szekta fõrabbija ugyanis évtizedeken át bennfentes vendég volt a Fehér Házban, több elnök közeli barátjaként. E napot emléknapnak nyilvánították az "oktatás napja" névvel, amit inkább nevezhetnénk a noahita indoktrináció napjának.

Rabbi Menachem Mendel Schneersont 1951. január 17-én választották meg az orthodox Chabad-Lubavich zsidó felekezet fõrabbijának. A lubavicsi szekta a haszidizmus egy ága, amire nagy hatással volt a Kabbalah és a zsidó miszticizmus (maga a chabad szó egy mozaikszó, ami a kabbalista "bölcsesség, értelem és tudás" kifejezéseket tömöríti egybe). A lubavicsi mozgalom hívei a Messiásnak tekintették fõrabbijukat, akit Richard Nixon elnöksége óta csaknem minden amerikai elnök az erkölcsi tanítások óriásának tartott. Különösen közeli barátság fûzte Ronald Reagan-hoz, aki megkezdte a hét noéi törvény jogszabállyá tételének folyamatát. Ebbõl állt a rebbe "oktatásban elért érdeme", mert miután Reagan lelkes rajongója lett a hét univerzális törvénynek, elfogadta a rebbe azon álláspontját, "hogy a világon élõ emberek figyelmét fel kell hívni a hét univerzális törvényre, ami az Istenbe vetett hit alapja." A Rebbe pedig kitartott azon álláspontja mellett is, hogy "a hiten alapuló erkölcsi értékeket Amerikának [a nemzetközi befolyását kihasználva] kötelessége exportálni a világba."

1982-ben Rebbe Menachem Schneerson 80. születésnapjának alkalmával Ronald Reagan, az USA elnöke a hét noahita törvény emléknapjának nyilvánította április 4-ét a rebbe tiszteletére. Ezt elnöki határozatba foglalta, ami késõbb elnyerte a kongresszus támogatását:

"A lubavicsi rebbe 80. születésnapja alkalmából az Egyesült Államok Kongresszusának Szenátusa és Képviselõháza együttes indítványt adott be (House Joint Resolution 447), hogy 1982. április 4.-ét nemzeti emléknappá tegye.

"Ezennel én, Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült államok elnöke, 1982. április 4.-ét nemzeti emléknappá nyilvánítom."

Ezzel megkezdõdött az amerikai állampolgárok "kondícionálása", azaz felkészítése a törvény késõbbi elfogadtatására. Ronald Reagan elnöksége alatt még csak emléknapot kapott a hét noéi törvény, de kilenc évvel késõbb, amikor Reagan utódja, George Herbert Walker Bush a kongresszus elé terjesztette, az elfogadta azt, és 1991-ben végül beiktatást nyert a Public Law 102-14 néven. Bárhogyan is vesszük, a P.L. 102-14 az ország törvényeinek részévé tette ezt az ominózus talmudi törvényzetet!

Az USA jelenlegi elnöke, az ifjabb Bush, magát hívõ keresztény embernek mutatja, de az elõdei által lefektetett hagyományoknak megfelelõen elkötelezett híve a noahita ideáknak. George Bush 2002. március 26. -án fogadást rendezett a rebbe századik születésnapjának alkalmára, aki szerint az USA csupán az elsõ lépés ahhoz, hogy a törvény elterjedhessen szerte a világban.

Nem véletlenül vezették be elõször az USA-ban, mert ha a még valamelyest funkcionáló amerikai kereszténység kemény magját elfojthatják, akkor a világ többi nemzete számára már sokkal könnyebben "exportálható ez a hiten alapuló erkölcsi rend." A tudatlan keresztény tömegek nincsenek tisztában sem a törvény eredetével, sem következményeivel. Az Encyclopedia Americana némi rálátást ad arra, miért nem ismerik fel az emberek a benne rejlõ veszélyeket, amikor a noahita törvény mibenlétét pozitívan próbálja vázolni:

"A hittörténészek korszakokon át úgy tekintették a noahita törvényekre, mint ami összeköti a judaizmust és a kereszténységet, és úgy, hogy azok az univerzális erkölcsi viselkedesmód normái, a nemzetközi törvények alapkoncepciói, vagy az egyetemes emberi jogok biztosítékai."

Nem véletlen hát, hogy az emberek elsõ látásra pozitív és kívánatos dolognak vélik a noahizmust, különösen akkor, amikor a "pásztoraik", és a híres TV-evangélisták is pozitív módon utalnak rá. Az átlag polgár, legyen keresztény vagy nem hívõ, õszintén azt gondolja, hogy ezek teljesen univerzális, biblikus eredetû, és méltányos törvények, miközben fogalmuk sincs arról, hogy a zsidó nép kivétel alóla, és kizárólag a pogányok számára lett megalkotva, egyedül abból a célból, hogy a talmudi törvények alá vonják õket. A keresztények szinte lázas örömmel várják egy ilyen "szép biblikus törvény" beiktatásának a mihamarabbi eljövetelét. Ugyanakkor a nem hívõ, de tisztességes polgárok is pozitívan viszonyulnak hozzá, hiszen legtöbbjük visszasírja a halálbüntetés intézményét az olyan komoly bûnök esetében, mint pl. a gyilkosság. Végre kilátásban van egy keménykezû törvény, amely szigorúan bünteti az egyre erõszakosabb bûnözõket. A noahita törvény mindenki számára tartalmaz valamit, és látszólag kielégíti csaknem minden társadalmi réteg igényét.



A keresztény hit felhígítása és judaizálása

Tény, hogy sok kereszténynek igazán nincs már bizalma az evilági kormányzatok saját polgáraik iránti jószándékában. Egyesek ezért csendesen vissza próbálnak húzódni a világtól a közösségük szûkebb köreibe, remélve, ott békében élhetnek a maguk hitvallása szerint. Aki így gondolja, az jobb, ha alaposan megvizsgálja, milyen tanítások alá kötelezi el magát.

Egyre nagyobb teret nyernek a modernebb karizmatikus és pünkösdista felekezetek "megújulási mozgalmai", amelyek inkább egy vásári cirkuszhoz hasonlíthatók, mintsem a bibliai orthodoxiához. Ezekben a körökben a "bõvölködés evangéliuma" keveredik a politikai aktivitással, és a keresztény cionizmus eszméivel. Egyre divatosabbá válik a judaizmus szokásainak és viseletének követése, sõt, egyre bevettebb szokássá vált megemlékezni a Hanukkáról – az egyetlen nem biblikus zsidó ünneprõl. Szerintük a keresztényeknek ez a fajta közeledése a zsidók felé a messiánikus korszak elõjeleinek kibontakozását jelenti, számukra Izrael helyreállt, a rabbinikus judaizmus a bibliai vallást képviseli, amit a kõtemplom felépítése tesz majd teljessé. Emiatt egy jó kereszténynek mindent meg kell tennie Izrael államáért, és a judaizmusnak nevezett vallás követõiért. Röviden, ami végbe megy, az nem más, mint a kereszténység judaizálódása. (Megjegyzés: a judaizálódás alatt a nem biblikus tantételekhez és gyakorlatokhoz való igazodást értjük és nevezzük, nem azt a hitet, amelyrõl az Ó- és Újszövetségekben olvashatunk, hanem a rabbinikus judaizmus értelmezésmódjának elfogadását).

Ez a fajta judaizálódás pedig melegágyat biztosít a talmudi törvények elfogadásának, különösen amikor azok a bibliainak vélt noahita törvények álcájában ékelõdnek be a keresztény felekezetek tantételeibe. Ennek eredményeként a keresztények tömegei válnak önkéntes noahitákká, annak minden velejárójával.

De mi a helyzet a gigantikus Római Katolikus Egyházzal, a maga bevehetetlen vatikáni fellegvárával, világméretû hatalmával, és a pápaság intézményével? Csak néhány hónappal azelõtt, hogy 2002. márciusában a washingtoni White House-ban nagy emlékünnepséget rendeztek a lubavicsi Rebbe tiszteletére, a Vatikánban egy különleges találkozó zajlott le egy jelentõsnek minõsített a zsidó-keresztény párbeszéd keretein belül. A párbeszédet Róma városának fõrabbija, Riccardo Di Segni rendezte meg, amelynek fõ témája a noahita törvények voltak. Ez okból késõbb sokan csak a "noahiták találkozójának" nevezték el a "párbeszédet", ami inkább a rabbi monológja volt.

"A noahiták & Róma fõrabbija, Rabbi Riccardo Di Segni"

"2002. január 17.-én Róma városában, a pápai fõszeminárium elõadótermében a Római Egyházkerület találkozót rendezett a zsidó-keresztény dialógus napjának részeként. A katolikus részrõl jelen volt Cardinal Jorge Maria Mejia és Msgr. Rino Fisichella, a zsidó részrõl pedig Rabbi Riccardo Di Segni, Róma városának fõrabbija... "

"Rabbi Di Segni elõször is elmagyarázta a hét noahita törvény lényegét" [amit a noahitának tiszteletben kell tartani]: "Ezek a rendeletek: vallási tilalom minden nem monoteista istenimádat ellen, vallási tilalom a káromlás ellen, a törvényszékek kötelezõ felállítása, vallási tilalom a gyilkosság, lopás, paráznaság, vérfertõzés és élõ állatból kivágott testrész fogyasztása ellen."

"A rabbi ezután elsõsorban a törvény elsõ pontjára kívánta felhívni a jelenlévõk figyelmét, a monoteista istenimádattal kapcsolatban: A monoteista istenimádat látszólagosan nem kérdéses dolog a fõbb vallások számára. Elvégre a judaizmust, a keresztény és az iszlám vallást, hogy az egymáshoz közeledés idõszakát követõ kiegyeztetõ nyelvhasználattal éljünk, nem 'a három monoteista vallásnak' nevezzük-e? De amíg a rabbi nem látott problémát abban, hogy a muszlim vallást szigorúan monoteistának tekintse, ahol ráadásul a körülmetélkedést is gyakorolják, addig a keresztények esetében már fenntartásai voltak..."

A keresztények monoteisták, vagy bálványimádók?

"Ezek után Di Segni – aki mellékesen a korábbi Il Vangelo del Ghetto [A gettó evangéliuma] Toledoths Jeshu* címmel megjelent újrakiadásának a szerzõje – ami a legvérlázítóbb Jézus-ellenes zsidó legendák gyûjteménye – felemelt hangon a következõket mondta a katolikus elõljáróknak:

"Most pedig, mivel eljutottunk eddig a pontig, szükségszerû tisztázni a monoteizmussal kapcsolatos zsidó teológiát, és azt, hogy azt miként élik meg [és értelmezik] a keresztények, ami vitát kavarhat, hiszen lényegében egy dilemma elé állít bennünket. A kérdéses pont annak megállapításával kapcsolatos, hogy miként egyeztethetõ össze Jézus istenisége a monoteizmus fogalmával (mert egy zsidó számára ez elfogadhatatlan).

Más szóval: az a zsidó, aki kereszténnyé válik, s azzal egyben felveszi a Jézus istenségébe vetett hitet, az megszûnik monoteistának lenni, mert felváltotta azt a bálványimádattal. De miként vonatkozik ugyanez a nem zsidóra? A Jézus istenségbe vetett hit bûnnek vagy bálványimádatnak mondható-e az elsõ noahita törvénycikkely értelmében?

Di Segni választ ad e kérdésre: "... a válasz nem egészen egyértelmû a zsidó teológiai körökben: egyesek szerint határozottan igen, másoknak csupán fenntartásaik vannak. A végeredményben azonban, ha szó szerint vesszük [a talmudi törvényt], akkor a keresztények nem haladnak az üdvösséghez vezetõ úton, mert a bálványimádat bûnében állnak...."

"Di Segni eképp folytatja: ‘Ha a noahita törvényeket szó szerinti értelmében vesszük, akkor azt egyetemesen kell alkalmazni, éppen amiatt, hogy a noahiták betartsák azokat. Ugyanakkor a velejáró halálos ítélet is érvényben áll azokra, akik a monoteizmus nézetei által tiltottnak minõsített idegen isteneket imádnak."

Forrás: "A Noahiták és Róma fõrabbija, Riccardo Di Segni" címû cikk a Sodalitium katolikus kiadvány francia nyelvû kiadásában jelent meg (2002. júliusi szám), a cikk írója Francesco Ricossa atya. * Megjegyzés: Toledoth Jeshu a középkorból származó, Jézust a lehetõ legdurvább módon gyalázó zsidó mendemondák és anekdoták gyûjteménye.

A fõrabbi, nem is túl árnyékoltan, érzékeltetni kívánta a vatikáni hierarchiával, hogy a keresztény hit mai formájában nem egészen kóser, és a háttérben mûködnek bizonyos erõk, amelyek hamarosan törvényes jogot biztosítanak ahhoz, hogy elítéljék és kivégezzék a bálványimádókat.

A párbeszédrõl informáló Sodalitium (Sodalitium Christianae Vitae katolikus lap) cikke szerint egyetlen vatikáni fõpap sem mutatta jelét a tiltakozásnak a találkozón hangoztatott talmudista napirend ellen:

"A mai napon megtörtént az elképzelhetetlen. De mégis, a Di Segni rabbi lektúráján jelenlévõ kardinálisok mindannyian némák maradtak."

Csendben tûrték a gyalázatot, ahogy senki nem vitte bíróság elé az alkotmányellenes kijelentéseket sem. A római katolikus egyháznak, ennek a hatalmas felekezeti behemótnak az elõljárói némán és tehetetlenül fogadták egy rabbi hitüket becsmérlõ kijelentéseit.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a talákozó napja január hó 17.-re esett, s történetesen ezen a napon választották meg Menachem Mendel Schneerson-t a lubavicsi szekta rebbéjeként 1951-ben. Emellett, a január hó 17.-i nap a Prieuré de Sion titkos társaság számára egyféle ünnepnapnak számít, mivel e napra esett a szervezet több meghatározó fontosságú eseménye, és nagymesterük megválasztását ugyancsak január 17.-én tartották meg. Többek véleménye szerint ez nem lehet csupán véletlen egybeesés, és a sátánista titkos társaságok kezét látják a noahita törvények globális kiterjesztése mögött.

A Talmud szerint az új világrendben a noahitákat, vagyis a nemzetek felülvigyázóit a Jeruzsálemben székelõ talmudi nagy szanhedrin nevezi ki és. Hogy mi lesz a véleménye a nagy szanhedrinnek a keresztény hitrõl, afelõl az eddigieket olvasva nemigen lehetnek kétségeink. A nagy szanhedrin a talmudi törvények és hagyományok alapján fog ítélkezni, nem pedig a bibliai rend szerint. Azon talmudi tanítások szerint, amelyek a kereszténységet bálványimádatnak tekintik.

Ez némi rálátást ad Krisztus azon szavaira is, miszerint az antikrisztusi uralom alatt, ha lehet, még az Isten választottai is meg lesznek tévesztve (Mát. 24:24). Isten igaz egyháza szigorúan monoteista, az egyedül igaz Istent ismerik, és azt, akit elküldött, a Krisztust (Ján. 17:3), aki pedig nem azonos, nem egyenrangú és nem együtt örökkévaló a mindenek fölött álló Atyával (Ef. 4:6). A logika azt diktálja, hogy ha bármely felekezet számára elõnyösen hangzik és elfogadható lesz az abszolút monoteista vallásimádat törvényesítése, az az Isten Egyháza. Ám az Istent csak azon a szövetségen belül lehet megismerni és imádni, amit a Fiú tett elérhetõvé számunkra, és amitõl a Talmud eltiltja a pogányokat. Igen, valóban lesznek áldozatai a megtévesztésnek, és sokan elesnek majd a hittõl. Illés Apokalipszisében pl. utalás van arra, hogy az antikrisztus megítéli a népek bálványait, és éppen az egyistenhit hirdetésével téveszt meg sokakat a szentek közül is (Ill. Ap. 2.). Ám tudjuk, még az ördögök is vallják, hogy egy az Isten, mégis rettegnek (Jak. 2:19). Azt pedig, hogy valóban ismerjük-e Istent, a cselekedeteink mutatják meg:

Titusz 1:10 Mert sokan engedetlenek, fecsegõk és ámítók, különösen a körülmetéltek között.

Titusz 1:16 Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek, és minden jó cselekedetre teljesen alkalmatlanok.

Jézus szintén rámutatott arra, hogy a farizeusok hiábavaló módon imádták Istent, nem is ismerték valójában, és nem is tartották meg igéjét:

János 8:54-55 54...az én Atyám az, aki megdicsõít engem, akirõl ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, 55 pedig nem ismeritek õt; én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóvá, hazuggá lennék; de én ismerem õt, és megtartom az õ igéjét.



Isten törvénye-e a hét noéi parancsolat, vagy farizeusi hamisítvány?

Keresztényekként tisztában kell lennünk azzal, hogy egyedül Isten parancsolatai teszik ki az igazán egyetemes erkölcsi törvénykódot, amelyek minden emberre egyformán vonatkoznak. A bûn zsoldja a halál (Róm. 6:23), ami Isten törvényének megrontása miatt jött el az emberiségre, s ez a keresztény teológiának is alapvetõ része. Az Újszövetségben egyetlen utalás nincs a noéi törvényekre, de számtalan utalás található Isten igaz parancsolataira. Mégis, amikor a gyakorlatra kerül sor, sok keresztény a tízparancsolatot és a törvény megélésének egészét elvetve inkább a noahita törvényeket vállalja fel, gondolván: számukra az van érvényben, mert úgy a választott nép, mint saját tanítóik ezt mondják. Pedig ha megfigyeljük, a rabbinikus noahita törvények meg sem egyeznek az 1Mózes 9:1-11-ben vázolt törvényekkel, hiszen a háromból legalább egyet elvettek, egyhez, az éltetõ vért tartalmazó hús evése elleni tiltáshoz hozzáadtak, ahogyan megtoldották a listát legalább négy további rabbinikus parancsolattal is, majd mindegyiket további alrendeletekkel. A parancsolatok némelyike a Tórában is megtalálható, de ezeket is oly módon módosították, ahogy véleményük szerint az a pogányoknak helyénvaló. A noahizmus egy további velejáró követelménye az, hogy a pogányoknak tilos bármiféle olyan törvény beiktatása, amelyet a rabbik nem hagynak jóvá. Mintha fennhatóságukban állna, hogy kizárólag õk határozzák meg a pogányokat irányító törvényzetek mûködését, mint "akik állandó kapcsolatban állnak Istennel", és az "Isten közelében élnek".

Az elmélet persze több további ponton is logikátlan, hiszen Jákob és fiai maguk is Noé leszármazottai voltak. Emlékezzünk, a noéi szövetség így szólt: "Íme, szövetségre lépek veletek és utódaitokkal." Bárhogyan is vesszük, a Jákobtól származó izraelita törzsek, így a zsidók is Nóé leszármazottai. Az eredeti noéi szövetség lényege az volt, hogy Isten ígéretet tett arra: nem pusztítja el többé a földet vízözön által.

Emellett az elmélet meglehetõsen rasszista, ugyanis egyedül a zsidók állhatnak egy bennfentesen közeli kapcsolatban Istennel. Mindenki más kitagadott ebbõl, még Izrael elveszett törzsei is, mivel õk nem gyakorolják a rabbinikus judaizmust, s legtöbbjük, ha csupán névlegesen is, de a keresztény vallás gyakorlói, tehát hitehagyottak, akik egy szinten vannak a pogányokkal. A gyakorlatban még súlyosabbá válik a helyzet, mivel véleményük szerint "a pogányoktól Isten nem követel sokat", így szándékosan messze az Istentõl elrendelt egyetemes erkölcsi mérce alá szorítják õket. Tudnunk kell azonban, hogy senki nem örökli Isten országát, legyen zsidó vagy pogány, aki nem fejlõdik fel a Szent Szellem által vezetve az egyetemes morális mércéhez. Ezen a ponton talán idõszerû Krisztus idevágó szavait felidézni:

Máté 23:13 "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek elõtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni."

Máté 5:20 Mert mondom nektek, ha a ti igazságotok messze felül nem múlja az írástudókét és farizeusokét, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába."

A Sátán zsinagógája [1] címû írás részletesen vázolja azt a folyamatot, amelyen keresztül az izraeliták Istentõl eredõ ószövetségi vallása egy annak szinte mindenben ellentmondó, emberi tanokra és parancsolatokra épített vallásrendszerrel lett felváltva. A két szövetség közötti idõben kialakult, és a Jézus Krisztus által annyira megítélt farizeusi júdaizmusból formálódott ki a ma ismert rabbinikus judaizmus. A Tórát csak ünnepnapokon viszik körbe és csókolgatják meg, de a tényleges vallási tanaikat a rabbik határozatait összefoglaló Talmud határozza meg. A rabbik minden további nélkül elismerik, hogy õk a farizeusok utódai. Rabbi Louis Finkelstein, az Amerikai Zsidó Teológiai Szeminárium feje fogalmazta meg az Universal Jewis Encyclopedia alábbi szavait:

"A farizeizmus szülte a talmudizmust ... amiben az ókori farizeusok szelleme él tovább változatlanul. Amikor egy zsidó a Talmudot tanulmányozza, valójában azokat az érveket eleveníti fel, amelyeket a palesztínai akadémiákon használtak."

A talmudisták tehát a modern farizeusok, és tudjuk, Krisztus miként viszonyult a farizeusokhoz, illetve tanításaikhoz. Az már kevésbé ismert tény, hogy az olyan szélsõséges talmudista csoportok, mint a lubavicsi haszidok, mélyen át vannak itatva az okkult káld misztériumok zsidó változatával, a kabbalizmussal. A haszidiszmus lényegében nem más, mint zsidó miszticizmus, s egyben a zsidó megfelelõje annak a jelenségnek, amit a keresztények köreiben "karizmatikus" mozgalomként ismerünk (lásd a Sátán zsinagógája [2]címû írást). Ironikusan, az okkultizmus gyakorlói vádolják az igazakat az okkultizmus gyakorlásával.

Tudjuk, hogy a farizeusokkal kapcsolatban hangzott el elõször a megbocsáthatatlan bûn fogalma, mert megtagadták a Szent Szellem munkáját (Mát. 12:31-32; Márk 3:29-30; Luk. 11:15, 12:10-12), és az ördögnek tulajdonították a csodatételeit. A Talmud azt tanítja, hogy Jézus az egyiptomi tartózkodása alatt tanulta meg azokat a varázslásokat, amelyekkel a csodákat tette (Schabosh 104b., Szanhedrin 107b.), tehát továbbra is az ördögnek tulajdonítják a Szellem által végzett munkáját.

A farizeusok a maguk értelmezésében istenkáromlónak nevezték még Krisztust is, emiatt szándékozták Õt megölni (Ján. 10:33). Krisztus pedig kijelentette, ha üldözték Õt, üldözni fogják azokat is, akik követõi lesznek (Mát. 10:24-25; Ján. 15:20)..



Mi a baj a noahita törvények erkölcsével?

Természetesen, ha a noahita törvény pontjait egyenként megvizsgáljuk, nem találhatunk bennük semmi kivetnivalót, tehát önmagukban nem gonosz vagy immorális törvények. Az embergyilkosra kiszabott halálbüntetés pl. biblikus, Istentõl eredõ, és teljesen helyénvaló törvény. Ami elfogadhatatlanná teszi a noahita törvénykódot, az a talmudi kontextus, azaz a rabbinikus judaizmus által kinyilvánított értelmezése és szerepe. Elválasztani nem lehet attól, mert az szülte meg, tehát nem is létezik más kontextus.

Bár önmagukban, pontokra szedve semmi baj nincs velük, sõt nagy részük Isten morális törvényei közt is megtalálható, viszont ez nem az a mérce, amellyel Isten ítélõszéke elõtt megítéltetünk az örök életre. E törvény egy olyan szisztéma keretein belül lett felállítva, amelyben a talmudista rabbik határozzák meg, mit kell egy pogánynak tenni, s mit nem tehet meg a fejvesztés terhe mellett, s emiatt nem mondható sem biblikusnak, sem morálisnak. De még csak egy túlbuzgóan vallásos, amúgy viszont ártatlan hitvallásnak sem nevezhetjük, hiszen gyakorlatilag meggátolja az embereket abban, hogy az igaz Istent, és az Õ valós parancsolatait követhessék, az Általa meghatározott módon (Mát. 23:13). Lényegében tehát a noahita törvények meggátolják azt, hogy a pogányok Isten közelébe jussanak, és meggátolják az Isten országába való belépést, hiszen a pogányoknak meg sem engedik a Bibliával való foglalkozást. Szerintük ez csak a zsidók elõjoga, hiszen a Talmud tiltja a zsidókat attól, hogy másoknak tanítsák az Isten törvényét (Megillah 15.b; Aboda Zahar 8:6), és azt is, hogy a pogányok maguktól a Szentírással való foglalatoskodásra vetemedjenek:

Egy pogány, aki kotnyeleskedik és olvassa a Tórát, annak halállal kell bûnhõdnie, mert írva van, hogy az a mi örökségünk, s nem az övék. (Szanhedrin 59a.)

A Talmud szerint a szoros és bennfentes kapcsolat csakis a zsidóknak adatott és adatik meg, a pogányok "e kevéssel [a hét noéi parancsolat betartásával] is bejuthatnak az eljövendõ világba." Ha bárki kockáztatni kívánja az örök életet e kevéssel, ám tegye, de tudnia kell, hogy az legfeljebb az "új világrendnek" nevezett diktatúra alatt lesz elegendõ, ahol még a Biblia olvasása is tilos, nem pedig a valós eljövendõ világba.

Isten nem azért választotta Izraelt – és nem csupán Júdát – népéül, hogy egyfajta elkényeztetett ölebként az Õ kedvencei legyenek. Izrael arra lett elhívatva, hogy példázza az Isten által meghatározott életmódot (a törvény megélését) a többi nemzet számára:

5Mózes 4:6-8 6 Tartsátok meg [az Isten törvényeit], és teljesítsétek azokat, mert az által lesztek bölcsek és értelmesek a népek szemében. Ha meghallják mindezeket a rendelkezéseket, ezt mondják majd: Bizony, bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet! 7 Mert melyik nagy nemzethez vannak olyan közel az istenei, mint hozzánk a mi Istenünk, az ÚR, valahányszor kiáltunk hozzá?! 8 És melyik nagy nemzetnek vannak olyan igazságos rendelkezései és döntései, mint amilyen az az egész törvény, amelyet én adok ma elétek?!

Ez a választottság természetesen nagy felelõsséggel járt, ugyanis amikor az izraeliták eltértek a törvénytõl, és nem tartották meg a rendelkezéseket, akkor szét lettek szórva a népek közé, ahogy Isten megjövendölte (3Móz. 26:33). A szétszóratásuk két részben történt meg, elõször Izrael háza került az asszírok fogságába i.e. 721-ben, majd Júda elõször ideiglenesen babiloni fogságba, majd végül szétszóródásra ítéltetett. A farizeusi judaizmus a babiloni fogság után született meg, majd a szétszórattatás után fejlõdött ki a mai rabbinikus judaizmussá.

Isten egy mérce által ítél meg izraelitát és pogányt, hiszen nála nincs személyválogatás:

2Mózes 12:49 Ez a törvény egyformán vonatkozik bennszülöttre és jövevényre, aki közöttetek tartózkodik.

Késõbb, amikor a Jézus vére által biztosított szellemi szövetség elérhetõvé vált a pogányok számára is, Isten Izrael nemzetközösségének részévé tette õket (Róm. 9:24; Eféz. 2:11-22; Gal. 6:16) és az Õ törvényeit helyezte szívükbe (Héb. 10:16; Róm. 8:4), nem pedig a rabbinikus noahita törvényzetet. A törvény minden ember tanítómestere, nem csupán az izraelitáké, minden embernek megmutatja a bûnt (Róm. 3:20), nem csak az izraelitáknak (Róm. 7:7), és minden ember a törvény megszegése miatt érdemelte ki annak zsoldját, a halált (Róm. 6:23), valamint mindenki számára szent, igaz és jó (Róm. 7:12). Egyedül ennek a törvénynek a hitbõl való megélése igazít meg bennünket:

Róma 2:12-15 12 Akik ugyanis törvény ismerete nélkül vétkeztek, a törvény nélkül vesznek el, és akik a törvény ismeretében vétkeztek, azok a törvény alapján kapják meg majd az ítéletet. 13 Hiszen nem a törvény hallgatói igazak Isten elõtt, hanem a törvény megtartói fognak megigazíttatni. 14 Mert amikor a pogányok, akik nem ismerik a törvényt, természetes eszük szerint cselekszik azt, amit a törvény követel, akkor ezek a törvény nélküliek önmaguknak szabnak törvényt. 15 Ezzel azt bizonyítják, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe.

A noahita törvények szinte szándékosan megakadályozzák, hogy a szívbe ültetett isteni törvényt megélhesse a keresztény hívõ a Krisztusba vetett, és általa elérhetõ hit által. Éppen azért, mert a keresztény teológia szerint Isten a keresztények Istene is, nem csupán a zsidóké (Róm. 3:29), így kiterjedt rájuk is a szellemi szövetség (Róm. 4:16), amit viszont a zsidók megtagadtak, és emiatt ideiglenesen ki lettek rekesztve a szövetségbõl (Róm. 9:32-33). Így a két hit teológiája kölcsönösen kizárja a másik vallásának elfogadását. A talmudisták a parancsolatok fizikai betartásában látják az üdvösséget, ahol két külön mérce van felállítva: egyik a zsidóknak (Tóra/Talmud), a másik pedig (a noahitáknak) a pogányoknak. Ma egyre közeledik egymáshoz a két vallás, a kereszténység kárára, amit a maga tudatlanságának köszönhet. Amely keresztény beadja derekát a noahita törvény fogalmának, s mindannak, ami azzal jár, az figyelmen kívül hagyja Pál szigorú figyelmeztetését:

Titusz 1:14-16 14 ne foglalkozzanak zsidó mondákkal [talmudi tanokkal] és az igazságtól elfordult emberek parancsolataival. 15 Minden tiszta a tisztának, de a fertõzötteknek meg a hitetleneknek semmi sem tiszta, sõt szennyes mind az elméjük, mind a lelkiismeretük. 16 Azt vallják, hogy ismerik az Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak és engedetlenek, és minden jó cselekedetre teljesen alkalmatlanok.

Nos, éppen ezek a "keresztények" lettek igazán judaizáltakká, nem azok, akik az Isten igaz törvényét tartják meg! Isten nem judaizál bennünket, hanem saját képére formálminden embert, zsidót és pogányt egyaránt. Sajnálatos módon a világi gondolkodású keresztények készségesen elfogadják a mesékre épült tanokat, nehogy véletlenül is az Isten parancsolatait kelljen betartaniuk és megélniük.

A noahita törvények talmudista értelmezése kizárja a pogányokat az Isten szövetségébõl; ha a törvényt alkalmazni fogják, azzal halálos bûntetté válik az Isten és törvénye iránti engedelmesség, és Jézus nevének megvallása! A Biblia ellenben azt tanítja, hogy a pogányok Izrael nemzetközösségébe lettek beoltva, részesei lettek az ígéreteknek, a szövetségnek, és Isten törvényeit a szívükbõl tartják, ahol mit sem ér a körülmetéltség vagy körülmetéletlenség, csak az új teremtmény számít (Gal. 6:15). A talmudi törvények szerint a noahiták számára mindezek illegális, káromlásnak minõsülõ és halállal büntetendõ cselekedetek és megvallások

Nem szabad említés nélkül hagyni a Talmud erõsen rasszista aspektusát sem. A talmudisták a messiási korszakról azt tartják, hogy ott a pogányok a zsidók szolgái lesznek (Erubin 43b.), a Messiás elpusztítja a keresztényeket (Szanhedrin 99a.), és a keresztények kiirtása szükséges áldozatadás (Zohar II. 43a). Idõközben pedig "a keresztények születési arányát csökkenteni kell fizikai módon" (Zohar II. 64.b). Ez utóbbi vallástétel talán más fénybe állítja be az abortusz-kérdést, hiszen az elsõsorban a nyugati, keresztény világ tragédiája, amelyek közvetlenül a liberális törvényeknek és jogrendnek köszönhetõk, közvetve pedig azoknak, akik annak hátterében vannak (lásd. Sátán zsinagógája [2]).

És ezzel eljutottunk az írás lényegéhez, az állítólagos törvényezetek alantasnak mondható indítékaihoz, amelyek egy határozott, diabolikus hátsó szándékot fednek fel.



Nincs törvény a megszegésének következményei nélkül

A törvények önmagukban hordozzák a megszegésükért kijáró következményeket. Minden törvény csupán egy üres és értelmetlen fogalom marad mindaddig, amíg nem érvényesítik az áthágásukért kiszabott büntetést. A talmudista rendeletek szerint ezen törvények bármelyikének megszegése szigorúan halálbüntetést von maga után, ahol a kivégzés módszere a lefejezés. Ez nem csupán egy jelentéktelen kis zsidó szekta elgondolása, hanem a talmudista judaizmus hivatalos álláspontja, s mint ilyen, a zsidóságon belül széles körben elfogadott tanítás. Az Encyclopedia Judaica (A Zsidóság Lexikona) 1192. oldalán ezt olvashatjuk:

"...a hét noahita törvény bármelyikének megszegése fõbenjáró bûn, amiért lefejezés általi kivégzés jár."

Ilyen kivégzési módot sehol nem ír elõ a Biblia, ahol a parancsolatok megszegõit a közösség egésze kövezte halálra Isten jelenlétében. A lefejezés általi kivégzést a Talmud írja elõ, és a rabbik határozatai nyilvánították méltó büntetésnek:

"Ha egy pogány [noahita] káromkodik, vagy helyettesíti a kimondhatatlan Nevet, akkor a bölcsek [talmudista rabbik] szerint halállal kell lakolnia. Miért van ez így? – Mert meg van írva, hogy úgy az idegen, mint az õshonos aki káromolja az Úr nevét, annak halállal kell lakolnia." (Babiloni Talmud, Szanhedrin 56a.)

A Babilon Talmud Szanhedrin 57a Traktátusában ez áll:

R Huna, Rab Juda és Rab minden tanítványai fenntartották: A pogányok kivégeztetnek a hét noéi törvény bármelyikének megszegéséért; Az isteni törvény nyilvánvalóvá tette ezt egy [gyilkosság] alkalmával, s ez mindegyikre vonatkozik.

... a noahita törvény alatt állók, ha megszegik a hét noahita törvény bármelyikét, azzal fõbenjáró bûnt követnek el, és az illetõnek fejét kell venni (Babiloni Talmud,Szanhedrin Traktátus 57a)

A fõbenjáró bûn tehát a szó szoros értelmében fõbenjáró bûn, ugyanis a halálos ítéletet lefejezéssel kell véghezvinni:

"A rabbijaink azt tanították: minden ember, aki káromolja Istent, meg kell feleljen a bûnéért ... a pogányokat is beszámítva, akiknek szintén tiltott a káromlás, ahogyan az izraelitának is, és ezeket lefejezés által végzik ki; mert minden halálos ítéletet, amely Noé fiai ellen lett elrendelve, lefejezéssel kell végrehajtani." (Babiloni Talmud, Tractate Szanhedrin 56a.)

A hét noahita törvény nem érinti a zsidókat, ezek kizárólag csak a pogányokra vonatkoznak. A Jewish Encyclopedia kitér egy további nagyon érdekes részletre, amikor bemutatja, hogy a törvény alatt álló pogányokat akár egyetlen tanú vallomására is ki lehet végezni:

"Amikor a vádlott egy izraelita, akkor alkalmazni kell a megfelelõ formális eljárások mindegyikét [minimum két tanú, teljes zsidó törvényszék], de a noahita törvény alatt állók [pogányok] esetében ez nem szükséges. Ez utóbbinak az elítéléséhez elég egyetlen tanú vallomása, aki akár családtagja is lehet, de [a tanú] nem lehet nõ. A tanúknak nem kell elõzõleg figyelmeztetnie sem ('hatra' ah'); és egyetlen bíró elég ahhoz, hogy ítélet mondjon fölötte (vö. Szanhedrin 57a., 57b.)."

Isten törvénye szerint azonban legalább két vagy három tanú vallomására van szükség a bûnös kivégzéséhez, szigorúan kihangsúlyozva, hogy "senkit nem szabad megölni, ha csak egy ember mond ellene tanúbizonyságot." (5Mózes 17:6)! Láthatjuk tehát, hogy az egy tanú vallomására történõ kivégzés ellentmond Isten parancsolatának, és egy további "zsidó mese, igazságtól elfordult emberek parancsolata" (Tit. 1:14). Az Isten törvénye halállal bünteti a hamis tanúkat, a Talmud nem ír elõ ilyet, sõt határozottan utasít arra, miként lehet a keresztényeknek ártani a jog kijátszásával (Babha Kama 113a., 113.b). Jézust tudatosan a hamis tanúk vallomása alapján ítélték el a zsidók (Mt. 26:59; Márk 14:56-57).

Csak remélni merjük, hogy az olvasó felfogja, miért is olyan veszélyes mindez. Annak, aki csak kicsit is ismeri az Ó- és Újszövetség ítélkezési rendszerét, nem nehéz észrevenni, hogy a fentiek mennyiben ellentmondanak a Szentírás utasításainak. Mivel azonban úgy a zsidók, mint a keresztények is hiteles vallási törvényzetnek tartják, minden jel arra mutat, hogy ez fog majd egyetemes nemzetközi jogrendként szolgálni a nagy nyomorúság ideje alatt.

A talmudisták nem csak a Szentírás törvényeit értelmezték át, hanem számos bibliai történetnek az értelmezését is. Aránylag közismert az ószövetségi Eszter könyvében lejegyzett történet, amikor a gonosz Hámán kidolgozott egy tervet (machashaba, összeesküvést) a zsidók kiirtására, amikor a sorsvetés (pur) által keresett alkalmat tervének véghezvitelére. A gonosz terv aztán visszájára sült el, ugyanis Isten segítségével a zsidók pusztították el ellenségeiket, s ennek emlékére máig megtartják a purim ünnepét. AzEszter könyvében vázolt lecke jó példa lehet minden igaz istenfélõ ember számára, mert Isten képes mindannyiunkat megszabadítani az ellenségeinktõl, ha hûek vagyunk Hozzá. A talmudisták torz következtetése szerint azonban a zsidóknak jogukban áll elpusztítani a valós vagy akár vélt ellenségeiket. A talmudista judaizmuson belül a Pur fogalmát úgy értelmezik, hogy az egész világot a rabbik félelme és uralma alá kell vonni. Ennek egy eszköze a noahita törvények globális beiktatása.

Ezeknek az ismereteknek a fényében jogosan merül fel a kérdés, hogy miként vethetik alá magukat mégis a keresztények, miért nem lesznek fenntartásaik abban az esetben, ha globálisan elfogadott törvénnyé teszik? A válasz egyszerûbb, mint gondolnánk: köztudottan, a fõirányú keresztény felekezetek legfõbb teológiai tanítása szerint az üdvösség "teljesen ingyenes", amit kizárólag kegyelem által nyerünk el, s nem érdemelhetjük ki cselekedetekkel, vagy akár az Isten törvényének betartásával. Ennek az írásnak nem szándéka megvitatni a rosszul értelmezett kegyelmi teológia hiányosságait, honlapunkon számos írás foglalkozik ezzel nagyon részletesen. Számunkra itt most csak az a fontos, hogy Isten törvényének, vagy akár a tízparancsolatnak a betartása a hit megélésének részeként lényegében el lett vetve, sõt, betartásukat gyakran eretnekségnek minõsítik. Mindemellett a kereszténységnek megvannak a maga erkölcsi hagyományai, amelynek fontos része az a páli tanítás, miszerint egy jó kereszténynek alá kell vetnie magát az államhatalomnak. Ez azt jelenti, hogy engedelmeskedik a civil törvényeknek. És való igaz, Pál apostol ekként utasítja Isten népét erre:

Róma 13:1-6 1 Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak. Mert nincs hatalom, csak az Istentõl, ami van, azt Isten rendelte. 2 Ezért aki a hatósággal szembeszáll, Isten rendelésének szegül ellene. Az ellenszegülõ pedig magára vonja az ítéletet. 3 A felsõbbség nem arra való, hogy a jótettõl ijesszen el, hanem a rossztól. Azt szeretnéd tehát, hogy ne kelljen a hatalomtól tartanod? Tedd a jót és megdicsér: 4 Mert az Isten eszköze a javadra. De ha gonoszságot mûvelsz, rettegj, mert nem hiába viseli a kardot. Isten eszköze, hogy a gonosztevõt megbüntesse. 5 Alá kell tehát magadat vetned neki, nemcsak a megtorlás miatt, hanem a lelkiismeret szerint is. 6 Ezért fizettek adót is, hiszen akik behajtják, Isten szolgái.

Mondanunk sem kell, egy keresztény csak addig és annyiban veti és vetheti alá magát az állami hatalomnak, amíg az nem ütközik Isten parancsolataival. És itt kezdõdik az igazi probléma. Amikor a noahita törvényt egy globális, vagy ha úgy tetszik, univerzális törvénnyé teszik, az lesz a "fölöttes hatalom" törvénye, és minden világpolgárnak alá kell vetnie magát. Egy jó kereszténynek pedig különösen példát kell ebben mutatni, hiszen ez része a vallási elkötelezettségének. Mint láttuk, a noahita törvények civil törvényként vannak felmutatva, nem vallási törvényként, holott a bálványimádatot tiltó pontja határozottan egy teológiához köti azt. A világi keresztények nem tartják Isten parancsolatait, így számukra elmosódik a határ, hogy mikor kerül szembe az állami törvényzet az Isten törvényével. Jobb esetben talán a lelkiismeretük felébred, de az nem feltétlenül lesz elegendõ az ellenállásra. A keresztények tehát nem azért fogják elfogadni ezt a törvényt, mert az üdvösséggel közvetlen kapcsolatba hozzák, hanem azért, mert jó polgárokként alávetik magukat a civil hatalmaknak. Számukra még az sem probléma, hogy a törvénynek vannak teológiai kapcsolatai, hiszen ugyanazt az Isten imádják, amelyet a zsidók, és a bálványimádat elleni tiltás teljesen biblikus. Emiatt nem csak készségesen elfogadják, de talán még örülni is fognak, hogy milyen szép "bibliai" világban élnek, ahol még a civil törvényeket is a "biblikus, isteni parancsolatokra" építették fel.

Jobb, ha tisztában vagyunk azonban azzal, hogy a rabbinikus judaizmus tanításai szerint a noahita törvények bálványimádatnak nyilvánítják nemcsak a nyíltan pogány vallásokat, de a muszlim, és különösen a keresztény vallást is. A törvény végsõ célja a világ judaizálása, s elkerülhetetlenül választás elé fogja állítani a keresztény hívõt.

A Maimonides tanaival megegyezõ orthodox rabbinizmus következetesen azt hirdeti, hogy a keresztények Jézus Krisztusba vetett hite bálványimádat. S amint azt már kihangsúlyoztuk, a bálványimádat fõbenjáró bûn, büntetése a lefejezés.

Mivel ez a törvény a talmudi judaizmus szüleménye, így végsõ soron ennek a hitnek vagy teológiának a nézõpontjából minõsül valami bálványimádatnak, és ennek a hitnek az elvei szerint fogják végrehajtani az elbírálását. A Talmudot a farizeusok utódai, a rabbik állították össze, és véleményük szerint a kereszténység minden formája bálványimádatnak minõsül, ahogyan Jézust Messiásként megvallani is bálványimádatnak számít. Egy talmudista csoport a következõképpen önti ezt szavakba:

"A Tóra szerint a nemzetek igazai (akik betartják a noahita