Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Az orosz gazdasági növekedés túl szép ahhoz, hogy igaz legyen

KülföldPedig igaz! Nem hiába a zsidó liberális lakájmédia szerint az orosz fiatalok zöme is inkább lelépne onnan, mielõtt bevonultatják a seregbe és véágóhídra küldik izrael érdekében. Na jó, nem egészen így írják, de írhatnák. Ott is szaporodik az orosz, lassan már többen lesznek, mint a betelepített kínai-muszlim izraelita többség. Mint az az orosz statisztikai szolgálat hétfõn nyilvánosságra hozott adataiból kiderült, az orosz gazdasági növekedés tavaly jóval meghaladta a várakozásokat. Ez persze nem jelenti azt, hogy az adatok helyesek.

A Roszsztat új, decemberben hivatalba lépett fõnöke, Pavel Malkov lázas optimizmust hozott magával. Az ügynökség arról számolt be hétfõn, hogy 2018-ban az ország gazdasága 2012 óta nem látott mértékben gyarapodott, ezek a számok azonban több közgazdász adatai szerint is igencsak gyanúsak.

December 20-án megkérdezték Vlagyimir Putyin elnöktõl egy sajtótájékoztatón, hogy az orosz gazdasági adatok miért tûnnek sokkal rózsásabbnak, mint azt az emberek életminõsége sugallja, és hogy ezek a számok vajon megbízhatóak-e. Putyin elismerte, hogy a statisztikák „nem tökéletesek”, és javítani kell rajtuk. Mindössze négy nappal késõbb Alexander Surinovot, a statisztikai szolgálat addigi vezetõjét menesztették tisztségébõl, és Pavel Malkovot, a gazdasági minisztérium egy korábbi tisztviselõjét nevezték ki a helyére.

Anton Siluanov pénzügyminiszter aztán december 24-én elejtett egy megjegyzést, miszerint a Roszsztat addigi adatainak minõsége egyes területeken „szörnyûnek” minõsíthetõ, mint például az emberek jövedelme (amely az elõzõ hat hónapból négyben csökkent) és az infláció (amely az év nagy részében magasabb volt a kormányzati elõrejelzéseknél).

Malkov munkába állásának elsõ hetében a Roszsztat kiadott egy átfogó felülvizsgálati jelentést a 2016-os és a 2017-es év bruttó hazai termékadataira (GDP) vonatkozóan. A 2016-os, 0,2 százalékos termeléscsökkenést 0,3 százalékos növekedésre javították, azzal érvelve, hogy a recesszió, amely 2014 õszétõl kezdve a bezuhant olajárak, valamint az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók bevezetése következtében sújtotta az országot, mindössze egy évig tartott. Ezen logika mentén a Roszsztat aztán a 2017-es növekedési számot is javította: 1,5-rõl 1,6 százalékra.

Optimista adatok: a felülvizsgált orosz GDP-növekedés

Forrás: Roszsztat / Bloomberg

Hétfõn a statisztikai szolgálat nyilvánosságra hozta elõzetes adatait 2018-ra vonatkozóan, és láss csodát: az orosz GDP állítólag 2,3 százalékkal bõvült – elsõsorban az építõipar teljesítményének köszönhetõen. Ez a Bloomberg által jósolt 36 elõrejelzés mindegyikét lekörözte.

A Roszsztat a múlt hónapban 2018 elsõ 11 hónapja építõipari adatainak felülvizsgálata után korrigált 5,7 százalékos éves növekedésre az eredeti 0,5 százalék helyett. Az ugrásszerû változtatás pedig „kijavította” a szolgálat egy korábbi, ellentmondásos jelentését: a Roszsztat ugyanis az év harmadik negyedévében jelentõsebb beruházási növekedésrõl számolt be, amely azonban nem igazán illeszkedett a stagnáló építkezésekhez.
Az ügynökség az északkelet-oroszországi Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet adatait vizsgálta át, ahol az ország legnagyobb gázipari magánvállalata, a Novatek földgáz-cseppfolyósító üzeme, a Yamal (Jamal) tavaly érte el teljes termelési kapacitását – és ennek köszönhetõ a csodával határos növekedés.

A Roszsztat számainak hitelességét azonban máris többen megkérdõjelezték. Alekszej Kudrin, az orosz költségvetési felügyelõ szervezet, a Számviteli Kamara vezetõje és korábbi pénzügyminiszter január 2-ai Twitter-bejegyzésében közölte, hogy Oroszország GDP-je valószínûleg 1,5 százalékkal nõtt 2018-ban. Sõt, még a Roszsztat rendkívül optimista bejelentése után is volt olyan neves orosz közgazdász – Andrej Klepach –, aki mindössze 1,5 százalékra becsülte a 2018-as orosz gazdasági növekedést.

Mindenesetre akár indokolt Kudrin és Klepach pesszimizmusa, akár nem, az tény, hogy a Roszsztat alapvetõen szereti szebbnek feltüntetni a számokat. Ennek egyik oka, hogy Putyin elnök népszerûsége csökkenõben van (a legutóbbi felmérések szerint az oroszok 64 százaléka elégedett elnöki tevékenységével – ez 13 éve a legalacsonyabb szint), Dmitrij Medvegyev kormányfõ tetszési mutatóiról már nem is beszélve. A Jurij Levada Független Elemzõközpont pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából emellett az is kiderül, hogy az oroszok 45 százaléka szerint rossz irányba halad az országuk – ez 2006 óta a legmagasabb arány.

Az elnök ezért egyre inkább arra törekszik, hogy növelje népszerûségét, illetve csökkentse a tömeges tiltakozás lehetõségét. Egy ilyen helyzetben pedig például az, hogy meneszti Medvegyevet és átalakítja a rendkívül népszerûtlen kabinetet, vagy esetleg korrupciós vizsgálatot indít a legfõbb gazdasági tisztviselõkkel szemben, igen vonzó lehetõségnek tûnik.

Putyin szereti a statisztikákat, és büszke arra, hogy képes sok gazdasági adatot észben tartani. Na mármost, ha jó adatokat adnak neki, amivel „zsonglõrködhet”, a kormány talán képes biztosítani a túlélését.
A gazdasági gyarapodás valós mértékét az is jól tükrözi, hogy egyre több orosz fiatal vándorolna ki az országból: bár az orosz összlakosság körében mindössze 17 százalék azoknak az aránya, akik szívesen elhagynák Oroszországot, a 18-24 éves korosztály körében ez az érték eléri a 41 százalékot.

Egyre több fiatal vándorolna ki Oroszországból

Forrás: Bloomberg / Kitekintõ / MTI
Link

Hozzaszolasok

238 #21 bivaly
- 2019. February 08. 10:58:18
Nem vagyok az oroszok ellendrukkere, kicsit sem.

A statisztika, meg a hivatal, az állami szemfényvesztés egyik ügynöksége, a propaganda része !

A youtube szintén az igazmondás egyik fellegvára, ugye ?
A cikk az origóból lett átvéve, mint tudjuk, ott ringott az igazság bölcsõje.

És, ha azt írja az újság, az biztos, hogy úgy van, mert az elvtársak soha nem hazudtak eddig sem !

Továbbá egy idézet " ..., az is igaz, hogy a mezõgazdaság nagy része megánkézben van.". Ezen át tetszettek siklani ! Mert, ha nálunk a mezõgazdaság szóba kerül, azonnal mellé rendelik az orbáni haveri kört név szerint !

És nálunk is szárnyal a mezõgazdaság ! Meg a GDP !

Innentõl tessék elolvasni elõlrõl !

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
296,393 egyedi latogato