Orbánék merész kísérletet hajtanak végre: megpróbálják a magyar jobboldalra száz éve tapadó antiszemitizmust áttolni a baloldalra. Ebben segítségükre van az európai baloldal hülyesége, az antiszemita erõszakhullám és maga Izrael is. De van egy buktató is: a Fidesz.

Bármilyen furcsán is hangzik, az európai parlamenti választáson a pártok kampányának van olyan része, ami nemcsak Magyarországnak, de Európának is szól. Ezek a motívumok persze nem kapnak fõszerepet, de sokszor mégis azért válnak érdekessé, mert sokat elárulnak az adott párt orientációjáról. A Fidesz eleve szereti a nagyívû (más szemszögbõl: közhelyekig lecsupaszított) meséket Európa vagy a világ dolgainak menetérõl, idén pedig elkezdett egy új mesét mesélni és az általa irányított propagandamédia külpolitikai rovataiban rezonáltatni:

Ez a mese a fasiszta kommunizmusé.

Oké, ez a mese sokkal igazságtalanabb, mint József Attiláé volt, mivel szó szerint arról szól, hogy a

A XXI. században már nem a jobboldal, hanem a baloldal antiszemita.

Semjén Zsolt ezt úgy fogalmazta meg, hogy

a történelem már túllépett azon a felfogáson, hogy kizárólag a történelmi jobboldali vagy a szélsõjobboldali antiszemitizmus ellen kell küzdeni.

Orbán pedig a Sargentini-jelentés utáni felháborodásában így mutatta be a Brüsszelben tenyészõ antiszemita mételyt:

Az Európai Bizottságból adják a pénzt azoknak az álcivil szervezeteknek, akik Izraelben Izrael ellen gyakorlatilag antiszemita kampányokat folytatnak. Tehát az a helyzet, hogy a modern antiszemitizmusnak ma a központja, ahonnan finanszírozzák, az Izrael-ellenes, Netanjahu miniszterelnök úrral szemben fellépõ erõket, Brüsszelben van.

De a kormány lapjaiban már hónapok óta állandó toposz az, hogy (egy friss példával élve)

Nyugat-Európában ma már a baloldali pártokban gyülekeznek az antiszemiták (a brit Corbyntól a holland Sargentiniig).

Õrület, de van benne rendszer

A tény, hogy a pártpolitikában sokszor elõrántott antiszemita-kártya ezúttal a populista jobboldal kezében tûnik fel, rettentõ bizarrnak tûnhet egy Horthy-nosztalgiától csöpögõ és Wass Albert-idézetekkel telepettyezett országban, de mégis van benne logika. A vád ugyanis tökéletesen belesimul a Fidesz nagy narratíváinak sorába, melyek azonos elvek alapján épülnek fel:

egy létezõ törésvonalra telepednek rá, amit a szavak szintjén igyekszik Mariana-árok nagyságúvá tágítani;
könnyedén alá lehet õket támasztani példákkal; mint ahogy azt látni fogják, az antiszemita-vádhoz a migránsozással ellentétben még csak álhíreket sem kell fabrikálni – mondjuk Judith Sargentinitõl én egyetlen antiszemita megnyilvánulást sem találtam;
bizonyítják Orbán lojalitását egy, az európai liberális fõsodorral nem szimpatizáló szövetségese számára (ez a migránsozás esetében Oroszország, jelen esetben Izrael, pontosabban az izraeli jobboldal);
és az már csak a hab a tortán, ha ez a narratíva új, fantáziadús elemmel gazdagítja az évek óta építgetett civilezõs-sorosozós-betelepítõs konteót.

Untitled-1
Fotó: Magyarország Kormánya / youtube

Az antiszemita-vádat leginkább az a jelenség teszi lehetõvé, hogy az Európa-szerte megtalálható zsidó közösséget sokan azonosítják a zsidó állammal, és Izrael mérsékelten szimpatikus, egyre inkább apartheidbe hajló tetteiért az ártatlan, sõt sokszor a Netanjahu-kormánnyal egyáltalán nem szimpatizáló honfitársaikat teszik felelõssé.

Ez a gyakorlat egyáltalán nem új keletû, mert a radikális baloldal reflexeibe mélyen beivódott az imperialista Amerika csatlósával szembeni – természetesen nem kis részben szovjet iránymutatásra kialakult – ellenszenv, ami összekeveredett azzal az õsrégi antikapitalista ellenszenvvel, ami a zsidókban látja a kapitalista fajt. A katyvasz illusztrálására elõszeretettel szokták idézni a német szélsõbaloldali ideológus-terrorista Ulrike Meinhof agymenését:

Auschwitz azt jelentette, hogy megöltek hatmillió zsidót, és Európa szemétdombjára vetették õket, azért, mert figyelmesek lettek a zsidók és a pénz kapcsolatára. Az imperializmus és a kapitalizmus rendszerének kemény magja, a pénzügyi tõke és a bankok váltották ki az emberek gyûlöletét a pénz és a kizsákmányolás ellen, valamint a zsidók ellen... Az antiszemitizmus valójában a kapitalizmus gyûlölete.

És erre jött a másod-harmad-negyedgenerációs muszlimok körében mai napig dívó antiszemitizmus, ami Izrael puszta létét is sértésként éli meg, tagadja a holokausztot (vagy ünnepli, hogy megtörtént, ahogy épp adja), és nyíltan fantáziálgat a zsidó állam megsemmisítésérõl. Az ehhez szükséges propaganda egyik kútfõje Izrael legnagyobb ellensége, Irán és az általa szponzorált terrorszervezetek (ezért rökönyödött meg az izraeli közvélemény azon, hogy egy londoni tüntetésen ott loboghatott a Hezbollah sárga zászlaja).

De a „Megsemmisítjük Izraelt!" ígérete egyáltalán nem az iráni hátterû síita szervezetek monopóliuma, hanem minden magára valamit adó dzsihadista alapvetése. És mivel az izraeliekkel szemben a nyugat-európai zsidók nem elérhetetlenek, ezért az iszlamista színezetû antiszemitizmus egy sor atrocitást fiall Nyugat-Európában a machetés utcai támadástól a zsinagóga elleni gyújtogatásig; de még a Charlie Hebdo-mészárlásnak is volt egy kóser bolt elleni mellékcsapása. A 2010-es évekre az antiszemita támadások, illetve a hivatalos szervek által következetesen elítélt, de azért a mindennapokban gyakran elõforduló atrocitások vagy akár csak megjegyzések szintjén mégis érezhetõ fenyegetés hatására – elsõsorban Franciaországból és Belgiumból – számos zsidó választotta az Izraelbe költözést.

Sokan egy új kivándorlási hullámról kezdtek el beszélni, de a számok alapján ez a „muszlimok zsidótlanítják Európát" fenyegetés túlzónak tûnik. Pedig az antiszemita atrocitások száma 2018-ban sok országban – az USA mellett Franciaországban és Nagy-Britanniában is – jelentõsen megugrott, mondjuk ebben a trendben legalább akkora, ha nem nagyobb része van a szélsõjobboldalnak, mint az iszlamistáknak.

Ráadásul ahogy minden eddig leírt jelenség, úgy a muszlim kisebbség és a zsidó kisebbség viszonya is igen sokrétû; miközben mondjuk a francia muszlim közösség igen tartózkodó az antiszemitizmus kérdésével kapcsolatban, addig a német muszlim vezetõk beleállnak a zsidókkal közös kampányokba.

Az Európába érkezõ vagy már itt élõ, de kevéssé integrálódott muszlim migránsokkal kapcsolatban mindenesetre adja magát a faék egyszerûségû kampányüzenet:

A "bevándorláspárti" baloldal több millió potenciális antiszemitát akar beengedni, akik nem csak Európa keresztény identitását, hanem a zsidó kisebbséget is létében fenyegetik.
Orbán megkapta a kósersági pecsétet

És hogy az így is igen bonyolult kérdésen még egyet lehessen csavarni: a „Hogyan kritizáljuk Izraelt anélkül, hogy ostoba antiszemita klisékbe csúszunk bele?" problémájának tisztázását nem segíti az sem, hogy ez az összemosás az izraeli kormányzatnak sincs épp ellenére. Így ugyanis ha valaki Izraelt kritizálja, akkor arra rá lehet sütni a civilizált modernség legszégyenteljesebb bélyegét, és még azon kritikákat is be lehet söpörni az antiszemitizmus szõnyege alá, melyek valójában csak a zsidó állam egyes elnyomó-antidemokratikus gyakorlataira irányulnak. Ezt a minõsítést kapásból megkapja például mindenki, aki csatlakozott vagy szimpatizál az Izraellel szembeni nemzetközi civil bojkottkezdeményezéshez.
Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben 2018. július 19-én.
Orbán Viktor és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Jeruzsálemben 2018. július 19-én.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Tegyük hozzá: a holokauszt keserû tapasztalata alapján a világ összes zsidó származású/felekezetû/identitású embere felett védnökséget vállaló Izrael szempontjából részben jogos ez az összemosás, és tényleg gyanúra adhat okot, ha miközben egy szervezet vagy véleményformáló együtt érez az összes pofon vágott palesztinnal, nem izgatja magát túlságosan a Hamász rakétacsapásai vagy az utóbbi idõkig rendszeres emberrablási kísérletei miatt (arról nem is beszélve, hogy a gázaiakkal leginkább a Hamász uralma miatt kéne együttérezni).

A lényeg, hogy a létezõ antiszemita tendenciák, az „Izrael" és a "zsidó" közti határ képlékenysége (Jeremy Issacharoff, Izrael berlini nagykövete be is ismerte, hogy nincs sem bevett formája, sem egzakt definíciója a legitim Izrael-kritikának), és az európai fõsodor Izraellel kapcsolatos egyáltalán nem ellenséges, de mégis tartózkodó magatartása miatt

Orbán elõtt megnyílt a lehetõség, hogy NetanjAhu kiemelt szövetségesévé váljon.

És ezzel a lehetõséggel a magyar miniszterelnök élni is tudott.

Nem véletlen, hogy a kormány elsõ számú itthoni zsidó partnerévé is az Egységes Magyar Hitközség lépett elõ, mely a hászid ortodox Chabád Lubavics mozgalom tagjaként kevésbé tartja feladatának a szekularizáltabb, liberális zsidók képviseletét, mint az évtizedeken keresztül monopolhelyzetben lévõ Mazsihisz, és még a Sorsok Háza-féle történelemtorzító projektekhez is képes a nevét adni.

Nem véletlen, hogy a kormány évi 500 millió forintos támogatás kíséretében az EMIH által alapított „Tett és Védelem" elnevezést viselõ anti-antiszemita szervezõdés kezébe adta az antiszemitizmus elleni harcot, mely nem titkoltan ugyanazon érme két oldalának tartja az Izrael-ellenességet és az antiszemitizmust, és ezen elv mentén kritizálja a magyar „progresszív anticionista" médiát (köztük az Indexet is). Jellemzõ, hogy a TEV az általa készíttetett elõítéletesség-kutatás igen komplex eredményeibõl azt emelte ki, hogy „2017-ben eltûnt a különbség a jobb- és baloldal között az antiszemita beállítódás tekintetében", ami így ebben a formában nem igaz.

A Benamin Netanjahunál szerzett jópontokat a kormány nem csak az ellenzék lejáratásánál használt politikai know-how szintjén tudta beváltani, hanem a nyilvánvaló antiszemita toposzokra építõ Soros-ellenes plakátkampány során is, amikor Izrael miniszterelnöke még a kritikát megfogalmazó magyarországi nagykövetét is leállította. Vagy amikor az izraeli kormányfõ a magyar társadalomban a CNN kutatása által mért kirívóan magas antiszemitizmus ellenére védelmébe vette magyar kollégájának antiszemitizmus ellen végzett "nagyon fontos munkáját".
Vasúti talpfákból összerakott kerítés a Józsefvárosi pályaudvar egykori területén épült Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ elõtt a Fiumei úton a fõváros VIII. kerületében.
Vasúti talpfákból összerakott kerítés a Józsefvárosi pályaudvar egykori területén épült Sorsok Háza - Európai Oktatási Központ elõtt a Fiumei úton a fõváros VIII. kerületében.
Fotó: Jászai Csaba

Ahogy Gadó János, a Szombat szerkesztõje tûpontosan megfogalmazta:

Ennek a nacionalizmusnak a tisztára mosásához szükség van a kósersági pecsétre, amelyet Izrael állam hajlandónak tûnik megadni, jól tudván, hogy kivel mûködik együtt, de kisebbik rosszként tekint az Orbán-féle illiberális rendszerre.

A magyar kormány Izrael-pártiságához - az amerikai republikánusokéhoz hasonlóan – az a tényezõ is hozzájárul, hogy

Izraelbe simán bele lehet látni egy nemzeti-konzervatív kánaánt.

Ahogy azt a kiváló amerikai baloldali publicista (és ha valaki számára ez hitelességi fokmérõ: zsidó), Peter Beinart egy interjúban szellemesen kifejtette, a nacionalisták hajlamosak mintaországként tekinteni arra az Izraelre,

ahol a hadsereg tisztelete nem kopott meg, és a társadalom egyre militánsabb,
ahol a globális trendekkel ellentétben nem a vallásosság, hanem a szekularizáció van visszaszorulóban,
ahol a rövid pórázra fogott muszlimokkal szemben nem szorultak defenzívába,
és ami talán a legfontosabb: ahol a migrációt keményen korlátozzák, és a migránsokat bevallottan vallási/faji alapon rostálják meg.

Minden migráns mögött ott bujkál a Zsidó

Annak ellenére, hogy papíron jól kéne mûködnie a kormány antiszemitizmus-áthárító programjának, valahogy mégis döcög ez az egész. A Holokauszt-emléknapra rászervezett Horthy-emlékmisétõl kezdve a – Netanjahu magyarországi látogatására illendõségbõl leszedett – Soros-plakátokon át legújabban a Figyelõ címlapján pénzzuhany alatt ábrázolt Heisler András Mazsihisz-elnökig egymást követik a botrányok. És ezek annak ellenére is inkább a Fideszre vetnek horogkereszt alakú árnyékot, hogy a Figyelõ-ügy esetében például Orbán kapásból megpróbálta a baloldalra tolni az antiszemitizmust. A Sorsok Háza projektje Izraelben már olyan szinten verte ki a biztosítékot, hogy Orbánnak Jair Bolsonaro brazil elnök beiktatásán meg kellett ígérnie Netanjáhunak, teljesen újragondolják a kiállítás koncepcióját.

És akkor itt kéne jönnie annak a résznek, amikor le kell szögezni, hogy sem Orbán, sem szavazóinak többsége nem antiszemita.

Csakhogy a politika sokszor nem az igenek és nemek mûfaja, hanem a kikacsintásoké és az analógiáké. És épp emiatt közhely, de igaz közhely, hogy az állandó ellenségképzés, a konteós gondolkodás propagálása és a háborús metaforákban burjánzó frontretorika bizony nem mûködne Magyarországon, ha nem lennének évszázados antiszemita elõzményei.

És bár a migránsellenesség a pár bekezdéssel feljebb vázolt logika alapján akár a zsidók védelmét is szolgálhatná, mégis

valahogy minden migráns mögött ott bujkál a Zsidó.

Egyfelõl azért, mert a migránsellenes kampányok ellen sok olyan zsidóságát felvállaló ember szólalt fel, akik pont a kisebbségi létbõl fakadó empátiájuk miatt viszolyogtak azoktól a kliséktõl, melyeket pár évtizede rájuk is aggattak.

Ráadásul ahogy a pittsburghi zsinagógában történt mészárlás is megmutatta, a bevándorlóellenesség kéz a kézben jár az antiszemitizmussal. Ennek az az oka, hogy a migránsból csak akkor válhat erõs politikai üzenet, ha nem magányosan ténfereg a határon, hanem valakik megszervezték az utat, amire –a régi, jó bevált rasszista klisé szerint – egy menekült önmagában nem lenne képes, valakik formátlan tömegbõl karavánná alakítják õket, valakik a migráns kezébe nyomják a pénzzel teli bankkártyát, valakik megnyitják elõtte a határokat, valakik ezt az egészet nyilván nem szívjóságból intézik, hanem azért, hogy alkatrészenként juttassanak a nemzeti határok közé egy kuturális/etnikai robbanófejet. És a modern történelem megmutatta, hogy ha valaki elkezdi keresni, ki is ez a valaki, akkor mindig a zsidókat találják meg elõször.
Link