Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Óriási fordulat jöhet: hol lesz a magyarok helye?

KultúraEgyiptomi, Etruszk, mezopotámia, "kínai", hun-szkyta...és zsidó-keresztllény...amitõl gyorsan megszabadul a világ. Ez nem vallás kérdése. Fajságé. Kínai és indiai vezetõ politikai körök úgy vélik, hogy országuk nem a nyugati értelemben vett nemzetállam, hanem civilizációállam, amelyre nem vagy másként vonatkoznak az univerzális nyugati emberi normák. E felfogásnak a nyugati világban is vannak követõi.

Bár a magyar társadalomtudományi szakirodalomban nem új fogalom a civilizációállam - például Molnár Gusztáv több írásában használja ezt a tudományos kategóriát, egyebek mellett a magyarok helyét is firtatva ebben az összefüggésben -, úgy tûnik, a napi politikában is megjelent ez a fogalom. A politikai erõk is élhetnek azzal az eszközzel, hogy egymástól részben elszigetelt civilizációra osztják a világot. Ha a 19. században feltalálták a nemzetállamokat, akkor a 21. század a civilizációállamok korszaka lehet - vezeti fel háttéranyagát Gideon Rachman, a Financial Times (FT) publicistája.
Orbán Viktor a külfödi sajtó célkeresztjében

Civilizációállamnak azok az országok nevezhetõk, amelyek azt állítják, hogy nem csupán egy társadalom történelmi területét, nyelvét és etnikumát fogják össze, hanem elkülönült civilizációt képviselnek az egyetemes emberi civilizáción belül (amely így félig üres fogalommá válik). Ezzel kapcsolatos ideológiák terjednek Indiában, Kínában, Oroszországban, Törökországban, sõt az USA-ban is. Fontos eleme ennek a felfogásnak, hogy a civilizációállam illiberális jegyeket hordoz.

Búcsú az emberi jogoktól

Magában hordozza ugyanis, hogy rossz irányban tájékozódik az, aki úgy gondolja, hogy meg lehet határozni univerzális emberi jogokat, illetve közös demokratikus standardokat, mivel minden civilizációnak olyan politikai intézményekre van szüksége, amelyek egyedi kultúrájának termékei. A civilizációállam emellett kizárólagos természetû: a kisebbségek, a bevándorlók soha nem illeszkedhetnek bele, mivel nem részei az adott civilizációnak.

Az új fogalomnak Kína felemelkedése adhat nagy hátszelet. Hszi Csin-ping kínai államfõ nem mulasztja el beszédeiben fényezni Kína egyedülálló történelmét és civilizációját. Az ideológiai hátteret olyan értelmiségiek adják, mint Csang Wej-wej, a Fudan egyetem professzora, aki errõl szóló könyvében azt állítja, hogy Kína a nyugati politikai gondolkodás megtagadásának köszönheti sikerét. Annak, hogy a nyugati minta helyett saját konfuciánus kultúráját, vizsgákon alapuló, teljesítményelvû módszertani tradícióit követi.

Csang átvette Martin Jacques nyugati szerzõ korábbi ötletét, amely szerint Kína nemzetállamként 120-150 éve létezik, miközben civilizációs története évezredekre nyúlik vissza. Szerinte ez a múlt a nyugatétól eltérõ szociális és politikai normákhoz vezet. Ezek egyike az a felfogás, amely szerint az államot örökletes alapokra kell helyzeni, illetve az egyén és a társadalom között másfajta viszonyt kell kialakítani a nyugaton megszokotthoz képest. A lényeg, hogy az utóbbi a fontosabb az elõbbinél.

India is

Indiában, amely Kínához hasonlóan bõven egymilliárd feletti lélekszámú lakosságot fog össze, a kormányzó Bharatija Dzsanata Párt kötelezte el magát amellett, hogy az ország több, mint egy nemzet. Egy civilizációról kell ehelyett beszélnünk - idézi az FT cikkírója a párt ideológusait -, amelynek megkülönböztetõ jellemzõje a hindu vallás követése. Ezzel tolják másodrendû helyzetbe az indiai muszlimokat.

Az egyik teoretikus, Jayant Sinha szerint az függetlenség visszaszerzése után az államalapítók elkövették azt a hibát, hogy felkarolták a nyugati gondolkodást, ezen belül a szociális jogok tanát, azt gondolva, hogy ezek univerzális emberi fogalmak, amelyek minden társadalomra érvényesek. A tudós úgy véli, hogy a kulturális örökségnek meg kell elõznie az államot, ami választ adhat arra a problémára, hogy emberek úgy érzik, hogy a hagyományaik ostrom alatt állnak a globalizált világban. Sinha úgy véli, hogy az indiaiak hitalapú világnézettel közelítenek az élethez a racionális-tudományos megközelítés helyett.

Oroszok, amerikaiak

A civilizációs megközelítés erõsödik a Vlagyimir Putyin államfõ vezette Oroszországban is. Egyik tanácsadója, Vladiszlav Szurkov arról írt, hogy az ország elbukta számos kísérletét, hogy a nyugati civilizáció része legyen, ehelyett egy kelet és nyugat közti, hibrid civilizációnak mondható, kontinenseken átnyúló területtel és a félvér kultúrához illõ karizmatikus, tehetséges, gyönyörû és magányos karakterrel.

Az USA sem mentes az újfajta gondolkodástól. Steve Banon radikális jobboldali médiaszemélyiség, egy ideig Donald Trump elnök vezetõ stratégája folyamatosan azt hangoztatja, hogy a tömeges bevándorlás a keresztény értékek hanyatlásához vezet, amivel aláássa a nyugati civilizációt. Maga Trump is elmondott egy ebbe a gondolkodásba illõ gondolatot, amikor 2017-ben Varsóban arról beszélt, hogy napjaink alapkérdése, hogy a Nyugat fennmarad-e vagy sem. (Aztán közölte, hogy a civilizációnk gyõzedelmeskedni fog.)

Ellentmondás

Ha az elnök felkarolja a világ egymást kizáró civilizációkra bomlásának gondolatát, akkor sajnálatos módon egyben a nyugati változat hanyatlását is elismeri - írja az FT publicistája. Elõdei ugyanis - hangot adva annak, ahogy a nyugati társadalmak vezetõ rétegei gondolkodnak magukról - univerzális értékekként határozták meg a nyugati értékeket, amelyek arra hivatottak, hogy az egész világon elfogadottá váljanak.

A nyugati hatalmak ereje tette nemzetközi szintû normává a nemzetállamokat, mint a politikai cselekvés alapvetõ szereplõit. A két ázsiai kolosszus, India és Kína megerõsödése, politikai-gazdasági felemelkedése azonban új fogalmat generálhat: be kell vezetnünk a politikai szóhasználatunkba a civilizációállam használatát.
Link

Hozzaszolasok

809 #1 megmondhatom-e
- 2019. March 09. 12:20:47
- na ,- megint feltaláltak valamit a zsidók!

Az a "cvilizáció" azonban (de nevezhetjük gitt egyletnek is), melyben ezek legnagyobb mértékben elburjánzottak (usa) , mint a levéltetvek - egyértelmûen pusztulásra ítéltettek.
A zsidó (vég)terméke a "nyugat"-nak nevezett jelenség- aminek egyedei - szemmel láthatóan- általában rég nem illenek bele a világ többi légterébe .
272 #2 Kameleon
- 2019. March 09. 15:30:47
patriot-donetsk.ru/uploads/posts/2018-06/1528899509_1.jpg
Dudayev Aslambek Andarbekovich
4 #3 Posta Imre
- 2019. March 09. 20:08:29
A magyar külügy hatmilliárdos beruházásra készül Moszkvában
A diplomáciai ingatlanok felújítását sorra nyerõ Mega-Logistic Zrt. ezúttal Moszkvában kap új feladatot, nettó 5,8 milliárd forintért. A cég nyerte meg ugyanis a moszkvai magyar kulturális intézet épületének rekonstrukciójára kiírt tendert, a felújítást követõen itt helyezik el a moszkvai magyar külképviselet politikai részlegét és a nagyköveti rezidenciát. https://www.napi.hu/ingatlan/kkm-mosz...80001.html
1349 #4 Nagy Levente
- 2019. March 09. 21:05:52
Az illuminati zsidó családi dinasztiák felosztották egymás között a Föld bolygót. A megosztottság vagyis az " ozd meg és uralkodj" politika vertikálisan és horizontálisan is érvényesül és nem csak a kirakatba kitett pl. jobboldal és baloldal szinten, hanem ezerféle képpen. Az, hogy Kína, India vagy Oroszország alapvetõen különbözne a nyugati civilizáció zsidó szellemiségétõl csak "parasztvakítás". A nyugati civilizáció Trump elnök szerinti gyõzelme és a szerinte keresztény - szerintem zsidó-keresztény - kultúra védelme azt fogja jelenteni, hogy a természet reagál. Egyre nagyobbak lesznek az árvizek, egyre több a cunami, egyre nagyobb viharok stb. A végén ez a nyugati civilizáció elpusztul. De ezt nem kell azért olyan nagy tragédiának venni. Ha így lesz akkor csak egy újabb olyan állomása, fejlõdési szakasza az embernek mondott lénynek, aki még ebben a formájában nem volt képes szembeszálni "démonaival". Majd jön egy újabb emberi társadalom, akiknek majd hátha sikerülni fog.
1368 #5 Karpatkanyar
- 2019. March 09. 23:44:34
A történelmi Magyarország igazi civilizációs állam volt, mivel egy különösen magas erkölcsi rendiségû vallása volt, sok népet olvasztott magába, a vallás nyelve legalábbis a magyar volt. Vallási tolerancia, mint alapvetõ emberi jog létezett. A Szentkorona lehetõvé tenné egy ilyen civilizációs állam újbóli létrehozását.
1349 #6 Nagy Levente
- 2019. March 10. 07:09:06
Karpatkanyar, ez így igaz ahogyan írod. De milyen momentumok vezettek idáig, hogy ez mára teljesen a semmivé lett? Egy pár választ adhatok, de attól sajnos már nem csak a kifundáló zsidónak "törik be a feje" hanem sok magyarnak, magyarkodónak is. Mivel ma a kutyabõrön vett " nemességükkel " õk az " urak ". Csak egy példa: Talán az egyik legsúlyosabb és legközelebbi idõben. Az illuminati zsidók által kirobbantott világháborúk után a még az általad felvázolt rendnek pilléreit a parasztság õrizte. 30 millió ember élelmiszerrel való ellátását biztosította ez a kultúra. Aztán a bolsevik zsidók a kommunista-szocializmus bevezetésével ezt lefelezték, de a megmaradt önellátáó háztájik miatt még így is elég volt arra, hogy Dánia és Hollandia után Európában a harmadikak legyünk. A "rendszerváltáskor" a földkiadó bizottságok és egyéb aljas privatizációs tevékenységek következményeként mára létrejött a kapitalista-liberális magán nagytõke a mezõgazdaságban is és importra szorul az ország élelmiszerellátásban. Na ez a kultúrarombolás! Ráadásul a tradíciók átadása is így megszünt, ami miatt talán a legnehezebb visszaállítani. A Szentkorona értékrend visszaálítása mivel az írásokat több mint ezer év alatt megsemmisítették vagy hét lakat alatt õrzik pl. Vatikánban, a koronacsakrán keresztül a gondolkodással, a szívvel-lélekkel történhetne meg összefogással és egyetértéssel a közös ég jegyében.
137 #7 balu
- 2019. March 15. 11:59:39
Ha jól értem, akkor ez körmönfontan és innovatívan megfogalmazott "civilizációállam" gyakorlatilag a birodalmat jelenti.
1615 #8 karapara
- 2019. May 21. 19:33:43
Dráma és félre nemértés, ármány és kegyetlenség.
Úgy látom, bár már ennyi idősen gyakorlatilag VAK vagyok és béna... itt semmi nem az, aminek látszik, furcsamód a térség, ahol élek sosem szerepel saját néven a legutóbbi közleményekben pedig azért történik egysmás. Úgyhogy talán én sem nevezem nevén a helyet, hiszen a rengeteg titkosszolgálat amúgy is tudja már azokat az információkat, amiket most leírok, de így legalább leírtam. remélem majd az adminok törlik, ha valamit nem polkorrekten írok.

Atilla napra!

Hol lesz a magyarok helye? Először is azt kellene tisztázni, hogy a MAGYAROK azok pontosan ma kicsodák. Az Habsburg-párti zsidó magyarok, a cigányok, akik a mai Magyarország területén élősködnek, a rengeteg kitudjamilyen fajú vagy nemzetségű ügynök, illetve akik azt se tudták, hogy ügynökök vagy pedig a valódi szkíta-hun-magyarok. Honnan és KI tudja, hogy KI melyik csapatba tartozik? Van választási lehetőség? Számomra úgy tűnik vérségi alapon dől el, tehát léteznek még tiszta vérű valódi hunmagyarok. Hol jártok vajon, ahol a madár sejár.. Azt gondoltam az Új Világrendeltség valamiféleképp kapcsolatban kell, hogy legyen ezzel az ősi MAG néppel, a valódi ÁRJA (nem náci!!!) vagyis a nemes, tiszta faj örököseivel, de gyakorlatilag csak politikusokról és nagyhatalmi, geopolitikai meg kémsztorikról szól az aktuál. Vagy ezeket a dolgokat nem kellene így kimondani? Mármint nem nevezhetjük a helyet a nevén? Ez tartozik pont csak a cukorbáró oldalára? Ugyanis van pár érdekes fejlemény itt Nyugaton, a HUN Birodalom határaival kapcsolatban.
NapHun (HUN-MAG-ÁRJA, Turul Nemzetség) és a saját, hozzá képest igencsak szerény régészeti és történeti kutatásaim eredményét felhasználva objektíven, a nem is túlságosan elrejtett nyomok feltárásával kijelenthető, hogy Atilla és vele a HUN Birodalom, Európa egyetlen! Vezető! hatalma volt az 5.században. (Némi szubjektív megjegyzés: Hangsúlyozni kell szerintem a vezető szót, mert ugyebár nem tekinthetünk el a két Római Birodalom meglététől, de rájuk inkább a megvezető és megtévesztő szavak illenek.) Ez az iromány egyelőre az Atilla örökség Franciaországban fellelhető emlékeit kívánja tárgyalni, de nem tekinthetek el attól, hogy egészen Jézusig (Jászhitű) visszavigyem a történések fonalát, hiszen a Jézus-i örökség az, amiért Atilla, szellemi és tárgyi öröksége, Birodalma, a nyugati, konkrétan a francia történetírásban hódító-barbár köntösbe lett „bújtatva”, elszakítva a hunokat a szkítáktól/keltáktól és a Birodalom határait a Kárpát-medencébe ’kijelölve’. Utóbbi időkben azért a ’hódító’ hadjáratokat feltüntetve a térképeken.
A hivatalos, tudományos, magyar és nemzetközi akadémiai kutatások, a franciák pedig különösképp, külön népként tárgyalják a sumér, a szkíta, a kelta, a gót, az alán, a hun, az avar, a magyar honfoglaló (hazatérő), jász, kun népeket. Hasonlóságot igen, de azonosságot nem fogadnak el róluk, így gyengítve a Nép és Nemzettudatot. Hiszen talán Talleyrand mondott valami olyasmit, hogy ha meg akarsz gyengíteni egy népet, akkor vedd el a történelmét. NapHun kutatásai alapján ők mind az ősi MAG népének valódi örökösei, a valódi Mágus/Magyarok. A blogján nagyon jól leírja (ó bárcsak tudnék akár tizedannyira jól írni, mint ő…) miket talált a kutatásai során illetve, hogy ezekből az információkból, milyen következtetésekre jutott. Azért fogadom el a kutatása eredményeit, mert találtam egy furcsa paradoxont a francia, ún. Meroving dinasztia létezésével kapcsolatban, ami az ő kutatásait megerősíteni látszik.
Létezik egy város a mai Franciaországban, Champagne és Bourgogne régiók határán, nevezhetjük nevén is a helyet, de hívjuk csak ÉRZÉK-nek egyelőre. A várost egy JÓ nevű folyó szeli ketté, egy helyen szigetet alkotva. A várossal szemben van a Márton halom. Az egész megye (JÓ megye, elfranciásítva) egy Kréta-kori mészkőkomplexum-on csücsül és tele van melegvízű, gyógyító, csodatévő forrásokról szóló legendákkal! Érdekes mára igencsak kevés maradt belőlük. Egyébként az országban errefelé, nem ebben megyében, hanem kicsit délebbre találhatók azok a források, amik még nem apadtak el az ipar vagy bányászat következtében, az a kincs és természetesen óriásai brand-ek alatt műanyagban palackozott vízként rengeteg pénzt hajt a francia állam konyhájára. Míg a nép kap helyette silány, vegyszerezett vezetéken érkező ’tisztított’ vizet, ha nem tudja megvenni a palackozottat.
Ez a víz a valódi Atilla örökség. Honnan merem ezt így kijelenteni? Egyrészt NapHun kutatásai alapján. Másrészt…egészt
Az 1980-as években feltárásokat (feltúrások inkábB) végeztek francia régész hmm családok a területen. Előkerültek kelta településnyomok és temetők, két, Meroving korúnak (5. század) datált temető (115/235 sírosak) és egy erődfal részlete.
Az erődfal (cölöp/fa-föld erődítés) római kori gall-nak van meghatározva. Szerintem pedig kelta. Merthogy a gallokról annyit, hogy a helyi történészek azt írják a környékről készült régészeti összefoglalóban, hogy a Keletről, Pannoniából (Náluk ez római provincia, nem a Kárpát-medence) érkező kelták…a következő mondatban pedig már gallok lettek. De tényleg, aki nem hiszi járjon maga utána. Merthogy a helyet Galliának hívták szóval ezennel a kelták gallok. Kárpát-medencében körülnézve sok helyütt találkozunk kelta földvárakkal, a helyet terepen megszemlélve abszolút beleillik az ún. oppidumok-erődített magaslati telepek sorába, tökéletes megfigyelőállással, így ellenőrzéssel a JÓ folyón folyó folyami kereskedelemre. Előkerült a feltárás során egy Pharamond királynak tulajdonított pénzérme. A lelet persze ma már nem publikus, ha volt is egyátalán.
A francia királyság szakrális alapja, az ún.Meroving-dinasztia. Ami valójában száli-frank dinasztia. Első, legendás királyuknak ezt a Pharamondot tartják. Akiről hiteles forrás ugyan nincs, de egy 19. századi belga történész azt írja, hogy a frankok két hercege Marcomir, Priam fia és Sunno, Anténor fia Sicambriából!!!kijőve letelepedtek Thüringiában, amit a Rajna!!! Jobb partjára helyez. Sunno halála után pedig a frankok megválasztják Pharamond-ot királyuknak. Ő a nagyapja, apja? Merovée-nak. NapHun oldalán olvashatjuk, hogy Merovée, a dinasztia első királya valójában Atilla egyik fia Aladár. Az egész Pharamond sztori szerintem sántít és ha Sicambriát elfogadjuk Atilla városának, akkor elég egyértelmű, hogy valaki hazudik. Kíváncsian várom, ki mit gondol erről.
Szubjektív gondolatok következnek…Írtam egy cikket arról, hogy ez az ÉRZÉK nevű város gyakorlatilag a tükörképe Budapestnek. Vagyis Óbudának és Pestnek. Csak a folyó folyásiránya nem egyezik és ez város egy okkultista, szabadkőműves, zsidó központ, a francia vatikán és azt gondolom, hogy mivel nincs messze Chalons-en Champagne-tól, vagyis a Catalaunum-i mezőktől…egész egyszerűen ez itt Atilla földje, városa volt. Ma is az,csak egy hamis Attila, hangsúlyozottan kéttés elmeháborodott kezében van, aki pont az ellenkezőjét vallja mindannak, amit a mi Atillánk , a valódi Király megvalósított az akkori beteg, szétszabdalt, rabszolga Európában. Hogy pontosan mi történt azt nem tudom, csak sejtem, hogy római segédlettel, ez az itteni frank-száli bagázs szisztematikusan leírtotta a hunokat, kincseiket széthordta (erről is írok majd, hogy tele vannak a francia múzeumok hun aranykincsekkel, sosem hunnak meghatározva!) a magáénak tette a mi őstörténetünket, kitalálta, hogy a Meroving dinasztia az frank és erre épül fel a jelenlegi Franciaország, aminek így a szakrális létjogosultságát kérdőjelezhetjük meg! Hogy miért a csalás? Posta Imre utolsóvideójában szépen elmondja. A vérvonal, ami ugyebár magyar!!!! A frank-száli csapat pedig zsidó (akik nagyon szeretnének magyar vért és magyarok lenni csak soha nem lesznek, így rabszolgává teszik a magyarokat mindenütt), meg római bérenc. A kincs pedig…a víz. Az egyetlen létező a Földön, ami nélkül az emberi test nem tud természetes állapotában életben maradni. Amit nem lehet semmi mással helyettesíteni. Nem mindtha olyan sokan lennénk már természetes állapotunkban…Ezért a harc és a háború! A helyi zsidó lakosság, a vatikáni szolgák pedig még védi a hazugságait…de tudja, hogy azokról lehullt a lepel. Hogy mi jön ezután? A magyarok helye hol van? A jelenlegi Franciaországban egy magyar az hazatérő. Marad-e mégmeg? Vagy minden elveszett? Atilla lelke merre jársz?
1368 #9 Karpatkanyar
- 2019. May 22. 06:05:46
Karapara, nem vagyok elegendően jártas az őstörténetben, és a minimális jártasságomat, amit a 90-es évek elején kialakítottam, azt is engedtem elkopni. Ezért csak egy információt közölnék, amely inkább a cikk témájához kapcsolódik. A 90-es évek elején Budapesten a MVSZ gyűlésére mentünk én és az exbarátom mindketten a Stratégiai Bizottság koordinátora és elnökeként. A Professzorok Házában aludtunk, ahol fogadtuk Pap Gábort, akitől akkor kaptam ajándékba a Csodakút könyvét. A téma a magyar ősi vallás újrateremtésének a lehetőségei mint a magyarság globális szétszóródottságában a megtartó erő. Akkoriban a Mesterséges Intellugencia területtel foglalkoztam, amely kutatási terület gyerekcipőben, inkább csecsemő pampókban, "járt". Tudtam pl., higy sz amerikai katonákat a face-to-face gyilkolásra a virtuális világban tanítják és edzik. Ma is úgy látom, mint akkor, hogy a globálisan szétszórt magyarságot összetartani egy hatalmas, elvileg tetszőlegesen bővülő, virtuális bazilikában újra épített magyar vallással lehetne. Ez a virtuális magyar bazilika lenne az összekötő kapocs, mely a benne elhangzó hit-tanokkal a magyarság fennmaradását biztosítaná. Egy-egy igehírdetés meghallgatásához, tulajdonképpen ez virtuális belépés lenne a 3 dimenziós bazilikába, feltenné a Miamiban, vagy Berlinben, Canberrában, Budapesten, vagy éppen Erdőszentgyörgyön élő magyar a megfelelő sisakot, beleülne a szenzorokkal és aktorokkal tele székbe, esetleg magára öltene egy ugyancsak szenzorokkal és aktorokkal tele ruhát, majd elindítaná az őt a virtuális bazilikába repítő programot, melyben egyesülne az áhítatra vágyó összes többi magyarral.
A magyar egyház nem tartozna semmilyen más vallás, egyház fennhatósága alá.
Én így látom a magyarság fennmaradásának esélyeit. A civilizációs állam rövid életű lesz és ez csak a zárt mammut-államoknak lesz rövid időre lehetséges. A globális szétszórtságban fennmaradni csak úgy lesz lehetséges, hogyha mindenki mástól elkülönült saját hitvilágot építesz fel magadnak, mely összhangban kell legyen a környezettel, és ezzel együtt folytonosan fejlődik, alakul. A civilizációs államok népeit onnan ismered meg, higy a szétszórtságban is sikerül nekik tömörülniük, városnegyedeket alkotniuk, gettósodniuk. Egy univerzális vallás, amire jelenleg a pápa, kezet csókolva rabbiknak, imámoknak, lábait mosva színesbőrüeknek, törekszik az a magyarság felszámolását jelentené. A saját vallásunk újrateremtése ezzel párhuzamosan, de azt megelőzve kell versenyt fusson. Az idő szorít és az utóbbi 26-27 évben, amióta a Professzorok Házában ezt a hosszas tárgyalást lebonyolítottuk, csak rosszabbodtak a körülmények. Pap Gáborral még volt egy konkrét próbálkozásunk, de titkosszolgálatok, a Horn Gyula politikai bulldogjai tönkretették, és engem Patrubány segítségével kiebrudaltak a MVSZ-ből. Hát itt tartok azóta is, mélyen behúzódva a csigaházamban.
43 #10 stormhu
- 2019. May 22. 17:48:57
Karpatkanyar Akkor Pap Gábor bizonyára elmondta azt is hogy nem a király választja a koronát, nem a nép választja a királyt, hanem a korona választja a királyt....
Ha körülnézel láthatod hogy lázasan keresnek valamit...
Hirtelen elérhető mindenki számára a dns vizsgálat, kik birtokolják a vér bizniszt stb....Nincs ebben semmi virtuális micsoda, ezt csak azért írom hogy van más alternatíva is amivel ők számolnak. Nyilván való és amiről a töbség nem tud, az is nyilván való....

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
339,870 egyedi latogato