Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Eurázsiai Unió az EU-val és Kínával fogja képezni a Szívországot?

BelföldTitokban, féltitokban, kiszivárogtatott titkokként de a Figyelõ polgár tudja mégis, hogy lepésrõl- lepésre
létrejön az EU-Oroszország-Kína szorosabb kapcsolata, vagyis az erõteljes Eurázsiai Unió, a Szívország,
mely diktálni fogja majd az új, és remélhetõleg emberségesebb, világrendet.
Az egyik fontos hír ennek alátámasztására a tavaly október végen létrejött csúcstalálkozó Törökországban
Putyin, Erdogan, Merkel és Macron között, Amerika kizárásával. Itt Putyin beszéde tartalmazta azt a
követelést, hogy Szíriát ujjá kell építeni és ebben elsõ prioritást kell adni az infrastruktúra
helyrehozatalához, ezen belül a vízszükséglet kielégítésének infrastrukturális rendbetételének. Javasolta
még orvosi készülékek és gyógyszerek sürgõs küldését, kórházak rendbetételét. Forrás: analitik.de
És láss csodát, aki elveszti a háborút az fizet!!! Alig telt el fél év és maris készen állanak a hatalmas
összegek. Ki fizetett eddig? EU azonnal 7 milliárd eurót rendelkezésre bocsátott, de azóta Németország
megnövelte saját 1,47 milliárdos részét még 1,44 milliárddal. Ez vissza nem térítendõ adomány a háborús
károk enyhítésére. A 2 nagy EU-s bank meg 14 milliárd euró kölcsönt ad Szíriának. Természetesen még
morzsákat összeszednek, mint segély a világ más országaitól is, mint pl. Szaúd Arábia, Dél-Korea, stb.
Magyarország is benne van az EU 7 milliárdos kárenyhítésében 11millio euróval.
Mégis ez arra mutat, hogy az EU elkezdi óvatosan az együttmûködést Oroszországgal és Putyin javaslatai
nyomnak a súlyban Brüsszelben is. A teljes listát itt lehet megnézni:
https://www.consilium.europa.eu/media/38546/14-03-2019-pledging-statement_final.pdf

A kínaiak szintén rendkívüli diplomáciai tevékenységet folytatnak az EU tagállamok területén a Selyemút

geostratégiai jelentõségû gazdasági terjeszkedés keretében. Macron arra kéri a vele parolázó Hszi Csin-
ping kínai elnököt (elnök kínaiul: cungtungzongtong (總統)), hogy vegyék tekintetbe az EU egységét és

ne osszák meg a tagállamokat. Biztosítsanak az EU cégeinek hasonlóan kedvezõ környezetet, ahogy az
EU biztosít a kínai cégeknek. Ezzel a kínaiak azon erõfeszítéseire célzott, melyek szerint külön-külön
tárgyalnak a tagállamokkal és kötnek szerzõdéseket, mint legutóbb az olaszokkal. A cungtungzongtong
tovább utazik Párizsból Washingtonba.
A kínai elnököt Macron, Merkel es Juncker közösen fogadta. Merkel furcsa mód tartózkodó volt.
Forrás: https://www.youtube.com/watch?time_continue=96&v=DCcvtixSJgg
A tavaly novemberben az EP elõtt Macron és Merkel erõteljesen kezdeményezte az EU-hadsereg
felállítását, melyet geostratégiai szükségletnek neveztek.
Forrás:
http://www.hetek.hu/kulfold/201806/europa_fegyverben_a_kozos_unios_hadsereg_kerdesei

https://www.tagesanzeiger.ch/ausland/europa/merkel-fordert-wie-macron-eine-echte-europaeische-
armee/story/18861126

Igazuk is van, amennyiben a NATO az EU-ra túl veszélyes agresszivitását és amerikai dominanciáját
végre felismerték. El is gondolkozhattak a fölött, hogy az amerikaiak agresszív terjeszkedése és
konfliktus provokációi Oroszországgal kényszerítõ erõként hatnak Moszkvára és így az oroszok
kénytelenek az összes európai fõvárosra atomrakétákat irányítani. (Ahogy ezt teszi Izrael is a Samson
Tervben. Eljön talán az idõ, mikor reszketni nem fog a kezük a piros gomb felett, amennyiben az izraeli

zsidó menekültek nem foglalhatnak hont Európában. Ha nekik veszni kell, akkor vesszen más is!!! -
alapon.)
Ugyancsak az amerikaiak rákényszerítik az EU-ra az oroszok elleni gazdasági és politikai embargót, ami
az EU-tagállamoknak sok milliárdos kárt okoz évente.
Az EU-hadsereg felállításáról többé hírt nem olvashattunk, ezért nem lehet tudni, hogy a háttérben neki
kezdtek-e ennek a programnak, vagy újra jegelve lett.
„Párizsban hétfõn megtartotta alakuló ülését a francia-német parlamenti gyûlés. A német szövetségi
parlament (Bundestag), valamint a francia nemzetgyûlés (alsóház) 50-50 képviselõjébõl álló gyûlés
feladata az idén aláírt német-francia együttmûködési és integrációs szerzõdés, az Aachen-Szerzõdés

szerzõdés, csakúgy, mint a történelmi megbékélés alapjait a két ország között megteremtõ Élysée-
szerzõdés végrehajtásának nyomon követése.” /Forrás: https://444.hu/2019/03/26/eloszor-ult-ossze-a-
nemet-francia-kozos-parlament /

Amerika eléggé kontraproduktív módon az EU-ellen is kereskedelmi háborút indított, védõvámokat vetve
ki az európai termékek jó részére, ezzel taszítva õket az oroszok keblére.

Ezek a nemzetközi hírek arra engednek következtetni, hogy az EU sok Amerikának és a Háttér-
Hatalomnak elkötelezett híve machinációinak ellenére közeledni fog Oroszországhoz, Kínához és ezzel

megteremti az Eurázsiai Unióval való fúzió lehetõségét.
Dr. Ing. Sebestyén T. István
2019 marcius 28., Zürichben

Hozzaszolasok

139 #1 jozsef toth
- 2019. March 29. 22:15:32
Imre !
Selyem ut,vagy selymes szivek orszaga.s_f-ang
Szivorszag???
[color=#ff0000]Ez a SZIVATO[/color] orszagok gyulekezete!s_hee
Es az bisztos,hogy mindeggyik sziv--ni fog!
Penzt,es vert!s_franc
Mindenki aki az utjukba kerul.
137 #2 balu
- 2019. March 30. 11:05:03
Hát az azért elég brutális szívnagyobbodás lenne... Máj, gyomor, végtagok, neadjisten fej nem kéne?
267 #3 Perle
- 2019. March 30. 22:16:38
Néhány napja valahol azt olvastam, hogy az USA azt szeretné, ha az Eu Oroszországgal együtt megvívna Kínával Ez lenne a szívatás. Aki kimaradna belõle, az USA, a nevetõ harmadik. Így 3 legyet ütne egyetlen csapás nélkül.
Pont akkor állt le itt a rendszer és a cikket nem tudtam felteni.
1368 #4 Karpatkanyar
- 2019. April 01. 11:28:49
Aki uralja a Szívországot az uralja a Földet. =》 Az Eurázsiai Unióé a jövõ.

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
340,470 egyedi latogato