Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Még a betanított gyári munkás is többet keres, mint egy rendõr

BelföldJaj má, hát ez miért is fontos ennyire? Elképesztõ ütemben fogy a rendõri utánpótlás: Öt év alatt közel negyedére esett vissza az ország négy rendészeti szakközépiskolájába jelentkezõk száma – derül ki a Népszava cikkébõl. Míg 2014-ben még bõ háromezren jelentkeztek, tavaly már csak alig 1700-an, idén már csak feleannyian, mint egy éve. Ráadásul ez csak a jelentkezettek száma, nem is a felvetteké.

Sokan meg sem jelennek a felvételi vizsgákon, de azoknak a 30 százaléka is nyomban kihullik az alkalmassági rostán, akik megjelennek.

Az egyik rendészeti középiskola tanára azt mondta a lapnak: nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen mértékben csökken a jelentkezõk száma, a rendõri pálya nem vonzó, egy gyárban, betanított munkásként többet lehet keresni.

Elkeserítõ, hogy már a nyílt napra sem jönnek el, nemhogy jelentkezzenek. Régebben legalább érdeklõdtek, de mára teljes az érdektelenség

– panaszkodik egy másik intézményvezetõ.

A frissen végzettek nagyjából tíz százaléka leszerel, amint lejárt az a határidõ, amíg vissza kellene fizetnie a képzése költségét, de késõbb is nagy a lemorzsolódás. A honvédségnél magasabb az illetményalap, és így a hó végén hazavitt fizetés, biztonsági õrként legalább nem akkora felelõsség hárul az emberre, a fizetés pedig nem kevesebb, mint a rendõri.

És egyre több a leszerelõ is: már nemcsak a négy-öt éve pályán lévõ, a szakmához még kevésbé kötõdõ fiatalok választanak jövedelmezõbb hivatást, hanem a 20-25 éves szolgálati viszonnyal rendelkezõk is.

A Népszava másik cikkében pedig rendõrök mesélnek arról, mitõl vált kevésbé vonzóvá az elmúlt években a rendõri hivatás.

Kiemelt kép: Kiskunhalas, 2019. január 30. Balogh János országos rendõrfõkapitány beszédet mond a Készenléti Rendõrség kiskunhalasi határvadász bevetési osztályának kialakított épületegyüttes átadóünnepségén Kiskunhalason 2019. január 30-án. Az új, most átadott 96 férõhelyes épületegyüttest a kiskunhalasi volt határõrlaktanya területén alakították ki, ahol a Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság egységei mellett a Készenléti Rendõrség 2012-ben átadott épületében szolgálatot teljesítõ XXVII. és a XXVIII. határvadász bevetési osztály állománya is helyet kapott. MTI/Ujvári SándorLink

Hozzaszolasok

8 #1 miskolcilaci
- 2019. April 08. 16:48:59
Valamit nagyon eltervez-TEK ezek, hogy szándékosan leépítik a rendõrsegget!

www.kepfeltoltes.eu/images/2019/03/722get.jpg
43 #2 stormhu
- 2019. April 08. 17:11:23
A szándék nyilvánvaló már rég. Valami "másra" kell õket cserélni. No de az se mellékes hogy olyan legyen az új verzio, ha kell, akkor is bele lõjjön a tömegbe ha pl ott az annyja...
80 #3 monguzking
- 2019. April 09. 00:34:08
S ugyan miert lenne baj az hogy egy erteket eloallito munkas tobbet keres mint egy rendor ami meglehetosen konnyu munka..uldogelni rendorautoban mikozben trapikozik radar..
267 #4 Perle
- 2019. April 09. 18:33:05
Monguz, nem könnyû munka az. Ott kell lennie a baleseteknél, a tüntetéseknél, a balhéknál, a cigányok által elkövetett bûnesetek tisztázásánál. Ha jól belegondolunk, a fõ munkaidejüket az alja emberek között töltik el. Láttam már, ahogy hétvégén a Kökirõl az állat módjára bedrogozottakat, az alkoholistákat terelgetik össze. Ehhez kötél idegek és jó gyomor kell.
Egy takarítónõ nem lát annyi mocskot, mint ezek az emberek.
Egy tisztességesebb társadalomban, ahol nincs ekkora fertõ, akadna elég rendõr is. Itt nálunk türniük kell, hogy intézkedésük közben a cigányok szidalmazzák, becsméreljék õket. Amerikában már " sokkhatás" érné azt, aki kezet emel a rendõrre. Érdekes módon a jót nem tudjuk tõlük átvenni.s_nezem

A betanított gyári munkástól a gyártósor mellett állótól nem irigylem a magasabb bért. Monoton, idegölõ munka az is.
Aki újabban már túl van fizetve, az a külföldrõl, fõként Romániából idejött építõiari segédmunkás. Õk még régebben 800 Ft-ért mentek el dolgozni a Moszkva téri toborzó helyrõl.
Ma már napi 15-20 ezer Ft alatt nem vállalnak munkát a Buda környéki településeken, újgazdagok magánépítkezésein.
Õk még be sincsenek tanítva , a szántáshoz szoktak, de értenek az ácsmunkához, a burkoláshoz, az egyéb kõmûves munkákhoz.
4 #5 Posta Imre
- 2019. April 11. 08:05:11
Belga-dalt szaval a rendõrség szóvivõje a költészet napján
https://24.hu/belfold/2019/04/11/belg...zet-napja/

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.09 masodperc
294,945 egyedi latogato