Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Kõkemény hadjáratot indított az orosz anarchisták ellen az FSZB

KülföldEjnye no, akkor nem is a nacionalista náci-zsidók, hanem a szélsõbalos liberálbuzi anarrchista zsidók a baj? Az FSZB-ben tán még orosz is szolgálhat kisebb beosztásokban. Vagy nem? Sosem derül ki. Vagy de? Tavaly õsszel egy 17 éves anarchista fiatal felrobbantotta magát a KGB utódszervezetének, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Arhangelszk városában lévõ központjában. Most a legnagyobb független orosz lap, a külföldrõl szerkesztett Meduza írta meg, hogyan vezetett ez a merénylet a szélsõbaloldali, anarchista csoportok elleni tömeges fellépéshez, több száz rajtaütéshez és vádemelésekhez.

Tavaly október 31-én az FSZB épülete elleni merénylet tényét egy Valeryan Panov néven kommunikáló felhasználó elõre bejelentette az orosz anarchisták egyik Telegram-csatornáján. Mint írta, azért az FSZB-t támadja meg, mivel ott találnk ki bûnügyeket koholt vádak alapján, illetve mert kínoznak is embereket.

Az FSZB ekkor már legalább egy éve nyomozott az ország legnagyobb anarchista és antifasiszta közössége, a Hálózat ellen, melyet potenciális terrorszervezetként kezeltek.
Anarchista tüntetõk Moszkvában, 2012-benFotó: NATALIA KOLESNIKOVA/AFP

Az üzenet elküldése után pár perccel a fiatal férfi bement az FSZB épületébe, és felrobbantotta a táskájában lévõ bombát. Csak õ halt meg, három alkalmazott megsérült. Az orosz biztonsági erõk azonnal terrortámadásnak minõsítették az esetet. Mint késõbb kiderült, szerintük ez volt az egyetlen terrortámadás 2018-ban Oroszországban.

Az elkövetõ egy 17 éves helyi diák, Mikhail Zhlobitsky volt. Elkötelezett anarchistaként tagja volt számos online csoportnak is, ugyanakkor a merénylet elõtt nem vett részt semmiféle akcióban és nem számított ismert szereplõnek a közösségen belül.

Arhangelszk város hatósága arra jutott, hogy Zhlobitsky egyedül cselekedett, nem tartozott egyetlen csoporthoz sem. Ezt mondták el a Meduza újságíróinak több anarchista közösség tagjai is. Ugyanakkor az FSZB és a belügyminisztérium az esetet arra használta fel, hogy fellépjen a 'radikalizálodó fiatalok' ellen, és a rákövetkezõ idõszakban országszerte rengeteg rajtaütés történt.

Idén áprilisra pedig a szövetségi hatóságok az ország legnagyobb anarchista szervezetét, a Narodnaya Samooborona nevû mozgalmat hozták összefüggésbe a tavalyi támadással. A szervezet ellen 40 városban elkövetett 247 incidens miatt emeltek vádat.

A mozgalom kitart amellett, hogy a merénylõ sosem volt tagjuk, maximum a Telegram-csatornájukra üzent néha. Szerintük a 247-es szám is úgy jött ki a hatóságoknak, hogy az összes anarchista ihletettségû incidenst automatikusan az õ számlájukra írták.

Mára a Narodnaya Samooborona lett az ország legnagyobb anarchista mozgalma, az elmúlt években több tüntetést is szerveztek, és a korábbi években tapasztalható fásultság helyett érezhetõen megnõtt az utcai jelenlétük. Volt olyan, amikor összesen 30-40 városban tudtak párhuzamosan tüntetést szervezni a politikai foglyok melletti kiállásként. Az anarchisták erõteljesen tüntettek Putyin 2018-as újraválasztása ellen is.

Az elmúlt években a hatóságok több bûncselekményhez is próbálták hozzákötni a mozgalom tagjait. A mozgalom szándékoltan decentralizált, és nincs egyetlen vezetõje sem, bár az orosz hatóságok szeretik azt feltételezni, hogy a külföldre költözött moszkvai anarchista, Svyatoslav Rechalkov vezeti az egészet. Rechalkov elmondása szerint csak azért vallotta magát vezetõnek egy kihallgatás során, mert a rendõrség addig kínozta, amíg ezt meg nem tette.

A kínzásokról és jogszerûtlen õrizetbe vételekrõl bõven esik még szó a riportban, ahogy arról is, hogy gyakran a hosszú idõn át benntartott fiatalok ellen végül bizonyítékok hiányában nem is tudnak vádat emelni a hatóságok.

A szervezet szimpatizánsai szerint az FSZB épülete elleni támadás után a mozgalom 30 ezer Vkontakte-követõje is a hatóságok céltáblájára került, véletlenszerûen kezdtek el a rendõrök lekapcsolni embereket. Köztük egy 14 éves moszkvai fiatalt, akirõl azt gyanították, hogy terrortámadásra készül. Végül õt nem tudták megvádolni ezzel.

Indult eljárás olyanok ellen is, akik támogatólag nyilvánultak meg az FSZB épületében történt robbantásról: az egyik áldozat egy újságírónõ, Svetlana Prokopyeva lett, aki egy rádiómûsorban arról beszélt, hogy az állam maga nevelte ki azt a generációt, amely most harcol az elnyomó rendszere ellen.

Erre válaszul a hatóságok átkutatták a nõ otthonát, illetve a rádió szerkesztõségét, majd pedig 150 ezer rubelre büntették az adót. Ezen kívül megbüntettek egy online oldalt is, amely a rádiómûsorban elhangzottak leiratát közölte.

A Meduza nagyon részletes cikke kitér arra is, hogy 2019 áprilisában még mindig zajlanak a rajtaütések, újabb és újabb gyanúsítottakat neveznek meg a hatóságok a tavalyi robbantással összefüggésben. Olyanokat is, akik minden gyanú szerint teljesen véletlenül keveredtek bele az egészbe: országszerte tanárok, zenészek és más mozgalmak aktivistáinak otthonát is kutatták már át a rendõrök. Vannak köztük olyanok is, akik elmondásuk szerint korábban soha nem is hallottak a mozgalomról, mellyel most hírbe hozták õket.

Az FSZB ezen kívül átkutatta a moszkvai Helsinki Bizottság ügyvédjének, Alexander Peredruk szüleinek a lakását, azután nyomozva, hogy fiúk kapcsolatba lépett-e korábban a merénylõvel.

A mozgalom tagjai szerint a hatóságok célja, hogy egy rendkívül nagyra fújják fel ezt az ügyet, így számolva le az egész szervezettel. Beszámolók szerint ez máris hatékonynak bizonyult, csökkent az anarchista rendezvényeken résztvevõk száma Oroszországban, a hasonló mozgalmak pedig egyre inkább kerülik a nyilvánosságot.
Link

Hozzászólások

4 #1 Posta Imre
- 2019-04-19 12:39
Putyin az észt elnökasszonnyal barátkozik


Nem normális helyzet, hogy Oroszország és Észtország tisztségviselõi között sokáig nem volt érdemi érintkezés - jelentette ki Vlagyimir Putyin, amikor a Kremlben fogadta az észt elnöknõt, Kersti Kaljulaidet.

Geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háborúk hatása a magyar KKV-kre - versenyképesség és növekedési kilátások - a digitalizáció és az AI szerepe a KKV-k versenyképességének alakulásában
SME2019 - Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére!

Kaljulaid Moszkvába a felújított észt nagykövetség átadási ünnepségének alkalmából érkezett, ahol kijelentette: Mai itteni jelenlétem világos jele annak, hogy Észtország kész az együttmûködésre.

Rég láttuk egymást - mondta vendégét fogadva a Kremlben Putyin, arra emlékeztetve, hogy a legutóbbi kétoldalú csúcstalálkozó hozzávetõleg egy évtizede történt. Megjegyezte, hogy az észt elnökkel nemrégiben valahol külföldön összefutott.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a mostani elsõ észt elnöki látogatás Oroszországban 2011 óta. Az utolsó teljes értékû kétoldalú államfõi találkozó 2008-ban volt. A The Moscow Times visszatekintése szerint Kaljulaid elõdje, Toomas Ilves 2008-ban járt Oroszországban, ahol az akkori elnök, Dmitrij Medvegyev fogadta.

Putyin balti államfõvel Dalia Grybauskaite litván elnök személyében találkozott legutóbb 2010-ben Helsinkiben, amikor õ maga a kormányfõi posztot töltötte be. Az utolsó orosz-balti elnöki találkozó ugyanabban az évben történt Valdis Zalters lett államfõ és Medvegyev között...
https://privatban...kel-325701
272 #2 Kameleon
- 2019-04-19 13:31
Imre, "csak" kettõ eset a sok közül: Mire hivatkozva [megrendezve] lett lerohanva Csecsenföld? És Közel-Kelet? "Csalással viselj háborút."

Figyeld a mostani Ingusföldi eseményeket!
4 #3 Posta Imre
- 2019-04-19 19:30
A NATO kihívásairól egyeztettek Ankarában

A NATO kihívásairól és biztonsági kérdésekrõl tanácskozott pénteken Ankarában Mevlüt Cavusoglu török, Jacek Czaputowicz lengyel és Teodor Melescanu román külügyminiszter.

Czaputowicz a háromoldalú találkozó utáni sajtótájékoztatón rámutatott: Oroszország fenyegetést jelent Európa biztonságára, különösen ami a fekete-tengeri térségben folytatott tevékenységét illeti. Mint kiemelte, Lengyelország ezért támogatja, hogy a NATO katonai állásokat létesítsen a térségben. “Meg kell tehát teremteni Közép- és Kelet-Európában az Egyesült Államok hadászati jelenlétének feltételeit is” – szorgalmazta a lengyel külügyminiszter.
https://kitekinto...f=hirstart
4 #4 Posta Imre
- 2019-04-19 19:52
Utolsó ellentámadásba kezdett a vesztésre álló ukrán elnök

Néhány nappal az ukrajnai elnökválasztás második fordulója elõtt az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vizsgálni kezdte azokat a vádakat, melyek szerint a nyerésre álló elnökjelöltet, Volodimir Zelenszkijt a Kremlhez közeli személyek támogatják pénzzel. A vizsgálat akkor kezdõdött, amikor a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint Zelenszkijre a választók hetven százaléka voksolhat a vasárnapi döntõ körben.

Az UNA kijevi hírügynökség értesülései szerint az SZBU az után kezdett vizsgálódni, hogy egy ukrajnai hackeroldalon – a magyar-ukrán kettõsállampolgárok listáját is közzétévõ Mirotvorecen – az jelent meg, hogy Zelenszkijt a kelet-ukrajnai oroszpárti szakadárok, illetve orosz oligarchák támogatják. Többek között – állította az internetes oldal – Vlagyiszlav Szurkov, a Kreml egyik fõideológusa, illetve egy nacionalista orosz üzletember, a sokmilliárdos vagyont felhalmozott Konsztantyin Malofejev finanszírozza.

Zelenszkij szokásához híven megint nem szólalt meg, a humoristából lett elnökjelölt sajtószolgálata azt közölte, az állítás száz százalékban álhír. Több elemzõ szerint valószínûleg a versenyben rosszul álló Porosenko kezdeményezésére kezdett vizsgálódni az SZBU.
https://hvg.hu/vi...kran_elnok
1368 #5 Karpatkanyar
- 2019-04-19 22:18
Aramis, a régi barát, üdvözletét és sz alábbi cikket küldi Imrének:
****************************
Egy bolygo gyarmatositas forgatokonyve, gyarmatositando kevesbe fejlett civilizacioval de technologiailag nem megugorhatatlan lemaradassal rendelkezo nagy letszamu fajjal szemben. Korrupt kollaboransok bevonasa a gyarmatositas elkezdesebe. Letszamredukcio: reprodukcios kepesseg kicsinalasa: beavatkozni a taplaleklancba, ami a faj eltartokepesseget biztositja. Ideiglenes blokkolas a kivant hatas elereseig, de hosszutavon meg regeneralhato legyen. GMO, oltasok, chemtrail, terraforming. Az ellato rendszer alapjai a rovarok, ha kajaellatas zavar van. Ehinseg lazadasok, haboru, demoralizalodas, primer szuksegletek biztositasa elsodlegesse valik. Tehat a megmaradt szellemi potencial ezekre korlatozodik. Ellenallas szervezese nehezkesse valik. Betegsegek, jarvanyok, haboruk, viz es elelmiszerhiany az ellenallokepesseget megtorik. A technologiai folenyunk szerepe es vedett poziciobol inditott gyarmatosito kepesseg megerosodik. Kezelheto letszamu ellenseg mar demoralizalt es nem kepes sem letszamban sem technologiaban felvenni a versenyt. Kollaboransok kiiktatasa hogy nehogy ok legyenek az ellenallas feltamadasanak forrasai. Technologiat adtunk nekik es elhitettuk veluk hogy az emberiseg feletti uralkodasra rendeltettek igy barmit megtehetnek. De arra ugyeltunk, hogy technologia amit adtunk ne veszelyeztessen minket, illetve reverze engineeringgel ne tudjak sikeres gyarmatositashoz szukseges ido alatt felfejleszteni annyira hogy szamunkra veszelyt jelentsenek. Jehova vs zsidok....talmud... Gyarmarositasi hadi doktrinak: teruletet felugyelni csak fizikai jelenlettel lehet. Lasd afgan, irak es libia... hiaba a technologiai foleny, ha az ellenseg a gyarmatosito erok letszamaval technologiajaval egyensulyt tud tartani. Letszam x tamadashoz hasznalt technologia x helyismereti tenyezo tamado reszerol legalabb 10x nagyobbnak kell lennie mint a gyarmatositando ellenseg letszam x vedekezesi technologiax reprodukcios kepesseg x vedekezo helyismerete, hogy sikeres gyarmatositast lehessen vegrehajtani es annak az eredmenyeit keves vesztesseggel fenn lehessen tartani a kivant ideig. Mivel a gyarmatosito erok letszama nomad csillagkozi mesterseges kornyezet eltarto kepessege es utanpotlas hianya miatt jelentosen nem novelheto ezert technologiai folenyre hagyatkozhatunk es manipulativ kepessegunkre. Mindamellett torekednunk kell technológia vedekezo per technologia tamado aranyanak leheto legalacsonyabb szinten tartasara illetve lathatatlan eszkozokkel redukalni kell a gyamatositando faj letszamat es lecsokkenteni vagy megszuntetni a reprodukcios kepesseget amennyire csak lehet. Sikeres gyarmatositas a ketto faj kepessegeinek kvociense hatarozza meg mely figyelembe veszi a technologiai szintet letszamot utanpotlast reprodukcios kepesseget helyismeretet. Csak olyan bolygok es civilizaciok gyarmatositasara van kepessegunk ahol ez kvociens egyertelmuen kozelit az 1 hez. Minden mas esetben korlatozott letszamunk miatt vesztesre allunk. Az Föld hatareset nagyon mas lehetosegunk mar nincs ugyanis letszamunkat megnyirbalta az evezredeken ativelo gyarmatosito vagy kifoszto haboruk soran bekovetkezett veresegek. Mashol technologiai folenyunk vagy nincs vagy elenyeszo es manipulacios kepessegunk csekely vagy jelentos hatranyunk van es letszamunk mar alapvetoen csekely.
1368 #6 Karpatkanyar
- 2019-04-20 07:06
A cikkben írja:
" A mozgalom szándékoltan decentralizált, és nincs egyetlen vezetõje sem, bár az orosz hatóságok szeretik azt feltételezni, hogy a külföldre költözött moszkvai anarchista, Svyatoslav Rechalkov vezeti az egészet. Rechalkov elmondása szerint csak azért vallotta magát vezetõnek egy kihallgatás során, mert a rendõrség addig kínozta, amíg ezt meg nem tette. "

Ez a legmodernebb szervezési formája az ellenállásnak, terroristáknak: Leaderless Phantom Cell ORGANISATION!

A Magyar Nemzeti Kormány is így van szervezve?
4 #7 Posta Imre
- 2019-04-20 07:54
Kárpát köszönöm!
2 #8 gerry
- 2019-04-20 10:25
Gyanús, naggyon gyanús!!!

"A Magyar Nemzeti Kormány is így van szervezve?"

MIÉRT kérdezed???

Gyanús, naggyon gyanús!!!s_huh
1368 #9 Karpatkanyar
- 2019-04-20 12:50
Gerry, azért kérdem, mert ha nem így van szervezve, akkor e szerint át kell szervezni!
Hallottál errõl a szervezési módszerrõl vmit?
Amerikában találták ki Amos nevû CIA ezredes, akitõl átvette és elterjesztette, gyakorlatba ültette Louis Beam, a White Supremacy ideológusa.
Akarsz többet tudni errõl?
267 #10 Perle
- 2019-04-23 21:57
Az EFBIÁJ feloldotta titkosítás alól azt a dokumentumot, emelyikben a Führer Argentinába való esetleges lelécelésérõl van szó 1945 szeptemberében, azután hogy 1945 tavaszán "megöngyilkolta magát."
https://www.daily...th-america

https://ria.ru/20..._content=1

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 0.78 másodperc
3,396,914 egyedi látogató