Bejelentkezés

Felhasználónév

Jelszó



Elfelejtetted jelszavad?
Új jelszó kérése

Posta Imre meghívó együttlétre

GondolatokNos, készül egy összejövetel, amiben számítok rátok, amennyiben számít ez még nektek. Nincsenek elvárásaim. illetve vannak, de azt már ti itt jól megismerhettétek. Link

Hozzászólások

4 #20 Posta Imre
- 2019-06-26 20:10
Eddigi tapasztalat röviden. Totális értetlenkedés. Ami nem baj, csak jelzi a társág szellemi-lelki álláspontját, de azért van pár kivétel. Nem vártam mást és most döntéseket kell hoznom. Nos, jellemző módon nem kérdeztek, hanem lerohantok. Nem baj. Nyilván nem csak az én agyamra ment rá ez a buggyantó hőség a házszigetelés közben. Elmagyarázzam mi van? Érdekel valakit, vagy már mindenki pontosan tud mindent, ahogy eddig is mindig, aztán csodálkozott, hogy valójában még mindig nem ért semmit. Kicsit unom. Szóval Orogát kitiltottam az ő érdekében, hogy később esetleg még nagyobb hunyászkodás nélkül visszakulloghasson. Lassan csak csúcspontjára jár a "kiválasztódás". Azt meg kell állapítsam, nagyon kevesen maradunk. Úgy tűnik "Hiába" PI olvasó valaki, ha közben nem vált értővé és viselkedővé. Gyerekek, ez a kör a meg-oldás részét képezőknek szól. A probléma-rész képviselőire majd később lesz szükség. Nem marad ki senki, se PI-s se PI-tlen. Ma Magyi lőtt egy spontán fotót a gatyarothasztó melegben fürcsi után. Vidámak vagyunk, de nagyon kemény volt ez a két nap és még holnap se lesz keménytelenség. A seprű csak azért van a kezemben, mert ott volt. De talán mégsem. Szóval elkezdhetnétek használni a maradék agyaitokat a fikázás és a "tuti" megmondása helyett. Értékelném. De nem biztos. Már a jó kérdést is értékelném. Sajnos az sem van. most mi van? Semmi?
99 #21 MORMOTA1968
- 2019-06-26 21:01
Kedves GP! Igen, tudtam róla, még Talpi beszélt egy július eleji 5 napos találkozóról, mikor beszéltünk telefonon. Most egyenlőre még pénzt kell gyűjtenem, mert abból valahogy mindig kevés van. Bár lesz hová rakni minden egyes fillért. Szalma bálákat kell vennem télire az állatoknak, szülinapi bulira is hivatalos vagyok és vannak egyéb terveim is. s_Laptop
99 #22 MORMOTA1968
- 2019-06-26 21:07
Kedves Faeb! Nincs, de nem is számít! Lesz most is hová rakni a pénzt. Ezek ott fent Judeopesten szórják ész nélkül mindenfelé, csak nekünk nem csepegtetnek belőle egy fillért sem! Vigyáznak rá, hogy a rabszolgák még véletlenül se érezhessék túl jól magukat! s_Laptop
99 #23 MORMOTA1968
- 2019-06-26 21:21
Kedves Talpi! Majd meglátjuk mi lesz még addig! Tényleg? Mikor is kezdődik a zsidó olimpia? Érdekes dolgok történhetnek még akkor! Egyenlőre nem csak a szúnyoginvázió miatt kell aggódnunk, hogy lassan tényleg már levegőt sem lehet venni tőlük "így is sikerült már benyelnem az idén legalább kettőt" hanem lassan szétfőzik az agyunkat az illetékes időjárás ba@ogatók! +40 fokot mondanak árnyékban, bár annak idején volt, mikor +44 +45 fokos rekord hőségben is kevernem kellett a betont, maltert maszekban. Viszont 1-kor el is húztunk haza. Van ennek már vagy 15 éve, ha nem 16. Nem irigyellek benneteket se a munkátok miatt! A hideget se igazán szeretem, de most nosztalgiával gondolok vissza a télre, mikor nem volt a szobámban még éjszaka is +28 fok. Jó lenne most abból a hidegből valamennyi, épp csak ami normális szintre enyhítené ezt a pokoli hőséget. Ilyen melegben kínkeserv még az alvás is. A boltba ahová járni szoktam bevásárolni megy a légkondi és legszívesebben el se mennék onnét. És még hátra van a nyárnak nevezett pokolból kicsivel több mint két hónap. Gyerekkoromban, szinte napi szinten érkezett meg a hűsítő nyári zápor és a viharok is még igaziak voltak, nem olyanok, mint a mostaniak, mesterségesen csináltak. s_zuhi s_Laptop
116 #24 livia
- 2019-06-26 21:35
Imre! Alig várom, hogy személyesen is lássalak, de nem ígérek semmit. Anyámat hétfőn hazaengedték, holnaptól én vagyok a soros. Nem részletezem, nem egyszerű, ma óránként. de szerintem állandó felügyeletre szorul, fogalmam sincs, hogy fogjuk megoldani, szerintem sajnos a természet mindent megold. Előbb, utóbb. Vagy szerencsére.A baj, hogy most én se vagyok százas.Teszem a dolgom, oszt kész.A család, az enyém nagyon összetart, besegít.
99 #25 MORMOTA1968
- 2019-06-26 21:37
Kedves Imre! Ha egy kicsit berogyasztanád a térded és a háttérbe elképzelem ahelyett az épület helyet a Shaolin templomot, tisztára úgy néznél ki, mint aki épp a kung-fut gyakorolja seprűvel! :D Mint a "Shaolin 36 próbatétele" című kínai filmben. Ott is a szemfüles tanulni vágyók, akiket valamiért nem akart még tanítani a mester, seprűvel kezdtek el gyakorolni. Egyébként kellemes lehet egész nap a napon főni! Volt benne részem, meg van is, csak már nem munkahelyen. Idebent a lakásban is elég kibírni ezt a hőséget, nem hogy odakint! Anno, mikor még fiatalon jártam szalmabálákat pakolni, ami egész napos munka volt, alig vártuk, hogy haza kerüljünk és leáztassuk magunkról a csípős szalmatörekes port, koszt. Bár volt, amikor közel volt hozzánk az öntözőcsatorna és aki akart megmártózhatott benne, hogy utána újra leizzadjon. Kegyetlen ez a hőség és a java még csak most jön! Igyatok jó sok vizet! Istenem! De finom volt régen az a jó hűs, sőt hideg kút víz! Se klór, se fluorid, se fekália nem volt bele keverve, mint most a csapvízbe, amiért ráadásul még fizetni is kell, nem is keveset! Imre! Mi még jó korban születtünk és lehettünk gyerekek! Egyáltalán nem irigylem a most született generációkat, amilyen jövő várhat rájuk! s_Laptop
1513 #26 Irrefutable
- 2019-06-26 21:46
Lehet én is értelmetlenkedem, de valahogy eszembe sem jutott, hogy esetleg hozzak referenciákat. s_kot Ha meg kéne ,majd csak nem tagadnának le...vagy igens_hihi . Szóval gondolom én balga, olyanoknak kell akik felbuzognak a video láttàn kvázi ösmeretlenül , és elhatározzák, hogy a know-how-jukat lelkesen megosztanák másokkal. De az is biztos, hogy voltak olyan gombafelismerő körök, ahol szintén ez a két ajánlás dívott, és csak behínárosodtak.
1677 #27 IlonaT
- 2019-06-26 21:51
Kedves Mindenki! Szeretném előre-bocsájtani, hogy most regisztráltam, és a legnagyobb tisztelettel viseltetek minden – itt hozzászóló és olvasó – iránt. És most - Kedves Kameleon,a hsz-ed miatt csináltam meg a belépést, de ahogy olvasom a nem nyilvánost, van más érintett is. Idén áprilistól tanulmányozom Posta Imre jelenlegi tevékenységét, ami az elmúlt év karácsony előttől indult, mindent meghallgattam, ami a neten fellelhető, és sok esetben a Bennem is meglévő gondolatokat-érzéseket fogalmazza meg, így tehát sok ponton nagyon jól kapcsolódunk. És nem utolsósorban – van egy jól működő, belső jelzőrendszerem, tudok különbséget tenni. És most ugyanezt kérném Tőled(ek) is: tedd meg, hogy nem hisztizel és ítélkezel elhamarkodottan, hanem áttanulmányozod Leonard teljes – a neten fellelhető – anyagát, minden riportot, ami Vele készült, ill. a Yt. csatornáján szereplő 80-100 ( nem tudom a pontos számot ) videoüzit, és akkor majd talán megérted… És talán nem ártana Vele személyesen megismerkedni sem, mielőtt ilyen sikoltozásokba kezdesz. Merthogy kiragadni 1-2 anyagot, ami ráadásul min. 6 évvel ezelőtt készült, enyhén szólva nem tisztességes. Nem kellene abba a hibába esni, mint az a fénymókus, aki azt az ún. „leleplező” cikket írta, ami csak úgy süt az elfojtott dühtől és rosszindulattól. Bizton állíthatom, hogy Leo minden megnyilvánulása az épp akkor aktuális történéseknek megfelelő volt, és persze a mai napig van aktualitása, csak most éppen más dolgokon van a hangsúly. A Magam részéről: Leonardék személyes, jó ismerőseim, és minden tiszteletet megérdemelnek. És hát … miért is feltételezi bárki Posta Imréről és barátairól, hogy nem tudják, kivel mutatkoznak egy ilyen invitálós üzenetben?
És nem utolsósorban, kedves Kameleon, Szerinted kiről szól ez a kis videó: https://www.youtube.com/watch?v=pafL2UmG63w&t=2s A jellemzés ráillik valakire az ismerőseid körében?
Üdv.
1513 #28 Irrefutable
- 2019-06-26 22:23
Isten hozott Ilona!
Évekkel ezelőtt láttam a videóit, de úgy gondolom nem nekem szól. Meg az akkori nagy csetepatét is volt szerencsétlenségem végigolvasni, ami odáig jutott, hogy Leonard egy hüllő.
Biztos van akiket ez érdekel vagy nem találkoztak még ezzel az anyaggal. Majd eldöntik mit kezdenek vele . Kicsit érzékenyek a new ages kommentekre a többiek(is).
Neked szimpatikus, vagy valamiért felnézel rá az a te dolgod. Azért sok olyan van benne, amit vagy elhiszel neki vagy nem, bizonyítani nem lehet.
Úgy emlékszem még az RK . riportok környékèn lett ismertebb Leonard.
2 #29 gerry
- 2019-06-27 00:42
IlonaT - mindem tiszteletem, de ha Te is úgy gondolod akkor ne itt keveredjünk bele hüllõ-ismerõsökbe. Bárkit meginvitálhatsz - a belsõ levelezésen keresztül,- és ha a meghívottad úgy gondolja, hogy okulni vagy bölcsülni szeretne, akkor mutas meg az utat az általad tisztelt barátaid weboldalához - esetleg a facebook, vagy más kapcsolatépítõ közösségi portálhoz.

"fénymókuci" oldalán sem állok, nem is hallottam eddig róla, remélem nem is fogok, valamint azt is remélem, hogy Leo se ezen a veboldalon óhajt elõhozakodni óriási tudásával. Azt ugyan nem tudom, hogy április óta engem is belevettél-e alanynak a tanulmányozásodba - tudom persze, hogy nem én vagyok a fontos - de ha nem akkor már nem is érdemes rám konzentrálnod.

Elõre is köszönöm.

Kameleon - te hogy látod?: Bejönnek a megérzéseim?
Holnaptól kezdheted áttanulmányozni Leonard telljes anyagát (Ezennel kinevezlek tiszteletbeli szakértõnek), IlonaT remélhetõleg szán rád egy kis idõt, nehogy elveszítsünk az odavezetõ út esetleg ingoványos szakaszain.

Hálából amiért ilyen kapcsolatépítõ energiatartalékkal rendelkezel, holnap (illetve ma) megveszem neked a megigért kockás színü festéket - PIROS-SÁRGA színben! :@
s_Laptop
1513 #30 Irrefutable
- 2019-06-27 05:52
Gerry!s_grat
1513 #31 Irrefutable
- 2019-06-27 05:58
Amúgy meg nyugodjon le mindenki a mindenhol....ugyanis MINDENKINEK hüllő agya van;) Nekem is ,nektek is sőt még a fénymókusoknak is. Ez van ....szar ügy ...francba a biosszal!!s_hihi
Addig is éljen a Nibirú az összes aranyával, XVIII. Anusarkanyc bölcs vezezésével.:D Na menyjünk dolgozni, szép napot!
1313 #32 zoli
- 2019-06-27 07:17
Üdvölet!
Nem regisztrálok,mert nem tudnék ott lenni. Imre is,meg még itt páran,(épp elég annyi amennyi) ismernek,régről.A pedigrém tudják.Imre! Tudd,hogy ott vagyok,ha kellek,vagy úgy látom ,hogy kellek szólj-szólok.De nem kell mert látok a nélkül is! Kellemes jó meg beszélgetést nektek!
A készült anyagot majd megnézem,a nem publikus részeket meg majd kitalálom belőle!
Áldás Rátok!
238 #33 bivaly
- 2019-06-27 07:50
Zoli !

Végre valaki leírta a lényeget. ( Is.)

A kukoricát kapálni kell, nem megbeszélni, hogy hogyan kapáljuk meg ! Persze, van akinek még el kell magyarázni.
63 #34 GP
- 2019-06-27 07:51
Úgy látom X idő után még mindig nincs meg a bizalom egymás iránt ez fájó dolog számomra.

Én bizom abban, hogy Imre tudja mit, miért tesz.

Azok az idők jönnek, hogy nem lesz rá idő sakkozni, hogy most jó vagy nem jó erre megvolt mindenkinek a lehetősége és az ideje.

Zoli szavait csak ismételni tudnám!
Ha majd kellek tudjátok hol találtok ha nem akkor majd én találok rátok!

Üdv.
1513 #35 Irrefutable
- 2019-06-27 11:04
Gp ez nem bizalom vagy nem bizalom kérdése. Még jó, hogy X év után az ún: kezdő " csapat", látja amit kell(ene).. Akkor kéne sírni ha nem. Viszont vannak új emberek, akik érdeklődnek. Most ebben mi a meglepő? Vannak akik felvállalták, hogy foglalkoznak velük. Inkább ezt egészséges fenntartásnak nevezem.
Számomra Szob a kevés csillag, de ezt kompenzálva túl sok ember. . Meg most komolyan...vannak akiket túl jól ismerünk.( ez a vicc helye vót):P
1313 #36 zoli
- 2019-06-27 11:29
Irrefutable
Amit mondasz jól mondod.Mindíg vannak akiknek szükségük van arra,hogy összefussanak időnként.Nem is ellene beszéltem,mind inkább kinyilatkoztattam. Egy megerősítés volt a részemről a részére,hogy attól,hogy nem leszek attól vagyok.Teszem a dolgom itt kicsiben,aztán meg amekkorában rám tartozik.
Áldás!
1513 #37 Irrefutable
- 2019-06-27 11:34
Zoli, mi legalább elmondhatjuk magunkról, hogy állandóan RÉKÁZUNK.s_proszt
1313 #38 zoli
- 2019-06-27 12:25
s_proszt

Hozzászólás küldése

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Generálási idő: 1.39 másodperc
3,388,282 egyedi látogató