Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Új kezdetre van szükség Romániában

KülföldIgen, sokkal kisebb területtel és sokkal szerényebben..., zsidó-cigány-mentesen! Új kezdetre van szükség a romániai politikában, ezért 2016 az intézményekbe és pártokba vetetett bizalom újjáépítésének éve lehet - jelentette ki Klaus Johannis elnök a román nemzeti ünnep alkalmából.

Romániában kedden országszerte katonai parádékat és kulturális rendezvényeket tartottak. Ezen a napon ünneplik ugyanis az 1918-as gyulafehérvári nagygyûlést, amelyen az erdélyi, a bánsági és a magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.

Az elnök a bukaresti katonai parádén vett részt, majd katonákat, valamint a Román Tudományos Akadémia több tagját tüntette ki. Ünnepi beszédében kifejtette, hogy meg kell õrizni a romániai politikai rendszer stabilitását, és újjá kell építeni az emberek bizalmát, mert csak a politika segítségével lehet megszabni az irányt, amely fele a társadalomnak haladnia kell.

Úgy vélte, Románia ma a demokrácia biztonságát nyújtja határain belül, a külföldi partnerei számára pedig kiszámíthatóságot szavatol. Johannis szerint a demokratikus, állampolgári tudat mélyen meggyökerezett a román társadalomban, és Románia olyan demokrácia, amelyet állampolgárai tesznek erõssé.

Számos külföldi politikus köszöntötte Romániát, többek között John Kerry amerikai külügyminiszter, aki Barack Obama amerikai elnök nevében tolmácsolta Washington üzenetét. Az amerikai külügyminisztérium közleménye szerint Kerry kifejtette reményét, hogy Románia és az Egyesült Államok mostantól hosszú idõre elmélyíti stratégiai partnerségi kapcsolatát.Link

Hozzaszolasok

4 #1 Posta Imre
- 2015. December 02. 20:19:01
Elkezdõdött! Nyíltan kimondják, hogy a "román" Erdélyben idegen!

Idegengyûlölõ propaganda miatt vádat emeltek a Kárpátia énekese ellen

Idegengyûlölõ propaganda miatt vádat emeltek Romániában a Kárpátia együttes énekese, Petrás János László ellen - közölte szerdán a honlapján a romániai legfõbb ügyészség.

A közlemény szerint az "ultranacionalista és románellenes repertoárjáról ismert" Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén Petrás János László mind az elõadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által felingerelte a hallgatóságot, "hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerõsítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erõszakra uszított".

Azt írják, a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerzõdés elõírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minõsítette a románokat.

A közlemény szerint a Kárpátia énekese a fasiszta, rasszista vagy idegengyûlölõ szervezetek és szimbólumok tilalmáról, valamint a béke és emberiesség elleni bûntettek elkövetõi kultuszának a tilalmáról szóló 2002-es sürgõsségi kormányrendelet elõírásait sértette meg.

Ugyanaz a közlemény számolt be arról is hogy vádat emeltek Cs. B. csíkszeredai férfi ellen is, aki 2014 júniusában Nagy-Magyarország térképét ábrázoló feliratos pólókat árult.

Az ügyészség álláspontja szerint a pólók feliratai (mint például: "Jobbik Magyarországért mozgalom", "A magyar föld nem eladó!", "Igazságot Magyarországnak!", "Nem adjuk fel soha!", "Adjátok vissza a helyeimet!";) a térképpel együtt idegengyûlöletre, Románia határainak az átrajzolására uszít, és sérti a román alkotmány elsõ cikkelyét, mely szerint Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam.

Mindkét per a csíkszeredai bíróságon kezdõdik.
http://vs.hu/kozelet/osszes/idegengyu...paign=main
233 #2 Ulti Mate
- 2015. December 03. 00:13:49
Pont hogy õk uszultak ránk és a MI orr szag térképünket rajzolták át azzal, hogy a magyar ellen léptek fel. Majd leülnek...
12 #3 spartakusz
- 2015. December 03. 08:06:29
szevasztok!

Bizony - bizony, nincs elveszve semmi sem, amikor ilyeneket lát és hall az ember:

https://www.youtube.com/watch?v=6nYBt...nYBtnK1SGw

tisztelettel:
id. Kiss László
233 #4 Ulti Mate
- 2015. December 03. 13:44:54
Igen románia oszthatatlan, de az nem Erdély!
75 #5 talpi
- 2015. December 03. 16:31:33
Nehogy már be kelljen xarni, akkor itthon is nagyon le kell tolni a gatyát, mert itt meg a "belsõ" ellenségek teszik a dolgukat, megerõsítve, a zsidó bíróságok áldásos tevékenységével. Már-már egyik másik eszement azt képzeli magáról, Õ fingja a passzát szelet, vagy õ szarja a spanyol viaszt/hogy ragadna a végbelébe/. Nem képzelitek, hogy ezeknek a "dögevõknek" majd térdre esünk. Esnek õk épp eleget, mert folyamatosan szopják a zsidót és a hasonlókat, hiszen ebbõl "élnek" és ettõl élnek, hiszen nem tudnának meglenni a napi betevõ nélkül. Mindegy, hogy alul, vagy felül, de mindenképp be kell venni a napi adagot, mindegy, fekete fehér vagy zsidó, csakk ártani tudjanak a Nemzetnek.
154 #6 kakas
- 2015. December 04. 12:43:43
[movie=youtube]https://www.youtube.com/watch?v=l_DWNzVD0wM[/movie]

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
294,739 egyedi latogato