Bejelentkezés
Pánik tört ki az Oroszország egyik legzordabb éghajlatú városában, amelynek lakói reggel azt érzékelték, hogy nem kelt fel a nap.
Eh, nem találták a kapcsolót, vagy csak már éppen annyira a periférián vannak, hogy oda már másik Nap kel? Véletlenek? Teljes sötétségre ébredtek tegnap a Jakutföldi Verhojanszk lakói. Reggel nyolcig nyoma sem volt napsugárnak az északi területen.
Az ijesztő jelenséget egyszer, pontosan egy évvel ezelőtt már tapasztalták a helyiek, de az okát azóta sem sikerült kideríteni. A “fekete reggel” három órán át tartott, és komoly hőmérsékletcsökkenés követte. Az érintett terület nagyobb volt, mint Olaszország.
A meteorológusok úgy vélik, hogy az elsötétedést az erdőtüzek miatti füst és a különlegesen vastag, sötét fellegek együtt okozták, de ezzel nem nyugtatták meg a város lakóit, mert az elmélet nem ad magyarázatot a jelenség pontos ismétlődésére.
– Lassan hátborzongató hagyománnyá válik, hogy július egyik napján eltűnik a nap, és mi pánikba esünk – nyilatkozta egy helyi lakos.
A Fobos meteorológiai központ által kiadott három térkép a szakemberek teóriáját látszik igazolni, ezek egyike ugyanis rendkívül vastag felhőréteget és extrém magas széndioxid-szintet mutat a levegőben, 7,19 milligrammot köbméterenként. A Fobos elemzése szerint a Jakutföld déli részsén tomboló erdőtüzek füstje felgyorsította és fokozta a felhőképződést. Az, hogy a nap tavaly épp ugyanebben az időben tűnt el, talán a véletlen műve.
Link

Hozzaszolasok
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.
- 2019. August 12. 05:18:05
- 2019. August 12. 06:57:38
- 2019. August 12. 10:43:32
- 2019. August 13. 15:16:15
- 2019. August 13. 17:14:37
- 2019. August 13. 17:56:29