Bejelentkezés

Felhasznalonév

Jelszo



Még nem regisztraltal?
Regisztracio

Elfelejtetted jelszavad?
Uj jelszo kérése

Közlemény (nem csak) a Rendszerépítő Kerekasztal érintettjei számára

GondolatokKedves és kevésbé kedves ismerőim és ismerőseim, ismeretlenek. A nemrégiben Szobon megtartott és sikeresnek mondható Rendszerépítő Kerekasztal első találkozóját követő események a rendezvény szervezői és önkéntes és magát ideiglenesnek kijelentő szervezői és abban többé-kevésbé részt vállaló néhány ismertebb és kevésbé ismert, de elhivatottságot mutató személyei között bizalmi válság ütötte fel fejét. Erre számítani lehetett, ám egyelőre megoldani nem sikerült a felmerülő személyi ellentéteket. A szervezésben és előkészületekben oroszlán részt vállaló Juhász Zoltán jelenleg egyedüli önjelölt indulója az általa vezetett honlapokra regisztrált tagokkal történő későbbi "felemelkedésnek". A már nem működő Tudatos Társadalom kapott új szárnyra RÉKA név alatt, melynek egyedüli "gondnoka" jelen helyzetben személye. Amint azt megtudtam, nevem, habitusom és az általam képviselt irányvonal a kezdetektől fogva arra "kellett" és lett "felhasználva", hogy a kifulladt TT új erőre kapjon. Minden jel arra mutat, hogy egyéni ambíciók motiválta ám nem egyedi esetről van szó, mely nagyon hamar megnyilvánult, tán még idejében. Ezzel nem tudok azonosulni, ám sem megbántottság, sem düh nem ül rajtam. A helyzet rámutatott arra, hogy vannak köztünk komoly és felelősen gondolkodó, közösségben létezni vágyó és képes nők és férfiak, akik - bár lehet, hogy más szavakkal, hangsúllyal beszélnek - túlhaladták már a megmérettetésnek ezt a szintjét. Nem haragszom Zolira. Hozta a formáját. Hasznos és eredményes munkát végzett és végez. Tudom, hogy a közleményem után beindulnak a "találgatások" és nem egészen kellemes megjegyzések. Ez van. A "kerekasztal" azon formában, ahogy Juhász Zoltánnal az mehetett volna, lénygében megbukott. Ami viszont erőre kapott, az a személyes érdekek feletti ügy egyetemes szemléletét képviselők szelleme. Ezt sikernek könyvelem el és nem csinálok tragédiát a sajnos teljesen hétköznapi jelenségből. Nem érzem magam "átverve és kihasználva". Mivel jelzem számotokra, hogy adatbázisotokat nem én kezelem és a RÉKA-TT-hez semmilyen közöm nem is lehet, így kérlek benneteket, döntsetek belátásotok szerint. Vagyok, aki voltam és több olyan kiváló (most még úgy tűnik) emberrel kerültem közelebbi kapcsolatba, akivel a folyamatokban való részvétel nélkül nem kerülhettünk volna szorosabb kapcsolatba. "Sajnálom", hogy a forgatókönyv az eddig jól bevált "megosztás" felé tolódónak tűnik, ugyanakkor örülök neki, hogy gyorsan kiderültek igen komoly hiányosságok, melyeket tán még kellő időben lehet orvosolni. A magunk módján és lehet nevet sem adva a jelenségnek folytatjuk azokkal a munkát, akik megértik ezt és aktív, vagy passzív módon, tudatosan, vagy ösztönösen részesei, elhívatottjai az ügynek. Az élet megy tovább!

Posta Imre

Hozzaszolasok

99 #1 MORMOTA1968
- 2019. September 04. 08:00:08
Én továbbra is azt mondom és ez a "vesszőparipám" amiről leszállni képtelen vagyok, hogy egy ennyire megosztott társadalmat csak egy követhető alternatív út megmutatásával lehet magunk mellé állítani és nem biztos, hogy csak a magyarokra kellene ez esetben koncentrálni! Hiszen a népesség jó része amely ezt az országot lakja, nemzetiségi vagy más rasszú! Őket kihagyni a számításból, hát nem tudom!? Egy olyan világ rendszer ellen próbálunk küzdeni, amit sok száz év alatt építettek fel a "kiválasztottak" még a Vatikáni egyházat is bekebelezve, felhasználva céljaik eléréséhez! És ne feledjük el soha, hogy Judapest a szülőhelye a világhódító cionizmusnak! Nem most jelöltek ki minket "ÚJ IZRAELNEK" hanem már akkor, mikor talán még meg sem indult a tömeges zsidó invázió hazánk irányába! Látták, hogy ez egy sebezhető nép, egy könnyedén megszerezhető ország számukra! Letértünk a járt útról a járatlanra, vezetőinket megvezették és megvezetették! Voltak, akik felismerték ezt és szóvá is tették, de nem hallgattak rájuk! A szemfényvesztés koronázatlan mesterei mai napig sikeresen vezetik az orruknál fogva a nép jelentős részét! Nem csak vallási, izmusi fronton, de minden más fronton is! Szórakoztatóiparuk, műsoraik, sajtójuk, médiájuk, hamis pénzük mindennél pusztítóbb módon végzi ki ezt a szerencsétlen népet! A többiről nem is beszélve! Napi szinten látom testközelből, szeretteim körében mindezek pusztító hatását! Ez az átkozott cion ATV viszi a prímet! Rengetegen szolgálják lelki, szellemi szinten is az izraeli és világ cion érdekeket csőlátásukkal! A PÉNZ TOVÁBBRA IS MAGA AZ ISTEN SZEMÉLYESEN! Pénzért rengeteg ember megvehető, még ha csak morzsákról is van szó, az sem számít!

Olyan sötétség ellen próbálnak harcolni a nemzeti médiákat működtetők, amely csak "JÓLÉT MEGTEREMTÉSÉVEL" lehetne legyőzhető! Addig tehet itt bárki bármit, amíg ez "NEM LESZ MEGOLDVA!" "NÉPI PÉNZ! Kézzel fogható, nem virtuális számlapénz formájában! Amíg nem tudjuk elmagyarázni, megértetni az emberekkel, hogy mi a "PÉNZ LÉNYEGE" hogy "ADÓZÁSUKKAL" milyen érdekeket támogatnak, addig hiába is várunk jelentős változást!

Amire "MINDENKI" azonnal felfigyelne, az egy olyan "ÚJ" mindenki számára elfogadható "ARANYALAPÚ" csere és fizetőeszköz lenne, amit szívesen használna mindenki "egymás közötti kereskedelemre!" A "HIT-re" lehet csak alapozni "AZ MOZGAT MINDENT!!!" Nemzeti érzelmek hangoztatására nem fognak ugrani tömegek! Sokaknak ki van már a tökük ezzel az "elba@ott rendszerrel" de mindenki "PÉNZBŐL ÉL!!!" Szinte mindenki "kivétel nélkül" azért hajt éjjel-nappal!!!"

NEM KELLENE ELSŐKÉNT ERRE KONCENTRÁLNI! HISZ AZ ELLENSÉG IS EZZEL A FEGYVERREL OPERÁL! Hülyíti a mit sem tudó világ népeit! MERT MIHEZ IS RAGASZKODNAK KÖRMÜK SZAKADTÁIG A VILÁGOT LEURALÓ PARAZITÁK?

A PÉNZNYOMTATÁS, TEREMTÉS ÉS SAJÁT KAMATOS, UZSORÁS, RÉSZTARTALÉKOS PÉNZRENDSZERÜK SAJÁT KÉZBEN TARTÁSÁHOZ!!!!!!!

Valahogy nem akarjátok megérteni, hogyan is működik ez a világ! Vannak elképzeléseim egy nemzeti papír és fémalapú pénz kinézetéről!

Első és legfontosabb!

A "FA" mint szimbólum "jelkép" mint egy "NEMZET-NEMZÉS" kezdetének jelképe! Amelynek megvan a maga helye ott, ahol az a "MAG" lehullott a fáról! Vannak gyökerei, mint ahogy minden népnek, rassznak, emberfajnak! Van egy "főgyökere!" Van törzse! Vannak ágai, gallyai, lombja, koronája!

Melyik az a nép, amelyik "NEM RAGASZKODIK" vélt vagy valós gyökereihez! Csak egy ilyen Amerika, egy katyvasz ország, katyvasz népességgel!

Miért hiszik el az emberek a pénzről, hogy az képes romlani? Hogy azért megy felfelé mindennek az ára, mert a pénz romlik, szakszóval, elinflálódik! Egy lófa@t! Az árakat mindig "emberek" határozzák meg, nincs semmi sem kőbe vésve! Ha csak azt nézzük, hogy mennyi energiát, kalóriát ad mondjuk egy tojás sütve, főzve, mindegy milyen formában! És akkor valaki eldönti, hogy ez most legyen 50 fillér vagy 1 forint! Aztán valami állítólagos infláció miatt legyen mostantól 30-40-50-60-70 forint. Ez egy őrület! Az amerikai aranyláz idején aranyat adtak egy pár darab tojásért, az sem számított, ha már nem volt friss, esetleg záp volt!

Persze élelmiszer esetén nem csak egy adott élelmiszer kalória tartalma számít, hanem sok minden más is! Például a beleölt fizikai munka, idő, esetleges költségek!

A kenyér és szalonna két olyan élelmiszer, amivel egész napokat dolgoztak át, kemény fizikai munkát végezve a régi idők földművesei, parasztjai! Némi vöröshagymával kísérve, tiszta kút vízzel leöblítve mindezt! Esetleg egy kis borocskával! Két "ALAPÉLELMISZER!" Próbáltatok mostanában megvenni egy egész oldalnyi szalonnát! Brutálisan drága lett! Valamikor rég, még az átkosban is, természetes volt, hogyha bementem a kamrába, mintha egy "KINCSES KAMRÁBA" léptem volna! Pedig nem volt ott egy darab arany, ezüst, gyémánt, vagy bankó sem, csak "VALÓDI ÉRTÉK! EHETŐ, ÉLETET, ENERGIÁT ADÓ ÉRTÉK!" Ez hiányzik most is sokaknak! Egy ilyen "KINCSES KAMRA" amibe ha belépnek, olyan illat fogadja őket, ami semmi mással össze nem téveszthető, étvágygerjesztő!

LAKASD JÓL A NÉPET, ÉRTESD MEG VELÜK, MIK A VALÓDI ÉRTÉKEK, MI MINDANNYIUNK ÉRDEKE, NEMZETISÉGTŐL, RASSZTÓL, FAJTÓL, VALLÁSOKTÓL, IZMUSOKTÓL FÜGGETLENÜL!!!!!!!!!!!! Jelenleg a haszontalan dolgok iránti vágy és félelem, hogy nem sikerül ezeket megszerezniük maguknak, motivál rengeteg embert, a zsidó "VÁSÁROLJ-FOGYASZ-HALMOZ-HARÁCSOLJ" reklámoknak köszönhetően! Ezt úgy hallottam valahol, valakitől és milyen igaz! És elszaladnak felettünk az évek és évtizedek és az igazán fontos dolgok, amik igazán számítanak, esetleg kimaradnak az életünkből!

Mindenhez hozzá juthatnának az emberek, helyi "NÉPI PÉNZEN" saját nyomtatású pénzen is, ami teljesen tiszta, kamat és értékvesztés mentes, ha "okosan" csináljuk a dolgokat! Zsidó üzlet volt a "szatócs boltok" nyitása, ahol szinte bármit meglehetett kapni! Egy gój is megtudná ezt csinálni? Meg! Helyben előállítható árukat, termékeket vehetnének az emberek egy helyen! Valaki elvállalná a beszállító szerepét? Biztos vagyok benne, hogy igen! Hogyan csinálhatja vajon egy zsidó?
Hogyan üzletel? Gondolkozzatok el rajta!

Megveszi a terményt, termékeket nagyobb tételben, lehetőleg olcsón, aztán emelt áron árusítja! Majd jön a nagy ötlet! Árleszállítás! De neki még mindig megéri, mert jóval olcsóban jutott az áruhoz, mint amennyiért továbbadja! "ÖSSZEKÖTTETÉSEK ÉS AZOK HÁLÓZATA!"
Jó kapcsolat kialakítása az árufélék megtermelőjével, előállítójával! Jó kapcsolat kialakítása a vevők, vásárlók felé!

Persze a zsidó egyéb módszereket is bevetett! Részlet fizetés, vagy: majd az év végén egyben kifizeti! Ismerős történet, ugye?

A mai magyarnak nevezett népesség "nem képes már összefogni!" Talán egy háborús helyzet alatt képes lesz, mert nagyon afelé haladunk!
162 #2 fapipa
- 2019. September 04. 08:37:36
Hogy miért nem vagyok meglepve ?? !! 12 éve ( DE LEHET, HOGY MÁR 30 IS ) minden fórumon ugyanezt tapasztalom !!
Szerintem már csak egy dolog segíthet rajtunk ( eltérően az Imre vonalától hogy kasza , kapa, háború :-D ) : UJ VALLÁST KELL ALAPÍTANUNK !! :-D Én már tudom , hogy KI VAGY MI AZ ISTEN !

Teo Fiser ( fapipa )
99 #3 MORMOTA1968
- 2019. September 04. 09:06:46
Üdvözletem kedves Fapipa! Ez van, ilyenek vagyunk, ilyené lettünk, ilyenné tettek minket sikeresen ránk szabadított ellenségeink! De ez már régebben is előfordult a történelem során, hogy a magyar nem értette a magyart! Most se értjük meg egymás szavát, még ha egyébként közös érdekről is van szó! Ti is hiába csináltátok meg az aranyalapú fizetőeszközötöket, valamiért még sem terjedt el országos szinten! Pedig a bemutatása jó volt, csak épp még mindig nem elég jó, nem kerülhetett a széles nyilvánosság elé, köszönhetően, hogy ahol erre lehetőség lenne, hogy a nagy nyilvánosság is megismerhesse, ellenségeink kezében van! Kedves Fapipa! Az Isten az a "PÉNZ ÉS AZ ARANY!" Sajnos!
2 #4 gerry
- 2019. September 04. 09:30:29
Teo Fiser ( fapipa ) -

...ahol a Teo = Teológus rövidítése a Fiser a német "Fischer" szóból lett ami "Halász" jelentéssel bír!

Erröl fennmaradt egy anekdota isl, valamikor a múlt században, egy magyar munkavállaló /akkor még voltak ilyenek, ma már senki se vállalja a munkát// eg szép nyári reggelen, munkába menet a gyárban azt mondta a német fõnökének, hogy "Guten Morgen Herr FiSsCcHher", mire az azt válaszolta, hogy "Egessheggedre"... amit aztán Lõrincze Lajos, egykori nyelv-mit-müvel-õ meghallhatott és hirtelenjött munkamámorában (a könnyebb érthetõség miatt - fonetaktikusan - FISER-re "magyarosított".

Egyszóval, - fapipa - így kaptad, te a "Halász, 'ki emberi elmékben kotorász"-ra utalva, születésedkor "Fiser" nevet és szüleid a Teo(Isten) névvel összefüggésben rászabadítottak erre e a világra, értelemszerüen: "Fiser a teológus" néven.
s_hihi
3 #5 Enid
- 2019. September 04. 09:41:35
Gerry! Mit reggeliztél? :D
2 #6 gerry
- 2019. September 04. 09:44:26
Enid - "Postaimre" oldalt meg egyéb weboldalakat némi okosító (agy-síkosító) Youtube-videóval mellé egy kis "reggeli-gondolatébresztõ" pájinkával!
1648 #7 Avian
- 2019. September 04. 09:50:04
Fapipa van a magyarnak vallása a tüz és fény szimbóluma a Nap. Régi és nem embert hanem valóban az EGYetlen teremtöt teszi éltetöjének.
Nézd meg azt a növényt amelyik nem kap Napfényt a kö alatt.
Minden más ideológia emberellenes.
3 #8 Enid
- 2019. September 04. 10:01:22
Gerry, Te kis mohó! :D

Ami a "hírt" illeti: nekem nem az.
"Jó" kör volt ez is... Hála a "Teremtőnek" gyorsan meglett.
15 #9 porcica
- 2019. September 04. 10:23:02
Sajnálom ezt az egészet, most megint ott tartunk ahol a part szakad!
A TT ügye amúgy is halott volt, és amikor keresgéltem az oldalak között, semmi értelemeset nem találtam. Csodálkoztam is rajta, hogy ebből hogyan lesz bármi, amivel lehet előre haladni. Csupa értelmetlen szakcsoport, ahol senki nem csinál semmi értelmeset. Tébláboló, várakozó tagok, akik egy értelmes karmesterre várnak, de az csak nem akar feltűnni.
Csak az bánt, hogy még facebook profilt is csináltam( minden eddigi meggyőződésem ellenére), hogy jobban lehessen majd eljuttatni az értelmes infókat az emberekhez.
Vajon hányan vannak, akik csalódtak, de ennek ellenére azért még nem mondtak le a lehetőségről, hogy változtassunk a nyomorú sorsunkon?
Igaza van MORMOTÁNAK, hogy előbb jólétet kell teremteni, amiben az emberek végre biztonságban érezhetik magukat.
Volt egy vitám az egyik 'szakcsoportban' az ott lévő tagokkal, akik azt gondolják, hogy nekik innentől az a dolguk, hogy TANÍTSÁK az alantas embereket a tudatos életmódra. Én botor azt mertem írni, hogy a lakosság nagy része mély szegénységben él, és örülnek, ha lyuk van az alfelükön és szelel. E miatt nem az a legfontosabb problémájuk, hogy egészségesen akarjanak élni. Mert az a fajta létezés ma igen drága, és sokan örülnek, ha az olcsó, rossz minőségű termékeket be tudják szerezni. A tudatosodás meg nem olyan valami, amit lehetne tanítani bárkinek, mert az vagy jön, vagy nem, de akkor meg hiába minden!
Én össze akarok fogni végre valakikkel, azt ígértem a gyerekeimnek, hogy most aztán majd jó lesz, mert meg van a megoldás! De megint csak a bili volt az....
Utólag megjegyezve, mindenkit "átvilágítottak"a jelentkezők közül, azokat ki világította át, akik minket világítottak át????
165 #10 LM
- 2019. September 04. 10:27:30
A sorrenddel van a gond. Ez a rendszer (amiben élünk) úgy lett építve, hogy volt egy nagyon szűk kör akinek volt erőforrása és ezt használva évszázadok alatt szerzett hozozá együttműködőket. Szóval először erőforrás utána együttműködés így működik, fordítva ahogy ez a kezdeményezés is mutatja nem.

Párhuzamos "társadalom" kell, egy minta, ehhez viszont ku** pénz kell és nem sok egyetértő Ember, azokból elég néhány. Rejtőzködő milliárdos aki meg tudna finanszírozni egy falucskát valahol vagy egy nagyobbacska szigetet? :) idő van

Hozzaszolas küldése

Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.

Értékelés

Csak regisztralt tagok Értékelhetnek.

Kérjük jelentkezz be vagy regisztr?lj.

Még nem értékelték
Generalasi idö: 0.08 masodperc
312,629 egyedi latogato